Budapesti Hírlap, 1854. január (308-333. szám)

1854-01-22 / 326. szám

Thiersnek a fueiohozi állását. Hírszerint ő, a jelen perczben, nem idegenkedik Napóleon kormányáhozi közeledéstől, részint határozot­tan orosz-ellenes érzülete, részint a Guizot s Broglie herczeg politikája iránti régi ellenszenve miatt. Csupán egyetlen körülmény áll még útjá­ban ama benső közeledésnek. Ugyanis Thiers­­nek épen nincs kedve másodrendű szerepet ját­szani, minőt Napóleon miniszereinek szokott ki­jelölni. Ezért egyelőre semleges állást foglal el, azonban nem mulasztaná el a kedvező alkalmat arra nézve, hogy ismét tevékeny részt vegyen a politikában.“ — A „Herald“ következő levelet közöl, mit Orleans herczegnő Nemours herczeghez in­tézett volna : „Eisenach, dec. 10, 1853. — Királyi s ked­ves sógorom ! — Vettem önnek legutóbbi sürgö­nyét, melyben engem újólag felszólít arra, hogy­­őszintén­ (franchement) csatlatkozzam amaz önnek frohsdorfi látogatása alkalmával köttetett fusiohoz. Ha ahoz csatlakoznám, ez bizonyosan „őszintén“ történnék; mivel már csak a bé­ke végett is, mely a keresztény vallás alapját ké­pezi, tüstént hozzájárulni akarnék ama javaslat­hoz, mit ön oly sürgetőleg köt szivemre; azon­ban ugyanazon indokok, melyek akkor, midőn ezen kérdés, kedves és felséges anyánk jelenlété­ben, Claremontban tárgyaltatott, megegye­zésemet gátolok, még mindig arra köteleznek en­gem, hogy ragaszkodjam nézetemhez, s hogy sa­ját vagy inkább fiaimnak ezen egyességbei belé­pését elhalaszszam, újólag s lehetőleg világosan akarok nyilatkozni. Jól tudom, kedves sógorom, hogy ön, valamint mások is, engem önfejűséggel fognak vádolni. Ha csupán magamról, s a családi békéről lenne szó, szívesen csatlakoznám; én nem idéztem elő a viszályt, s ezért nekem könnyebb lenne a békére közremunkálni. Azonban fiaim szent jogairól van szó; ők árvák, s kívülem nincs más támaszuk; s midőn jogaikat lehetőleg vé­dem, bennük a választási királyság amaz elvét védem, mely az 1830 ki forradalomból eredt, mely szegény férjem Ferdinándnak, kinek em­léke nekem örökké kedves leend, vezércsillaga volt, s melynek fenntartása végett, ő nyájasságá­val meg tudta nyerni a francziák nagy többségé­nek véleményét. Ezen unióba, ,,ezen politikai kötésbe“ belépésem nem egyéb lenne, mint a legitimitásnak teljes újraelismerése, s bármennyire tiszteljem is személyesen s születésemnél fogva ezen elvet, mégis lehetetlen elfelednem ama kö­rülményeket, melyeknek befolyása alatt ön atyja királylyá lett, s melyek közt én magam,nő létem­re, egy pillanatnyi ingerültség minden veszélyei­vel daczolva,a követ­kamrába merészeltem menni, hogy ott a koronát, melyről fiam részére álmod­tam, de mit mondok, melyről még mindig álmo­dom, számára követeljem. Emberek s népek meg­változhatnak , de a kinyomozhatlan gondviselés, a próba­idő bevégződésével, saját akaratát, s ö­­rök igazságát napfényre hozza, miután azokat arany lapjain már előre följegyezte. Én hiszek a gondviselésben, mely azon jogtalanságot, mit én, mit mi hibátlanul szenvedünk, megtorolni tu­­dandja.“ Hogy miként jutott a „Herald“ ezen levél­hez, nem lehet tudni, kivüle egyetlen más an­gol lap sem közli még ma e levelet. Ez alkalom­mal meg kell jegyeznünk, mikép a „Times“ ma egy második heves czikket közöl, a fusio részesei ellen; ezeket avval vádolván, mikép a két ten­geri hatalmasság szövetségét szétbontani, s Fran­­cziaországot a keleti kérdésben tétlenségre kár­hoztatni igyekeznek. Francziaország, Páris, jan. 16. Ma a „Constitutionnel“ lapjának élén, következő jegyzéket közöl : „Némely lapok azon hirt terjesztek el, mi­­­kép a négy hatalmasság közti egyetértés, a keleti ügy tárgyában, komolyan veszélyeztetve van, Franczia-­s Angolország legutóbbi határozatai következtében. Nem csak hogy e hir alaptalan, hanem inkább a Németországból érkezett tudósí­­­tások szerint, a bécsi értekezlet, egy f. hó 13-án aláírt újabb jegyzőkönyvben, egyhangúlag con­­statirozó, mikép a fényes portának a négy hatal­masság konstantinápolyi követeinek közlésére adatott válasza tökéletesen kielégítő volt, s azon reményét fejezé ki, mikép a sz.­pétervári kabinet részéről csatlakozni fog azon alapokhoz, melye­ken Törökország kész alkudozni a béke helyre­állítása iránt.“ — A „Patrie“ egy Odesszából dec 25-től kelt magán­levél után írja: „Három nap óta szá­mos finnlandi matróz csapatok mentek a városon keresztül Szebasztopolba. E matrózok ama négy új sorhajó legénységét egészítendik ki, me­lyek a kormány parancsára fel fognak szereltetni. A fekete-tengeri orosz hajóhad, mely eddig csak 14 fölszerelt sorhajóból állott, ezentúl 18-ból ál­­land. Ez utóbbi szám képezi a rendelkezhető ha­jók maximumát. A névszerinti szám ugyan 24-re megy föl, azonban e hajók közöl hat nem képes tengerre indulni. Ugyane levélben foglalt adatok szerint, helytelenül fogtak fel egy oly intézke­dést, mit legújabban az orosz hajóhad parancs­noka tett, mely intézkedés hasonló viszonyok közt mindenkor szokásban volt.­­ Ugyanis az orosz hajóhad parancsnoka, mihelyt megtudta a Konstantinápolyban hozatott legutóbbi határo­zatokat, saját jószántából, s a részbeli balesetek kikerülése végett, tüstént megparancsolá a feke­te-tengeren levő minden orosz hadihajóknak, hogy a szebasztopoli kikötőben gyűljenek össze. Egyszersmind a tengeri­ helyek kikötő-pa­rancsnokainak meghagyá, hogy további rende­­deletig az orosz kereskedő­hajóknak tiltsák meg a tengerre menetelt. Ezen tisztán katonai intéz­kedések nem Sz. Pétervárról kapott utasítások következtében létettek, mint hibásan állíták. E szerint ezekből nem lehet következtetést vonni, Oroszországnak újabb politikai terveire.“ — A „Pays“ egy hosszas czikket közöl azon haderőről, melylyel Francziaország jelenleg ren­delkezhetik. E szerint a franczia gyalogság 100 ezredből, 3 zászlóaljával-, 20 gyalog-vadász zászlóalj-, három tuar-ezred-, két külföldi légio­­ezred-, három belföldi csatár-zászlóalj-, három afrikai könnyű-gyalogsági zászlóalj-, s végre néhány veterán- s jegyszázadból áll. A háborúba indulásra készen levő franczia gyalogságot, az országban tartalék-törzseket hagyván,de lap sze­rint 240,000 főre lehet számítni. A lovasság áll 12 tartalék-, 20 sor-lovas-, 20 könnyű-lovas­­ezred­ből, öt-öt századával, s még 8 más könnyű-lovas ezredből, mint afrikai vadászok, spahik­­s g­u­i­d­e-ekből. A lovas katonaság 300 századból áll. A háborúra kész lovasság erejét 33.000 főre lehet számítni. A tüzérség áll 14 ezredből, 16 ütegével, továbbá egy hidász-ezredből 12 szá­zaddal, 13 század katonai munkásból, s öt szá­zad veterán tüzérből. Mindegyik tábori üteg hat 8 vagy 12 fontos ágyúból, köztük két vézágyúból áll, mindegyik ezred 10 üteget állíthat ki hadi­lábon. A tüstént mozgóvá tétethető tüzérség e­­reje, 28—30,000 emberből, s 360 ágyúból áll. — Ezenkívül a hadmérnöki testület három ezredet képez, két zászlóaljával, s 6,000 emberből áll. E szerint a háborúra kész seregnek összes aktiv ereje, szinte 300,000 ember­, s 60,000 lóból állana. Törökország, Konstantinápoly, jan. 9. A „Tr. Ztg.“ írja: A múlt hét legfontosb eseménye a franczia­­angol hajóhadaknak fekete-tengerre menetele. A Bosporusban csak 1 sor- és 2 gőzhajó marad min­­denikből; e tekintélyes tengeri erőt, mely mint­­egy 34 hajóból áll, öt török gőzös kíséri, melyek­­ sereg- és lőkészlettel Trapezunt és Batumba mennek. A flotta egy része már 3-kán felszedte horgonyát, de csak 4-dikén reggel ment el a fekete-tengerre, minthogy előbbi napon a tenger oly izgatott és ködporított volt, hogy D­u­n­d­a­s parancsnok inkább 24 órát várt. A kiindulás több okból haladt el: először, mert Austria és Porosz­­ország képviselői, mint b­szélik, felszólaltak a bemenetel ellen; továbbá mert a törökök külde­ményeikkel nem voltak készen; s végre a jártas kalauzok hiánya miatt, mert egy görög sem akar­ta, még jó fizetésért sem, arra magát elhatározni, pedig ők ismerik legjobban a fekete-tengert. Franczia részről a hajóhadat H­a­m­e­­­i­n aladmi­­rál kíséri. Azon hírre vonatkozólag, mintha a két né­­­­met nagyhatalom egy collectiv-nyilatkozatban London-, Páris- vagy Konstantinápolyban az angol-franczia hajóhadak fekete-tengerre mene­tele ellen tiltakozott volna, vagy mintha egy kö­­­zös jegyzékben Austria s Poroszország felvilágo­sítást kívánt volna a tengeri hatalmak e legújabb lépéséről, a , Preusz. Corr.“ azt hiszi nem téved, ha e közléseket, a­mennyiben Poroszországra vo­natkoznak, alaptalanoknak állítja. A­mennyire tudva van, Wildenbruch Konstantinápoly­ban maga részéről egyszerűen constatirozta a tényt, miszerint az angol-franczia hajóhad moz­galma a Poroszországgali előleges értekezés nél­kül történt, mely följegyzéshez később Austria nevében K. Bruck is csatlakozott volna. Jan. 5-kén több angol alattvalókhoz az an­gol követtől ezen értesítés intéztetett: ,,A 10 sorhajó, 1 fregat és 17 gőzösből álló, D u n d a s aladmirál parancsa ala­t levő angol hajó­had a hozzám érkezett utasítások következtében a fekete-ten erre ment, minthogy egy erős franczia hajóhad Hamelin aladmirál alatt ugyanoda elin­dult, mely a brittel egyetértőleg működik, ezért szükségesnek látom azon értesítést, hogy D u n d a­l­admirál feladata, midőn az eléje szabott kötelessé­get teljesíti, az lesz, hogy Törökország legitim ér­­­dekeit, a­mennyiben lehetséges, védelmezze, a­nél­kül, hogy az ő felsége kormánya és az orosz kor­mány közt még fennálló békés viszonyokat felbon­taná. Kelt stb. Redcliffe.“ Az „Oss. triest “ szerint az orosz hajóhadak­nak adott utasítások abban állanak: a török szál­­lítóhajókat védelmezni, e mellett tehetségig a tö­rök vizeken maradni, az oroszok minden kísérle­teit, miket az európai vagy ázsiai partok ellen intéznének, meggátolni, leggondosabban kerülni minden összeütközést, és ha orosz hajóhaddal ta­lálkoznak, azt szokásos módon köszönteni. Jan. 5-kén a két hajóhad, az „Oss. triest.“ szerint Szinopéval szemben volt; az angol ha­jóhad balról, a franczia jobbról ment, közben öt török gőzös, és a 3 török szállítóhajó, melyek összesen 9200 embernyi csapatot és igen sok lő­­készletet szállítanak. A Trapezuntból jan. 6-kán Triestbe érkezett austriai Lloyd gőzös a flottákat Inebollnál látta; hír szerint e hajó hozta azon hírt is, hogy 24 orosz hajó czirkál a batumi vizeken; míg ellenben egy szardiniai hajó, mely Triestbe érkezett, egy 14 vitorlából álló orosz hajócsapatot látott Sze­­basztopol felé menni. Az „Impartial“ 8-diki száma a fennebbi hír­rel ellenkezőleg azt állítja, hogy az angol-fran­czia hajóhad azon hírt vette, mikép 14 orosz hajó Várnától 30 m-re czirkál, s azonnal azon táj felé indult. Ugyane lap jelenti, hogy 5-kén egy orosz goelette, mmelyet a rosz idő a csatornába hajtott és melyen 27 ember és lőkészlet volt, vi­tetett a konstantinápolyi arzenálba; e goelette az orosz hajóhadat kereste, melynek, a parancsnok véleménye szerint, a batumi partoknál kell lenni. Mindezekből az „Impart.1 azt következteti, hogy vagy az orosz hajóhad két osztályból áll, vagy a fennebbi adatok hamisak. A „Tries. Ztg.“ egyik levelezője szintén je­lenti, hogy egy igen jeles tengerészekkel fölsze­relt orosz hajóhad két — mindenik 25 hajóból álló — osztályban czirkál a fekete-tengeren. — Ugyane levelezések szerint orosz hadigőzösök Batumot csakugyan kémlet alá vették, a­nélkül, hogy az ottani ágyutelepek háborgatták volna. A trapezunti kormányzó sürgető kérelmére, az ott úton állított partütegek felszerelésére 26 ágyú küldetik oda, külön gőzösön. E d h e­m pasha még nem indult el belgrádi ut­­jára. — A tavaszszal folytatandó erélyes háborúhoz folyvást készülnek. — Konstantinápoly csendes, a szófiák nyugodtak ; a flották elmenetelét a bé­ke barátjai nem helyeslik. — A volt nagyadmirál perbe fogatott­ fővád ellene, hogy a kormányt a szinopei hajók helyzetéről nem értesítette, noha arról már tudomása volt,­­ hogy egész nagyadmi­­ válsága alatt egyetlen egy évet töltött a hajóhad fedezetén, a lakoma alkalmával. A kormány 15000 piaszter havidíjt rendelt számára.­­ Az ázsiai megveretésekről vett híreket a kormány még folyvást titkolja, de az ottani sergek reorganisa­­tiójával komolyan foglalkodik. — Magnan ez­redest Párisból visszavárják. — Az erősítések, mik Batumba, az ázsiai hadsereg számára küldet­nek, 15000 török katona, 150 tábori ágyú, és Fővárosi társaséleti szemle. Pest, jan. 20. Bál előtt és bál után. — Kothe Hermann. — A jó emlé­kezet fontossága. — A feledés jótevősége. — Az idei Dunajég memoirjaiból. — Egy hű eb. — Művészi fél­emberek. — Cottrelly jégtánczosok. — Az „Ost- Deutsche-Post“ pesti levelezője. — Witte egy új terve. — Petitio Lesniewskához. — A drámai játékrend. — Komáromy vendégszínész. A farsang még folyvást álló — vagy inkább tánczoló themája lehetne szemlénknek , de azon megnyugvással, hogy még mintegy 5 hétig elég alkalmunk lesz róla szólani, hagyjuk pihenni, ha­bár e pajzán gyermek, akár foglalkozunk vele, akár nem, elég álmatlan éjszakákat szerez. . .Épen aludni készülünk, kocsik robognak el ablakunk alatt, az üvegtáblákat rezegtetve, a lámpavilág besüt hoz­zánk, a félálmos képzelem, mely igen fogékony szo­kott lenni, azonnal szikrát fog. . . Ki ülhet e vagy ama hintóban ? Egy bájos hölgy ! . . Mint doboghat keble a báli örömek elé! . . Talán ez az első táncz­­vigalom, melyben szépségét sugároztatja . . Ah, azon boldog karok, melyek átölelendik karcsú de­rekát, a legszebb idomokat leplező ruhafodrokkal érintkezhetnek, áthevült keblét közel magukhoz vonhatják! . . S száz ily csábitó gondolatok! Cso­da-e, ha ezek a félálmos ember vérét is pezsgésbe hozzák , ha csak egy csepp híja, hogy a párnák helyett, frakkjába nem búvik s utána nem rohan az elrobogó tündérnek, mint hajdan Jupiter apánk . . . ki aztán csak felhőt ölelt. De akár rohanunk, akár maradunk, éjjelünk meg van háborítva. A legszebb álom sem ad valót, s a valóság ? . . Ki tudja nem úgy járnánk-e mint Pygmalion Venusával : az áb­­rándkép megelevenült, és első életmozzanata csa­lódást hozott. Végre elszunnyadunk, hevült fe­jünkre a szürkület hűs­­ege enyhülést hoz, és íme a hazatérő kocsik újra fölvernek. Az előbbi gyanitá­­sok és képzelmek újra megrohannak. Oh mily ér­dekes lehet az örömtől kimerült arcz! A pihegő galambszárnyakként emelkedő kebel! melyben a zene s az éj emlékei viszhangoznak . . . a szerelem­nek fakadó bimbóját, vagy letarolt virágát viszi-e haza? . . A bálifüzér egy pár hiányzó szála képes lenne őrültté tenni az embert , pedig meglehet, a teremseprő reggel minden mentális reservata nél­kül adja át az enyészetnek. Ilyen és hasonló phan- i tasmagoriák lengetik még a bálba nem menőnek ágya kárpitját is; hát még a ki mulat, hát még a ki élvez ? . . Hanem induljunk más tárgyak után. Kothe Hermannak, az emlékezettanárnak, nagy mnemotechnikai tehetségét múltkor csak futólag említettük. Előadásai a redout-épület termeiben roppant részvéttel találkoznak. Hanem azért a champagnei kelendősége sem csökkent, úgy látszik, az ember felejteni is óhajt s a jó emlékezetet is sze­reti. Vajha sokan megszereznék maguknak ez utóbbi tehetséget! A jó emlékező tehetség nem csak a tu­dásra nézve fontos, s mint egy régi deákmondás tartja : „tantum scimus, quantum mente tenemus“, hanem az ember érzelmi életére is, hogy a nemzet letűnt jeleseit becsülje, hogy jótevőinket ne feled­jük, hogy háladatosak legyünk, ehhez mind jó em­lékezet is kell. Kothe úr tudománya tehát fonto­sabb mint egyelőre hinnék, s ha sikerül azt sokakkal megosztania, mindenesetre hasznos dolgot mivel. Kivált farsang után tapasztalandjuk ennek hatását, midőn majd senki sem fogja elfelejteni árjegyzékei­­­nek kifizetését, adott szavának beváltását, farsangon tett szerelmi esküinek megtartását. Ez igen practi­­cus eredménye lenne Kothe ur tanának. De hát ki, s mit mivel Mnemosyne­k küldötte ? kérdi a ki­váncsi olvasó. Kothe hannoverai fi, a göttingai is­kolában tanult, később író lett, s e pályán Lipcsé­ben némi hírt is szerzett; hogy azonban egyebet is szerezhessen, az későbbi pályájának jön fenntartva. Kothe az emlékezés tanának rendszerét újabb el­vekre alapítva dolgozta ki, s ezek szerint húsz har­­mincz sor feladott nagy számot egymásután, vissza­felé vagy összevissza is képes elmondani; előadásán, melyen jelen valünk, ezt a legmeglepőbben tanúsí­totta; továbbá mintegy 60 különféle értelmű és nyelvű szót és mondást is feladtunk neki, s ő a hal­lottakat a leghívebben elmondta egymásután ; ezen­kívül Nagy Sándor és Napóleon példájára tíz hall­gatójának egyszerre tíz különbféle alkalm­ú és tar­talmú levelet mondott tollába. Mindezt a legna­gyobb biztossággal, s végre mint csodás emlékező tehetsége non plus ultráját, az egész előadása alatt hallott és feladott dolgokat, számokat és leveleket mind egyszerre végig sorolta. Hanem úgy hiszszük, másnapra szintúgy el is felejtette, mert különben e művésznek, még más társainál is szerencsétlenebb­nek kellene lennie, ha ő mind azt a badarságot és­­ szemetet, mit az élet szele eléje hord,kény­telen lenne i­s megtartani. Az erős emlékezet kétségkívül becses adomány, ámde elég oly pillanatot nyújt az élet, melyben a feledés még sokkal jótevőbb! — Jegünk szintén elúszott már a feledés fekete tengerébe. Az utolsó napokban egy sajátszerű szomorú eseménynek emlékét hagyta hátra. Egy egyént halála napján a sors a jégre vitt. Halála napján mondjuk, mert egy gyönge jégtábla e séta alkalmával csakugyan sírját tárta fel. Kutyája is vele volt. A hű eb, a­mint urát a hullámok közt eltűnni látta, meg nem mozdult többé helyéről. Sem az emberek, sem a zajló jég el nem űzhette onnan. Vonított és sirt. Később, midőn már pár napig ott volt, a partról köveket hajigáltak rá, s igy próbálták őt őrhelyéről elűzni és az éh­ségtől megmenteni, — mind hasztalan. Az eb tűrte a bántalmat, vonított és sirt. Végre a jéglapok megmozdultak vele, és ő, mintha urának kopor­sóját vitték volna, híven kisérte azt; alább a jég recsegve zsúfolódott össze, szálfákat morzsolt szét, — az eb ura sírját soha sem hagyta el!.. — Elmondhatjuk, hogy a hűség a földről a j­é­g­r­e költözött! — De ha vannak ily emberérzelmü ku­tyák, viszont vannak aztán kutyaérzelmü emberek is elegen. Különben úgy hiszem, ezekből a példák nem kellemesek s azért ez erkölcsi félemberek he­lyett, érdekesebb lesz, azon művészi féle­m­­berekről szólanunk , kik jelenleg a német szín­padon mulattatják, az előadások alkalmával csak­nem mindig tele házakat. Ezek a belga üdv.­művész Motty és az öt Cottrely testvér. Azért mond­juk őket félembereknek, mert valóságos tollatlan sasok, eleven lapták, repülő emberek! A légben otthono abbak mint a földön. Az ,,Ost-Deutsche P.“ ügyes pesti levelezője, ki nem szeret X-et írni­­ helyett, midőn a német színpadnak fővárosunkban politikai missiót tulajdonit, mindenesetre kevés gyönyört találhat e művészek föllépésében, mert a német színművészet múzsája általuk legfölebb anya­gikig gyarapszik. Egyébiránt mi átlátjuk ugyan, hogy valamint a természetben nem létezik fa, mely gyökerével állna fölfelé, úgy a művészetben sem egészen illetékesek a fejenjáró emberek, hanem azért az ilyen rendkívüli mutatványokat nem csak nem akarjuk száműzni, de bámuljuk épen rend­­kívüliségük miatt. Mi láttuk ugyan a genre-ben az amerikai Rasimit, de a Cottrely-ek még en­nél is tökéletesebbek. Azon roppant biztosság,­­ ruganyosság, ügyesség és vakmerőség , mit ez­­ utóbbiak tanúsítanak, kétségkívül a gymnastika netovábbja. Művészetük egyébiránt a testi erőn és tagjaik hajlékonyságán kívül­­ leginkább az emberi test súlypontjának meglepőleg pontos tu­dásában áll, s ennek oly magas fokát érték el, hogy veszélyes játékaikat a legkisebb tévesztés nélkül hajtják végre. Az idősb Cottrely, játszva ra­gadja fel a póznát, melyen egyik testvére, lábait a pózna bőrkapcsaiba akasztva, függőlegesen áll; ezután terhével együtt, fogain baland­rozza a rudat, melynek tetején a fennlevő a legmerészebb test­­gyakorlatokat hajtja végre ; s ez, valamint a többi leirhatlan mutatványok, oly biztossággal történnek, hogy veszélyességük daczára sem jut eszébe a né­zőnek remegni. Valóban ha egyéb tanulsága nincs is e mutatványoknak, az kétségkívül megvan, hogy megtanuljuk, miszerint az emberi testet sok apró bajok alól emancipálni lehetne, ha oly érezszilárddá nevelnék azt, mint a Cottrelyek, s átalában hogy a következetes fejlesztés sehol sem hagyja szégyen­ben az embert.W­itte úr,s a­ki a vezetése alá adott színház javára oly sokat tett, s azt kivált a czélszerű változékonysággal felléptetett vendégek által foly­vást előmozdítni tudja , a­mint értesülünk , ha a jégtánczosok ugrásaikat bevégezték, egy új ugrás­sal készül színpadának még nagyobb lendületet adni: játékrendébe egypár eredeti dalművünket is fel akarja venni. Már akkor, hogy buzgalmával ver­senyezhessen, a nemz­­színpadnak is föl kell kérni páratlan énekesnőjét, az elragadó Lesniewskát, hogy dalszerepei, mennyire csak lehetséges, ne szolgáltassanak okot Vörösmarty e soraira : És ez a kis gyenge száj, Oly híjába volna szép, És híjába oly pirosló, Hogy határin semmikép Nem terem meg a magyar szó. Drámai játékrendünkben igen kevés a rend ; az új darabok elmaradoznak ; a többieket csak úgy napi szükségre rángatják elő; úgy látszik, sok dollog csak „ad libitum“ megy, mintha a dráma figyelmet sem érdemelne. Nagy Fridrik azt mondá, ki csata­­vesztés után lankad, kétszer veszt csatát. Egyedü­li jelenség e téren Komáromy vidéki színész föl­lépte. Mi sok tehetséget látunk ez ifjú színészben; csak eltanult mintáit alapos tanulmánynyal siessen gyarapítani. Ifjú erőkre nagy , igen nagy szükség van. B. Gyula, 1814

Next