A Budapesti Hirlap Vasárnapja, 1929. július-december (2. évfolyam, 25-48. szám)

1929-07-07 / 25. szám

1929. július 7. vasárnap Budapesti Airl&p S. Old# Egy ismeretlen Bánk tragédia a XIX. s£á£ad elejéről A premontrei rend szombathelyi gimnáziumának ezidei­­értesítője programmertekezésében érdekes irodalmi újdonság­gal szolgál. Kőmives Kolos dr., a gimnázium tudós professzora az intézet tanári könyvtárában egy, a XIX. század elején készült tragédiát talált, amely­ Bánk bán históriáját, drámai sorsát dolgozza fel. A szerző neve ismeretlen. Mindössze a kéz­irat végére ezt írta a másoló: „Az eredeti kéz­iratból, a szerző­nek felvigyázósa alatt, le­irta Hajós József pest nö­vendék pap“. Az ismeretlen író tragédiája azért maradt kéziratban, mert az előzetes cenzúra kegyetlenül dühöngött a kéziratok, nyomtat­ványok,­­színielőadások hatósági ellenőrzésében. A szerző meg is mondja ezt egy ismeretlen „méltóságos császári királyi kamarás ur“-nak szóló ajánlásában. AJÁNLÁS Méltóságos Császári Királyi Kamarás Tár! Ezen darab tulajdonom; nem szívtam én ezt idegen írásból, egyedül Magyar Ország­ történeteiből. Vágynál ezen darabban az értelmes embernek igaz, és velős princí­piumok,­ de ártalmassalló a’ pórságnak, azért is soha ezen darab a’ mostanyi világ eleibe nem jöhet, a’ melly éppen úgy útdtja a’ szabad lelket, valamint kedvelli a’ határtalan uraságot és a’ rab elmét. Azért Méltóságodnak könyves­­, tárába ajánlom azt azon reménységgel, hogy azt el fogadni, és tsekély tehetségem’ szerzeményét ezen kegyességével .. meg jutalmazni fogja. Úgy látszik, a szerző nagyon jól ismerte Metternich véle­ményét a sajtószabadságról, de tisztában volt az 1810-ben meg­jelent sajtórendelettel is, mely utasítja a cenzorokat, hogy „gondos kézzel biztosítsák a gyámoltalanok szívét és fejét a för­telmes phantasia romlott szülöttei, önző ámítok mérges lehellete s fonák elmék agyrémei ellenében“. Kőmives Kolos dr. a kézirat vizsgálata kapcsán megálla­pítja, hogy Hajós József a tragédia másolója a táplánfai római katolikus plébánia anyakönyve szerint 1792 október 24-én szü­letett a vasmegyei Tiborcszegen, ahol apja a szombathelyi püs­pökség soroki majorjában számadó juhász volt. A tehetséges fiú előbb egy pesti családnál nevelősködött, — ebben az időben másolta az ismeretlen Bánk bán tragédiáját — majd veszprémi áldozópap lett, utóbb Veszprémben szemináriumi igazgatóvá nevezték ki. Ő maga nem volt a dráma szerzője, ellenben a tudós szombathelyi professzor Horváth János veszprémi kano­nokban, később székesfehérvári püspökben vélte föltalálni a tra­gédia íróját. Mivel azonban Horváth János drámairodalommal nem foglalkozott, inkább hajlik ahhoz a föltevéshez, hogy a Hajósnál nyolc évvel idősebb Horváth József Elek, aki mint kispap Szombathelyen végezte a teológiát, majd ügyész, tanító,­­végül a kaposvári gimnázium igazgatója lett, írta a szóban forgó tragédiát, annál inkább is, mert Horváth József dráma­írással és fordítással is foglalkozott. A h­áromfelvonásos tragédia Budán játszódik le, részben a­­királyi palotában, részben pedig Bánk bán és Péter (Katona Józsefnél Petur) bihari főispán házában. A darab azzal kezdő­dik, hogy Rákoson összegyűlt a keresztes sereg, András király a szent földre készül, de Bánk bán vissza akarja tartani, mert a kincstár üres és Gertrud királyné jogtalan tetteivel a nemzetet felbőszítette maga ellen. A király már-már hajlik a Bánk bán , szavára, midőn megjelenik atyja szelleme és inti, hogy menjen a török ellen. A király Bánkra bízza az ország kormányzását s arra kéri, hogy „erkölcsös“ hitvesét küldje Gertrud mellé tár­sul. Az első felvonás azzal végződik, hogy a király elbúcsúzik családjától és seregeivel a Szentföldre indul. A második felvonásban Gertrud bosszút forral azok ellen, akik férjének bevádolták. Különösen haragszik Péter bihari főispánra, és Eckbert (Biberach), a királyné testvérbátyja azt ajánlja, hogy Pétert fogják el és végezzék ki. Eckbert szemet vet Bánk bán feleségére, Máriára (Melindára) és a királyné vál­lalja is a kerítő aljas szerepét, mert a bánné megbecstelenítésé­­ben a magyar meggyalázását látja. Mária Eckbert bűnös szen­vedélyének áldozata lett. Péter, a felbőszült bihari főispán, a királyi palotába rohan, Eckbert rémülten menekül előle a királynő szobájába. Péter és Dénes tárnokmester a felvonás végén abban állapodnak meg, hogy a hazatérő Bánk bán dönt­sön a királyné sorsáról. Az utolsó felvonásban a királyné és bátyja érzik, hogy a férj­i becsületében megsértett Bánk bán dühének halálos villá­mával sújt le rájuk. Péter és Dénes felvilágosítják Bánkot, hogy a romlott királyné őt is meg akarja ölelni. Bánk csendességre inti a felindult főurakat, de mikor megtudja a rajta esett­ gyalá­zatot, Dénessel és Péterrel a királyi palotába rohan és kardjával leszúrja a királynét, boldogsága megrontóját. A csábító Eckbert húga védelmére siet, de amikor látja, hogy nincs benne étel, kardjába dől. Bánkra rettenetes erővel nehezedik gyilkos tetté­nek súlya, bűnével a királyhoz kíván sietni, hogy lemossa vétkét. Ez a hetvennyolc lapból álló kéziratos dráma rövid meséje. Forrása elsősorban Honfiúi krónikája, de az ismeretlen szerző a korabeli számos, jórészt latin nyelvű történeti munka adatait is felhasználta. A tragédia menetét Kőmives professzor gondosan elemezi s arra a végső bírálatra jut, hogy a cselekmény bonyo­lítása drámai menetű, különösen a második és harmadik fel­vonásban, de az egymást követő események motiválásába itt-ott hiba csúszott be. A mű tragikuma sem teljes, Bánk bán tragi­kuma csak megható, de nem megrendítő, Bánk sorsa befejezet­len, nem ismerjük a király ítéletét, amely Katona József tragé­diájának ötödik felvonásában a legmegindítóbb jelenet fölépí­tésére szolgált. A dráma nyelvén még nem érzik a nyelvújítás áramlatának hatása, előadása élénk, néha szónokias, Berzsenyi hatása kétségtelenül érezhető rajta. A szerző darabját jambusi sorokban írta, de verselése akadozó, viszont az első drámaírók közé tartozik, aki jambusi sorokban mert színművet írni. A Katona József Bánk bánjával való összehasonlítást kerüli a darab kiadója, Kőmives Kolos professzor, mégpedig azért, mert úgy találja, hogy csak olyan alkotásokat lehet párhuzamba állítani, amelyek értékben legalább is közel állnak egymáshoz, márpedig az irodalmi műveltségű olvasó rögtön látja, hogy Katona Bánk bánja minden idők remeke, míg az ismeretlen szerző tragédiája csak a XIX. század eleji színművek egyik jobb darabja, amely azonban nem lépi át a saját korszakának korlátait. Katona József és az ismeretlen drámaíró úgy viszony­­lanak egymáshoz, mint a szobrászművész és a gyakorlott kőfa­ragó. A munka végén az elsőnél remekmű, a másodiknál többé­­kevésbbé jól megfaragott szobor áll előttünk, amelyből hiányzik a monumentalitás. A névtelen szerző drám­ája jóval elmarad Katona József tragédiája mögött, de azért nem értéktelen, sőt különb Katona egyéb színműveinél s megérdemli a vele való fog­lalkozást, hiszen ő is egy téglával járult hozzá a nemzetiroda­­lom pantheonjához. A dráma néhány érdekes jelenetét, amelyek alkalmasak Katona Bánk bánjának párhuzamos jeleneteivel való összeve­tésre, az eredeti helyesírásban itt adjuk: MÁSODIK FELVONÁS. HETEDIK JELENÉS A bánné maga (előbbre lép, kezét homlokára). IBÁNNÉ: Királynémtól igy elesmértettni. Virtusom Próbára tenni, illy próbára! melly nehéz Hartz ez: nehéz, de ditsőséges a’ diadalom! Ha! (kétségbe esve) hol vagyok! melly vipera fajzalok ’­ Kígyók barlangjában látom magam’! Nemes­i fene. Ártatlanságomnak hajója hányatik Erősbb hatalomnak fergetegei által, és —• Innét jön a’ szélvész — amott van a’ köszirt — Már zúg a szél dühössen, ’s tsendes életem

Next