Budapesti Hírlap, 1855. október (833-859. szám)

1855-10-09 / 840. szám

Pest. Kedd Megjelenik e lap, vasárnapot és az ünnepnapokat kivéve, mindennap délután 4 órakor. Előfizetési díj: Vidékre: félévre : 10 frt, évnegyedre: 5 ft. 20 kr. Helyben f­élévre : 8 frt., évnegyedre 4 frt.—A hirdetések ötször halálozott sorának egyszeri beiktatásáért 6 kr. több­szöriért pedig 4 kr. számíttati­k — Egyes szám 20 pkr Szerkesztői iroda van: Országút, 6. sz. a. (Kunewalderhaz) 2-ik emeletben. Előfizethetni — helyben a lap ki­ad­ó hivatalában Herz Já­nos könyvnyomdájában (Országút, Kunewader­­ház),vidéken minden cs. k. postahivatalnál. —A előfizetést tartalmazó levelek a crím, lakhely s utolsó posta feljegyzése mellett a pénzzel együtt bérmentesít­v­e egyenesen a kiadó hivat­al­hoz utasítandók* Előfizetési feltételek A „BUDAPESTI HIRLAP“-ra Helyben: Félévre 4 pft. Évne­­gyedre 4 pft. Vidékre­­Félévre 10 pft. É­v­­­negyedre 5 pit 20 kr Előfizetni lehet Festenc lap kiadó hivatalában (Országút Kunewal­ti­erház földszint Herz János nyomdai irodájában), vidéken minden cs. k. postahivatalnál. SZERK. HIVATALOS RÉSZ. A kassai cs. k orsz. pénzügyigazgatósági osz­tály F­r­e­u­dh­o­ffe­r István bocskai cs. k. postahi­vatali írnokot és Rumpler János thurdossini helyettes adóhivatali ellenőrt járulnokokká a már­­marosi cs. kir. kincstári igazgatósághoz Szigetben, kinevezte­ A kassai cs. k. orsz. pénzügyigazgatósági osz­tály S­z­oj­k­a Vincze Károly napdíjnokot a cs. kir. megyei hatóságnál Ujhelyben és J­erabek Tamás napdíjnokot a rumnburgi adóhivatalnál, továbbá T­ahy Lajos napdíjnokot a szikszói adóhivatalnál, Strec­ker Lajos spenfeldi adófelügyelői gyakornokot, és R­owner Ferencz gyakornokot a blanskoi adóhi­vatalnál, egyenes adóztatásü­gyi számviteli segédek­ké 300 frt évi fizetéssel, ideiglenesen kinevezte. NEMHIVATALOS rész. PEST, oct. 8. A portugáliai tr­ó­n­v­ál­t­o­z­á­s I. — A Portugáliában közelebbről történt trónváltozás, V. Péter királynak mult sept. 16-a mint teljes­­korusága napján, ősei székére lépése, több tekin­tetben nevezetes, s egy történeti vissza­tekintést megérdemlő esemény. V. P­é­te­r személyében egy új , a szász­­koburgi család ült Portugália kir. székére, felváltván az 1640-ben egy szerencsés forradalom következtében arra emelt, és 213 évig uralkodott braganzai házat, melynek jogát az ifjú ki­rály édesanyja után öröklő. A braganzai ház uralkodása épen nem volt Portugália aranykora, sőt inkább azon egész idő alatt a nevezett ország, kormányának a beb­om­­lást nagyrészint előmozdító visszás és kártékony rendszabályai folytán mindinkább alászállott, ha­nyatlásnak indult, s a rész tetézésére különösen a 18. század elejétől fogva, az 1703-ban kötött és az angol gyártmányok bevitelét megengedő híres Methuen szerződés által szorgalma tönkre tétet­vén, teljesen elszegényedett, s mint semmi önál­lósággal nem bíró tartomány, szinte angol gyar­mattá sülyedett le. S még természeti csapás is sajtolá a külön­ben is elég szerencsétlen országot. Épen száz év­vel ezelőtt — az 755-dik év novembere­­-n egy borzasztó földingás Lizbonát kevés perczek alatt halomra döntő, 30,000 embert temetett annak romjai alá, s a kir. várost nagy temetővé változ­tatta. Még oly erős, sőt vasakaratú, figyelmét az igazgatás minden ágaira kiterjesztő reformátor is, milyen r­o­m­b­a­­ volt, a­ki akadályt nem is­­­merve, az útjában álló nemességet és papságot letiporta, s a hatalmas jezsuita­ rendet száműz­vén, annak bukását előrekészítő — az ország jól­léte s virágzására irányzott javítási terveivel ha­jótörést szenvedett, s hazája felemelésére irány­zott buzgó törekvése, lehet mondani, élte egész munkája sikerét annak estvéjén elenyészni látta. A franczia nagy forradalom nem maradhatott befolyás és kártékony visszahatás nélkül Portu­gáliára , csak ama szoros egybeköttetésnél fogva is , melylyel ez ország Angliához a keresk­eelmi kapocs következtében állott. Az Anglia megtö­résére intézett világháború tüze, s a hódító impe­­rator haragja nem kerülhette ki azon országot, mely a halálos ellenség politikai befolyásának igen kedvező tért nyitott, s úgy szólva, annak egyik európai hídja volt. János, Portugália régense, ki 1792-től fogva e czime alatt megtébolyodott édes­anyja I. Mária helyett és nevében igazgatott, az ango­lokat a száraz­földről kizáró, úgynevezett con­tinental­e systemát elfogadni nem akarván, a franczia megtámadó sereg elől 1807. végén Braziliába költözött át egész udvarával, s az ural­kodás székét e gyarmat fővárosába Rio-Janeiroba tette át. I. Napóleon megbukása és az átalános­ béke helyreállása után is azonban a királyi csa­lád az anyaországba vissza nem tért, sőt I Má­ria királynénak mártius 20-a 1816-ban történt halálával, midőn a régens mint VI. János a ki­rályi czímet felvette, e részben semmi változás sem történt. Az udvarnak Lizbonából távolléte alatt az ország helyzete, mint könnyen lehet képzelni, súlyosabb lett, annak jólléte még inkább csökkent, az angol befolyás növekedése mind több panasz és sérelemre adott alkalmat, s különösen egy an­gol főhaditisztnek lord Beresfordnak, mint a portugáliai hadsereg parancsnokának nyomó állása közbékételenséget idézett elő, így nem lehet csodálkozni, hogy midőn az 182­1 dik évben déli Európáb­an, jelesen Spanyol és Olaszországban a forradalom kitört , a javí­tást és alkotmányt sürgetés Portugáliában is visz­­hangra talált, s a jó boráról mint zendüléseiről híressé lett Oporto a mondott év augustusa 24-n fellázadt, mely példát csakhamar Lizbona is utánzó, s így a dolgok régi rendét felforgató és az 1812-ki spanyol alkotmányt kikiáltó mozgalom az egész országra kiterjedett. Az angol procon­sul lord Beresford ugyan , a bekövetkező nagy változást mintegy sejtve, még tavaszszal elment Rio-Janeiro­ba, hogy a királytól a szükséges in­tézkedésekre kivántató teljhatalmat megnyerje, s azzal felruházva, mint kir. helytartó October elején vissza is érkezett, de már akkor a régi kor­mány helyét a nép hatalma váltván fel, a lizbonai kikötőbe kiszállása meg nem engedtetett, s kény­telen volt czimével együtt Angliába menni. A portugáliai forradalom sikere az 1821-dik év februárjában Rio­ Janeirot is utánzásra ra­gadta, s a király kénytelen volt a népnek enged­ményeket adni, s e fordulat következtében az ud­var szükségesnek látta az anyaországba vissza­térni, miután a király maga idősebb fiát Péter koronaherczeget, mint helytartóját Braziliában hagyta. A kir. udvar csaknem tizenhárom évi tá­volléte után jul. 4-n 1821 ben érkezett Lizbonába vissza, hol a cortes-gyűlés már az új alkotmány felett tanácskozott. A győzedelmes és csaknem egy évig az ural­kodást biró és gyakorló forradalmi párt a király hatalmát a lehető legkeskenyebb határok közé szorítá, s így VI. János kénytelen volt az 1822-ki és legszélesebb demokratiai alapokra fektetett alkotmányt aláírásával megerősítni. A dolgoknak ily erőltetett, a királynak, mint szintén a hozzá legközelebb állóknak érzelmeivel ellenkező rendje azonban sokáig nem tarthatott. Az 1823 ikév májusa végén, miután egy franczia sereg a veronai congressus határozata nyomán a spanyol lázadás elnyomására oda már benyomult, a király kisebbik fia Dom Migueltől vezetett el­lenforradalom Lizbonában kitörvén, a megnyert katonaság segítségével győztes lett, az új alkot­mány felforgattatott, s a korlátlan királyi hata­lom, s igy a régi rend visszaállíttatott. De ezzel az ország belbékéje, csendessége helyre nem ál­lott , annak jólléte nem biztosíttatott, sőt inkább újabb zavarok és háborúságok nézőhelye lett, ín­sége sulyosodott, szóval oly állapot következett be, milyen természetesen fejlődik ki azon vis­o­­nyokból, ha egy ország sorsa és belélete javítását forradalmi úton és zendüléshez folyamodással akarja vagy kénytelen eszközölni. Brazília, a hajdani gazdag gyarmat, a király eltávozása után nem sokára bevégzi az elkezdett munkát, s teljesen elszakadva az anyaországtól, maga függetlenségét kikiáltotta, és a régens­ig oct. 12-n 1822-ben mint I. Péter a császári czi­met felvette. VI. János, a jó s nemes indulatu fejede­lem, a korlátlan kir. hatalom birtokában is a jog és mérséklettség köréből nem akart kilépni, s épen azért az absolutisták szélsőségre hajló kö­veteléseivel volt kénytelen küzdeni — sőt azon keserűséget is megérte, hogy az 18­­4-dik év ta­vaszán saját személye ellen a mondott túlzó párt fellázadt, mely istentelen, de csakhamar elnyo­mott reactionális mozgalom élén a király fia Dom Miguel herczeg állott, ki azért az országból kénytelen volt eltávozni s London és Párison ke­resztül Bécsbe ment. Nem sokáig élt e különböző viharok után VI. János király, s miután Anglia közbenjá­rása folytán Rio Janeiroban 1825-dik augustus 29-dikén Brazíliával kötött szerződésben an­nak függetlenségét megismerte , maga holta napjáig a császári czímet felvévén , — már­tius 10 . 1826 ban bevégzé sok viszontagságot tapasztalt éltet. Kevéssel halála előtt leányát Iza­bellát régens-herczegnének nevezé egy oldala mellé rendelt tanácscsal. E trónváltozás nem ma­radt Portugália sorsára nagy és fontos követke­zések nélkül, é­s a szerencsétlen országot újabb viharok és háborúságok, sőt egy borzasztó test­­vérháború nézőhelyévé is tette. Szilágyi Ferencz: A Pénzügyi műtétesek I. Le­­győzhetlen akadályok elhanyagoltaták velünk levelezői tisztünket, de most kétszeresen ipar­kodunk helyrehozni a mulasztottat, nehogy e levelezőre nézve jó aratás ideje használatlanul enyészszék el. Mert valójában az utolsó két hét nevezetes ténynyé vált, vagy kezdeményezett ese­mények által tűnt ki, miknek megirásában el­késni egy oldalról sajnálatosnak látszik ugyan, de rais oldalról azon előnynyel bír, hogy biztosab­ban foghatjuk föl bennük a valót, s a hirtöre­­dékekből fönnmaradt e­g­é­sz­e­t, s olvasóinkat egyszerre irányozni képesek leendünk. — Min­denek fölött és előtt állampénzügyünk ren­dezése körül uralkodott rendkívüli tevékenység, melynek némely külsymptomai az államorvosta­­nárok s tanulók egész seregét a rejtélyes indok fölötti legkülönbözőbb combinatiókra bízta. E symptomák közt legnagyobb zajt okozott a két nagybankár, Perelte a párisi, és Roth­schild a világbankár ide jötte, ittléte, elmene­­te, visszajötte; s miután, ha az embernek, mint az említett uraknak, már van mit a levesbe aprí­tania, nem szokott nagy ok nélkül oly kényel­metlenséget csinálni magának, mint ezen ide oda utazással jár: természetes, hogy minden ember ki­váncsi volt indokára. Nem sokára kitűnt, hogy itt egy nagy háború van folyamatban , melyről ugyan kétséges, várjon megleli-e valaha Sallustiu­­sát, de mely mindenesetre nagy makacssággal vitetett mindkét részről. Köztudomású dolog im­már, hogy a fényes sikerű párisihoz hasonló c­r­e­­dit mobilier fölállítása van szándékban; a vállalat sok pénzt kíván, többet mint a­mi nálunk nagy tőkékben nélkülözhető s belefektethető lenne, s minden esetben nyereség fog lenni, ha külföldi vállalkozók behozzák tőkéiket, s így kormányunk kész külföldi pénzfejedelmeknek adni reá engedélyt — az államra , a közgazdá­szaira lehető legkedvezőbb feltételek alatt. Ily feltételek ajánlásában igyekeznek tehát Perer­re és Rothschild urak egymáson túltenni, s pénzügym­inisterünk azon kellemes helyzetben van, melyben egy szép hajadon két kérő irányá­ban lehet. A nagy közönséget ugyan egyedül a dolog veleje, egy nagyszerű hitelintézet jótékony­­­sága érdekli, nevezzék a vállalkozót X-nek bár vagy Y-nak, azonban pénzügyi s iparos köreinket, de legkivált a börzét nagy mozgásban tartották a lapok naponkint egymást fölváltó ujdonságai: „Pereire ur megérkezett — Rothschild ur elu­tazott — b. Pereire elutazott, — b. Rothschild megérkezett.‘‘ — Figaro qui, Figaro qua! Elég hozzá, a dolgok­­ellenáll­sa az, hogy Pereire ur az érintett hitelintézet fölállítása iránt kor­­mányi megbízottainkkal már megköti a szerződést, de oly módon, hogy egy megsza­bott határidőig pénzügyministériumunknak joga van visszalépni,­­ nem neki. Ha tehát a pénz­­ügyministérium a még csakugyan folyamatban levő alkudozások útján kedvezőbb feltételeket nyer Rothschild vagy bárki mástól, akkor Pereire úr elveszté a csatát. Miként függ e hitelintézet fölállítása az oly sokat emlegetett s áhítattal várt pénzügyrendezési műtéttel egybe, s mint képezi annak lényeges kiegészítő részét s mik lesznek amannak főpontjai — holnap meg h­andjuk. Paris, oct. 5. —S— Murat herczeg köriratát most már szabad a franczia lapoknak is közleniök. A „Presse“ és „Siécle“ tegnap adták azt, a nélkül hogy valami észrevételt tettek volna rá. — Egy röpirat, mely már több hónapok előtt megjelent, de azóta minden figyelem nélkül maradt, néhány nap előtt a diplomatiai testület számos tagjainak a házhoz küldetett. A czimből el lehet találni an­nak tartalmát is. Czime : „Nyugati Európa föl­ébredését vagy Oroszország visszanyo­mását csak a nemzetiségek által lehet eszközölni.“ — A kor­mány tudósítást kapott az iránt, hogy a szardiniai király javuló­félben van s reméli, miszerint nem sokára útnak indulhat. — Joinville herczeg, mint Londonból­ értesülünk, közvetlenül azon hirre, hogy a brabanti herczeg (nővérének fi­a) látogatást teend a Tuileriákban, elhagyta a belga királynak claremonti kastélyát , magánszállást vett föl magának, mivel többé már nem tartotta illőnek, hogy sógorának vendége legyen.­­ E pillanatban Párisban minden ezredből 300 ember szedetik, részint hogy általuk a testőrségben tá­madt hézagok kipótoltassanak, részint hogy azok keletre küldessenek. Az idén Krimben 561 franczia gyalog­ezred van, melyeknek azonban összes szá­muk csak 64,0­00 embert tesz.­­ Mint hallatszik, a Rothschildház felajánlotta magát 60 millió ft. értékig terjedő gabonának Amerikából leendő hozatására. Mások megint azt teszik hozzá, hogy a hadsereg számára megkívántató lisztmennyiség szállítását vállalta fel. A hadsereg mindazáltal Algírból is sok gabonát kap.­­ Közölhetőnek véljük, hogy a porosz kormány megpróbálandja a szultánt békekísérletekre, vagyis jobban mondva, békeóhajok nyilvánítására bírni, s hogy a Kon­stantinápolyban levő fran­czia követ már utasítást kapott volna Poroszország ebbeli lépései ellen erélyesen küzdeni.­­ Az iparműtárlat november 15-n be fog záratni, és pedig nagy ünnepélyes­séggel. Azonban Napóleon hg azt kívánja, mi­szerint „a közönséges szükségleti tárgyak“ kiál­lítása fenntartassék. De e kívánság nehezen fog teljesülni, mert a kiskereskedők már is panasz­kodnak a verseny ellen, melylyel e részben küz­deniük kell. Levelezések. Bécs, oct. 7­­ 840. October 9-n. 1855. Erdélyi Hegy­alja, sept. 25. (Folytatás.) Azt mondhatnák tán némelyek, tisztelt szer­kesztő úr! hogy az erdélyi egyházi főtanács ál­lásának ismertetése a fennforgó tárgygyal nem függ szorosan össze, — de az érdemes olvasó át­­látandja, mikép ez előadás históriai érdekén kivül épen nem szükségfeletti ismerni azon testület vi­szonyait, mely a nagy­enyedi tanintézet pénzei és alapítványai felől a fennirt módon rendelkezett, valamint hogy ez előadás a szőnyegen levő kér­désre nem kicsi világosságot derítene. Az erdélyi helvét hitvallásunk egyházi fő­tanácsa, vagy régibb és ismertebb nevével, f­ő­­ consistoriuma a­ 8-9. század elején, csak ha­mar azután, hogy Erdély megmenekedvén a török igától a felső austriai ház­ boldogító uralkodása alá jutott, az 1769-ik évben Nagy-Szeb­nben, mint a mely akkor épen mint most, az ország fő­városa vala, az ország rendeinek ott egybe­­gyülésük alkalmával alapíttatott, majd 1713 ban egy Nagy-Enyeden tartott köz­zsinat kivonata folytán, ugyancsak Nagy-Szebenben országgyű­lés alatt jobban elrendeztetett. Mint általában a protestáns, úgy az erdélyi helvét hitvallásuak egyházi igazgatása is a világi és egyházi osztály képviseletén s kölcsönös befo­­lyásán alapul, mint ez erdélyi hajdani törv. könyv­ben az Approbatában, jelesen annak I. R. I. Tit. 3 dik hires czikkében világosan ki is fejeztetik. A Nagy-Szebenben felállít­ott főconsistorium is ily szerkezetű vela, egyébiránt az akkori politikai államintézményekkel szoros és lényeges kapcso­latban volt, jelesen az 1692-ben felállított kir. kormányszék vagy guberniumhoz tarto­znak te­kintethetett. E kir. guberniumnál lévő fő vagy sar­kalatos államhivatalnokok, tanácsosok, rendesen négyen vagy öten az egyház és iskolák gene­ralis, vagy főcuratoraivá neveztettek, kik mint a főconsistorium elnökei annak ügyeit ve­zessék. E főcuratorok közé soroztatott a papság

Next