Budapesti Hírlap, 1854. november (560-584. szám)

1854-11-25 / 580. szám

megállapított módozatokkal, mint közös utasítás fogna a porosz és austriai képviselők számára Frankfurtban szolgálni, s a szöv­­gyűlést a keleti kérdésben szavazásra képessé fogná tenni. A bé­ke művét az alig fogná előm­ozdítni,de attól tart­hatni , hogy az által­a sz.­pétervári kabinetnek, noha közvetett de igen lényeges segély adatnék, mert az ekkép hosszabb időre fel lenne azon szük­ségesség alól mentve, hogy haderői egy részét a messze terjedő austriai határoknál legyen kény­telen felállítva tartani. — Ő cs. k. Apostoli Felsége a minist. értekezleti iroda fogalmazóját Gáhy József minisz. titkárt, jelenlegi alkalmaztatásában meghagyva, cs. k. osz­álytanácsosi rang és fizetésre legkegyel­ete­sebben fölemelni méltóztatott. KÜLFÖLD. Tudósítások a harczterekről Délkeleti csatatér. Szebasztopolból a tudósítások ma oct. 14-ig terjednek; eddig sem­mi nevezetes nem történt. A Jasszyi tudósítások nov. it-ről megerősítik Omer pasa Pruth felé vonulását. A c­o­m­e­t pasa főhadiszál­lása Privaniban volt a Szerethnél s hadtestének elő­őrsei a Pruth vonalnál állanak Renivel szemközt. Az orosz flottilla Izmodban van, a török flottilla Brailában vonatik össze, s valószínűleg támogatni fogja a Besszarábia elleni működést. Bukarest­­ből a török csapatok a Pruth felé nov. 12.-kén kezdtek elindulni. Az orosz táborból érkező je­lentések szerint nagyszerű készületek léteztek a­­ Duna és Pruth védelmezésére. Más tudósítások ellenben azt erősítik, hogy szó sincs róla, mintha a Pruthnál nagy orosz erők volnának összevonva, a csapatmozgalmak csak ámítás végett történ­nek, s egész Besszarábiában korán sincs valami nagy orosz erő. A nov. 5-ki csatáról az egyesültek részéről még hivatalos részletes jelentés nem adatott ki. Ellenben a „Russ. Inval.‘r egy hivatalos közlést hoz Mencsikoff hgtől, mely így hangzik : „A nov.­ö­ki harcz óta gyűjtött pontos adatokból ki­tűnik, hogy a csapataink által e napon szenve­dett veszteség nagyobb volt, mint eleinte hittük. Egyébiránt lehetetlen is, hogy egy 8 óráig szaka­­­datlanul mindkét részről oly nagy elkeseredett­ség­ és makacssággal folyt harcz tetemes áldoza­tokba ne került legyen. Részünkről az összes veszteség halottakban 2969-re megy, ezek közt két fő és altiszt, a sebesültek száma 5791, ide foglalva 2 bnokot , 206 fő- és altisztet. Azonban a sebesültek közt nagyszámú könnyű sebesültek vannak, kik a szolgálatot már újra átvették. Az ellenség veszteségét pontosan nem tudjuk, de bizonyos, hogy az szintén sokat szenvedett, fog­lyok állítása szerint három tábornoka öletett meg.­ — E jelentés szerint az oroszok vesztesége ha­lottak és sebesültekben 8760 embert tesz, mi a Canrobert­inok Sürgönyében levő adattal ( 8—9000 ember) tökéletesen egybehangzik. Az almai veszteséget Mencsikoff hg 4482-re tette mindössze: e számokból látszik, mennyivel véresebb volt a nov. 5-ki ütközet az almainál. A foglyokat illetőleg az orosz jelentés hallgat. A f.­hó 5 ki csata híre 10-kén jutott el Bu­­karestbe és „10 órakor az ott levő török csapatok tüzérsége győzelmi falvakkal hirdette a főváros lakosainak az egyesültek legnagyobb győzelmei­nek egyikét, melyet Szebasztopol alatt nyertek,d d e szavak elbocsátásával közli a „Buk. d. Z.“ a nov. 6-ki ismeretes távirati sürgönyöket. Newcastle hy hadügy­minister oct. 10- kén az almai győzelemre vonatkozó sürgönyt bo­csátott ki, mely Raglan lordhoz szól. Érdeke­­ebb helyei a következők: „A királyné megparancsolta nekem, hogy Ön által köszönetét jelentessem ki Sir George Brown allnoknak , és a többi osztályunokoknak, főtisztek­­töknek, altiszteknek és közembereknek, kik ez al­kalommal a faritt fegyverek régi dicsőségét fölele­­veníték, és Angolország katonai nevének új fényt kölcsönöztek. Ő felsége annyival örömestebb elis­meri csapatai bátorságát, s részt vesz elhaladásuk­ban, mivel megfontolja, mikép e bátorság tanúállá­­sa, e győzelem kivívása egy oly nemzet csapatai­val egyetértve történt, melynek vitézségét az an­gol hadsereg ellenséges összeütközésekben tanulta becsülni és bámulni, és a­mit most először tanult is­merni a bajtársiasság nemes vetélkedései között. Ő Felsége bizton reméli, hogy a két népnek Almánál özönnel ömlött vére , bármily fájdalmas az reájok és a népre nézve,egy oly szövetséget fog megpecsé­telni, mely jövendő nemzedékek javára tartani fog mindaddig, miglen e harozmezőnek emléke úgy a sikerérti hála mint a harozi-dicsőség által meg­­leend dicsőítve. Magasságod tudósításában mindent felhozott, mi szükséges, hogy érthetővé tétessék a hadmű­ködés terve, melyet On S. Arnaud tá­­bornagygyal előrekészített, és a tisztek és katonák vitézsége és ügyessége által végre is hajtott. Csak egyről hallgat ön: saját jeles szolgálatairól. De erről szóltak mások, és ő fels. tökéletesen elismeri, hogy valamint a sereg megmutatta, mikép hajdani híré­hez méltó, úgy ennek parancsnoka is megmutatta,, hogy e hirt fenn tudja tartani, és hogy teljesült a jövendölés, melyet 40 év előtt mondott az, ki alatt a hadimesterséget tanulta, és a kinek elvesztését ragg mindig gyászoljuk, „hogy ő még hazá­jának dísze le end.“ Két Révay. — Történeti beszély. — Irta Lisznyay Kálmán. VI. TALÁLKA. (Folytatás.) Az ághegy a kristályhabokig hajlik velük s a felrebbenő madár első szárny legyintéssel megcsap­ja a vizet. Itt, hol ember nem ura a természetnek, min­den él.­Egy lángész megfejté már a virágok szerel­mét, s tudjuk, hogy miket az esti szellő oly édes illat képében orrunkba hajt, azok részletekben és parányokban a virágok titkos szerelmének csókjai , s ki tudja, nem ne­vet- e ki az utókor, hogy a követ, érezeket változás nélküli életműtelen termények­nek tartottuk? .... Midőn ásván legmélyebb ak­náink fenekén, egy és ugyanazon érczeket minden­kor ugyanazon egy vegyületben találjuk, nem jut-e eszünkbe, hogy a rokonsági összeköttetés valami titkos vom­eró lehet, mely talán nem csupán hozzá a tapadás működése? Mi, kik gyáván szakokra merjük osztani a nagy természet itteni műveit, hányszor állunk egy tárgy fölött, mely kisszerű, idétlen osztályozá­sunkkal össze nem fér , s képzeleti országainknak mindenikébe vagyis egyikébe sem sorozható? .... A korai, a tengerfenék állat-növénye, mely, ha növénynek hiszed, fojtó karjai, s ha állatnak tartod, változó színe és szemelőtti növekedése által győz ----- .N­aimál­­ halad, ki-kinyujtva kezét az útpartról ingerlően a­­l­­áfüggő eperszemek után, melyeket aztán a gyü­­­­mölcscsel egyszínű szájához emel. Még reggel van s a nap csak annyira emel­­­­kedve, mintha csupán e gyönyörű tájon gyönyör­­ű ködni jött volna ki a borez tetejére. A szem világa elvész, ha az átellenü­nkben­ elvonuló havas te­­j tóvonalára esik pillanatunk. Hisz az egyszínű arany s hány ember szemvilágát veszi el, a viz, vagy he­gyek legelrejtettebb gyomrából előkeresett gyé­­mánt-kó hány szemet vakít, é­s itt minden hópe­hely egy ily korona-kó, egy-egy ragyogó gyé­mánt ezerféle szint adva, melynek átmeneteit földi szem fölfogni nem bírván, a hét faszinre osztá­lyozza. E festőileg szép vidéken, az írt reggeli óra el­ső perczeiben lovagcsapatot látunk közeledni. Elül, kékesfehér lovon gyászos amazon lép­tet; lova a szemcsalódás által, egy irányban az el­vonuló havasokkal hóvá válik s a setét hölgy úgy tűnik fel, mintha gyász-köntösében a bérez havára dőlt volna. Az amazont, kit magas homloka, fekete sze­mei, bár gyöngéd fátyoléval a titkos bánatnak — első pillanatra Thurzónénak ismertetnek — egy ter­metes, középkorú lovag követi. Velős , komoly vonásai, nagy gesztenyeszín szakálla lefolyó bajuszával elárulják benne a híres Thurzó György rokonát. A két, mint látszik folytonosan társalgó alak kíséretében jókora távolban néhány fegyveres csat­­lós halad. — Ne is kelts bennem hiú reményeket Sza­­niszló — szólt az amazon szomorúan — én tudom, hogy siker nélkü­l lesz, s csak is lelkem megnyug­tatására határoztam magam ez útra ..... s ha lát­megtalálni őt, az egykori Üde, eleven szüzet, hervadt arozozal, beesett szemekkel, melyek anyjáét kerülik, inkább soha sem látni ! ... de még is egyszer, — aztán soha! . . — Nem, nem — szólt a nádor szokatlan vidám arozozal — én minden jót remélek, — te látni fogod leányodat tisztán, szeplőtlenül. Nem tudod-e, hogy némely arezra Isten van írva, melyet érinte­ni a legvadabb olasz bandita sem mer ? s hogy van a mezőnek olyan virágja, mely előtt a pajkos gyer­­kócz megáll s a helyett hogy leszakítaná, gyönyö­rű szirmait bámulja ?. .. — Mi menthette volna meg a szegény tapasz­talatlan leányt? — kérdő mintegy magától Thur­­zóné — de te — folytató komolyan fordulva a ná­dor felé — Szaniszló te gyermeknek tartasz, s sértő tréfát űzesz velem ? . . E pillanatban a száraz, bár vízár nyomait vi­selő után jobbra kanyarodva, az általunk leírt kis hegy déli oldalához értek. A hegy sarkánál feltűntek az általa fedezve volt kanyarulatok is, s azok egyikén meredek, egye­nes út lejtőjén, közelgő lovagokat vehetett ki a szem. A­mint a két csapat egymást megpillantó, mindkettő szembe kezdett vágtatni. Különösen kivált az újonnan érkezett csapat első lovagja , egy habköntösű szűz, s karjait még távolról kitárva, lovát akaratára ereszté. Úgy lét­szik, megfeledkezett helyzetéről, mindenről. Lelke szemében volt, szíve tárt karjaiban; selyem haját szétbonta a légvonat, s az úgy röpült az angyals­arcz után, mint üstökös fénylő sörénye. A magáról megfeledkezett leányka után egy zöld vadászöltönyis lovag száguldott. _ _ — Istenért ! fogja meg lovát Katalin —- kiáltó --------- ---rí« Katalin semmit sem hallott, futtában anyja nyaka körül fonó, s mit se gondol vele, hogy lova kiröpült alóla, s hogy anyja nya­kában függött mint gyümölcs árán. A két nő közül mindnyájan némán állottak; a nádor szó nélkül szoríta meg a zöld öltönyű­ lovag kezét. Az anya és leány pedig ott állottak egymás keblére hajolva. . . . egyetlen ige nem hangzott aj­kaikról; mint­ halálra viendő testvérek d­üngtek egymáson,csak egymást látva s feledve mindent, az egész világot. Közüttük étlenné válhatott volna a havas vidék, folyhatott volna a legvéresebb harcz, kezdődhetett volna az utolsó ítélet: ők mitsem lát­tak, mit sem hallottak! Az anya végig simító leánya bomlott fürtéit, a leány összecsókoló anyja homlokát, arczát, ajkait s nem akarva hinni a valót, mind szorosabban simul­tak egymás keblére — mintha egygyé akarták vol­na olvasztani szíveiket — míg lélekzetük aka­dozott. Ez ömlengés a legöregebb szolga szeméből is könyvt csalt, s midőn végre a szív dobogása csilla­podni kezdett, Katalin, mintha légi alak lett volna, szökött a zöld öltönyü lovaghoz— ki már korábban leszállt lováról — * kezén lo­v* anyjához vezető. __lme itt hozom szabadítóm­at jó anyám — mondá, szelleműti tekintettel nézve a komoly lo­vagot. ’ . — Nekem jutott a szerencse asszonyom — kezdé a lovag — hogy leányodat bizonyos morvat rablók körmei közül kivehessen­. Győződj meg, hogy jutalmamat anyai örömedben és leányod bol­dogságában már föltaláltam. (Folyt, röv.) __________ ___ — Anglia, London, nov. 18. A Krimből érkezett s 3-ig terjedő tudósításokból a következő érdeke­sebb helyeket emeljük ki: Oct. 28-kán Fel­low­es kapitány fegyverszüneti lobogóval az orosz táborba küldetett, hogy a 25-kén elesett s megsebesült egyének iránt bizonyos tudomást szerezzen. Két orosz tiszt­eléje lévén, őt s kísé­retét várakozásra inté; még pedig az angolok­nak saját táboruk felé fordított arczczal kellő álla­mok, hogy igy nem láthassák azt, mi az orosz tá­borban történik. Ők valóban nem fedezhettek föl egyebet annál, hogy az oroszok sátrak nélkül szabad ég alatt táboroztak, s hogy itt-ott egy egy döglött ló lágyéka hiányzott, mi hihetőleg a kozákok főző üstjébe vándorolt. Néhány percz múlva egy idősnek látszó tábornok vágtatott oda táborkarával együtt (úgy hiszik, ez morcsa­­k o­ff herczeg volt), s nyers hangon így szólt: „Je suis le général­ en-d­ef ici, qua voulez-vous de moi Messieurs?“ (Én vagyok itt a főparancs­nok , mit akarnak önök velem, uraim ?) A kapi­tány előterjeszté kivonatát, s engedélyt kért arra, hogy az elesett angolokat eltemethessék. Erre a tábornok még nyersebben mondá : „M­i elte­mettük a holtakat, mondja meg ön Raglan lordnak, hogy mi keresztények vagyunk, s a há­borúban is teljesítünk minden keresztényi köte­lességet. A holtak el vannak temetve, s a sebe­­s­sültekről gondoskodva van.“ A fogoly tisztek­­ számára hozatott leveleket átveve, megígérte,­­ hogy a foglyok iránt holnap felvilágosítást adand,­­ s búcsút vevén, kissé kevésbbé nyers kifejezéssel­­ mondá : ,,Vous m’excuserez, si je vous dise, que votre attaque de 25 était une attaque béte,parlant selon la lui militaire.“ (Szabadjon önök engedel­mével kimondanom, mikép önök 25-ki rohama esz­telen roham volt, a katonai törvény szerint szól­va). Körülbelül ezek voltak szavai. A kapitány tisztelgett, s ellovaglott. Másnap már nem en­gedték őt oly közel menni a táborhoz. Egy al­­sóbbrangú tiszt jelenté neki, hogy csak 2 angol tiszt fogatott el, mindkettő könnyű sebet kapván; ezeken kívül 58 altiszt s közember, kik közöl csak 15-en nem voltak megsebesülve, s egy mailandi családból származott szardiniai tiszt, ki a lovas­sági rohamhoz csatlakozott. (E szerint a 25-ki roham az angoloknak holtakban 11 tisztjökbe s 108 emberükbe került). — 28-ban a francziák s angolokhoz 1600 török rendeltetett a futó árkok­­bani dolgozás végett. Szegényeknek eleinte ne­hezen esett a munka, de később derekasan segí­tettek. Fájdalom­ typhus uralkodik soraikban, s valóban megható látványt nyújt, miként ápolják betegeiket, s temetik el holtjaikat. A katonák őket még mindig ,,Bono Johnny“knek nevezik, ellen­ben a matrózok 25-ke óta csak „No Bono John­ny “-knak csúfolják őket. Most 600 ily török van Colin Campbell parancsnoksága alatt, azon­ban Raglan lordnak sok bajába került a vitéz skó­tot rávenni, hogy azokat elfogadja.­­ Az elszé­­lesztett orosz lovakkali kaland(27-én) már ki van magyarázva. E lovak fölnyergelve s kantározva állottak, midőn egy röppentyű esett közéjök. Ek­kor elszéledtek, és sokan közölük egyenesen a Balaklava melletti György-zárda felé futottak, mivel hajdani szállásuk itt lehetett. A holtakat az oroszok mindig meztelenre kirabolták, s több szemtanuk állítása szerint a sebesülteket lán­­csaikkal szúrták keresztül. A kerektorony mögött az oroszok 9 tűztelepet állítottak fel, általában ők nem restek, s egész nap építnek s lődöznek. Az éjek igen hidegek voltak, s a legénységnél vérhast idéztek elő, úgy hogy naponkint 100 embert kelle kórházba vinni. A felgyógyulók nem eléggé számosak, hogy ezen hézagokat betölt­hessék. Az ostromlott városban többé semmi tűz­vész sem látható. — 26-kan reggel Ménesi­­k­o­ff herczeg Te Dem­ot tartatott; erre katonáit összegyüjté, s azt mondá nekik, mikép az angol lovasság meg van semmisítve, s a gyalogságon még csak halálcsapást kell tenni. Ekkor a lelke­sült csapatok azt kérték, hogy szabadjon kiro­­hanniok. 8000 ember vonult ki, tudva van, mikét űzettek vissza Lacy Evans osztálya által. Alig egy óra alatt több mint ezer embert vesztettek. — Nevezetes intéztettekben nincs hiány. — A legbámulatosabbat egy C o n o 11 y nevű hadnagy­ról beszélik, ki több oroszokat leszúrt, s midőn már tüdejében lövést kapott, azok ellen nehéz távcsövével vitézül megvédte magát. Úgy hiszik, hogy Osten-Sacreen Odesszából Szebaszto­­polba érkezett. Minden tudósítások öszhangzanak az iránt, mikép az oroszok tetemes erősbítéseket kapnak, s mikép a szövetségeseknek sürgetős szükségük van erősbitésekre. Azonban a táborban nyoma sincs a veszteségek s fáradalmak miatti elcsüggedésnek. — Nov. 20. A berlin-sz.-pétervári távírda szótlansága igen megnyugtató. Mivel 10-ig nem történt újabb csata, itt avval kecsegtetik magu­kat, mikép Mencsikoff herczeg 5-bén mindent megtett, a­mit csak tehetett. Ezen negatív ked­vező tudósításon kívül erősbítések megérkezéséről is beszélnek. Némely hivatalos lapok nagy zajt ütnek abból, mikép a sereg (mintegy egy hétig) naponkint 1000 főnyi erősítést kapott. Csupán a „Times“ nem érzi ez­által aggodalmait megszün­­­tetve. Számítása szerint a szövetséges seregeknek hetenkint 5000 fővel kell leolvadniuk. Ha szinte hetenkint rendesen ugyanannyi erősbítés érkez­­­nék is meg, a szövetséges haderő mégis gyönge maradna. Különösen kellemetlen azon „történetes körülmény“, mikép eddig elő a jelentéktelen e­­rősbítés mindig a csata után érkezett meg. Ezért a „Times“ fáradatlanul felcsigázni igyekszik a hadügy­ministérium erélyét. Szerinte , Krímben nem kevesebb mint Angolország jövője forog kérdésben. Az utókor a mai Angolországot örök szégyennel bélyegzendi, ha az ezen kicsisben csak egyetlen perczig is tétlenül marad, s a jövőbeli történetírók N.-Britannia hanyatlását 1854-től fo­gják számítni.­­ Az erősbitéseket illetőleg a „Royal Albert“ készületeket tesz oly czélból, hogy 800 főnyi legénységen kívül még 2000 főnyi gyalog­ságot szállítson Krímbe. — A „Peek “ csavar­gőzös élelem- s hadiszereket vesz föl. — A „Dauntless“ csavar-fregat tegnapelőtt parancsot kapott indulásra készen tartani magát. A „Cur­lew" csavarnaszád tegnapelőtt Portsmouth­­ból Krímbe indult.­­ A „Royal George“ a ke­leti-tengertől egyenesen Cherbourgba megy, hogy franczia csapatokat vegyen föl. A „Snake“ csavargőzös legközelebb Plymouthból egye­­­nesen Balaklavába induland.Ezen különböző hajókon egyebek közt 4 millió kemény töltés van elpakolva minié-puskák számára. A seregek fé­nyes haditetteiről­ minden tudósítás az egész or­szágban több ezer ujonczokat szerez. Különösen Skótországban a régi harczias szellem újra fel­­éledt. — Az elhunyt Cathcart helyébe hihe­tőleg W­etherall tábornok nyerendi el a fő­­hadsegédi állomást. — Brown, kinek karját le kellett vágatnia, hihetőleg visszatér Angolor­­szágba; levágatott karjáért 300 ft et.-nyi évi nyugdíjt igényelhet; ugyanis Hardinge­s Raglan lordok ennyit húznak elvesztett kar­jaikért. — Strangways ezredesben az angol sereg legjelesebb tüzér­tisztjét veszte el. Ő már a lipcsei csatában orosz érdemjelt érdemlett ki. — A tábornoks­ághoz tudósítás érkezett La­cy Evans tábornok haláláról, azonban e tu­dósításnak még megerősítésre van szüksége. Már egyszer Brow­n-t is hamisan holtnak hirdették. — A „Times“ szerint jelenleg az angol se­regnek nem kevesebb mint 5 osztálya van meg­úsztatva tábornokától. A megürült parancsnok­ságok egyikét bizonyosan Colin Campbell dandár­tábornok nyerendi el, s Raglan lord kétségkívül a többi állomásokat is azon dandár­tábornokoknak adandja, kikben leginkább bízik. Lacy Evans betegsége alatt Pennefather tábornok leend­ő 2-dik osztály parancsnoka. 3254 Francziaország, Pár­is, nov. 20. Az „Indép beige“ levele­zője szerint folyvást roppant mennyiségű élelem -­s hadiszerek szállíttatnak a déli kikötőkbe. A déli táborbeli csapatok mozgalmai 15-ke óta szaka­datlanul tartanak,­­ D­u­­­a­c tábornok táborka­rával együtt Marseillebe érkezett. Az ezen város helyőrségéhez tartozó csapatok naponként gyakorolják magukat a táborozási manoeuvre­­ekben; a touloni helyőrségből két ezred szintén indulási parancsot kapott. Szóval,minden intézkedés megtétetik arra nézve, hogy a Du­­lac-osztály december kezdetén keletre érkez­­hessék, s a Paté-osztály azt csak néhány napi távolban követendi. Midőn a szemlén Dulac tá­bornok a csapatokkal közlé az indulási parancsot, az egész tábor üdvkiáltásokra fakadt. A legmér­­séklettebb számítások szerint Franczia-­s Angol­ország ezúttal nem kevesebb mint 40,000 főnyi erősbítést küldenek. Bizonyos, mikép Krim meg­szállása, s következőleg szükség esetében a téli hadjárat is el van határozva. — Folyvást sokat beszélnek Palmerston lordnak Páriában lé­téről, s a közte s a császár közt tartott értekez­leteknek különböző indokokat tulajdonítnak; ezen utazás czélja valószínűleg többféle, s mindazon nagy érdekekkel összeköttetésben áll, miket a két kabinet közt jövőre nézve szabályozni kell. Hol­nap az angol követnél nagy lakoma leend a ne­mes lord tiszteletére; az ezen lakomára meghiva­tott személyek neveit még nem lehet tudni.­­ A Soul­é-ügy ugyan már egészen el van intézve, azonban másrészről némely nehézségek még nin­

Next