Budapesti Hírlap, 1853. augusztus (180-203. szám)

1853-08-02 / 180. szám

Pest, Kedd, 180. Augustus 2-án 185B. •% Megjelenik e lap , hétfőt s a több ünnepek utáni napokat ki­vivé, mindennap reggel. Előfizetési dij : Vidékre : félév­re : 10 írt., é v n e g y e d r e : 5 fr. 20 kr. A „Napi Tudó­sítóival együtt 5 f é 1 é v r e 12 frt. évnegyedre 6 írt 30 kr. Helyben , félévre: 8 frt., é V u e g y e d r «; 4 írt. A „Napi Tudósítóival együtt , félévre 10 frt, évne gyedre: 5 írt. — A hirdetések ötször hasábzott sorá­nak egyszeri beiktatásáért 6 kr. többszöriért pedig 4 kr. szá- mittátik. — Egyes szám 20 pkr. A \ Előfizethetni — helyben alapkiadé hivatalában, Lukács 1, a s l I ó könyvnyomdájában Országút Kuné - iralderházban, vagy a szerkesztősein él v gyan­úit 2-dlk emeletben, vidéken minden cs. kir. posta­hivatalnál. — Az előfizetést tartalmaié levelek a czim, lakhely, s utolsó posta feljegyzése mellett a pénzzel együtt bérm entesitve egyenesen akiadó hivatalhoz vagy szerkesztőséghez ntasitandők. BUDAPESTI HÍRLAP Szerkesztői iroda van: Ország-ut, 6. sz a. (Kunewalderház) 2-ik emeletben. HIVATALOS KÉSZ. A C8. kir. magyarországi pénzügyigazgatóság által Pintér Lajos b. gyarmati adóhivatali el­lenőr a nógrádi cs. kir. adóhivatalhoz III. oszt. adószedővé ideiglenesen kineveztetett. A cs. kir. magyarországi pénzügyigazgatóság a cs. kir. edelényi adóhivatalhoz II. oszt. adósze­dővé Hegedűs József hevesi adóhivatali ellen - őrt; II. oszt. ellenőrré pedig Schlechtig Ber­talan szobránczi III. oszt.adóhivatali ellenőrt,mind­kettőt ideiglenesen kinevezte. A cs. kir. magyarországi pénzügyigazgatóság által Telleyesniczky János liskai cs. kir. földabrosz felügyelőségi segéd I. oszt. adótisztté a gyöngyösi cs. kir. adóhivatalhoz ideiglenesén ki- neveztetett. A cs. kir. magyarországi pénzügyigazgatóság a mező-laborczi cs. kir. adóhivatalhoz III. oszt- adószedővé T r e 11 e r Január nézsai adószedőt,III. oszt, ellenőrré pedig Kelemen Antal unghvári dohány-raktári segédet, mindkettőt ideiglenesen kinevezte. A cs. kir. magyarországi pénzügyigazgatóság a hevesi cs. kir. adóhivatalhoz III. oszt. ellenőrré Pirley Károly gyöngyösi I. oszt. adóhivatali tisztet, II. osztályú adótisztté pedig Bubus Pál dijnokot, mindkettőt ideiglenesen kinevezte. NEMHÍV AT ALOS RÉSZ. BUDA, jul. 31. Szellemi és anyagi fejlődés képezi a közjó­iét első alapkövét. E két postulatum oly kölcsö - nős befolyást gyakorol egymásra, hogy egyik a jnásik nélkül nem, külön tökéletesen soha el nem érhető, sőt következetesen még csak nem is gon­dolható. Anyagi cultura erkölcsi műveltség nél­kül ha valaha eléretik is, oly örvényt képez, melyben már nem egy hatalmas birodalom lelte enyészetét. Ez tény, melyet minden idők törté­nete megerősített. Hol szellemi és anyagi mű­veltség létezik, ott feltalálható a valódi jólet is, és höl ez nyilvánul, amarra is bizton lehet kö­vetkeztetni. Europa országait nem egyformán áldotta meg a természet, „non omnis fért omnia tellus;“ de egyformán van megadva minden embernek a képesség, tevékenységét, szorgalmát sokszorozni, egyformán van megadva az önfentartási ösztön, mi által alkalom nyílik , ott, hol a föld vagy ég­hajlat kevesbbé kedvező, a hiányt törekvés és iparos buzgalom által kipótolni. Ha már oly országok is, melyek a természet részéről különös kedvezményeknek nem örven­denek, anyagi és szellemi műveltség által a jólét jelentékeny fokára emelkedni képesek , mily lé­lekemelő kilátás nyílik még azon országok szá­mára,melyeknek, a természet jótéteményeivel gaz­dagon elhalmozva, félannyi erömegfeszitésre sincs szükségük, hogy a legvirágzóbb jólétet elérjék ? Magyarország tagadhatlanul ez utolsók so­rába tartozik. Mi magyarokul a természetnek semmi, ámde a természet nekünk nem egy szem­rehányást tehet. A helyett hogy a felesleget, melyet a föld nyújt, használtuk, ipar által mind­inkább értékesítettük volna, tevéketlenek , res­tekké lettünk mellette ; a helyett hogy a töme­ges nyerstermékeket, melyeket iparczikkekül az idegenektől drága pénzen váltunk ismét vissza, s értékesítendők, művészet és észszerű kezelés ál­tal nemesitenők, feldolgoznék, gyakran inkább elvesztegettük, sőt elromlani engedtük. Vájjon csodálkozhatunk-e rajta, hogy Magyarországban ekkorig a vagyonosság átalában csak felette kö­zépszerű lehetett ? hogy honunkban a művészet és ipar ki nem fejlődhetett, kővetkezéskép, hogy az anyagi és szellemi műveltség is meglehetősen hátramaradt ? Ennek ugyan nagy részben saját intézmé­nyeink is okai voltak. A nemes ember, régi szó - kás szerint, méltósága alattinak tartá földmi velő­nek és iparosnak lenni; a szegény földhöz kötött, szabadalmak közé szorított alattvalónak hiány­zottak minden eszközei; a kézmives osztály, mi­vel többnyire idegenekből állott, majdnem meg­vetett osztály volt; ily körülmények közt átalában hogyan virágozhatott volna fel a jólét ? ipari vál­lalatokra sehol semmi érzék sem volt található, a közlekedésre semmit sem fordítottak, egyes gyá­rak keletkeztek, hogy csakhamar ismét elenyész­TJzenek. Hogy verhetett volna ekként az anyagi műveltség gyökeret ? Magyarország boldogsága tulajdonkép a földmivelésen alapszijt. Éhez van nagyszerű jövője kötve. De a földmiveléssel karöltve jár a kézmivek felvirágzása. E kettő aztán eredmé­nyezi a vagyonosságot, s mivel mindez a szellemi műveltséget is lényegesen előmozdítja, e szerint a czikkünk elején felállított tétel tökéletesen be- bizonyitotlnak tekintethetik. Az utóbbi három évben Magyarország javára e tekintetben több történt, mint mennyit azelőtt egész századok felmutathattak, és a valódi hazafi hálateljes szive kénytelen ebben azon atyai gon­doskodást elismerni, melylyel a cs. kormány Ma­gyarországot boldogító jövő elé vezetni törek­szik. E lapok tere nem engedi meg nekünk, mindazon üdvös rendelvényeket egyenként idéz­ni, melyek az átalános jólét végett kibocsátva, a tulajdon szabályozását és biztosítását, a forgalom könnyítését és élénkítését, a bel és külkereske - dés emelését, a tanodái oktatás előmozdítását czé- lozva, legújabb időben egymásra következtek. Bizonyos az, hogy ez intézményeknek , melyek becsét senki félre nem ismerendi , épen mert felülről indíttattak, rendeltettek meg, és azonnal életbe is léptettek, a népben a bizalmat okvetlen edzeniök , s már azért is átalános méltánylásra kell találniok, mert az egész országot felölelik. A pártérdekek örök, nyílt harcza, az osztá­lyok merev elkülönzöttsége mellett miként léte­sítette volna azelőtt Magyarország ez in; ézmé- nyeket? S ha létre jöttek volna is, ki hajtandotta azokat végre, ki állt volna jót foganatosittatásuk- ért? Pedig ez intézmények becse épen abban áll, hogy jó eleve megismertessenek és elhatároztas­sanak, aztán pedig haladék nélkül életbe léptet- tessenek. Mikor és miként létesítettük volna p. a mi parlamenti, mindent hosszúra és szélesre nyúj­tó szokásunk szerint a reáltanodákat, ipar- és ke­reskedelmi kamrákat, iparműkiállitásokat, vasú - takat, folyamszobályozásokat, mocsárszáritásokat, és a kereskedelmi szerződvényeket más államok­kal? földieink ismeretes ellenszenve mellett minden rendőri és biztonsági rendszabályok ellen mikor és hogyan juthattunk volna oly gyorsan csend­őrségi intézményhez, mely jelességét napról nap­ra inkább bebizonyítja, s a legújabb időben majd minden oldalról fenyegetett vagyoni és személy- biztonság oltalmazása, s nem egy baj erélyes elhá­rítása végett mikor leendettünk képesek ilyet ál­lítani ? Miként állíthattuk volna továbbá helyre, magunkra hagyva, az igazságkiszolgáltatást, mely szegényt és gazdagot, magas és alacsony rangút egyforma jogoltalomban részesít, mikor szabá­lyoztuk volna magukat meglehetősen túlélt tör­vényszékeinket,pereink hosszadalmas és költséges folyamatát s a mi teljesen sülyedt ügyvédi osztá­lyunkat, mikor rendezhettük volna gordiumi bo - nyodalmu birtok- és úrbéri viszonyainkat, végre mikor teremthettünk volna polgári és bütető tör­vénykönyvet, s tehettünk volna fel ekként a ko­ronát mindezen intézményekre, miután mint tud­va van, századok óta e bajokban szenvedtünk, s mégis soha annyira nem juthattunk , hogy az é- let vég erejét fölemésztő rákfenét mentő késsel kiirtottuk, s a polgári élet ezen palládiumait meg­szereztük volna ? Ki valódi javítások irányában szemeit be­hunyni nem akarja, annak ez intézményekben, ha hogy különben hona javát őszintén kívánja, Magyarország legszebb jövőjét megalapítva kell látnia s kötelezve éreznie magát, azok foganato­sítására, a mint az egy jóérzületü, loyalis és okos állampolg rhoz illik, Felséges Fejedelmünk jel­igéiéhez képest : Viribus unitis, maga részéről is erélyesen közzemukálni. Levelezések. Becs, jul. 31. V A büntető jogi élj árás végső stá­diumán Ő Felsége elé terjesztve van; eredeti német szövege kinyomatva lévén,valószínűleg már néhány nap múlva ki fog adatni; — magyar szö­vege későbben fog megjelenni. — Úgy szintén a végérvényes polgári perrendtartás mun­kálata is készen legfelsőbb jóváhagyásra vár. Czélszerü leendett az ideiglenesnek számos ma­gán comentárait a végérvényes megjelentéig ha­lasztani, fogja gondolni, ki azokat megvevé s mos^. majd újat veend! — Igen czélszerü eszmekint üdvözlendő a cs. k. udv. nyomdától, hogy a tör_ vény könyveknek egy kis 12-rét kiadását esz_ közlendi, mely tehát olcsóbb leend az eddigi va_ TéM€’MJk, A Gyöngyvirág. ii. A békebarát, vagy tiltott szerelem. (Folytatás.) Miss Silence megvetőleg s daczosan néze farkasszemet vele, de makacsul hallgatott. „No’s, no’s, Miss Silence,“ szólt Harapi ko­ma határozott hangon „kegyed csak nem gon­dolja, hogy lesz valami abból az egész dologból?“ „Micsoda dologból?“ kiálta Miss Silence hirtelen felpattanva, mint egy gesztenye a pa­rázs közöl. „Tudja-e kegyed, Miss Silence, már beszél­tünk egyszer azon csalásról, mit Jónás gazda oly —“ „Hallja kend, Adams ur“ szólt Silence „ha • kezdi — tudja meg — mire sem fog menni. Önnek nincs elég becsületérzete , nincs elég gyöngédsége, sem egy mákszemnyi jelleme, hogy Így beszél az én édes atyámról: ezt el nem szen­vedhetem !— érti- e kend ?“ ,Oh Miss“ szólt Harapi ,,soh’ se jojön oly tűzbe! Igaz, hog/ Jónás gazd uram meghalt, - nincs többé, - s ezért épen oly gyöngedtelen- 9ég a rajtam elkövetett sérelmet csalásnak ne­vezni mint az Enos dékán részének bitorlását, melyért, mint kegyed bölcsen tudja, a dékántól pénzt vön fel, de mind e mai napig nem adá ki a földet.“ Nem igaz, nem igaz“ szólt Silence talpra ugorva „kendnek minden szava szemtelenségre kiáltó hazugság! — Csak ennyit mondok, mielőtt tovább menne.“ „ügy látszik, Miss Silence, elevenre talál­tak egyszerű szavaim“ szólt Harapi koma; „vá­lóban, a .mint a dékán úgy más is elszenvedheti mindezt; meglehet, hogy a dekán azt veszi te­kintetbe, mikép Jónás gazda egyházi tag volt, — s ő mindig nagyon gyöngéd vala ezek iránt; de azt csak soha se hittem volna, hogy kegyed és Susan hasonló ravasz utakon járjanak,“ „Én nem tudom, mit akar mondani ezzel, s mi több, nem is bánom akármit,“ szólt Silence elővéve kötését s újra az előbbi egyenes, daczos állásba helyezve magát. Néhány percznyi szünet állt be, mely alatt Silence arczvonalmait fojtott düh torzitá, mit Harapi koma látszó kárörömmel nézett. „Úgy hiszem, nem fogja tagadni kegyed, mikép az én Józsimnak Susan általi elcsábittatá- sa egy ravaszul vetett tőr.“ „A kend fiát elcsábitni! Szeretném, tudni Adams ur, mit ért kend ez alatt ? Ugyan ki járna a kend fia után, bárha ő elég illedelmes és csinos egy ifjú; de egy ily sárkány apa mellett, jót ál­lok érte, egy leány sem lesz esztelen, neki a szé­pet tenni, sem az ő széptevését elfogadni, — óh nem I“ „Meg kell adni, Miss Silence, hogy kegyed most az egyszer nem igen udvarias “ „Udvarias ! szeretném látni, ki lehetne ud­varias ? Kend épen oly jól tudja mint én, mikép mindez tiszta csupa rágalom; hisz nincs is egyéb dolga, mint a szomszédoknak ilyeseket beszél- ni el.“ „Miss Silence“ szólt Harapi, „nem pörölni jöttem én kegyedhez. Az egész falu tudja, mikép Susan az én Józsim után jár, meri alkalmasint azt hivé kegyed, hogy a békülésnek legjobb módja ez leend; de épen most nyilvánitám fiam­nak, mikép azt megengednem lehetetlen; elővet­tem s fölfejtém előtte, hogy a fiatal házasulan­dónak oly leányt kell kinézni, ki valamicskével bir; ha tehát, mi igen valószínű, Susan egy da­rab földet elveszít, neki édes kicsiny marad főn; én hát a világért sem biztatom e részben ke­gyedet.“ „Mé» ösak e kellett!“ kiálta föl a mértéken túl bőszitett, s türelemvesztett leány. „Te vén ördög! Azt hiszed,nem találtam ki czélodat ? Hatalmas ég! Hogy én és Susan jár­nánk fiad után? Hogy nem szégyenled tenmagad, ilyet csak gondolni is ? Szólj, mit tevék én vagy testvérem, mi ezt adá fejedbe?“ „Hiszen nem is mondom én, hogy kegyed önmagának akarta megnyerni őt“, szólt Harapi; mert már kegyednek elég ilyenféle kísérletei hiúsultak meg, ugy-e bizony? De Susan, tu­dom, mindent elkövet.“ „Hallod, Susan! Susan! jer, jer!“ kiálta Miss Silence rendkívüli dühvei nyitván ki az aj - tót, „Adams ur beszélni akar veled!“ Susan aggódva és félénken lépett be, az aj­tó közelében megállt, s bizonytalanul néze egy­szer Harapira, aztán nővérére, ki minden szépí­tés nélkül igy adá elő a találkozás tárgyát : „Nézd, Susan, ezen ember itt azt meri állít - ni, inikép te az ő fiának tevéd a szépet s őt el­csábítottad, s szeretném, ha szemébe mondanád meg, hogy valamint eddig, úgy ezután sem fogsz soha csak reá gondolni is!“ E gyöngéd eljárásnak eredménye az volt, hogy Susan mint bűnbánó vétkes egészen elpi - rult és szemeit a földre szegező. Bármi vad volt Harapi koma, megvolt azon gyengéje, hogy a női bájak hatást tevének reá, mint a vad állatokról beszélik, hogy a zene sze- liditőleg hat rajok. O a szép, lesütött arezra több gyöngédséggel néze, mint Silence, ki föllobbauva azon, hogy testvére rögtön nem felel, karjánál ragadá azt — s éles hangon ismétlő. „Susan ! Miiért nem felelsz, szólj ?“ Kétségbeesve szedé össze bátorságát Susan, s nővére kezét eltávolitva, fejét oly méltósággal emelé föl, mint az esőcsöppek által meghajlított virágszál. „Silence“ — szólt ö — „én be nem léptem volna, ha tudám, hogy itt ilyeket keilend halia - i nőm. Önnek, Adams ur egyéb mondandóm nincs, mint az, hogy ön fia látogatott meg engem, nem pedig én őtet. Ha még többet is akar tudni, ő jobban meg tudja mondani, mint én.“ „Becsületemre! szép leányka!“ — szólt Harapi, — miután Susan az ajtót Lehuzá maga után. \ E fölkiáltás önkénytelen volt; aztán össze­szedvén magát fogta kalapját s e szavakkal: „Már ideje lesz haza mennem,“ megindult; de az aj óból még visszafordulva igy szólt: „Miss Silence, ha a kerítés tárgyában valamire gondol­ná magát kegyed — tudassa velem aztán.“ Silence feleletre sem méltatva őt, azonnal Susan kis szobájába ment, hol a mi hősnénk egészen sirásnak adá magát. „Susan“ — szólt Silence — „soh’se hittem volna, hogy ily esztelen vagy. Szólj, igaz-e, hogy férjhezmenetelre gondoltál, s az egész világon épen ehhez az Adams Józsihoz ?“ Szegény Susan! mennyire kiríttak e hangok a gyöngéd érzelmekről álmodó regényes ábránd­jai, s száz meg száz gyönyörű eszményei közöl, melyek éneklő madarakként röpkedik be az első szerelem bájos vidékét. Mennyire kiríttak ! Hogy egy durva emberi szózat kiáltsa ki mindazon édes titkokat, melyeket önmagának megvallani még suttogva sem mert! Úgy tetszett neki,mintha ma­ga a szerelem hervadásnak indult volna ily dur­va kezek érintésére; ezért Susan egy szót sem fe­lelt nén je szavaira, hanem keserűen lcezde zo­kogni. Silence szive bár merész, de egyszersmind gyöngéd is volt, s látván, hogy Susant a dolog annyira meghatotta, lassanként szelidebb hangot válta. „Susan, Susan, te szegény kis bohó!“ — szólt ő tenyerével egy jót ütve rá, rokonszenvé- nek kifejezéséül. „Valóban szívből szánlak; oh az a semmirekellő megcsalt tégedet.“ „Kérlek az Istenért, ne beszélj többé e do­logról,“ — szólt Susan „elég volt nekem — egé­szen beteg vagyok bele.“ „Úgy, úgy, Susan! Szeretem, hogy igy be­szélsz ! Ne busulj, majd meg lesz boszulva. Az én Istenem adja, hogy még egyszer ide hozza az az Adams Józsi pofáját — majd megtanítom én!“ „Nem, nem! Ne hogy azt tedd, nehogy va­lamit szólj Adams Józsinak!“ „Hát mit ragaszkodói úgy hozzá? — No de annyit legalább tudtára kell adnom, hogy többé nem akarunk tudni róla!“

Next

/
Thumbnails
Contents