Budapesti Hírlap, 1853. január (1-26. szám)

1853-01-13 / 11. szám

Pest, Csütörtök, B LI D A P E Megjelenik e lap, hétfőt s a főbb ünnepek utáni napokat kivéve, mindennap. Előfizetési díj : Vidéken : félévre: 10 frt., évnegyedre: 5 fr. 20 kr. Helyben: fél­évre: 8 frt. évnegyedre: 4 frt. — A hirdeté­sek ötször halálozott sorának egyszeri beiktatásért 6 kr., többszörért pedig 4 kr. számittatik. — Egyes szám 20 pkr. Előfizethetni — helyben a lap kiadó hivatalában, Lukács László könyvnyomdájában Országút Kunewal­­derházban, vagy a szerkesztőségnél ugyanott 2-ik e­­meletben, vidéken minden cs. kir. postahivatal­nál.— Az előfizetést tartalmazó levelek bérmente­­sitendők.. Szerkesztői iroda van: Ország-ut, 6. sz. a. (Kunewalderház) 2-ik emeletben. A ,,Budapesti Hírlap“ a kormány magyar hivatalos közlönyére az előfizetés vi­dékre félévre 10 pfrt., évne­gyedre 5 pft 20 kr. Helyben félévre 5 pfrt., évnegyedre 4 pft. Előfizethetni helyben a lap kiadó­­hivatalában, vagy szerkesztőségnél, vidéken a cs. k. postákon. HIVATALOS RÉSZ. 0. cs. k. Apostoli F­els­ége f. é. jan. 6- kelt legf. határozata által a magyar fölkelésben részvétel miatt 18 évi vasban töltendő várfogság­ra ítélt volt kapitány Horváth Jánosnak bün­tetését, legmagasb kegyelménél fogva, hat évre szeliditeni méltóztatott. 1852-diki november 26-kán kelt császári nyilp­­arancs, kiható a birodalom egész terjedelmére, a atonai határőrvidéket kivéve, mely által az egy­letek iránt uj törvényes határozatok (egyleti tör­vény) rendeltetnek. (Vége.) 17. §. Különösen azon egyleteknél, melyek nyilvános fölszólítások vagy magán aláírások út­ján alakítandók, a fölött kell őrködni, hogy már az előrajzban vagy különbeni csatlakozási felszó­lításokban világosan meghatároztassék, ki fogja az egylet érdekeit végleges megalakulásáig kép­viselni és az előintézkedések tekintetébeni fele­lősséget magára vállalni, és hogy mindegyik ré­szes magát már a csatlakozás kijelentése által, a kihirdetett előrajz és alapszabálynak teljes tar­talma szerint alá­vetendi. 18. §. Az egylet alakítása végett­ előleges engedelem megadásánál azon feltételek minden­kor kifejezendők, melyek teljesítése után maga az egylet jóváhagyása kérhető. Ezen kérvényzésre nézve aztán az illető egy­letekre alkalmazandó minden pontokban a 8—14 §§. szolgálandnak zsinórmértékül. 19. § Az egylet alakítása végett nyert elő­leges engedelemből maga az egylet fölállítása vé­­getti engedelemhezi jog nem következtethetik. 20. §. De az egylet fölállítása végetti enge­delem is csak engedmény vagy megengedés jelen­tőségével bír, és semmikép nem foglalja magában azon nyilatkozatot, hogy az álladalmi igazgatóság a vállalat szerkezetét és a szándékolt czél elérése végett választott eszközöket megfelelőknek talál­ná, vagy hogy a vállalat az egylettől várt előnyöket biztosítandja. A részvényesek dolga, ez iránt maguknak a szükséges meggyőződést szerezni. 21. §. A jóváhagyott társulati szabályoknak (alapszabályok sat.) és átalában az egyletre nézve adott engedelem által kiszabott határozatoknak megváltoztatásai, a végre, hogy hatálylyal bírja -­­ nak, további jóváhagyást szükségesnek, a­mely ugyanazon rendeletek alá vettetett, mint az ere­deti engedelem. 22. §. Az 1. és 2. §§-ban nem foglalt minden egyéb egyletek is az álladalmi igazgatóság felü­­gyelete alá vetvék. Az álladalmi igazgatóságnak föntartatik azon jog, miszerint minden egylet ügyletkezelését megtekinthesse, az egylet jó­váhagyása alkalmával vagy átalános szabályok ál­tal rendelt határozatok megtartása fölött őrköd­jék, és, ha szükségesnek találtatnék, az egylet mellé az erre hivatott hatóság által kijelölendő országfejedelmi biztost rendeljen. Ezen biztos köteles arra ügyelni, hogy az egylet a számára adott engedelem korlátait és a jóváhagyott társulati szabály határozatait át ne hágja. 23. §■ Az egyletek önkénytes feloszlatására nézve átalában a polgári törvényekben és a társu­lati alapszabályokban foglalt határozatok szolgál­nak sinórmértékül. Azon egyleteknél, melyek nyilvános köz­hasznú czélra törekednek, s melyek nem oly meg­határozott időre alakitvák,­ a melynek elteltével a társulat magától elenyészik , a szándékolt fel­oszlatás előlegesen azon hatóság tudomására jutta­tandó, melynél az egylet fölállitásával engedelem­­kéretett. 24. §. Az egylet feloszlatása és valamely még csak alakítandó egylet minden gyűléseinek vagy netaláni előintézkedéseinek eltiltása, a politikai hatóságok által hivatalból elrendelendő, hogyha azok: a) a megkívántató engedelem nélkül alakul­tak, vagy miután ezen engedelem tőlük ismét el­vonatott, működésüket tovább folytatták; b) ha őket a már nyert jóváhagyás után, a társulati szabályoknak vagy a hatóságok részéről az egylet végetti engedelem alkalmával vagy ez által eléjök szabott határozatoknak áthágásai lényeges tekintetekben terhelik; c) ha azon feltételek, melyeknek elhanyago­lására az engedelem visszavétele vagy elenyészte világosan előre meghatároztatott, a dologra és időre nézve, a határidő meghosszabbításának ki­­eszközlése nélkül, kellően nem teljesí­tettek; vagy d) ha oly körülmények fordulnak elő, me­lyek alatt, a törvények szerint vagy köztekinte­tekből , magánosoknál is a valamely foglalkozás vagy vállalat gyakorlására adott jogosítvány visz­­szavétele történik. 25. §. Az egylet feloszlatása fölötti határo­zat hozatala mindenütt a politikai országos ható­ságot illeti, a­mely azonban , ha a feloszlatás a 24. §-ban b) c) d) alatt fölhozott okok valame­lyikéből rendelendő el, két igazságügyi tanácsost köteles meghívni. Ezen határozat ellen a folyamodás útja a belügyi ministériumhoz nyitva áll ugyan , azon­ban a folyamodás egyelőre azon egylet hatályá­nak betiltása tekintetében , melynek feloszlatása indítványoztatott, halasztó erővel nem bir. 26. §. Azon esetekben , hol a 25. §. követ­keztében a politikai országos hatóság által az egy­let feloszlatása határoztatik, ezen hatóság intéz­kedni köteles az iránt, hogy az egyleti vagyon tekintetében a kellő rendelkezések törvény útján megtétessenek. 27. §. Ezen új egyleti irányszabályok ha­tályba léptével, az egyletekre nézve az uralko­dásban­ fölséges Elődünknek 1843-diki October 19-kén kelt legfelsőbb határozványával kibocsá­tott irányszabályok, továbbá az egyletek és gyü­lekezetek iránt 1849-diki márczius 17-kén kelt nyilt parancsunk, teljes tartalmuk szerint, végre a részvényegyleteket tárgyazó 1840-dik évi ma­gyarországi törvénynek mindazon határozatai, melyek az ezen törvényben foglaltakkal öszhang­­zásban nincsenek, hatályon kívül léptetnek. 28. §. A már fönálló egyletekre az ezen tör­vényben foglalt irányszabályok teljesen alkalma­zandók, azon határozattal, miszerint oly egyletek, melyekre nézve ezen törvény szerint a különös engedelem föntartatott, s melyek ezen engedelem nélkül léteznek, ezen engedelemért a jelen nyílt­­parancs kihirdetése napjától számítandó három hónap alatt szabályszerű uton folyamodni kötele­sek, ellenkező esetben az ezen törvény 24. §. a) betű­ szerinti eljárás alá vetendők. Ezen nyíltparancs foganatosításával belügyi miniszerünk bizatik meg, s az e tárgyban szük­séges rendeletek kibocsátására fölhatalmaztatik. Kelt császári fő- és székvárosunkban Bécs­­ben, ezer­nyolczszáz­ötvenkettediki november hu­­szonhatodikán, uralkodásunk negyedik évében. Ferencz József s. k. Gróf Bud­- Schauenstein sk. Bach s. k. Legfelsőbb rendeletre: Ransonnet s. k. A cs. kir. magyar országos pénzügyi igaz­gatóság által, Frenreisz Antal dimnokl­l­ik osztályú irodai segéddé neveztetett ki. Az emrődi kisértet. (Eredeti beszély.) (Folytatás.) V. Mihelyt Susánk­a az udvarnál állást von, a kö­rülményekkel s viszonyokkal megismerkedett, a­­zonnal egy mélyen keblébe rejtett boszuterv elő­készületeihez fogott, mint a jó drámairó tervét dolgozza ki, jeleneteit osztja fel, s miután evvel kész , bátran s szilárdul lát a kivitelhez, úgy e némber felfeszitette vásznát, kitűzte a pontokat s varrni kezdé hímét az üres hézagokba. Sehol ármányoknak tágabb mezeje nincsen , mint oly kormányok alatt, melyek a helyett hogy a közvéleményt mint hatalmas szövetségest igye­­kezzenek megnyerni részükre, avval ellenzékbe teszik magukat, s kénytelenek mindent erőszak­kal kivinni. Erdély pedig igy állt ekkor: a sas kiköltözött a zöld erdőből — fennen és bátran károgtak a varjak. Hogy Susánna tervét értsük s megfoghas­suk mit és mennyit tehet erős szándék s akarat­erő, olykor észre nem vett, vagy figyelemre sem méltatott eszközök által, röviden el kell monda­nunk, a mi következik. Susánna — Emrődi Ambrus sógorának — Pogány Antalnak leánya volt. Susánna tudta, hogy anyja fivére Ambrus akkor tájban igen beteges leánya halála esetére, őt tette minden szerzemé­nyeiben, tehát vagyona nagyobb részében örökö­sévé. d E végrendelet le volt a fehérvári káp­talanba téve. Később, midőn Emrődi Zsigmond a német­honi tanodákból pár évi utazás után haza érkezett, s unokahugának, Júliának szépsége őt csodálat­ra s szerelemre gerjesztette. Emrődi Ambrus min­denkép azon volt, egyetlen leányát, kinek egés­­sége tökéletesen helyre állt, vele elvétetni, mi akkor tájban még nehezebb feladat volt, mint je­lenben, igen közeli rokonsága miatt a fiataloknak. E házasság által nem csak minden javak bir­tokába jutott Julia, hanem természetesen a vég­rendelet ereje megszűnt Susánnára nézve. Nem csekély utánjárás, s miután nagybátyja tanácsára Zsigmond maga, egy akkor tájban híres kolozsvári ügyvéd kíséretében Rómába ment, a pápai engedelem meg lön nyerve. Épen azon időre, midőn Zsigmond gyámno­­kát s jövendő ipár eljárása e szerencsés eredmé­nyéről s nem sokárai hazaérkezéséről tudósította, történt az Emrődi várban valami, a mi nagy zajt ütött egész Erdélyben, s Pogány Susánna vi­szonyaira nevezetes befolyást gyakorolt. Mihelyt Ambrus ur Zsigmondtól az örömhírt vette, azonnal Szebenbe utazott, tudtára adni ezt leányának. Azután emrődi jószágába sietett, hogy ott Zsigmond elfogadására a szükséges rendeleteket megtegye. Ambrus sajátságai közé tartozott többnyire lóháton, csekély kísérettel utazni néha egyetlen cseléddel, vagy egészen egyedül. Jelleméről is szükség még valamit monda­nunk : őt nem lehete fösvénynek nevezni, mert bár vagyonát ő szerezte, vagy váltotta ki, s igénytelenebb alig lehete valaki mint ő, öltözet­ben, sőt mindenben, a mi közvetve vagy közvet­len fényűzési rovatba tartozik, sok jót tett, s szá­mos szeszélyes és sajátságai daczára, az igazságta­lanságnak esküdt ellensége volt. Láttuk őt mint­ kisértetet, szorosan felügyel­ni arra, hogy Kálnási uram s a gazdasszony Zsig­mond öcscsét, a vett parancs szerint, illő készülettel várják. Innen gyaníthatjuk, minő szigorú rendet tartott mig élt. El is mondhatjuk, mikép Kálnási és Gerta soha sem voltak koszosabbak, mint mi­kor az öreg ur a várba érkezett. Volt is némi ok erre, mert érkezése oly hatást gyakorlott mint a vihar. Mihelyt leszállt lováról, vagy szekeréről egy csinos udvarban, a falu egyik végén, mely­ben saját gazdatisztje lakott, azonnal felsietett a kastélyba, s azon szobába ment, melyből Gerta asszony szűz czellájába lépni láttuk. Télben nyár­ban tüzet rakatott, a nyárban azért, hogy a jég tisztuljon a nedves hézagban. Azután felnyitotta azon ajtót, melyen őt, nem tudjuk mint o­csőült, vagy olajban rántott lelket láttuk belépni. Akármilyen késő volt az idő, Gerta asszony­nak rovásait, Kálnási uramnak pedig számadásait elő kellett keresni. Az öreg úr nagy gyorsasággal járt szobából szobába, a hosszú folyosókon végig, hágcsón fel és le. Szemét semmi sem kerülte ki, s csak innen megfejthető, hogy a vár épebb szár­nyában a bútorzat is elég épségben­­ maradott, míg ő élt. De térjünk vissza azon estére, mikor Júliától búcsút vevén, Emrődre érkezett, s szokása szerint saját udvarából a várba felsietett. Kálnási, mint mindig most is az estét Gerta asszonynál töltötte, s mihelyt hallotta, hogy­ a szomszéd szoba ajtaja külről megnyilt, azonnal nal felkiáltott : „Itt van megint,' — hogy az ördög vitte volna el! — Lesz mindjárt hadd el hadd !“ „Nosza­­ gyorsan, kincsem Gerta asszony — folytató: el kell hordani az asztalról mindent, mert az öreg úr még a falatot is irigyli a szegén­yz embertől. — Vegye csak magára azt a rosz fekete kabátot, s az avult nagy virágú ujjast­­ én addig majd a rongyos báránybőr köczét öltöm fel: si­essünk — mert mindjárt nyakunkon lesz !“ (Folytatása következik.) 11 NEMHIVATALOS RÉSZ. Levelezések. Berlin, január 7. Itteni hírlapokból látható ön, hogy a hí­res színész Ira Aldridge, az első néger, ki európai színpadra, s valószínűleg az első, ki álta­lában a világ valamely színpadára lépett, néhány nap óta itt mulat. Láttam őt tegnap Shakspeare „Othello“-jának czímszerepében, a királyi ope­raházban , és minthogy művészeti körútjában kétségkívül Pestet is meglátogatandja, talán nem lesz érdektelen ön olvasói­­ előtt, előre olvasni néhány sort azon benyomásról, melyet a nevezett színész itt a közönségre általában, s ön levelezőjére különösen jön. Annyival, inkább, minthogy a légcsend, mely még a karácsoni ün­nepek óta a politika egész mezején uralkodik, ily aestheticai szemlélődésre elegendő időt enged és legjobb alkalmul szolgál. A színházban csak a földszint, a tribune és az első sor páholy volt — de­ ezek igen erősen — megtelve, úgy hogy egészben véve, nem úgy mint a Rachel előadásainál, feltehetni, mikép csak a nyelvet értő és ítéletképes közönség jelent meg. És Aldridgenek valóban sikerült a válogatott kö­zönséget több ízben, különösen­ a 3-dik felvonás­ban, hol a féltékenység legelőször kitör, valamint az utolsó felvonás erőteljes helyein, valódi örült tetszésbe helyezni. A fekete színész ezen sikert annál magasbra becsülheti, minthogy néhány ügyetlen tapsoló, kik őt mindjárt eleinte bravo­­kiáltás és kéztapsokkal akarók fogadni, a többi jelenlevők által, kik mielőtt dicsérnének, előbb hallani akartak, zajos pisszegés által rendre uta­­síttattak. Magam sem tagadhatom, hogy én a tet­szést igen megérdemlettnek találtam, ámbár én inkább nem kedvező mint kedvező előítélettel lép­tem a színházba. Valóban nem reméltem többet találni, mint egy pikant ingerszert, minek a szí­nészet hanyatlása óta naponkint föltaláltatnak, a közönség túlingerelt ínyének némi fölcsiklandásá­­ra, nem egyebet mint „kaviárt a nagy tömeg­nek“, hogy Shakspeare saját szavaival éljek. Ámde koránsem úgy volt. Aldridge szerepét mint oly művész játszotta, ki évek óta igyekezett azt a legkisebb részletekig tanulmányozni, és a költő törekvését szóról szóra követni, különösen azon helyeket, hol a féltékenység a különben oly tisz­ta értelmet zavarni kezdi, és őt az ész és őrültség közti legszélsőbb határig űzi; midőn még nem tudja, várjon dühe kitörését Jago, mint rágal­mazó ellen, vagy Dezdemona mint hitszegő el­len fordítsa-e, hol végre a már késő bűnbánat erőt vesz rajta: ő mind e helyeket oly borzasztó, oly megrendítő élethűséggel játszó, mint azt fe­hér színész alig lesz valaha képes utolérni. Ha különösen angol lapok azt vetik szemére, hogy játéka és hangja ily perczekben inkább a termé­szetnek igenis hű, borzadályt gerjesztő után­zása, mintsem annak művészileg: aesthetikai má­­solata : ily ellenvetés ellen nem akarok harczot kezdeni. Szeretném látni azon színészt, ki mint Othello , ilynemű megtámadást kikerülhessen; nem lenne más választása, mint vagy a mű­­vészietlen szenvedélyesség vádjának kitenni ma­gát, vagy pedig Othelloból közönséges szerelmest csinálni, ki magát, mint egy mamlasz, rászedni engedi, s kinek szerencsétlensége aztán végre is csak megvetéssel vegyes sajnálatot képes ben­nünk ébreszteni. Ellenben Aldridge felfogása vo­­násról vonásra megfelelt a költő által rajzolt kép­nek. A nagy hadvezért eleinte Desdemona iránti szerelmében lágynak, gyermekesnek, majdnem érzelgőnek látjuk; érezzük minő fokig kell ily tetterős, erélyes, táborélethez és harczhoz szokott férfinak szerelmesnek lennie, hogy oly epedő, a­­karatlan odaengedésbe sülyedhessen, de sejtjük is előre, hogy épen ő, épen mindez előnyei miatt egy oly emberrel­ harczban mint Jago, egészen fegyvertelenül álland­ Ő nem tud nyomozni, — ————————! Január 13-án 1853

Next