Budapesti Hírlap, 1884. augusztus (4. évfolyam, 211-241. szám)

1884-08-29 / 239. szám

IV. évfolyam, 239. szám, Budapest, 1884. Péntek, augusztus 29. Előfizetési árak : Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 8 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukássi József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. kalap-utcza 16. sí. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Bomlott országgyűlés. Mindig szebb hírek jönnek Zágrábból. A képviselő urak porokkal kínálják egymást, miután oly parlamentáris szólásmódok, mint „csaló, tolvaj, gazember“, a mindennapi használatban elkoptak s tehát erősebb kifejezések szükségesek, hogy az emberek egymást megértsék. De, miután minden szó gyönge a valóságos szenvedély kifejezésére, a nemes horvátok ököllel ütik egymást. A verekedéseknek nem épen szokatlan vége, hogy némelyek kidobalnak s ez megtörtént Szarcsevics Dávid, Tuskan és Tkalcsics urakkal egymásután. A kidobálást elnöki rendeletre polkcáj és zsandárok végezték, a mi másutt is megesik azzal a különbséggel, hogy minálunk a korcsmából a kóterbe szállíttatnak az olyan hősök, kikkel máskép nem lehet bírni, migten Horvátországban csak az országházból a szabad levegőre tétetnek. Hogy ilyen birkózás után a gyengébb fél enged és a csatatért elhagyja, az sem rendkívüli, kik benn maradnak, azután magukban mulatnak s olyan nótát huzatnak, a minő nekik tetszik. Egy országgyűlés, melyben nincs ellenzék, Horvátországban már megteszik vele a próbát. Kár, hogy csak pár napig dolgozhat így a majoritás, háborítatlanul s ez alatt gyors munkát végez mindenesetre. De csak az első kezdet nehéz; ezentúl hamarabb megeshetik, hogy ha a pártok összevesznek, a majoritás a minoritást kizárja, s az ellenzék a kormánypártot ott hagyja. Horvátország egy hónap múlva ismételheti ezt a kísérletet, mert hisz szeptember közepén lesznek az új választások s azután kis időre megnyílik az új országgyűlés, mivel október végén szükség van hat darab horvát delegátusra a közös ügyek elintézésénél. S ha beválik a horvát példa, utánzásra talál egyebütt is, mert úgy látszik, hogy az ellenzékek kilépése a parlamentáris testületekből a levegőben van. A csehországi németek is így készülnek, s a magyarországi szélsőbalpárti lapokban hosszú értekezéseket olvastunk az oppozíció kilépéséről. A sztrájk, mint párttaktika, a politikában is kezd divatos lenni. Azt hiszem senki sincs Magyarországon, ki Szarcsevics és barátainak kizáratását sajnálta, vagy helytelenítette volna. Hogy jogos, vagy jogtalan volt-e kivezettetése a teremből karhatalommal, azt végezzék el horvát testvéreink maguk közt, mi ránk nem tartozik, s mi nem vállalunk szolidaritást a nemzeti párttal. Nekünk Starcsevics jobb barátunk, mint a nemzeti párt, mely az uniónak és az unionista pártnak igaz megrontója s a magyar kormányok csalfa szövetségese. Mit a nemzeti párt elrontott, most Szarcsevics teszi jóvá, az által, hogy tarthatatlanná teszi a jelen állapotot. Ez tudniillik olyan, hogy mindenkinek rész és senkinek sem kell. Nekünk csak tiszta unió kell, vagy semminő. Különben — és ez jellemző — az óriási botrány, veszekedés, piszkolódás, dulakodás, hatalmaskodás és párbajozás dacára Zágrábban senkinek sem történt baja. Vért nem láttunk folyni, de egyébbként is az emberek vígan vannak. Ez élénkség tetszik nekik. Európa szeme Zágrábon függ s a világ meghallja az „igazságot.“ Tutti quanti, compedianti. Hogy már most mi lesz? Sokan aggódva kérdik. Hát uj választások lesznek Horvátországban, melyek következtében egynéhány uj magyar nemessel több lesz Budapesten. Talán pár horvát faluban kitör a forradalom, míg egy pár huszárezred a brucki táborból le nem küldetik a közkedveltségnek örvendő horvát garnizonokba. Azután Starcsevics ismét találkozik Kreszticscsel, kit most égig dicsérnek a kormánylapok, mint kinek erélye legyőzte a medvét, de kiről feledik, hogy a magyar címertaposókkal tartott Tisza miniszterelnök meghívására felüzent neki, hogy nem jön. Ilyen barátunk nekünk Kresztics, a nemzeti pártvezér, ki most kilencedszer mondott le az elnökségről, hogy tizedszer megválasztassa magát. A külön horvát parlament mindenesetre Ausztria és Magyarország összes parlamentjei közül — van pedig 21 — leginkább kitűnt és bevált. Okvetlen nagy jövő vár Horvátországra, melynek ily jeles fiai és képviselői vannak A horvátartománygyűlés feloszlatása a tegnapi és tegnapelőtti botrányok következtében — a „Pester Lloyd“ értesülése szerint — minden órán várható. Gyarmatositunk-e mi is ? A Hamburger Nachrichten ama hírét, mely szerint osztrák-magyar a „BUDAPESTI HÍRLAP“ tárcája. Hi egész a bankócsinálásig. (A „Budapesti Hírlap“ eredeti tárcája.) Rákospalota árnyas erdejében látták először egymást. Az asszony huszonöt éves volt és özvegy, a férfi öttel több — tehát agglegény. Aki valaha Palotán volt, tudni fogja, hogy az az erdő fiatal özvegyekre és ifjú agglegényekre vajmi veszedelmes. Szerelemről susog ott a kósza szellő, mely megrezgeti a százados fák sürü lombjait s ha e lombok valamelyikéről kis ágat szakítasz, megtudandó, vájjon a karodon sétáló szeret-e ? vagy nem szeret ? — hát kilencvenkilenc eset közül legalább is százszor az jön ki, hogy de bizony szeret. Ilyen csodálatos az az erdő s ilyen kedvesek az ő lombjai. Mártha és Fridolin (mert igy hívták őket), egész napokon át elábrándoztak e lombok alatt. Mint szorgalmas nyári lakók minden reggel ott üdvözölték egymást a kis fenyvesben, hová hajnalonkint egész karaván telepedik le a puha zöld fűbe ; délben együtt ebédeltek a parkvendéglőben s estenden együtt hallgatták ugyanott a cigányokat. Egy holdvilágos éjszakán, mikor a nappali hőségtől eltikkadt vendégsereg egész éjfélutánig tömegesen együtt sétált az enyhe levegőjű parkban, Fridolin megragadta a Mártha kezét s igy sóhajtott föl: — Oh mi szép lehetne ez az élet asszonyom. — Csak valamivel hűvösebb volna a levegő! válaszolt Mártha . . — S az ön szive valamivel melegebb! — Ne kívánja. Ha ez kigyul, égetőbb lesz a lángja, mint a júliusi napé. — Hát azt hiszi, én félnék attól? — Önt megégetné s engem elemésztene. -------Szeretnék én ilyen halált. Elégni egy szép asszony kebelén. — Csak meg ne bánja még! — Sőt már égek is. Haljunk meg .. Mártha — édes Márthám! Átkarolta, ajkaik egymásra tapadtak s meghaltak. Mindazáltal nem temették el őket. Sőt jó hírnevüket sem. Nem tudott arról senki semmit. Márthának másnap is tömegesen udvaroltak a palotai telep lovagjai, Fridolin viszont a legvakmerőbb nonchalanceszal vallott szerelmet férjes aszszonyoknak nyolc-tíz szemtanú jelenlétében. Épen mint azelőtt. Végre jött az ősz. Kezdetben senki sem akarta megérteni a száraz levelek zizegését, ezt a bús , artikulálatlan hangzavart, mely cinikusan hirdeti, hogy vége a szép harmóniának a természet hangversenyében. Az első hűvös szellő azonban érthetőbben nyilatkozott; náthát és köhögést hozván, elvitte magával az egész úri társaságot. Márthát és Fridolint a fővárosba tette le külön külön utcában, s azontúl a két szerelmes csak titkon találkozott. Mártha vigasztalhatatlan volt a dolgok új rendje miatt, Fridolin nem mert volna megesküdni rá, hogy ő is az. Volt abban valami ingerlő kényelem, tudni, hogy van valahol a közelben egy értünk dobogó szív, utánunk sóhajtozó kebel, ajkunk után epedő ajk, — egy nő, ki egészen a mienk, s hogy mi e nőt csak akkor keressük fel, ha épen szívdobogásra, sóhajtásokra és az epedő ajkak csókjára valóban megszomjazunk. Mártha megérté ezt, s kísérletet ten, hogy nem lehetne-e még vigasztalhatatlanabb. Oly jól sikerült neki, hogy Fridolin kénytelen volt ismételten örök hűséget fogadni, s hogy Mártha többé ne gyanakodhassak, elhatározták, hogy jövőre minden nap látni fogják egymást Azontúl Fridolin szinte fuldoklóit a boldogságban. Néha még legédesebben szunyadt, mikor egyszerre egy parányi kacsa simogatása ébreszté föl, a szép Mártháé. Máskor barátjait hitta ebédre s épen fekete kávé mellett tarokkoztak, mikor a vén János jelenté, hogy vendég érkezett. Ismét Mártha volt. S ez igy ment napról napra. A legforróbb szerelem dacára Fridelin azon vette magát észre hogy kerülni kezdte a saját otthonát. Egyszer kimaradt éjfél utáni két óráig. Végre hazavetődik, s mit lát? A karosszékben egy nő ül, kezében egy összetépett nedves zsebkendő. Az bizonyosan tele volt sírva, de hát a szenvedő lelket elnyomta az álom. E jelenet után Fridolin komolyan kezdett a válás eszméjével foglalkozni. De hogyan? A Mártha szívét, ha egyszer kigyuladt, nem lehet eloltani. Megmondta ő azt jó előre. Emésztő lánggal ég az egész a sírig, Fridolint ettől a lángtól a hideg kezdte gyötörni. Három napi hideglelés után végre tanácsot kért egy jó barátjától, ki abban a hitben állott, hogy minden esztendőben lerázza vagy négy-öt régi viszony láncait. A jó barát készséggel szolgált útmutatással, s Fridolin egy ködös novemberi napon mélabús hangon igy szólt Márthához: — Asszonyom én egy nagy és nehéz vallomással tartozom önnek. Teljesen tönkrejutottam, tegnap vesztettem el az utolsó forintomat a kis lutrin. — Hát kérdeztem én azt, szólt Mártha boldog átszellemültségre valló mosolylyal, hogy dúsgazdag vagy-e avagy kolduló barát? Oh Fridolin, én szeretnélek téged, ha egy szalmás kunyhó volna is a lakásod, és rongyokban látnálak magam előtt. — Nem ez a baj, oh én édesem, válaszolt meghatottan Fridoli, hanem az, hogy én nem viselhetem a szegénység nyomorát. Elhatároztam tehát magamat egy irtózatos lépésre. Képzeld, nőül Mai siámunk 12 oldalt tartalmaz.