Budapesti Hírlap, 1885. szeptember (5. évfolyam, 239-268. szám)

1885-09-11 / 249. szám

. Az a politika, mely bölcseségét az 1­­­868. évi kiegyezésben lerakta, iszonyúan fogja magát megboszélni. Igaz, hogy min­den pártbeli politikus ma már tarthatat­lannak mondja a kiegyezést, mégis ellen­kezőleg cselekesznek. Hiába állnak a ki­egyezés bástyája elé, hiába foltozzák azt, az áramlat el fogja őket sodorni. Az 1868. évi kiegyezés olyan mint a temesvári sáncok, melyek süppedékes ta­lajon épülvén, folytonosan sülyednek. E sáncok nem alkalmasak a város védel­mére, de legnagyobb valószínűség az, hogy e sáncokról lelövik azt, a ki első­sorban azok védelmére kiáll. A kiegyezési sánc nem boldogítja, nem elégíti ki a horvátokat, de alatta áldozatul fognak elesni azok a magyarok, kik annak védelmében bölcseséget ta­lálnak. Pesty Frigyes: A tót Matica­ törvénytelen célzatokat,­­ ha lefoglalt ügyiratai, jegyzőkönyvei nem tartalmaz­nák is a politikai üzelmek és lelkiisme­retlen pénzkezelés bizonyítékait: a pán­szláv vezetők e felségfolyamodása formá­jában és tartalmában egyaránt elég bi­zonyságot ad a kormánynak, hogy­­fo­kozza éberségét és erélyét ez emberekkel szemközt, kik a feloszlatott Matica ve­zetői valának. A­kik a trón elé járulva azt merik kérni a koronától, hogy a nevében intéz­kedő minisztert defavoyálja,­­ a­kik ké­relmük során jogosulatlan áramlatnak mondják a magyar politika államfentartó törekvését, a­miért nem tűri, hogy ez állam területén „irodalmi“ cég alatt Ma­gyarország alkotmánya, egysége­s intéz­ményei ellen a gyűlölködés dogmái ter­jesztessenek ? azok ne is álmodjanak többé arról, hogy szavuk akár a magyar közéletben, akár a döntő körökben bármi figyelmet is ébreszthessen. Hisszük, maga a tót nép, melyre ők oly nagyon szeretnek hivatkozni, vissza­­utasítna velük minden szolidaritást, ha megkérdeztetnék, várjon elismeri-e ez em­bereket a saját vezetőinek. Annyi tény, hogy semmi joguk nincs a tót nép nevé­ben beszélni, s a „tót nemzet“ részére a Matica lefoglalt vagyonát reklamálni. Ki­től kapták volna ehez a megbízatást ? Vagy az a 10—12 ügyvéd, 80—40 tanító és pap, kikből a Matica állt, a tót népet teszi ki ! A Matica vagyona jó kézben van: a tót közmivelődési egyesület a felvidék intelligenciájának vezetése, Csász­k a sze­pesi püspök elnöksége alatt értékesíteni fogja e vagyont a tótok nyelvének és ízlésének valódi művelése érdekében. De ez persze a volt Matica emberei­nek nem kell. Ők nem műveltséget, ha­nem gyűlölséget terjeszteni akarnak. S mert csak fanatizmusuk van hozzá, pén­zük pedig nincs, szörnyen fáj nekik a Matica vagyonának elveszítése. A kormány kitörte méregfogaikat az által, hogy kicsi­legegyszerűbben öltözve az összes jelenlévő höl­gyek közt. Créme-színű latinruha, ugyanolyan atlasz diszszel, hasonló kalap, kis napernyő, még virág sem, leszámítva az ifjúság és jókedv rózsáit, a­melyeket arcán hozott. Alig foglalt helyet a trónörökösné és a kiséret, a papság egy perc alatt, a­mennyi időt neki t. i. a Programm megengedett, beszentelte a baldachi­­num alól a „Poseidon“-t, mire a hajóbölcső ma­gasán álló frakkos munkavezető megadta a jelet a támasztógerendák kiszedésére. Az arsenalottik kopott serege elkezd nyü­zsögni. Fejsze csapások hallatszanak és egy-egy nagyot suhan a földre vágódó sok fenyőszál, a­mint köteleit elvagdosta a szekerce. De hár ez azért egy kicsit soká tartott. Velencében a „Mo­­rosini“ páncélos hajót harmadrész idő alatt sza­badították meg a támasztékoktól. Végre szaba­don állt a gerenda-máglya tetején a rengeteg hajótest s az arzenál-munkások felkusznak a gerinc mellé, megtágítani az utolsó ékeket. Csattognak a haltak a halotti csöndben. Általános az aggo­dalom, hogy a tengerre csúsztatás ép úgy nem fog sikerülni, mint harmadéve a „Pandora„-é, mert az éjjeli eső most is megdagasztotta a ge­rendákat és azok szívósan szorítják maguk közzé a „Poseidon“ gerincét. Lent a tenger szélén öt­ven arzenalotti egy óriási gugorát forgat, míg fönt a hajóorr mögött száz lóerejű gőz-dob kezd felcsavarni Herkules-comb vastagságú kötelet, a­mely majd kimozdítja helyéből a Leviathánt. Dohog a gőz-dob, a gugorának minden recsenése meghallatszik a várakozástól néma levegőben. Végre — oh ! — mintha egyet mozdult volna a „Poseidon“. Halkan egy elektromos csen­gettyű cirrea meg a trónörökösné feje fölött: itt várta hatalmukból az agitáció legfőbb eszközét: a pénztárt. Próbáltak időközben a Matica helyett egy másik hasonló intézményt kreálni,­­ de erre a pánszláv körökből csak üdvözlő táviratok érkeztek fölös számmal, a várt pénzadományok pedig elmaradtak, noha erre fájt voltakép a foguk. Ezért fanya­lodtak az ostoba lépésre, hogy a király­tól kérjék vissza a Matica pénzét. A kísérlet csütörtököt mondott, s a pánszlávok most búsulnak. A tót nép pe­dig örüljön, hogy ismét megszabadult tőlük, mert csak bajba vezették volna őt. (*) A tót Matica már évek óta nincs az élők sorában. De szelleme koronkint feljár kisérteni. Ez a kisértet nemrég megjelent a bécsi Burgban. Ő felségénél kívánt alkal­matlankodni, de nem bocsátották be. S az instancia, melyet hátra hagyott, a kabineti iroda utján a magyar kormány­hoz került le, hol ad akta fog tétetni. A király ismét alkotmányos tiszte szerint járt el. A pánszlávok reményked­tek, hogy a magyar trónhoz a felelős kor­mány háta mögött el lehet jutni, s ő fel­sége minisztereinek törvényes rendeleteit ezek meghallgatása, tanácsuk kikérése nélkül, önhatalmúlag meg fogja semmi­­sítni. Maga e vakmerő reménykedés eléggé jellemző az emberek fogalmaira, melyek­kel az alkotmányosságról, az ország köz­jogáról, törvényeiről gondolkodnak. A lec­két megkapták : a király szóba se állt velük. Ha a tót Matica birodalmi műkö­dése semmi egyébbel nem árult volna el vízálló osztályra van közfalak által elválasztva és háromemeletes. Az első és második osztályú utasok számára külön-külön 78 ágy áll rendel­kezésre pompás hálótermekben. Az első osztály ebédlője az egész felső emelet hosszában vonul végig. Vannak a hajóban fürdők márványkádak­kal és zuhanyokkal, olvasó-, társalgó-, zongora- és dohányzótermek , még a második osztály szá­mára is van gondoskodva olvasó- és társalgó teremről. Harmadosztályú utas 400 helyezhető el a gőzösön. A világítás elektromos és a külön­böző konyhák fűtése gőzzel történik. A kormányt is gőzerő forgatja. Van a fedélzeten jégkészítő­­gép és az édes vizet szolgáltató pároló készülék. Az egész gőzös berendezése kész már, kivéve a csavar nincs még a tengelyén és az árbocok nem állanak. Pár hét alatt azonban útra kész lesz az egész hajó. Kilenc óra után pár perccel kanyarodott be a muggiai öbölbe a „Fantasie“, főárbocán a magas vendégét jelző hosszú szalaglobogóval. Morpurgo báró a Lloyd osztrák-magyar zászlójú csónakon sietett a yacht elé, melybe csakhamar beszállt a trónörökösné, Bombelles gróf főudvar­­mester, Sylva-Tarouca grófné és Pálffy grófné kíséretében és egy perc múlva megjelent a sátor tarka menyezete alatt. A katonabanda ráfújta a gotterhaltét és néhány gyönge evvira hangzott, mi volt ez a magyar éljenzéshez képest! A trón­örökösné bizonyosan észrevette, hogy mi a kü­lönbség az itthon és az otthon közt. Ennyi hidegséget még sem tett volna föl az em­ber az olaszokról, hiszen maga a szépség is már hódolatra vonz, a trónörökösné pedig nagy szép­ség. Nem hozott magával az ünnepre semmi ékességet, csak a szépséget. Mondhatom, ő volt BUDAPESTI HÍRLAP (249. sz.) 1885. szeptember 11. A szászok képviselői. A „délmagyarországi“ ellenzék után megalakult a „barcasági szász ellenzék“ is. A brassói polgári lövőházban múlt vasárnap délután nagy népgyűlés volt, melyből a magyar és oláh választók kizárattak. Családi körben kimondák a németek, hogy a szász kerületek mind szolidaritást vállalnak egymással. Most Imrich­ János képviselő lépett a szó­székre, vázolván a lefolyt parlamenti évet, mely al­kalommal a kormány csak ismételten beigazolta, hogy támogatásra nem méltó ; politikája elhibázott s nem más, hatalmi kérdésnél. Különösen a nemzetiségek­kel szemben tanúsított eljárása feltétlenül elítélendő, mert a kormány célja, a nemzetiségeket minden le­hető eszközzel és módon megmagyarosítani. Ezért ő részéről a lefolyt évben is ellenzéki álláspontot fog­lalt el, a­melyet ezentúl sem hajlandó megváltoztatni még pedig annál kevésbé, mert a Tisza-kormánytól sem az országra, sem a szász népre nézve jót nem várhat. Imrich után Z­a­y Adolf kezdett szólani. Nagy indignációval említette fel, hogy a földmivelés-, ipar­és kereskedelemügyi miniszter a múlt ülésszak alatt szemére lobbantotta a szász képviselőknek, hogy ők és a szász papok minden téren Sulverámnos nem­zetiségi politikát űzetnek a különben józan, higgadt és szorgalmas szász néppel, a­helyett, hogy közgaz­dasági téren foglalkoztatnák és fejlesztenék azt. Ezt ő nem várta és nem remélte. Hisz ’ példaképen felhozta azt is, hogy épen az ő választókerületéből irt fel az ipar- és kereskedelmi kamara az ország­gyűléshez, miszerint a hadsereg felszerelési tárgyai belföldön, honi iparosoktól szereztessenek be. Ő volt az, a­ki a honvédelmi minisztert felhívta, hogy ne csak bureaucrata, hanem patrióta is legyen ! Hogy a szász papok az úr szőlőjénél és az igazi hazafias közszellemnél egyebet is művelnének, ápolnának, azt szóló kereken tagadja s azt is, hogy a szászok a ma­gyar államnak s nemzetnek ellenségei volnának ; ez nem igaz — úgymond — mert ők hű fiai ez ország­nak, jó barátai a magyar népnek, csak a kormány­nak ellenségei. A két szónok megemlékezett arról a nyilatkozat­ról is, amelyet „egy szász képviselő“ köze­az idő megnyomni a pezsgős palack gombját, mer a hajó rögtön leszalad a vízbe. A trónörö­kösné mosolyogva érinti meg keztyűjével a kis elefántcsont pajzsot és — hála istennek! — hibátlanul csapódik a vas-óriás fekete orrához az üveg. Irre-porrá pattan, és a sötét hajóoldalon olyan a sistergő fehér hab, mintha egy királykis­asszony csipkekendőjét dobták volna oda. A trónörökösné a keresztség e pillanatában ezt mondta : „Er fahre glücklich zum heile Oesterreich­s.“ Ő fenségének ezt a mottót bizonyosan olyan valaki ajánlotta, a­ki nem tudja, hogy a Lloyd ép annyira osztrák, a mennyire magyar és hogy a kereskedelmi lobo­gók, a melyekkel teli volt tűzdelve a „Poseidont”, szép dualisztikusan felerészben magyar szinűek is. Vétek volna, ha olyan bájos fiatal asszony, mint a trónörökösné, politizálna , de a tanács­adóinak kötelessége alkotmánytant tudni, leg­alább annyira, a mennyire azt az elemi iskolák­ban tanítják s ha az, a­mit a magyar kereszt­anyával elmondottak nem tudatlanság, hát akkor célzatosság. Sem nem első, sem nem utolsó kü­lönben. E kis politikai kitérés után indulnia kel­lett volna a „Poseidon“-nak, ha nem akart ud­variatlan lenni. De biz csak nem moccant az többet. Hiába zakatolt a gőzdob, hiába kezdett csörömpölni a tenger szélén a gőzfecskendő, hogy majd oltsa a lerohanás súrlódásától meggyuladt gerendákat,­­ a csökönyös óriás nem mozdult. Még egy néhány arsenalottó ugrott fel a cölö­pökre , megint leröpült egy pár ék és pendülve pattant ketté a szekercze éle alatt vagy tíz öreg kötél. A gőzdobon szinte végletekig feszült a nagy vontató alattság és hullámzásában olyan.

Next