Budapesti Hírlap, 1885. november (5. évfolyam, 300-329. szám)

1885-11-17 / 316. szám

2 alkalmasint szívesen adna cserébe egy egész finn­­ bibliotékát.­­ * Irodalmi érdemei közt nem utolsó az, hogy ő fedözte föl és adta a magyar irodalomnak­­ Arany Jánost. Ha nem is tehetjük föl azt, hogy e nagy elme kincsei őnélküle örökre elvesztek volna a nyilvánosság számára, vagy talán ki se kerültek volna a képzelem műhelyéből, annyi kétségtelennek látszik, hogy a Szilágyi unszolása nélkül Arany alig szánta volna magát egészen a költői pályára épen akkor, a­mikor erre nem­csak Aranynak magának, hanem nemzetének is legnagyobb szüksége volt. Ki tudja, várjon az a magát folyton erős önbírálattal emésztő lélek, mely a világgal szemben annyira elzárkózott, vágyaiban, reményeiben oly tartózkodó volt min­dig, nem ölte volna-e önmagába azokat a fényes ábrándokat, melyekből Toldi és Buda halála szö­vődtek ? Vagy ha időnkint csendes magábavo­­nultságában föl is gyújtotta volna „házi mécsét“, nem őrizte volna-e annak világát egészen csak a maga számára, hogy tűzhelye szűk körénél távo­labbra ne hintse sugarát? Várjon ha Arany­­nem akkor írja meg Toldiját és nyeri vele az anyagi jutalmon kívül a közönség bámulatát és i Petőfi barátságát; ha mind a nem remélt ered­mények akkor le nem küzdik önbizalmatlan­­ságát: nem dúlta volna-e föl a forradalom vihara örökre azt a fényes világot, mely addig úgy elrejtve élt szívében? Ki tudná megmon­dani? Csak annyi bizonyos, hogy Aranynak és az irodalomnak egyaránt jótétemény volt az a mély és tartós baráti viszony, mely közte és Szi­lágyi István között ez utóbbinak szalontai rek­­torsága közben (1842.) megszilárdult. Aranynak kellett egy ilyen barát, a ki bizonyos tekintetek­ben rokonérzésü és gondolkozása vele, de más­részt oly tulajdonokkal is bír, melyek saját lel­­kületének hézagait pótolhatják. Mind akettőben közös eszmények és rokon törekvések; ugyanaz a nemes egyszerűség és igénytelenség minden­ben a mi külső ; ugyanaz a tartózkodó modor, mely annál melegebb lesz, ha egyszer fölenge­dett ; ugyanaz a mély és szigorú erkölcsi ér­zék és nemes ízlés, mely a szép, jó és igaz esz­mék kultuszát az élet legnemesebb föladatának ismeri : mind oly tulajdonságok, melyek lelkes ifjú szivekben önkénytelenül is rokonszenvet, ra­gaszkodást keltenek egymás iránt. E ragaszko­dást még bensőbbé és gyümölcsözőbbé tette azon­ban az ellentét, melyben az Arany inkább szen­vedőleges álmodozó lelke a Szilágyi tevékeny szellemével állott. A költő önmagába mélyedt, merengő lelke a tudós élénk tetterejétől és biztatásától kapott szárnyra s a jó barát ítéletét és biztatását csak­hamar a kritika és közönség elragadtatása igazolta. Arany nemcsak mélyen érezte a hálát, mely­­lyel irodalmi sikereiért Szilágyinak tartozott, ha­nem Petőfihez írott „Válaszáéban örök emléket is emelt e viszonynak. Családi boldogságával egy­szerre említi e barátságot: Végre kincset leltem, házi boldogságot. . . És az Iza partján ama hű barátot. S a hű barát valóban egészen bele tartozott a család kötelékébe. De nem sokáig lehettek együtt. Szilágyi­­nemsokára uj és állandó otthont Szigeten alko­tott magának s barátja a költői dicsőség teljes fényében ugyan, de szivében örökre kiolthatatlan fájdalommal búcsúzott el ugyancsak egy pár év múlva imádott szülővárosától, hogy a nagy vi­lág hiú zajából minduntalan visszavágyakozzék csendes fái közé, ültetni, oltani s élvezni „a füg­­etlen nyugalmat, melyben a dal megfogan­­at....“ Aranytól megtagadta a sors azt, a mit kérve kért s életét kényszerű lemondásban élte le oly földön, melyet a dicsőség és hit minden kedvezései se tudtak otthonná tenni számára. Hű barátja az Iza partján szerencsésebb volt. Meglelte korán az óhajtott munkakört, a­­melyben szerényen és észrevétlenül, de nem ál­lástalanul ülteti, oltja évről évre ezrek szivébe a hazafiság, tudomány, jellem és munkaszeretet nemes plántáját. S színről színre látja, hogy a mag mint fogamzik meg, mint hajt ki, mint nő­­ és terebélyesedik kertjén messze tulterjesztve dús lombjait, melyeknek árnyában im­e napon ezrek veszik őt áldó hálával és elismeréssel körül. S mi, nagy barátja szavaival fölkiáltunk : BUDAPESTS ai&liAP. I8öí>. november 17, . . . mily nagy érdem az, Minő erény, mely e hálátalan Pályán a késő hála újra sarjadt, Nem hervatag babérait szedi! Palmer Kálmán: Oszlik a köd. (Az „Adria gyöngyé“-ről.) A „Budapesti Hírlap“ fellépésének üdvös ha­tása már is nyilatkozik. A magyar érzelmű városi képviselők szint vallanak, fellépésekkel tüntetőleg kárhoztatják a városi ügyek mostani vezetőinek alattomos politikáját. Az igazi fiumeiek java része soha sem értett egyet az izgá­gákkal , de nem volt bátorságuk nyíltan bevallani. A „Budapesti Hírlap“ sorompóba szólította a város egyik legtekintélyesebb és legvagyonosabb polgárát, a „Bilancia“ című napilap szerkesztőjét, Mochovichot. Az érdemes szerkesztő nyílt fellépésének első eredménye az volt, hogy a falu szája, Walluschnigg, a legközelebbi titkos tanácskozás alkalmával kíméletlenül megtámadta hazafias érzelméért. Mocovich a tanácskozáson nem volt jelen, de a támadás nem félemlítette meg) csak arra ösztönözte a magyar érzelműeket, hogy tömörüljenek. A 12-én tartott közgyűlé­­sen Thierry alelnök, a magyarság törhetetlen híve, benyújtotta le­mondását s egyúttal kijelentette, hogy az az irány, melyben Fiume ügyeit egy idő óta vezetik, ellenkezik politikai hitvallásával. 13-án újra gyűlés volt s ez alkalommal Thierry és párthívei, mindmegannyi törhetetlen hive a magyarságnak, u. m.: Mohovich, a „Bilancia“ szerkesztője, Gelletich, köztiszteletben álló kir. közjegyző, továbbá Maderspach, T­e­r­z­y, Fletzer és Gelletich öcscse, mindannyian magyar ér­zelmekről ismert hazafiak, tüntetőleg elhagyták a tanácstermet. Oszlik a köd! A hazafias párt szint vallott és el van tökélve az igaz ügy védelmére. A tanácskozás menete a következő volt: Nov. 13-án. Az egész város tudta, hogy mára volt kitűzve a Thierry lemondásának ügye. A karzat zsúfo­­lásig megtelt, a városi képviselők impozáns szám­ban jelentek meg. A jegyzőkönyv felolvasása után feláll­t a f­­luschnigg (lisztkereskedő, falu szája, elvből ellenzék) s provokáló hangon terjeszti elő interpel­lációját, melyben azt tudakolja, hová lett egy bizo­nyos 3000 frtnyi összeg, melyet a város egy peres ügyben nyert. Az interpelláció sértő hangjának nem volt egyéb célja, csak az, hogy T­h­­­e­r­r­y­t, mint a város ügyészét, becsületében támadja meg. Ez mély csend közepette emelkedik föl ülőhe­lyéről, engedelmet kér, hogy mint a város ügyésze megfelelhessen az interpellációra. Előadja a per tör­ténetét, melyből kiviláglik, hogy az ügy még nincs eldöntve s igy a városnak semmi joga sem volt a 3000 frtot behajtani. Egyúttal sajnálatát fejezi ki a fölött, hogy az elnöklő podesta szemet huny olyan­kor, mikor a képviselőtestület tagjait s a város tisztviselőit becsületükben támadják meg. Ez az első támadás, melyet személye ellen intéznek, de be­csületes eljárása tudatában, emelt fővel fogadja a támadásokat. W­alluschnigg: Hazafias kötelessége a város minden polgárának a közü­gyeknek oltalmára kelni. Ő csak ebbeli kötelességét teljesítette. A fele­letet tudomásul veszi. Thierry: Sajnálatra méltó dolognak tartja, hogy vannak a városi képviselők közt olyanok, kik felturkálják a városi hivatalokban az ügyiratokat és hiányos információk alapján becsületében igye­keznek megtámadni a város kötelességteljesítő hiva­talnokait. W­alluschnigg: Onnan szedi értesülé­seit, a­honnan lehet. Ama híres világlap, a „Bilancia“ . . . (E szavakra Mohovich föl­e­m­e­l­­kedik s harsogó hangon tiltakozik az ellen, hogy­­ a 11 u_s­c­h­n­i­e­d­am­ilyen újra támadást intézzen a „Bi­­lancia“ s az ő személye ellen. A kar­­zatviharos tapsba tör ki, az elnök csönget. Mohovich kijelenti, hogy sajnálatra méltó dolog, hogy egyes képviselők csak támadások intézé­sére használják föl a municipium üléseit s ezzel vele együtt Fletzek Terry, a két Gelletich, Maderspach és utánok Thierry tüntetőleg el­hagyják a tanácstermet. A távozók a képviselőtestület magyar érzelmű tagjai.) C­­­o­st­a elnök kijelenti, hogy ő nem tud semmiről sem, ő semmit sem hallott. W­alluschnigg kijelenti, hogy ő senkit sem sértett, nem is volt szándéka sérteni. A jegyző Ciotta felszólítására felolvassa Walluschnigg szavait, mire az elnök kinyilatkoztatja, hogy abban semmi sértőt nem talál. Miután így Thierrytől és párthíveitől megsza­badultak, előveszik Thierry lemondását. M i­­­c e n i c h referens fölolvassa a lemondást és indítványozza, hogy jegyzőkönyvileg köszönetet szavazzanak Thierry eddigi működéséért, egyúttal kerestessék meg a kor­mányzó, hogy az új alelnök választását mennél ha­marább ejtesse meg. x. y. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK. — Csalárd bukásért a budapesti kir. bün­­fenyitő törvényszék két évi börtönre ítélte Kuszler Adolf budapesti szabót. A kir. tábla hat havi bör­tönre szállitotta le a büntetést. — Börziáner-becsület. Steiner Károly börzeügynök a magyar leszámítoló és pénzváltó banknál 4 darab erdélyi vasúti részvényt 630 forintért elzálogosított. Hetek múlva megjelent a banknál és kijelentette, hogy az említett négy vas­úti részvényt eladni akarja. Goldberger József pénztáros megfeledkezvén arról, hogy a részvé­nyekre a bank már 630 forint előleget adott, az azokért járó egész összeget kifizette. Később rájött, hogy a részvények árát a bank követelésének levo­nása nélkül fizette ki Steine­r­nek. Sietett tehát a börze-ügynökhöz, ki tagadta, hogy 108 frt 35 krnál többet kapott volna. V­a­­­s­z Sándor dr. védő — miután a beidézett tanuk vallomásai nem igazol­ták, hogy a Goldberger József által kifizetett összeg 738 frt 35 krra rúgott, — kérte az eljárás meg­szüntetését, ifj. Sárkány József albíró pedig nem jogtalan elsajátítás, de csalás vétségét lát­ván fenforogni, az ügyet a kir. ügyészséghez tette át. VIDÉK: — Az atlétika vidéken. Szabadkáról írják lapunknak, hogy ott e hó 16-án érdekes kardmérkő­­zés lesz Benedek Gyula versenyvívó, mint kihí­vott és Szemző István vívóbajnok közt, a­ki jó kondícióban már oda érkezett. A mérkőzés iránt, a­mely délután 4 órakor a „Pest szálló“ nagytermében megy végbe, nagy az érdeklődés, mindkét félre nagy­mérvű fogadások történtek. — 10,000 forint. Egy kolozsvári levelünk már jelentette, hogy Kis-Küküllő megye 10,000 forintot szándékszik megszavazni az erdélyrészi kulturegye­­sü­let részére. Méltó lesz ez áldozat­ához a megyé­hez, melynek főispánja Bethlen Gábor gr., a kulturegyesület elnöke. Erdélyi lapok bizonyosnak tartják, hogy Kis-Küküllő megye megszavazza a 10,000 frtot, annyival is inkább, mert e megye nincs nagyon igénybe véve egyesületek fentartása által­* — Jubiláló egyház. Lapunknak írják: A vác-hartyáni ref. gyülekezet e hó 22-én egyháza és temploma száz éves fönnállásának jubileumát ün­nepli. Az ünnepen ott lesz Szász Károly, ref. püspök, Sipos Pál pesti ref. főesperes, úgy­szintén a ref. és evang. lelkészek közül is többen. * — A magyaróvári m. kir. gazdasági aka­démia Kazinczy-köre e hó 11-én közgyűlést tar­tott. Hajdú Aladár id. elnök tartalmas megnyitó beszéde után a választmány alakult meg s elnökké újra Hajdú Aladárt választották, kinek indítványára a kör alapitó tagja lett az erdélyrészi kultur-egye­­sületnek. Levelezőnk megemlíti még, hogy e kör, melynek védnöke B­a­­­á­s Árpád igazgató tanár, 25 éves jubileuma emlékére 200 frtos alapítványt tett a helybeli algimnázium oly 4­ik osztályú tanu­lója részére, ki németajkú létére a magyar nyelv elsajátításában a legszebb előmenetelt tanúsítja. *

Next