A Budapesti Hirlap Vasárnapja, 1929. július-december (2. évfolyam, 25-48. szám)

1929-07-07 / 25. szám

3. oldal Budapesti Hírlap 1929. Julius 7. vasárnap Tengere fenekéből hánnya a’ nem vélt fövenyt — Emelkednek már a’ haboki — Jaj Istenem! Segíts — irgalmazz. El ragadja a hajóm’’ A’ szél. Haj! viszi a sziklához, ne hagy, ne hagy 'El veszni! már roppan, — elül — ketté hasad. Erős vitorlám! — El merül! Ha! nincs segéd (bátran) Egy deszkát, látok ott, meg menti életem — Rajta! ne késs bús lélek! menny, menny! el éred azt. Meg ragadom, s mikoron már partra ki úszni akarok! Dühös sors! (keseregve) Már láttam ki­szálló szigetem! és Egy új fergeteg, el­ragadja tőlem — el­veszek! — (bátran) Nem! az erköltsnek hatalmas keze engem’ ki ránt Azon mély örvényből, mellybe taszított, ’s be font Egy véletlen erős orkán! Erkölts angyala! hebegj felettem mennyei, ó lebegj! fedezz Be szent árnyaddal, légy gyámola szegény­­reám. El hagyott aszszonynak! Ha! (kétségbeesve) már jönnek nagy hanggal) Segítsetek! meg ölnek! gyilkosok (elől ugrik [Eckbert) NYOLTZADIK JELENÉS. Eckbert és a’ bánné. ECKBERT: Ki mér. Bántani! itt vagyok! életemmel meg mentem nemes Éltedet! BÁNNÉ (el fordul) Oh Isteni kit lát bús szemem! ECKBERT: Ne öld Meg azt, ki hozzád irgalomért siet; legyél Kegyes! e’ szép tulajdonság!­égi származót! BÁNNÉ: (megvetve) Mélly szép szavak! ECKBERT: Rontsolt szivem bús hangja ez, Hol, mint nálad, lehet életet találni, tsak Nálad, ditsű aszszony! rég imádlak én! — BÁNNÉ: Imádsz, hertzeg! véthessen! menny! nincs itt remény. ECKBERT: Imádandó minden benned! Te Istenem Vagy! éltet adhatsz! és egy szóval semmivé Tehetz­ eget teremtheti, ’s poklot! kint, halált — ’S meg elégedést keblemben. Ó, és nints remény! BÁNNÉ: (méltósággal)­­ Nints! ECKBERT: (édesdeden) Lehetetlen! (tűzessen) hát tsak szivet gyilkolni, és Tsendességet rablani vágynak alkotva Uly Ditső alakok! Ó nem! gyönyörűségnek virít Illy bájos rózsa e’ nagy kertben — BÁNNÉ: Ó, virít Férjem nemes kebelén, de nem vétkes szivén, (megvetve) Ki­zárva minden vétkes érzést, elég Boldogságom van. — ECKBERT: (tűzzel) Ölig meg, és tiporj agyon! Öld meg szerelmedért esdeklő szivemet! Boldog vagy! én boldogtalan te általad! Mennyei kintseid, és bájjaid rabbá tevék Létem, nem vagyok én magamé már, tiéd, tiéd — Tiéd vagyok! néked áldozom életem. Ó, légy Kegyes, teremts új embert; idvességet adj —• Hadd helyben érzésem’ ’s ne kárhoztasd hevem. BÁNNÉ: (méltósággal) A’ mit kárhoztat a’ világ és bünteti Erköltsöm, hertzeg! helyben hagy gyám; ne kérdi Távozz tőlem (parantsolva) győzzed meg magadat ECKBERT: A’ világ ítélete hibás sokszor, és leg­többször e’ Dologban. A’ szerelem’ érzése már velünk Született, Isten’ munkája nem lehet gonosz! — Szent a’ szerelem! és leg­főbb boldogság! nekem Ezt meg szerezni tisztem, ’s tőled nyeríti el Mennyei édesség! Ó, ne iigadozz! BÁNNÉ: (parantsolva) Siess Tőlem, hertzeg! siess! ECKBERT: Tsak a’ szokás bünteti érzésem’. E’ teve Törvényt — A’ természet rendes folyása nem kárhoztat. El pirul, szegyesül ö magát. Hogy szabad futását korlátlan szemléli. 6. Vessd meg törvényünk — halgasd szivednek szavát —— Könyörülj rajtam! halgass meg — E’ tsók! — (meg akarja tsókolni)] BÁNNÉ: (félre taszítja) Félre rút Tsábittól ECKBERT: Tsábittó nem vagyok! Ő nem vagyok! (nagy tűzzel) Tövis közti van szivem! haj, már erőmben el­fogyok — reszkednek inaim — zúg kínos fejem — Dühössen ver szivem! keblemben hajte vagyon — Tüzes harts — a’ vér tűzze vált eremben — és Romlással rohan által sebhedt szivemen! egek! Nem! nem lehetz kegyetlen! el ragadtad (térdre esik) ép Létem’! tsendes egemért poklot adál! nem, nem — a’ Természet beszért áll rajtad! — Szeretlek én! Térdelve kérlek el ne hagyj­­ ó, el veszek! — BÁNNÉ: Hertzeg! veszedelmes tüzed — el­távozom, (el akar menni)] ECKBERT: (fel­ugrik meg ragadja) Meg áll! Hová indulsz! mindenhol hatalmamban vagy — mennyi Poklokra, ott vagyok! BÁNNÉ: (remegve) Eresz, nem maradhatok, (el akar menni)] ECKBERT: (kétségbeeső tűzzel ruháját fogván) Meg áll! már esdeklésem dühhé változik! Verem méreggé! beszélj, kint, halált! Pokol For keblemben! Kígyók marják szivemet, kiérti Erkölts! mi az? nem tudom! áll félre! Bűn, neked Éllek ma! neked gyújtom áldozatom! és Bálványommá teszlek! — Törvény! mi azt de mit. Ravasz emberek találmánya. Szabad a’ magas Természet! BÁNNÉ­OK! ECKBERT: (egy tűzzel) Romoljon a törvénynek betse, múljon el a’ Tett hit, szakadjon kék egünk darabra, és Lássam rohanni rám! repedjen a’ setét Föld, ’s el nyelésével fenyegessen! ki rohanó Lángjai emésztéssel! nem félek, múljon el Mennyem! hanem téged fel áldozlak ma szent Érzésem’ oltárára! (e’ szavaknál mély gondolatba esik) BÁNNÉ: (fél hanggal) Istenem, segíts! Légy velem! — el futok — adj erőt — (hirtelen el megy)­ (kisded pauza) hirtelen. ECKBERT: Hol van ? — el ment szegény! Messzire nem ment; el van zárva minden út! Jól el­készítve van! Ha­ illy angyalt bírok — Már az enyim! rajta. Hugóm, néked tartozom! Egy magyar érte elég! Szerelem tüze, segítsd hevem!

Next