Budapesti Hírlap, 1883. június (3. évfolyam, 150-179. szám)

1883-06-30 / 179. szám

III. évfolyam 179. szám Budapest, 1883. Szombat, junius 30. Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 60 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik minden nap, hétfőn és ünnep utánni napon is. Felelős szerkesztő : Csukásai József. Egyes szám ára 4 kr. — Hirdetések díjszabály szerint. Szerkesztőség és kiadóhivatal IV. kerület, Kalap­ utca 16. szám. Közlekedésügyek. A legnagyobb sikereket Magyarország a közlekedési ügyekben aratta. Megmérhetetlen a haladás ezen a téren tizenöt év óta. A vasutak átalakították a gazdaságot, a társadalmat, a financiákat, a nemzeti egységet hatalmasan fo­kozták , forgalmat teremtettek, új értékeket al­kottak, a régieket emelték, postát és távírdát vittek elhagyatott vidékekre, utazáshoz szoktatták a magyar embert, a német nyelv terjesztőiből a magyar nyelv terjesztői lettek vonalaik mentén s még a kereskedelem magyarosítására is közre­hatnak. Óriási hibák követtettek el kezdetben a vas­útépítés és igazgatás, bűnök a financirozás körül. Ezeket nagyobbrészt kijavítottuk. Ausztria és Bécs ellenszegülését megtörtük. Jóformán kiépí­tettük a fővonalakat. A csatlakozásokat egy-kettő kivételével megszereztük. Beszereztük a forgalmi eszközöket, kocsikat és mozdonyokat. Gyárakat állítottunk gépekre és sínekre. Hidakat vertünk a Dunán és Tiszán s azok mellékfolyóin. Kikötőt építettünk Fiuméban s nagy indóházat emelünk Budapesten. Államosítottunk sok fővo­nalat és állami kezelésbe, tutela alá vettünk né­mely gyönge vasutat. A magyar államnak legna­gyobb kincse, bányáknál, államjószágoknál, erdők­nél többet érő­ vasutaink. És most azt mondotta ki a minisztérium, hogy vasutakra többet nem költ. Szapáry finánc­politikája így hangzik : semmi beruházás többé, az adók mind felemeltetnek, hogy az egyensúly helyreállíttassék. A só már drágább, a dohány­nál is adminisztratív reformok terveztetnek, hogy többet jövedelmezzen, talán még az állam­i „BUDAPESTI MAP" TÁRCÁJA. Képek a bünpörről­— A „Budapesti Hírlap“ eredeti tárcája. — A professzor ur. Aki Móricot írni meg olvasni tanította. Nem igen dicsekszik vele. Külsejére nézve in­kább tartanád betörő tolvajnak, mint tanító ur­nak. A lóvasuton nem ülnék melléje, egyaránt féltvén tárcámat és tisztaságomat. A cipőm su­­vikszolását nem bíznám rá : a suviksz is úgy jó ha tiszta. Ellenben ha koldulás volna a kenye­rem, irigyelném tőle ezt a külsőt; nincs az a Harpagon (legföljebb ha vak), akiből ez a nyo­morúságos megjelenés legalább egy krajcárt ki ne préselne. Csupa haj és szakáll, szakálla felnyúlik a szeméig, haja lelóg a szájáig. A szőrtenger úgy összecsap arca felett, hogy ez alig lesz lát­hatóvá. Neve különben Feuermann Hermann, s nagy szerencséje, hogy nem Oroszországban zsidó, mert ott állandóan, le volna tartóztatva, vagy már régen agyon­verve. Letartóztatva azért, mert ott az ilyen végelszőrösödés elég arra, hogy az ember nihilistaság gyanújában áll­jon, agyonverve azért, mert az orosz parasztok legelőször is őt üldöznék agyon baltával. És Magyarországon ez az ember se nem lop, se nem koldul, hanem — tanít. Professzornak vallja magát. Nem gratulá­lunk a testületnek hozzá. De neki gratulálunk, hogy ilyen külsővel meg tud maradni becsületes embernek. Jószágoknál hagyományosan űzött csalások és defraudációk is kiirtatnak, hogy a kincstár­nak is jusson a hivatalnokok és bérlők jövedel­meiből ? Vájjon közlekedésügyünk fejlődése nincs-e fenyegetve Szap­áry rideg fiskalizmusa által ? E kérdésre feleljen Kemény Gábor. A miniszter, ki a kereskedelmi tárcát át­­vévén, a legkisebb bizalommal találkozott, s folytonos küzdelmes munkával oda vitte, hogy azon minisztériumból, mely soha sem vétetett semmibe, csinált egy tekintélyes, befolyásos és népszerű kormányszéket, a közlekedési minisz­térium élén sem fogja beérni a direktor szere­pével, ki a folyó ügyeket elintézi. Pénzt a kormánytól Kemény Gábor báró nem sokat fog kapni, azt tudjuk s építeni pénz nélkül nem lehet, se vasutat, se csatornát, se kőutat, se védgátakat. Vaskaput, Dunát, Tiszát szabályozni, közlekedési hálózatunkat fejleszteni, a forgalmat növelni szűk budgettel nem kis fel­adat s neki ez jutott osztályrészül. Mit fog tenni? Hogyan fog hozzá? Úgy tetszik, hogy közlekedésügyünk fejlesz­tésében szünet beállni nem fog. Mely irányban működhetik az állam ? Hogyan egyeztetheti össze a miniszter a takarékosságot a haladással ? Ha a magánérdekeket az állam szol­gálatába fogadja. Kemény báró munkához látott. A Duna­­gőzhajótársasággal felvette az alkudozásokat. Vagy kitöri a Vaskaput ő, vagy más társaság ala­kul s kap hajóira privilégiumot, a Dunagőzhajó­­társaság hajói pedig fizethetik a vámot neki? Vagy szabályozza a csallóközi Dunát és kap a lánc­hajózásra engedélyt, vagy más társaság kapja a láncot és teljesíti a szükséges munkálatokat? Az osztrák Duna gőzhajótársaság alul-fölül ép úgy kezünkbe adatott, mint az osztrák államvasút s kiegyeznie kell, neki is el kell fogadnia a dualiz­must s magyarrá lennie Magyarországon s alá­vetni magát a magyar állam közlekedési politi­kájának. Őszig, mire az országgyűlés megnyílik, a Duna gőzhajótársasággal is remélhetőleg az egyes­­ség meg lesz kötve s a nagy munkálatok meg­kezdődhetnek, melyek megnyitják számunkra a keletet s olcsóbb szállítást biztosítanak termé­nyeinknek nyugatra. A vicinális vasutak építése a másik nagy reform közlekedésünk terén. A megyék, a váro­sok, a földesurak összeállnak s adják a földet és a tőke egy részét, a nagy vasutak hozzájárulnak s adják az anyagszereket s viszik a kezelést, a kormány segíti a vállalatot amennyiben rajta áll és tőle telik , olcsón, hamarosan kész az új szárnyvasút s naponta egyszer jön, egyszer megy rajta a vonat. Vasúti rendszerünk csak így lesz teljes, tökéletes. Nagy dolgok terveztetnek ezen a téren. Kikindától Pancsováig, a leggazdagabb vidéken egy fontos, nagy vonat van készülőben ; Szath­­márról Nagy-Bányába egy második; Szolnoktól Szentesre és Já­sz-Apáthiba terveznek hasonló új vasutakat; Budáról Esztergomba, Esztergom-Ná­­náról a Garam és Ipoly völgyön Balassa-Gyar­­matig ; a Hajdúságon Debrecentől a Tiszáig ; Marosvásárhelytől Szász-Régenig ; a Székelyföl­dön Háromszéken végig s innen be Csikba ; a Szepességben Göllnicbányára stb. sebb és a legkomikusabb vádlott sakter. Ez a kancsal lengyel héber nagyon féltette rituális szokásait annyi keresztény között, s azért nem törődve semmivel, dühösen zsidóskodott. Egész istenadta nap imádkozott, hol kiabálva, hol éne­kelve, hol zümmögve. Csabai és társai beszél­getni kezdtek, Buxbaum fülhasítóan imádkozott, s verte fejét a falba. Vasárnaponkint Csabaiék is szent énekeket akartak zengedezni: az ál­­kulcskészítők vallásos em­berek. Ilyenkor Bux­baum, a zsoltárokkal állt elő, s úgy cifrázta Jeremiás siralmait, mint Benczy Gyula a „Re­pülj fecském ”-et. Éjjel se hagyta őket nyugton. Amint le­tette a fejét, elkezdett horkolni s horkolt hajnal­­hasadtáig, úgy, mintha Mózes títparancsolná a horkolást. Úgy akarták kizökkenteni az imádságos kerékvágásból, hogy a tisza­eszlári ügyről kezd­tek vele beszélni. A legrabbibb sakterből egy­szerre kokinkinai kakas lett. Lábhegyre állt s magyarul-németül-zsidóul-lengyelül egyszerre kez­dett ordítani, köpködött, kapálózott s majd meg­ette a jámbor magyarokat, nem azért mert ma­gyarok, hanem mert keresztények. A rab urak között erre nagy vallási vita keletkezett. Buxbaum nagy előnyben volt, mert ő négy nyelven beszélt, a többiek pedig csupán magyarul­­ hallgattak. Végre Buxbaum kisza­lasztotta, hogy „Krisztus annyit sem ért mint a csizmámám talpa* (az nem zsenirozta őt hogy mezítláb volt.) — Annak is csak egy hibája volt, — ve­­ték ellene a többiek, — hogy zsidó volt. A hajbakapást az őrök megjelenése aka­dályozta meg. Vallási vita a börtönben. Csabai Miklós lakatos legény. Eleganciája, melylyel a tek. törvényszék előtt megjelenik, a vasárnap délután színvonalán áll. A nyakkendője piros, a kéztyüje barna s csak fél ugyan, de ko­pott. Egy napon ő álkulcsot készített, amiért őt becsukták, igy került össze a zsidókkal s igy ke­rült ő bele ebbe a tárgyalásba. Legelőször is Schwarcz volt a fogolytársa. A legény magyar volt és antiszemita, Schwarcz pedig zsidó. Egy darabig csak kerülgették egy­mást. Mindegyik azt hitte a másikról, hogy az a forró kása. De mikor nap-nap után nem volt egyéb mulatságok, mint a fütyölés, dudolás, imádkozás, káromkodás (kiki a hitvallása sze­rint), lassan kint összetörődtek, s beszélgetni kezdtek. Szokás szerint ők is a tisza­eszlári ügy­ről kezdtek beszélni. Csabai szentül meg volt győződve a rituális gyilkosságról, míg Schwarcz azt állíta, hogy „Eszter most boldog kisasszony a muszkaországi antiszemiták közt.“ Ezenkívül Csabai nagy tisztelője volt Verhovaynak, míg Schwarcz megvetőleg nyilatkozott róla. A tehet­séges álkulcskészítő végre belátta, hogy ily óri­ási véleménykülönbség nem fér meg ekkora cellában, s kiszabadulásról kezdett gondoskodni. Csakhamar megjött rá az alkalom. Schwarcz egy napon petróleumot hozatott, s mellét be­kente, azt állítván, hogy mellfájása van. Csabai ezt nem tudta kiállani, s hogy a zsidótól, meg a bűztől szabaduljon, áttétette magát más bör­tönbe. Eben gubát cserélt. A petróleumot ott hagyta, de annál inkább kijutott neki a zsidó­ból. Ott volt Buxbaum, a legelbizakodottabb, a legvakmerőbb, legmozgékonyabb, legszenvedélye­ Mai számuk 8 oldalt tartalmaz.

Next