Budapesti Hírlap, 1890. február (10. évfolyam, 31-58. szám)

1890-02-14 / 44. szám

Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 fit, negyedévre 3 fit 60 kr., egy hóra 1 fit 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukásai József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. kalap utca 16. se. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 6 kr. A nagyságos gonosztevők. Budapest, febr. 13. Két szomorú eset foglalkoztatta e napokban a bíróságot Pozsonyban és Budapesten. A bíró ítélt törvény szerint a felebbezési fokozatokban felül fogják vizsgálni és súlyosbítják vagy enyhítik a büntetést. Ebbe mi nem avatkozunk. De ez esetek ötletéből volna néhány szerény szavunk a törvényhozáshoz, mely már néhányszor felvetette s újra elejtette a büntetőtörvénykönyv revíziójának eszméjét. Gyorsan fejlődő, változó korunkban arról szó se lehet, hogy örökbecsű kódexet alkosson a jogtudomány az emberi gyarlóságok megfékezésére vagy a bűnök megtorlására. A magyar társadalom most él az újjáalakulás folyamában, régi típusai tünedeznek, újak keletkeznek , a közviszonyok változása az egyéni szükségleteket is erős hullámzásba hozza s az emberi szenvedélyek medret váltanak, a bűnök forrásai emitt gyérülnek, amott megdagadnak, az állam kénytelen az élet ilyes jelenségeit folyvást figyelni, mérlegelni, ha morálpolitikát akar csinálni a szó gyakorlati értelmében. Büntető törvénykönyve is csak úgy bir értékkel, ha az életben megvannak a gyökerei, onnét nő ki és változásaiban lépést tud vele tartani. A magyar kódex az elméleti műveltség előkelő terméke, de ideje, hogy megnyissuk lapjait ama korrektívumok számára, melyeket az élet, tapasztalás s a gyakorlati szükség követelnek. A hivatali sikkasztásokról szóló szakaszok — azt hiszszük — megértek a revízióra. Mikor a kódex készült, más volt e bűn jelleme, egyénisége és súlya a magyar közélet egyéb miazmái közt. — A bűn — mint elvont fogalom — azóta nem változott, a bűnösség azonban szigorúbb mértéket, keményebb megtorlást igényel, mert járványszerüleg lép fel, megtámadja s fertőjébe ragadja a társadalom eddig intakt rétegeit, furfangja megfinomodott, eszközei tökéletesedtek s mentő körülmények, csaknem kizárvák, akkorára nőtt az elvetemültség, melyvel végrehajtatik. Az élet- és vagyonbiztosság érdekében a rablások és gyújtogatások járványa ellen statáriális eljárással lép föl az állam. A közvagyon megrablói, a közbotrány tűzrakói hasonló járványirtástól mentesek, de legalább élje őket a törvény nagy szigora s a büntetés sújtson kegyetlenül. Nem az úgynevezett közönséges gonosztevők mételyezik a társadalmat. Ezek többnyire áldozatai az élet állati harcainak. A nyers ösztön hívja őket az életre, mikor megfogannak, . — aljasságban fejlődnek, tudatlanságban növekednek. Nem csoda, ha egész életük a dúvad állatiságában, nyomorult szenvedélyei közt telik le. Az ilyen inkább szánalmat, mint gyűlöletet érdemel. De szólunk a nagyságos gonosztevőkről, kiknek a gazságra mentségük, sőt ürügyük sincs. Becsületbe, tisztességbe helyezi el sorsuk, — felruházva tehetséggel, fölfegyverezve műveltséggel indulnak gyengéd családi és baráti összeköttetések karjain az életbe. Nevük egyengeti előttük az utat, kedvéért félre tolnak sok más, szegény kapaszkodót. A társaság észreveszi, sőt köszönti őket a pályakezdéskor. Nyitva számukra a közszolgálat, hol bizalmi állások betöltést, közérdekek kezelést tőlük várnak. Szerencséjük van hozzá mindig, ha tehetségük nincs is s a komoly akadályokat elhárítja, azokon őket átemeli, átsegíti a protekció. Tessék a nagyságos sikkasztókat összemérni a közönséges gazemberekkel s az egyéni beszámitást a fátum részével mérlegelni. A pusztai haramia, leit a rögtönítélő bíróság felköttet, lenézheti az úri betyárt, lei bizalmi tisztséget viselt és közpénzek kirablásáért négy esztendőt ül. Az a tudatlan, rongyos csavargó nyers életszükségét keresi bestiális módon, a világ erkölcsi rendjéről és büntettének jogi következményeiről sej . BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Abor. írta Edmondo de Amicis. (V.) Megfigyelésre érdemes az a lélekállapot, amelybe a borivó kerül, miután mámora elpárolgott. Az emberi dolgok gyarlandósága fölött való mély és szomorú gondolatok soha sem tolakodnak elméjébe erősebben, mint a tivornya után következő reggelen, a bor sűrű gőzére következő könnyű ködön keresztül. Mikor kinyitja ablakát, csodálkozva látja, hogy a világ most is rendes kerékvágásában jár, hogy semmi sem változott s mindaz, amit a múlt éjszaka látott, evezett és remélt, puszta álom volt. Ami kevés megmaradt mámorából, eltűnik a reggel első futalmára, mint ahogy szétrebbennek az álarcosok hamvazószerda hajnalán. És most szégyelli, hogy gyermek módjára hitt a bor hazug kecsegtetéseinek. Nyugtalanul forgatja meg elméjében az éjjel történteket, visszaemlékszik oktalan beszédeire, gyermekes ömlengéseire, eszébe jut az ezernyi ostobaság, az ezernyi illetlenség és megalázódás, harag támad szívében. A mások felfedezett titkai és gyengeségei nem vigasztalják azért az esztelenségért, hogy a saját gyarlóságait egész meztelenségükben feltárta. Szeretne egy időre elbújni a világ szeme elől. Minden kelletlen neki, nem bír dolgozni, üres a feje és szíve , nincs egyéb érzése, mint hogy kimondhatatlanul utálja dorbézoló társait és azokat, a helyeket, ahol az éjszaka azokat a kicsapongásokat elkövette. Ez állapotnak azonban csaknem mindig üdvös hatása is van : elkövetkezik a józanság reakciója, az ember gyönyörködni kezd otthonában, mintha szükségét érezné annak, hogy új erőt merítsen a munkából és hogy elűzze henye szórakozottságát. Nagyon igaz egy moralista e mondása : a becsületes ember „erkölcsössége“ soha sem oly őszinte és határozott, mint egy tivornyaután. Aztán álbölcselkedéssel vigasztalja magát az elkövetett oktalanságokért; elgondolja, hogy elvégre is igazságos volt annak kiderülnie, mennyit ér ő voltaképpen; számos gyöngesége megérdemlett büntetésben részesült, hirtelen pellengérre kerülvén; és végre, ha nem esik meg ez ahelytelenkedés, nem ismerhette volna meg társait ily igazán, mert a rendes beszélgetés nem egyéb, mint folytonos ravaszkodás, amelylyel mindenki lehetőleg fel akarja fedni mások lelkét, és eltakarni a magáét. A részegség, mondja magában a mámorból ébredő, a hitetlen emberek közgyónása, amelyben, megszűnvén a bor hatása, a kevélység sértődik ugyan — és ez a vezeklés — de a lelkiismeret megkönnyebbül, ami aztán a feloldozás. Szóljunk most arról, hogyan hat a bor az értelem, főképp pedig a képzelődés munkálkodására ; mert csakis ezt az egyet illetőleg foroghat fönn a kérdés : vájjon segíti-e a mámor, vagy nem. A bort a költő paripájának nevezték. És bizony tagadhatatlan, hogy e paripa hátán a költő, ha nem lassan jár, tovább ér. Mikor először ír egy kicsit becsípetten, föllelkesedik. Az agyvelejébe rohanó tüzes vérhullámokban a sejtek már nem táncolnak, mint mondani szokták, hanem valósággal tombolnak ; ez nem többé az inspiráció fugalma, hanem orkánja. A meglepődés, a gyönyörűség benső felkiáltása, amely, mint De Savetis oly jól jegyzi meg, az igaz inspiráció minden föllobbanását követi, biztató gyakortasággal ismétlődik lelkében. A bor hatása alatt dolgozás egyik karakterisztikonja a magunkkal való nagy megelégedés, amely időnkint szinte ugrándozó örömben, tapsban nyilatkozik, mert túlságosan felhevült lelkünk, ellene szegülvén az analízis hideg munkájának, tüstént mindent elfogad, ami felbukkan ; ez tán azért is van, mert a lélek ilyenkor oly mozgékony, erős és meleg, hogy mélyen meg tudja rengetni a közönségesnél csak egy hajszálnyival különb iden vagy érzés legtökéletlenebb kifejezése is. Ezért oly kéjes az ilyen munka. Az ember nem érzi többé teremtés közben azt a gyötrelmet, amelyet Musset oly remekül írt le, azt mondva magáról, hogy alig birja magába fojtani a görcsös sikert, mikor a világra szül egy ideát. Mámorban ez a szülés nem fájdalmas. Az ideák nem csoportonkint, hanem valóságos zuhatagokban jelentkeznek s az utolsók már eltűntek, mikor az elsőket papirosra vetjük ; a kéz nem bírja követni a gondolat tollbamondását; rövidít, csak jelez, aztán algebrai jelekhez folyamodik, egy-egy ötletet kacskaringóba firkant le és néha csak futtatja a toll hegyét a lapon, anélkül, hogy írna rá valamit. S mikor kész a munka, diadalmasan kiáltunk föl, biztosak vagyunk abban, hogy remekművet alkottunk. Pedig ez csak tökéletlen munka. Másnap, mikor hideg elmével újra elolvassuk, rendesen nagyot csalódunk. Furcsa érzés az. Azt hittük, sürű szövetet szőttünk, holott ez is olyan, mint a rosta. Észreveszszük, hogy e szép gon- Mai számunk: 12 oldal.