Budapesti Hírlap, 1855. június (734-758. szám)

1855-06-30 / 758. szám

T­A­R­C­­­A. Szépirodalmi szemle, m. Lyrai költemények. Tompa Mihály versei. II. köt. Kiadta Friebeisz István. Második kiadás. Pest, 1854. —Száraz lom­bok. Irta Mentovich Ferenc­z. Pest, 1854. —Sze­relmi vadrózsák Tóth Kálmántól. II. fűz. Pest,1854. — T­avaszi lombok. Irta Concha Ká­roly. Szombathely, 1855.—B­a­l­o­g­h Zoltán köl­tem­­é­n­y­e­i Pest, 1855. — T­ó­t­h Endre újabb költeményei. Pest, 1855. — Zalár költemé­nyei. Kiadja Vahot Imre. Pest,1855.—G­yöngy­­virágok. Irta Spetykó Gáspár. Pest, 1854. — Kakukdalok nép számára. Irta Meáncsek István. Veszprém , 1854. (Folytatása és vége.) E dagály és affectatiotól még leginkább ment­iek,bár ezek sem mindenütt,a „Mintha volnék,“ ,,Ne süsd le szép szemed,“ „Kun László“, „Pillangóvá let­­­tem“ czimü költemények, mint a melyek, ha nem is kitűnő, de méltányolható és tehetséget tanúsító művek. íme Tóth Kálmán emelkedett érzései és ma­gas szárnyalásának egész költészete, mely ama fen­­héjázást sehogy sem igazolja. Neki úgy látszik sej­telme sincs arról, hogy amiben erős, a­mennyiben erős, az sem az óda, sem az elégia, sem a dithyramb, hanem a legegyszerűbb dal, mi egyébiránt épen oly becses lehet, mint a legmagasb szárnyalása óda. Azonban itt is nem csak hogy nem nyújt genialist, de még kitűnőt, derekat sem. „Fütyül a szél,“ „Nem gondolok,“ „Hegedülnek,“ „Mátra hegye,“ „Csakugyan,“ „Ha dolmányom,“ „Ne süs­,“ „Vi­gasztalás,“ csinos dalok s épen e csinos dalokért tartom én Tóth Kálmánt legújabb lyrikusaink közt legfigyelemreméltóbb tehetségnek, mert a többiek ilyeket sem tudnak írni. Egyébiránt a dalok mind a Petőfitől vett hatás szüleményei. Petőfi alapeszméit, hangulatait találjuk meg bennük különböző válto­zatokban és sokszor az utánzásig, a torzított után­zásig vive. E mellett Tóth Kálmán ilynemű költe­ményeiben mindegyre ismétli magát, elrontja a­mi jót is tudna csinálni. Genialitás itt is hatalmasan nyi­latkozik. Mindjárt mindjárt beleesik a természetlen­­ségbe, hajhászsza a csinált hangulatot, a mesterkélt képeket, naivitása át-átcsap az együgyűségbe. Pél­dául én nem tudom megfogni, mi szép lehet az ily gondolatokban: virágot még síromra se hintsenek, ne­hogy az emberek csodát lássanak, mert bús szívem poraitól feketére válik a fehér liliom, hogy ne nézz reám oly szépen kis leány, mert fáradt lelkem mint a napsugártól a tó habja könnyen felforrhatna; hogy szivemet törött üveg darabja vágja, melyet gyémánt-erős szerelmemért a leánytól kaptam; hogy kedvesem szép szemében a legszebb nefe­lejts van. S e nefelejtsben van még a nap is , Mely ragyogtatva egy folyóra süt. Az én lelkem e ragyogó folyó , Mely máskor sötét mindenütt. Mennyit tudnék még ilyet előszámlálni. Eli­szonyodom, ha azon papirszeletre pillantok, hova e képtelenségeket följegyeztem, s a helyett hogy gúnyolódjam, sentimentaliskodni van kedvem. Ez-e a magyar szellem, az eredetiség, a kedély, a szen­vedély, mikép azt lapjaink legtöbbje hirdeti? Ily dalok bájolhatják el a magyar irodalmat és közön­séget ? Nem csodálkoznám, ha egy Arany a leg­mélyebb megvetéssel tekintene azon koszorúra, mit neki az irodalom és közönség nyújt. Azonban sza­badjon hinnem, hogy a magyar irodalom és közön­ség közvéleményét nem egy pár írói potteria köz­lönye képviseli. Most hadd vizsgáljam Tóth Kál­­­­mán genialitását más oldalról. Várjon phantasiája oly rendkívüli-e, mint azt ama kérkedő költemé­nyében maga hirdeti? Ha a phantasia ereje alatt a gondolatok és érzések képeinek gazdagságát vagy a plasticitást és ragyogó színezést értjük, mi a köl­tészetnek egyik legfőbb eleme, akkor Tóth Kál­mán phantasiája igen szegény. Mindaz, mit eddig idéztem műveiből, e szegénység mellett tanúskodik, íme egy újabb bizonyítvány : Mikor egy-egy zengő felhő Az egeken általhalad , Meghatva a szép zenétől ) Láthatólag sápad a nap. Nap vagy te is barna kis lány Szépségeddel ezrek felett — Hogy van még­is, hogy te a dalt, Hogy a költőt nem szereted ? Tóth Kálmán hallván, hogy a mennydörgést ég­zengésnek is nevezik, természetesnek találta azon természetien gondolatot, hogy a nap a zengő fel­hők szép zenéje által meghatva sáppadjon el, s egész biztossággal intézte a leányhoz e kérdést : hogyha oly szép, mint a nap, miért nem sáppad el a költő dalára, miért nem szereti a költőt ? Mindenütt a költőnek kell szerepelni, csak a költő szerethet iga­zán, csak a költőt kell szeretnie a leányoknak. De a leányok több joggal kérdhetnék a költőktől: ugyan miért űzik ki önök a világból a szerelem költészetét, általában miért ellenségei annyira a költészetnek ? Ha a phantasia ereje alatt valamely lyrai költe­mény kerek compositioját értjük, akkor Tóth Kál­mán phantasiája még szegényebb. Pár fennebb idé­zett egyszerű dalán kívül alig van compositioja; egy sor, egy versszak elrontja az egészet, s a be­végzést ritkán találja el. Innen költeményei közt a rövidek mindig jobbak, mint a hosszabbak. Phan­­tasiájának­ nem adatott, hogy egyöntetű költemé­nyeket teremtsen, s Isten ingyen kegyelméből ge­­niális levélt, nem erőltetheti meg magát annyira, hogy költeményének alkotó részeit egy pillantás­sal beláthassa s ne bizza magát a jó szerencsére, mi rendesen cserben hagyja. Ha a phantasia ereje alatt az epikai és drámai elemet értjük, tehát a legszorosb értelemben vett alkotó erőt , akkor Tóth Kálmán phantasiája legszegényebb. Költői beszélyei, balladái, románczai kevés becsüek. Csak a „Kis Geréb“ és „Tinódi Sebestyén“ érdemelnek említést. Az első annyiban legjobb, mennyiben leg­inkább nélkülözi a genialitást s epigrammái élben nyer bevégzettséget. De a hegyke hősöcske, ki sokban hasonlít egy katonásdit játszó gyermekhez, nem ige­n kedvező fényt vet a költő eszményeire. „Tinódi Sebestyén“ csak a phantasia csekély tár­gyilagosságát tanúsítja, úgy látszik Tóth Kálmán nem olvasta Tinódi Sebestyén munkáit, mert kü­lönben nem tüntette volna föl úgy, mint egy újabb kori lyrikust. Tinódi Sebestyén tulajdonkép Tóth Kálmán maga, mikép egyéniségét költeményeiben kifejezi. E ballada a kornak semmi színezetét nem hordja magán s azon gondolat, melyben kikerekedik, hogy tudniillik a természet pártul fogja az elha­gyott dalnokot s mintha fülmije volna, koporsója lesz a bokor, szemfedője a fák lombja, csak egy igen elhasznált hasonlat gyönge ismétlése. Népro­­mánczai alul vannak minden bírálaton. ,,A ligvardi csárda mellett“ czímű például minő bizarr és ne­vetséges. Pej paripán egy betyár gyerek vágtat a csárdához „bort kér“. A korcsmáros kiső s azt mondja : „Itt van a bor, de miért kérte kend oly nagyon, úgy hiszem, alig lehet szomjas, bizonyo­san egész éjszaka ivott.“ „Egy kortyot sem ittam, felel a betyár. Már pedig én azt gondoltam — mond a korcsmáros : „Hisz kelmed dolmánja, ünge Piros borral van leöntve.“ 4196 „Más érte azt, nem bor érte, Csalfa szeretőmnek vére.“ És itt meg kell szakítanom Tóth Kálmán genialitása bonczolatát, be kell fejeznem czikkemet, noha Tóth Kálmán „Költeményei“ és „Kinizsijéből nézeteimet ” mind nem mondhatom el, noha a „Szerelmi vadró­zsák“ tüzetes bírálatát nem adhattam , noha a Ba­logh Zoltán és Concha költeményeiről szólva nem vehettem alkalmat, hogy a magyar verselésről pár eszmét érintsek, mint czikkem terve kívánta. Nem élhetek vissza e lap szerkesztője szívességével, ki oly készséggel nyitá meg „Szemlélnének Tárczá­­ját, s nem kivonhatom tőle, hogy még néhány foly­tatásra számított czikkemet a jövő félévre is átvi­gye s velük érdekes­ czikkeket kiszorítson. — Azonban a netalán ,,Szemlém“-et megtámadni szándékozó lapok s azon tisztelt olvasók kedvéért, kiket e bírálatok érdekelnek, szükségesnek tartom megjegyezni, hogy e lapban megjelent czikkeim korábbi itészi dolgozatimmal „Tanulmány és po­lémia“ czim alatt sajtó alatt vannak, s belőlük az el­ső füzet még a jövő hó folytán meg fog jelenni. Ott szemlém e III-dik szaka teljesen befejezve lesz s ott mindazt elmondom, mit most összehozni vagy mellőzni valók kénytelen. Gyulai Pál.*) *) Ki e jeles és nagybecsű kritikai czikkeket e­­gyütt újra elolvasni akarja, figyelmeztetjük, mikép azok a 626. 627. 628. 629. 641. 643. 644. 645. 647. 650. 655. 656. 657. 703. 704. 706. 712. 713. 715. 721. 724. 725. 751. 752. 153. 754. 755. 756. és 757-dik számokban foglaltatnak, egyszersmind, hisszük, hogy mi­dőn ez érdekes czikkeket , azok folytatásával együtt külön füzetben is kinyomatni szándé­kozunk, ezzel az olvasó közönségnek kedves dolgot cselekszünk. Mi e czikkek említett foly­tatását illeti, azok a regények, novellák, drá­mai és színészeti ügyekre fognak vonatkozni, s a következő fél évben e Tárczában megje­­lenendnek. Egy­úttal tudatjuk a t. ez. közön­séggel azt is, hogy jövő félévi Tárczánkat t. ez. C­s­e­n­g­e­r­y Antal urnak Ipolyi Ar­nold „Magyar Mythologia“ czimű munkáját ismertető és taglaló, a magyar tudós társaság ülésében felolvasott jeles székfoglaló érte­kezésével kezdjük meg, melyet egyszersmind külön is kiadandunk. Szerk. „ örömest s csak kényszeríttetve vállalta el a fel­adatot, azt állíták neki, mikép az expeditio pusz­tán oly vérontás nélküli sétaút leend, melynek az ő neve, mint Wellington növendékéé a kellő mél­tóságot kölcsönözendi. Ezen meggyőződésben hagyá el ő Angolországot.“ Az „Examiner“ panaszt emel az iránt, mi­­kép noha a szebasztopoli helyőrségnek nagy ré­sze köztudomásúlag elégületlenekből áll, mégis semmi lépés sem történt arra nézve, hogy ezen a szövetségesekre nézve kedvező hangulat fel­­használtassék , sőt a lengyel szökevények gúnyo­san fogadtattak, s oly bánásmódban részesíttet­­tek, mintha orosz foglyok lennének. Orbon ka­pitány,— úgymond — ki a grochovni csatá­ban kitünteté magát, mintegy 100 lengyellel a Duna mellé küldetik a „török-kozák“ cs**' erősbítése végett, a helyett hogy raepi' neki, mikép Szebasztopol előtt a ler kitűzze. Boxer admirál özvegyének bals álta­lános sajnálatot gerjeszt. Előbb unoka­öcscse, s erre csakhamar férje haltak meg Krimben chole­­rában. Még alig véve föl az özvegyi fátyolt, midőn Strahan et Com­p. bukása következtében vagyonának nagy részét (3­*,000 ft. sz.) elveszte. Szinte ugyanekkor mezei háza lángok martalékává lett. Végre egy pár nap előtt azon gyászhirt vette, mikép­en, ki Szebasztopol előtt szolgált, halálosan megsebesült. Itt már valóban teljesült az isme­retes közmondás : nulla calamitae sola. Pária. jun.24. — S— Gr. Buo­nak az itteni austriai kö­vethez intézett jegyzéke tökéletesen igazolja f. hó 21—ki levelünkben kimondott abbeli nézetünket, miszerint Austria erősen el van határozva a­­ biztosíték terén maradni, a­hogy ez értelemben, de csak is ebben, a nyugati hatalmasságok szö­­­vetségese maradand, hogy azonban nem szándé­ka azok harczvágya kedvéért magát oly háborúba keverni, melynek főczélja Franczia- és Angolor­szágr­a nézve mostantól fogva világosan csak az ő katonai becsületükérti elégtétel. Rendkívüli merészség volna részünkről, ha a gr. Bud­ jegy­zéke után, mely világosság , szilárdság­ és loja­­litásra nézve valódi remekmű, azt akarnék bizo­nyítgatni, miszerint a nyugati hatalmasságoknak legtávolabbról sincs joguk a bécsi kabinet politikája ellen panaszkodni; de nem tétovázunk a fölötti csodálkozásunkat kimondani, hogy a nyugati hatalmasságok egy oly igen jó alkalmat, mely által Austria tettleges közreműködését ma­guknak biztosíthatták volna , elmulasztottak. Mert ha egyrészről — mint ezt gr. Budl is meg­jegyzi — egyáltalában nem volt bizonyos az, hogy Oroszország a javaslatokat elfo­gadja, úgy másrészről még azoknak is, kik Aus­tria iránt bizalmatlansággal viseltetének , azon meggyőződésre kellett jutniok, mikép ezen állam el volt határozva kardja súlyát a mérlegbe vetni, hahogy Oroszország nem fogadná el javaslatait. S ha ezenfölül tekintetbe veszszük, hogy a nyu­gati hatalmasságok néhány héttel azelőtt nem kívántak többet mint azt , a­mi egyik austriai ja­vaslatban foglaltatik , akkor nem kételkedhe­tünk , hogy Pélissier­­noknak a fegyverszeren­csébeni túlbizalma ragadta a franczia kormányt ama javaslatok elvetésére. Be kell várnunk az e­­seményeket, várjon azok igazondják-e e bizodal­mát ; eddig elő legalább nem igen sok jót lehet várni, mert a június 18-ai események egy jelentő­­sűek a szövetségeseknek egy valódi csataveszté­­­sével. Az eziránti tudósítás — mint könnyen el lehet gondolni — Párisban igen kínos benyomást tett, s ha önök bizonyos német lapok levelezései­ben azt olvassák, „hogy a kormánynak e hír vé­tele legkisebb nyugtalanságot sem okozott“ (ez a bevett szólásmód), tudni fogják, hogy mit kell­jen arról tartani. Igenis, a kormány nem vesztette el bátorságát; meglehet, hogy egy második kísér­let a Malakoff-torony ellen jobban fog sikerülni mint, nincs jó kedve. Sőt a közönség azt még rósz néven is venné, ha jó kedve volna, va­lamint azt is rósz néven vette neki, hogy ezelőtt három nappal a színházban megjelent. Minden­felé csak azon nézet nyilvánítását lehet hallani, miszerint a perez arra nem volt alkalmas. .Azon különös hír szárnyal, hogy a Krimben levő katonaság közt egy kérvény van körforgás­ban , melyben a császár Changarnier, Be­­deau és Lamoricier tábornokok visszahí­vásáért kéretik meg. A­mi a kölcsönvételt illeti, ez iránt külön­féle tervezetek vannak megvizsgálás végett az államtanács elé terjesztve. Mihelyt az államta­nács megteendette a maga jelentését, a ministé­­rium azonnal határozatot fog hozni a mód iránt. Meglehet, hogy most is oly eljárás fog követtet­­ni mint a két korábbi kölcsönnél, elhatározva a­­zonban még semmi sincs. Azon hír, mintha d’ Azeglio Turinból oly küldetéssel jőne ide, hogy Szárdiniának a jöven­dő értekezletekbeni részvehetését kieszközölje , alaptalan. Szárdinia kívánsága már teljesítve van az által, hogy egy, Franczia-, Angol- és Török­ország közti szerződvény íratott alá, melyben egy szárdiniai teljhatalmazottnak a jövendő érte­kezletekbeni részvétele ki van kötve. A június 18-ki eseményekről következő rész­leteket hallani: három tábornok elesett, Bos­quet­tnek egyik karját vesztette el; a testőr­­csendőrségi zászlóalj, legénységének több mint felét elvesztette; összesen mintegy 8000 embert vesztettek a francziák részint holtak­, részint sebesültekben. Egy ily tartalmú sürgöny tegnap­előtt est­e érkezett ide. Komárom, június 16. Valóban nehéz szívvel tapasztaljuk, hogy a városnak annyi csapástól megrázott anyagi ereje gyarapodásnak indulni nem igen akar. Szinte ott állunk most is, hol állottunk akkor, midőn a gyá­szos múlt fájdalomteli sebei miatt magunkat az emberi természetből remélt jobb jövő álomképei­vel vigasztaltuk. Vigasztalódást keresünk most is, mert nem remélni s nem vigasztalódni keresz­tény kebelnek lehetetlen. De midőn azok a gyö­kerek, melyekről a régi jóllét lombdys­ágai sar­­jadoztak, és azok a források, melyekről a régi vagyonosság aranyfövenyű patakjai áradoztak, a­mint látszik, kezdenek kiveszni, kiszáradni, valóban nem emberi combinatio, hanem egyedül a hit az, mely a jövő kietlen látkörén mindamel­lett is csillagát látja a reménynek, mely emberi kebelből soha ki nem hamvad. E remény vigasz­taló hatását mi is érezzük, s addig is, mig azt a gondviselés valóvá érleli, adjunk legalább váro­sunk életjeleiről egypár sort röviden. Házaink, ha nem emelkedtek s szaporodtak is, de mindenesetre csinosodtak; utczáink némileg rendeztettek, tereink javíttattak, városunk tavai pedig — mert fájdalom, ilyek is léteztek — a fő­nöki hivatal erélyes és dicséretreméltó intézke­dései nyomán nagy részben már lecsapoltattak és kiszáríttattak. Két nevezetes katholy templom romban áll ugyan még, de már az egyik legalább fedelet nyert, s dicséretes az elöljáróságnak azon buzgósága, mely szerint a segélygyűjtésnek min­­­den legkisebb alkalmát megragadta, hogy a vá­rosi közönség ezen egyik legfontosabb és leg­szentebb ügye mielőbb czért érhessen. Legközelebb igen üdvös intézet létesült, melyre a forró nyarak napjaiban régóta vágya­koztunk Egyesületi alapon ugyanis egy uszoda állíttatott fel, melynek eszméjét Feichtma­­yer polgártársunknak köszönjük. Azonban, mint a vizsgálat nyomán tapasztaltatott, az uszoda ter­jedelme fölöslegesen is nagy lévén, legalább e város csekély népességéhez képest, s továbbá a talap-fenyők nem eléggé alkalmasak lévén arra nézve, hogy nehéz fedélzetének teljes biztosságot nyújtson, míg másrészt az egyes fürdőszobák igen is keskenyek, az egész uszoda némi czélszerű módosítások alá vétetik. «Természetes, hogy az ily egyesületi alapon emelkedő vállalat kivitelébe s részleteibe igen sok ember beleszól , tanácso­kat oszt, nézetet nyilvánít, s gyakran a sok ta­nács és nézet, melyre mindannyi részvényes jo­gosítva érzi magát, megzavarja s megnehezíti aztán a legügyesebb szakértő munkálatát is. Színészeink ugyan még nem voltak, de he­lyettük a napokban egy óriás keleti sátor alatt lovardás mutatványait adá­­lezák, ki elég ügye­sen kiszemeli azon helyeket, hol régóta még csak egy árva komédiás vagy medvetánczoltató sem mutatkozott, s hol igy a látványok hiányában kétségen kívül nagy közönségre számíthatni, miben nem is csalatkozott, mert tekintve fölebb már panasztott szegénységünket s anyagi erőnk megfogyatkozását, s a pénz szűke miatti általános panaszt a nagy városban is elégséges számú nagy­közönség látogatta mindenkor a czifra, de egy­hangú mutatványokat. Esőnk már régóta nincs, holott vetéseink régen szomjazzák azt. Vetéseink egyébiránt szé­peik és biztatók, a közegesség állapota kielé­gítő. 1. 1. Somogy, június 14. Valamint nincs szentebb kötelesség, mint letörleni a szenvedők kényeit, megszüntet­ni az ínség fajait, vigaszt s segélyt nyújtani a szerencsétleneknek: úgy nincs édesebb, nincs magasz­tosabb érzet, mint mely a szenvedők i­­ránti felebaráti kötelesség szives teljesítéséből származik. Ily édes, ily magasztos érzet­ben bol­dogító jutalma hazánk azon nemeskeblü fiainak s leányinak, kik az árvíz által ínségre jutott ti­­szavidékiek felsegéléséhez járultak. Már maga a szerencsétlen esemény is több nemesen dobogó szivekben ébreszté a felebaráti szives részvétet, s adakozásra késztő indulatot, de hire futamod­­ván annak, hogy hazánk köztiszteletben álló kát. és polgári kormányzója Albert főlig ő is. fensé­gének az árvíz által károsultak iránt, a vész helyén megjelenése, enyhítő vigasztalása, s gyors segélye által valódi édes atyai szives indulatát tünteté ki, még inkább felvidítá a szerencsétlenek iránt a könyörület lelkét s azt eredményezé, hogy a sú­lyos ínségben levőkhöz számosan sietnek a vi­gasztalás olajával, s jótét filléreivel. Magas példa­adása hatotta meg megyénk nemesen érző höl­gyeinek keblét is, minek eredménye az jön, hogy ők az árviz által károsultak részére, sorsjáték utján kijátszandó 50 becses női munkát készítettek me­lyek máj. 31. Kaposvárott, a megye nagy tere­mében tartott tánczvigalom szünórájában kiját­szattak. A belőlük s a bálból bejött tiszta jövede­lem, mint értesülve vagyunk, eddig összesen 1232 pírt 3­­­s krra megy. A kiskorúak egybekelését illetőleg, egy ma­gas rendelet köröztetett egyházmegyeileg, mely igy hangzik: „A soproni cs. k. orsz. főtörvény­szék elnökségének, martius 2,­855 8­07 sz. alatt érkezett, a magas igazságügyministeriumnak martius 255 kelt 3754 sz. alatti rendeletét magá­ban foglaló leirata következtében, az általános austriai polgári törvény 49 egész 53 - ig előa­dott törvény folytában, minden ref. és héber val­lást követő lelkészeknek hivatalosan megtilt­atik, az általános polgári törvény 78 - ban előszabott büntetés meghagyása mellett, az ezen vallást kö­vető kiskorúaknak házassági egybekelését esz­közölni ; a­nélkül, hogy az illető bíróság, mint gyám és gondnoksági hatóság engedélye hozzá­járulna.“ A megyei hatóság a tűzi veszedelemnek jö­vendőre való meggátlása végett, egy üdvös ren­deletet bocsátott ki, mely szerint senki házat ez­után nem építhet, megyei hatósághozi bejelentés nélkül. A hatóság ennekutána szoros figyelemmel lesz arra , hogy az újonan építendő házak, mint eddig, egymáshoz oly közel ne, és ha lehet cse­répre építtessenek. Minden nagyobb helységek húzó, a kisebbek pedig kézi fecskendők meg­szerzésére köteleztetnek. Minden háztulajdonos köteles egy faedényt készíttetni, melyre a ház­szám feljegyeztetik, melylyel a tűzveszélynél meg­jelenni tartozik. Kik a kiütött tűzvész oltása vé­gett, kivévén a tűzvész tőszomszédságában levő­ket, azonnal vízzel meg nem jelennek, 5 pftra büntettetnek. — A megyei hatóságnak ezen a tűzvész meggátlására vonatkozó éber figyelmé­ért , üdvös rendeletéért ezennel hálás elis­merésünket nyilatkoztatjuk ; de óhajtanék, ha egy újabb rendeletében szoros kötelességévé ten­né minden helység elöljáróinak, egy jegenye fák­ból álló közös faiskola készítését is. Ritka hely­ség az, melynek határában lapályos hely, mely a jegenyefaiskolának legalkalmasabb, nem létez­nék. E lapályos helyből csak */4 holdat kellene beültetni, mely, 1 □ ölre 30 facsemetét számítva, 3 év alatt 9000 kiültethető facsemetét, 30—40 év múlva ugyanannyi hasznos épületfát ad.

Next