Budapesti Hírlap, 1884. október (4. évfolyam, 271-301. szám)
1884-10-09 / 279. szám
IV. évfolyam. 279. szám. Budapest, 1884. Csütörtök, október 9. Budapesti Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 60 kr., egy hóra 1 frt 20 kx. Megjelenik Mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Giukássi József. Szerkesztőség- és kiadóhivatal: IV. Kalap utcza 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. és uj emberek. (bp.) Még két-három nap, és az uj képviselőház a felirati vitával megkezdi működését, hosszú alakulási procedura után. Nem mondhatja senki, hogy az ország valami lázas türelmetlenséggel nézne a parlamenti gépezete megindítása elé. A legiszlatív munka elveszti az újság ingerét, s belépett a többi rendes munkakörök sorába. Az emberek reálisabban gondolkoznak róla. Nem tekintik többé a törvényhozás házát nemzeti játékszínnek, — szemfényvesztő illúziók, hiú ígéretek hajlékának. A képviselő a puszta mandátumért nem tartatik országos tekintélynek, ha fellépésével, tudásával nem szolgált reá. Mindenki tisztában van, hogy a parlamentben dolgozni kell, és az ottani munkához nagy készültség, a vitatkozások magas nívójához fegyelmezett modor, tapintat, a testület tekintélyének fenntartásához a tagok személyes auktoritása, jellemileg és szellemileg kitűnni tudása szükséges. Ahol ezek hiányzanak, ott a gépezet csak alakilag teljesíti funkcióit; erkölcsi hatása lelohad, politikai értéke pedig a hajitó fához közeledik, mely régi példabeszéd szerint vajmi keveset ér. Hivatása az állami hatalom egy lényeges részének gyakorlása volna, — tiszte a törvényeket „ országossá“ autorizálni, mielőtt a király szentesítené, — s ezért méltán igényelheti, hogy a közvélemény által megbecsültessék. De igénye sem feltétlenül megy teljesedésbe; egy elengedhetlen feltétel, hogy a parlamentet elsősorban saját tagjai becsüljék meg komoly munkásságuk által. A képviselő urak lelkére ezért nehéz kötelességek súlyosodnak. Nemcsak azért felelősek, amit tesznek, hanem azért is, mit tenni elmulasztanak Becses személyük az auktoritás elvénél s az immunitás jogánál fogva sokban összeforr az intézménynyel. Pedig ezt, mely alkotmányos közkincse a nemzetnek, nem szabad nekik soha kompromittálni. Az esprit de corps ha valahol, akkor egy ország képviselő testületében múlhatlanul megkívánandó. Erre legyen a parlament minden tagja egyaránt kényes. Ne tűrjék, hogy egymás személye ellen komoly kifogás emeltethessék bárki által. Gondolják meg, hogy a nyilvánosság millió szemekkel figyel, bírál s ítél fölöttük. Minden hanyagság e dolgokban iszonyúan megbaszélhatja magát, a rendezetlen vagyoni viszonyokból, elintézetlen becsületbeli ügyekből növik ki magukat a botrányok, személyes katasztrófák. Az ilyen pedig gyakran ismétlődve képes lejáratni az intézményt is. Parlamentarizmusunk fiatal, de alkotmányos életünk évezredes és nagy történeti hagyományok maradtak az országgyűlésekre örökül apáinktól Ezt az örökséget most önök veszik át, képviselő urak, s a nemzetlét sorsa függ válságos jelen korunkban attól, hogy ez erkölcsi tőke gyarapítását egyenkint s összesen becsületbeli ügyüknek tekintik-e! Különösen a jelen országgyűlés lelkiismeretét kell nagy érzékenységre felszólítanunk. Nemcsak azért, mert életbe vágó államügyek elintézése jutott neki osztályrészül, milyen — hogy többet ne említsünk — a parlament mindkét házának reformja, a közgazdasági kiegyezésnek tíz évre szóló revíziója, Fiume hovatartozásának elodázhatlan elintézése. De azért, s főleg azért tartjuk a jelen országgyűlést kritikusabbnak a többinél, mert ebben a mandatariusok jelentékeny része, az egésznek csaknem harmada, csupa politikai újoncokból, egy elfogadott kifejezéssel élve: uj emberekből áll. Örök sorsa az emberiségnek, hogy régi nemzedékek idővel kidőlnek helyükből s az „utókor“ eszméje uj egyénekben megtestesülve jelentkezik a „múlt“-nak még ki sem hűlt helyén. A fiatalok learatják, mit az öregek vetettek, s tovább vetnek, hogy újból arathassanak. Ez a világ folyása minden téren, s fel se veszszük, ha cseppenként folyik. Az öreg bevégzi dolgát egy állomáson, s átveszi tőle a terhet az életerős ifjú, amig maga pihenni tér; a többi állomás ezt mm tartozik megérezni, s a munkateljesítés kontinuitása megmarad. De a múlandóság melankóliája önkéntesen megragadja lelkünket, ha a régi gárda harcban s érdemekben megvénült alakjai egy csapásra letűnnek a küzdőtérről, s hol annyi szép fegyvertényüknek valánk tanúi, s egyszerre ismeretlen, kipróbálásán uj alakokkal, mitsem mondó új nevekkel találkozunk. Két-három országgyűlés a régi mandatariusok néhányával mindannyiszor szegényebből tért vissza az urnáktól: elbuktak, önként visszavonultak vagy elhaltak. De az uj parlament képe mégis megtartá egészében régi kifejezését. Ma túlnyomó az uj elem , fiatalság, mely az imént még iskoláit járta, — idősbek csoportjai, kiknek létezéséről a választók bizalma csak a legújabb időben értesülhetett, — ezekkel találkozik a figyelő szem a t. ház A „BUDAPESTI HÍRLAP“ tárcája. Az októberi diploma után. — Mikor a budai népszínház tüntetett. — (A „Budapesti Hírlap“ eredeti tárcája.) A franciák utcai forradalmaik színhelyéül leginkább a St. Germain külvárost, — a budapestiek pedig utcai demonstrációik küzdteréül a kerepesiutat választották. Itt a nemzeti színház környéke volt mindig a tömeg kedvenc helye. Mikor sem macskamuzsikára, sem ablakkeverésre nem volt alkalom, estéken át azzal szórakozott a nagy közönség, hogy ezrével gyűlt össze a nemzeti szinház előtt, zajongott és tolakodott, beverte a cilindereket s kedélyesen kifütyülte azokat, akikre pikkje volt. Worafkának nem egyszer gyűlt meg a baja a nemzeti szinház előtti zavargókkal. Magában a Thalia templomában a demonstrációk tért nem foglalhattak. Gondoskodott arról a cenzúra, mely árgus szemekkel vizsgálta át egyenként a darabokat s kegyetlen szigorral plajbászolta ki azokból a legcsekélyebb irányzattal biró kifejezéseket. Persze a Bachkormány nagy elővigyázattal járt el a színházakkal szemben. Az előadásokból távol kelle tartani mindazt, ami a 48-as időkre emlékeztethetett volna. Ilyennek tartották egyebek között a nemzeti szint is. Hogy a nevetséges anaekronizmusok ez által kikerülhetlenekké válnak, azzal nem törődtek. Dunaszerdahelytt ott játszott Ujfalussy társulata Prieszky pajtájában. KisfaludyMátyás diákiját adták. De a szolgabiró csak úgy egyezett bele az előadásba, ha a királyt fogadó cinkotai kántor kezében nem nemzeti, hanem svarcgelb zászló fog lengeni! úgy is történt. Lett aztán iszonyú kacagás Debrecenben meg az a furcsa eset adta magát elő, hogy a „Csikósban” Rózsinak feketesárga pántlikát kellett fonni a hajába! Persze ezek a békék tetemesen enyhültek a 60-as évben. Mert hát a politikai események viszszahatása nem maradhatott el a színházaktól sem. A szabadabb mozgás behatolt a színpadokra is! És tagadhatlan, hogy a nemzeti lelkesedés, s a jobb jövő iránt ébredező remények hatalmas táplálékot kaptak a magyar színészet ekkori hazafias törekvéseitől. Különösen a budai népszínház játszott ez időben fontos szerepet. Előadásai folytonos politikai demonstrációk voltak. Nem hiába ijedt meg Prottmann, mikor a szegedi színtársulat Budára jött, s az abszolutizmus lovagjai nem hiába gördítettek minden lehető akadályt a magyar színészetnek Budán való letelepedése elé ! „Meglátja ez a budai magyar színészet megölője lesz a pesti német színháznak — mondá Prottmann Alsdorfnak, a budai és pesti német színházak igazgatójának. A legelső színházi tüntetés Széchenyi halálának évfordulóján volt. A magyar főváros a legnagyobb magyar szerencsétlen halálának emlékét rendkívüli fénynyel ünnepelte meg. Este kivilágítás volt. Ablakok, házfalak fénytengerben úsztak, erkélyek, boltok transzparensekkel diszeskedtek. A színészet is le akarta róni az ő háláját Széchenyi iránt. Alsdorf kedvezőnek vélte az alkalmat, a német színészet iránt végkép meghidegült hangulat felébresztésére. Meghívta a budai magyar színészeket egy vegyes magyar és német dísz előadásra az erzsébet téri német színházba. A magyar színészek el is jöttek, de csak azon feltétel alatt, hogy az egész előadás magyar lesz. Úgy is lett. A rendkívül fényes kivilágítás dacára a színház zsúfolásig megtelt. Ember hátán ember volt. A színház homlokzatán óriás nagyságú nemzeti zászló lengett, még a tetőzetre is nemzetiszínű kelméket borítottak, kívül belül a trikólor vette uralmába az egész házat. Előadásra Kemény Simon dráma lett kitűzve. Az előadás végén pedig Széchenyi napotheozisa volt gyönyörű allegóriás képben. A színpad közepén egy arany koporsó volt, benne Széchenyi alakja. A koporsó mellett kherubok és szeráfok állottak arany trombitákkal és az angyali riadóra a koporsóból (persze gépek segélyével) kikelt a legnagyobb magyar megdicsőült alakja és az égbe szállott. E jelenet frenetikus izgalomba hozta a közönséget. A szemek kényekkel teltek, a tapsvihar szűnni sem akart, s mikor az énekkar Kölcsey himnuszát kezdé a görögtűz bűbájos lángjainál énekelni, mindenki felállt s úgy hallgatá a nemzeti éneket. Azonban a svarcgelb érzelmű hivatalnokok és polgárok, valamint a nagyszámban jelenvolt katonatisztek mozdulatlanul ültek helyeiken, s tudomást sem akartak venni a történekről. De a közönség csakhamar észretekítette őket. „Kivele ! Felállni!“ hangzott minden torokból, s mikor a németek látták, hogy nem lesz tanácsos dacolni a nemzeti közvéleménynyel szép csendesen megretiráltak s otthagyták a színházat. A tüntetés sikere felbuzdította a színészeket is meg a közönséget is. Ezután csaknem azért ment a budai népszínházba, hogy kedvére demonstrálhasson. Alkalmas tárgyat adott erre a népszínház egyik Mai Blámunk 12 oldalt tartalmaz.