Budapesti Hirlap, 1888. június (8. évfolyam, 151-180. szám)
1888-06-30 / 180. szám
Budapest, 1888. Vill. évfolyam 180. sz. Szombat, junius 30. Budapesti Hírlap Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 firt, negyedévre 8 frt 60 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep uttin való napon is. Felelős szerkesztő: Csukássi József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. Kalap utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg korán intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fönnnaradást szenvedjen. A pápa a szabadságról. — A legújabb encyklika. — Budapest, jun. 29. Nagyszerű, mint a Pétertemplom Rómában, XIII. Leó pápa körlevele „az emberi szabadságról.“ Irodalmi mestermű, az eszmék építészeti remeke, mély, magas és gazdag, elméleti és gyakorlati, filozófia és politika, a legáltalánosabb állításokkal és a legkonkrétebb vonatkozásokkal; egy nagy ész munkája kétségkívül, a pápai trónról kihirdetve és az egész világnak szánva, hogy hivek és nem hivek, uralkodók és népek meghallgassák. Nem könnyű olvasmány, csak művelt férfielmék számára való tanítás és a katolikusoknak utasítás. Béltartalma felülmúlja a várakozást meglepő fordulatokkal s ébren tartja az érdeklődést szokatlan és merész állításokkal. Formája egy bölcsészeti értekezés, abstrakt okoskodások logikai sorrendje, pedig nem az, mert katolikus egyházpolitikai okmány és akció. Óriási feltűnést fog kelteni mindenütt és nagy vitákra fog okokat szolgáltatni. Proklamációja az isteni jognak. Támadás a liberalizmus ellen. Az egyház és állam közötti viszonynak magyarázata. Az emberrel születik az értelem, az értelemből következik a szabadság, a szabadságból ered a törvén, mely értelem szerint cselekedni parancsol, a törvényből származik a tekintély, legfőbb tekintély az Isten , szabadsága engedelmeskedni a parancsoló és tiltó Isten tekintélyének. Helyes nem engedelmeskedni az embereknek, hogy engedelmeskedjünk Istennek. A zsarnokság az, hogy a hatalom mindent megengedjen magának. Istentelen, mert mindenkinek vannak jogai, melyek épségben fentartandók. A liberalizmus más szabadságot tanít: az igazság egyedüli forrása az ember, tehát a közhatalom származik a tömegből s ezért az állam legyen vallástalan, a társadalom atheisztikus. A korlátlan szólás és sajtószabadság elvetendő, a tanítási szabadság is korlátoltassék. A lelkiismereti szabadság elismertetik, de a teljes vallásszabadság a bűn uralmához és minden szabadság elvesztéséhez vezethet. A liberalizmus a társadalomban azonos a naturalizmussal és racionalizmussal a filozófiában s a korlátlan szabadság elve, hogy kiki csináljon magának vallást, mi által a jó és rossz, az igazság és igazságtalanság összezavartatik s a társadalom léte a hatalomra lesz fektetve. De a hatalom egyedül nem képes az emberi szenvedélyeken uralkodni s háborút kénytelen folytatni szocialistákkal és forradalommal. „Nem akarják, hogy a rossz történjék, azt sem akarják, hogy a jó történjék, de megtűrik, hogy megtörténjék“ adja aquinoi szent Tamás. A pápa e tanai nagy port vernek föl. Bennök a modern reakció elmélete állíttatik föl, melyet megvalósítani a Bismarckizmus tűzte feladatául. A pápai encyklika hiteles szövege tegnap érkezett a bécsi nunciatura útján a „Religio“ szerkesztőségéhez, mely az eredeti latin szöveget teljes egészében fogja a lap legközelebbi számában közölni. Az alábbiakban kimerítő ismertetését adjuk e pápai körlevélnek, melynek eredeti szövegét a „Religio“ szerkesztősége lekötelező szívességből bocsátó rendelkezésünkre. Az encyklika eszmemenete a következő: A szabadság a természet legkitűnőbb java, az észszel és értelemmel bíró lények egyedüli sajátja. Ez ruházza fel az embert azon méltósággal, hogy saját elhatározásainak az ura s teljhatalommal fejti ki cselekvéseit. A fődolog tehát abban áll, hogy mi módon gyakoroltatok ezen hatalom, mert amint a legnagyobb javaknak lehet az forrásává, szintúgy a legnagyobb rosszak is származhatnak a szabadság gyakorlatából! Mert józan dolog engedelmeskedni az értelemnek, követni az erkölcsi jót s törekedni a legvégső célunk felé. Azonban ugyanezen szabadság más téves irányokra is eltévedhet s csalképeket festve az emberi képzelet elé, a törvényes rendet felforgathatja s önkéntes romlásba döntheti. Jézus, az emberi nem megszabadítója, az ős természeti szabadságot visszaállítván, sőt kiterjesztvén, nagyban hozzájárult az emberi akarat emeléséhez, midőn azt kegyelmével gazdagította s a túlvilági jutalmak ígérete által az ég felé emelte. De az egyházat is megilleti az elismerés, hogy folytonos érdemei vannak az emberi szabadság körül. Ennek dacára találkoznak emberek, akik az egyház ezen érdemét tagadják, azt állítván, hogy az ellensége az emberi szabadságnak. Ebből aztán hátrányos és rossz előítéletek származnak. Az „Immortale“ encyklikában és más helyütt is már volt szó a modern szabadsági eszmékről, elválasztván azokban a jót a rossztól, világosan bebizonyítván, hogy mindaz, ami a szabadságban jó találtatik, épp oly régi, mint maga az igazság. De miután sokan makacsul állítják, hogy még a szabadság kihágásai és vétkei is dicsőségét és büszkeségét képezik századunknak, amelyek nélkül államok, társadalmak fönn nem állhatnak és nem kormányoztathatnak, szükségesnek látszott e tárgyról részletesebben is nyilatkozni. A természeti szabadság különbözik az erkölcsi szabadságtól, jólehet mindkettőnek az elve és forrása ugyanaz, mert minden szabadság erejét és életét ugyanegy forrásból meríti. E forrást az emberiség közvéleménye, mely a természetnek legigazabb szava — magában az értelmiségben jelöli meg. Az állat ösztöneit követi s ösztönei által vezettetik. Keresi, a mi neki jó és kerüli, ami ártalmas. Az ember ellenben az élet mindennemű viszonyaiban az értelmet tartja vezérül. Valamint az emberi természetet, szintúgy a szabadságot se becsüli senki jobban, mint az egyház, midőn az akarat szabadságát s a lélek halhatatlanságát dogmává emelvén, minden századon át a legerélyesebben védelmezte a fölmerülő különféle vallási szekták és tévelyekkel szemben az emberi akarat szabadságát. Mélyebben hatolva a szabadság értelmébe, világossá lesz, hogy az nem más, mint az értelemmel bíró lénynek azon képessége és sajátsága, amelynél fogva mindig a célnak megfelelő eszközöket választhat. Akinek tehát módjában áll több közül egyet, valamit választani, arról azt szokták mondani, hogy az ura az ő cselekedetének. De éppen a saját cselekedeteink feletti elhatározás szabadságát illetőleg törvényre volt mindenekelőtt szükség. A törvény annak a meghatározása, amit tennünk kell, vagy tennünk nem szabad. Az állati természet nem ismeri ezt a törvényt, mert az a természeti szükségesség által vezettetik. De az ember, mert szabadsággal bír, bír tehát azzal a kezességgel is, hogy így, vagy amúgy cselekedjék, amiből következik, hogy akaratukat megelőzi az értelem ítélete. Az értelem ítélete még a „tisztességes“ és a „becstelen” természetének a megállapítására is kiterjed — éppen úgy, mint annak beismerésére, hogy a jó valóban követendő, a rossz pedig kerülendő. Az értelem ugyanis elhatározó tényezőt képez az akaratra nézve az iránt, hogy mit kívánjon és mit kerüljön, hogy ilykér elérhesse az ember azt a végcélt, amely miatt teremtetett. Világos e szerint, hogy éppen a szabadakaratból folyik a törvénynek szükségszerűsége, nehogy akaratunk a jó útról eltérjen. Nincs képtelenebb és kárhozatosabb állítás tehát annál, hogy mivel az ember szabadnak teremtetett, semmi törvényre sem szorul, mert ha ez állana, abból az következnék, hogy a szabadság nem egyezik meg az értelemmel, aminek pedig éppen az ellenkezője áll, a miért is szükséges, hogy a szabadság törvénynek legyen alárendelve. Ez a törvény legyen írott vagy nem írott, a mélyen be van vésve az ember lelkiismeretébe s mint ilyen, az elhatározó elvet képezi bennünk, a mely cselekedni parancsol vagy tilt. Miután pedig a törvény ereje az, hogy kötelességeket és jogokat ruház reánk, az egész a tekintélyen alapszik. A szabadság általános emberi törvény lévén, ugyanazon hatálylyal bír az a társadalmakra is, mint az egyesekre. Ugyanazon célokat idézi elő a természeti törvény és az értelem az emberek nagy tömegében, mint az egyes egyyénekben. Az emberi törvények nem az emberi társadalomból merítik kötelező erejüket, mert a társadalom valamint nem szülte az emberi természetet, szintúgy nem szülhet a természetnek megfelelő jót vagy a természettel ellenkező rosszat. Az igazság az, hogy az emberi törvények megelőzik a társadalmat, amiért is szükségkép a természeti törvényekből vagy az örök törvényekből erednek. A természeti jog parancsai tehát emberi törvényekbe foglalva Mai számunk 8 oldal.