Budapesti Hírlap, 1890. szeptember (10. évfolyam, 241-269. szám)

1890-09-11 / 250. szám

Budapest, 1890. X. évfolyam 250. sz. Csütörtök, szeptember II. Budapesti Hírlap Előfizetési árak : Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 8 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukásai József. Szerkesztőség és kiadóhivatal, IV., Kalap-utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám­ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr . király Nagyváradon. Budapest, szept. 10. (*) Az őszi hadgyakorlatok alkal­mából ő felsége évenkint nagyobb ki­rándulásokat tesz mindkét államában. Csapatmozgalmak zajában, fényes tábor­noki kartól körülvéve jelen meg mint legfőbb hadúr a föld népe előtt, nem ritkán oly vidéken is, hol uralkodó az­előtt soha nem járt s a nép a felség arcát csak a tizkrajcáros váltópénzről ismeri. Súlyt helyez rá minden belátással báró hive a monarchikus eszmének, hogy tv fejedelem személyében a lakosság minden rétege az állameszme erejét, vényét, hatalmát lássa megtestesítve s­­­izalommal teljék el iránta. A magyar hazafiak kétszeres súlyt helyeznek arra, hogy a koronás király a haza minden vidékén személyesen érintkezzék a föld népével, közvetetlen benyomásból ismerje meg ennek kiváló erkölcsi tulajdonságait, melyek trónját támogatják s bizalomra gerjedjen irántuk. Ilyen alkalom van most, hogy ő felsége két magyar hadtest próba-hábo­rúját a magyar alföldön nézi végig s pár napot tölt Nagyváradon, Debrecenben. A csapatok tisztelegnek a legfőbb hadúr előtt, a polgári testületek hódolva járulnak az apostoli király színe elé. A üdvözlő szónoklatokra ő felsége egyen­­kint válaszol s szavait áhítattal lesi, ér­telmezi, vitatja, terjeszti és emlékeze­tébe mélyen bevési a fejedelmi látoga­tással megtisztelt vidék egész társadalma. Előttünk fekszik a jelentés a nagy­váradi fogadtatásról s a királyi beszé­dek szövege. Alapjában kilencféle vál­tozatát látjuk bennük a királyi kegye­lem és megelégedés nyilvánulásának. Van az ilyen szövegnek bizonyos sab­lonja, melyet az udvari etikett s a ko­rona semleges felsőségének hagyományai állapítottak meg. De a mondatok egyes árnyékosaival, bizonyos szavak kieme­lése, vagy élesebb színezete által lehet azoknak egyéb benső jelentőséget, mé­lyebb értelmet is adni. E finom nüan­­szok közt a korona tekintélye szólal meg, érint közkérdéseket, irányoz áramlato­kat, buzdít vagy óv, tilt vagy fedd a­nélkül, hogy pártok fölötti semlegessé­géből exponálná magát. Ilyen nüanszok a nagyváradi beszé­dekből is kiolvashatók. A katolikus papságnak a király a „nem kétlem“ szavakkal lel­kére kötötte, hogy „ezentúl is össz­hangzásban fogja tartani az egy­ház és állam iránti kötelességeit, vallásunk saját érdekében és az ország belső békéjének fenntartására.“ E félig feddő szavak aktualitása az el­­keresztelési rendelet okozta mozgalomra vezethető vissza. Érdekes a megkülönböztetés, mely­ben a görög katolikus és a g­ö­rö­köl. román papságot a királyi felelet részesíti. Amannak azt feleli, hogy „teljesen meg vagyok győződve érzelmük őszinteségéről.“ Emennek csak annyit mond: „bízva a trón és haza iránti hűt érzelmeikben.“ Amott ígéri a felség, hogy figyelemmel fogja kisérni a „vallásosság és test­véries egyetértés erősítésére irányzott működésüket,“ emitt a trón és haza iránt való hűségre cé­lozva, meggyőződését fejezi ki, hogy a román klérust „ezentúl is, mindenkor csak ez érzelmek fogják vezérelni.“ Észrevehető ott a buzdítás, emitt a m­e­g­i­n­t­é­s. Épp ily különbség van a közt, mit a felség a ref. egyház és az ág. e­v. eg­y­ház küldöttségének mondott. Az előbbi a bizalom feltétlen szavaival fogadtatott: „Biztosítom önö­ket, hogy legjobb kivánataim kisérik egyházuk ügyeinek zavartalan virágzá­sát“, — ellenben az utóbbi csak felté­telesen részesült a királyi kegyelem szavaiban : „jóakaró oltalmamra épp úgy számíthatnak, a­mint én számíthatok hűségükre.“ Gyengéd cél­zás ez a pánszlávizmusra, melynek ká­noni vétséggé nyilvánítása az egyház napirendjén áll. A törvényhatóságoknak s az ügyvédi kamarának adott válaszokban a kormány reform­tervei érintetnek. Amott a nagy köz­­igazgatási reformot a felség mintegy bejelenti az országnak : „a közigazga­tás mai igényei szükségessé teszik kü­lönösen a megyei szerve­zetnek átalakulását is.“ Az ügyvédi kamarától viszont támoga­tást remél a király „az igazságszolgál­tatás és jogi intézmények be­következő további fejlesz­tése“ számára, a­mi a korona tekin­télyével adott ígéretnek veendő, hogy a jogreformok tervei nem maradnak pium desideriu­m-ok. Tudósításunk a nagyváradi fogad­tatásról itt következik : A király megérkezése. Az utcák már virradatkor megélénkültek s hét órakor sűrü csoportok állottak mindenütt, a merre a királynak el kellett vonulnia. De még éjszaka sem nyugodott a város ; tiszto­gatták az utcákat s meg-megigazitották a há­zak diszitéseit. Nagyvárad ragyogó díszben várta a királyt. A püspöki palotától a pálya­házig zászlós árbocok sorakoznak egymás mellé s rajtuk nemzeti és városi lobogók lengnek. Az árbocokat fenyőlombok fűzik egymáshoz. Gyönyörű a kórház előtt álló diadalkapu, me­lyet óriás magyar címer koronáz. A fenyőlom­­bokkal teleaggatott diadalív egyik oldalára az van írva, hogy Isten hozott, a másikra pedig : Áldás a királyra. A második diadalkapu a "Weber-féle vendéglő, a harmadik a püspöki palota előtt áll. Minden zászlóruhon egy-egy magyar címer függ. A legtöbb magánház szin­tén zölddel van díszítve s az ablakokból, er­kélyekről szőnyegek és lobogók nyúlnak ki. Az út mentén tribünöket állítottak fel, melyek hét órára szakadásig megteltek. A pályaház is díszt öltött. A tribünök közönsége ünnepi ru­hában volt. A pályaudvaron, hová csak belépő jegy­gyel lehetett bejutni, két óra után jelentek meg: S­z­á­p­á­r­y Gyula gróf, Orczy Béla br. és Fej­érváry Géza báró miniszterek, Tisza Kálmán, Zichy Ferenc gr. tár­nokmester, Jekelfalussy Lajos , K­u­­b­i­n­y­i altábornagy, D­ö­r­y báró főispán, Beöthy alispán, Schlauch püspök, V­a­n­c­s­a érsek, Román Miron metropolita, Metianu, Puskariu, Szabó, Mi­hályi és Popea püspökök, továbbá a különböző hatóságok fejei és a küldöttségek tagjai. A perionon egybegyült urak, a­meny­nyiben nem tartoznak a katonai, vagy papi rendhez, díszmagyarba voltak öltözve, a­mi a fogadás ünnepiességét és díszét nagyban emelte. A közönség, mely elől a pályaház előtti tér el volt zárva, a főúton és a pálya­ház előtt felállított nagy tribünön foglalt ál­lást. Az egész út mentén rendőrök és önkéntes tűzoltók, a pályaháznál és a diadalíveknél pe­dig a tanuló-ifjúság állott sort. A K­­­a­u­d­y udvari tanácsos, L­u­d­­w­igh miniszteri tanácsos, B­e­r­é­n­y­i fő­felügyelő és M­a­k­r­a­y felügyelő által ve­zetett vonat pontban nyolc órakor robogott be a pályaudvarba. A lovassági tábornoknak öltözött királyt zajos éljenzés köszöntötte, a mikor leszállott a vonatról. Először is a miniszterek csoportjához lépett , fel­sége s kezét nyújtotta Szápáry grófnak, Orczy és Kejérváry báróknak. Ezután D­ö­r­y báró főispán bemutatta S­a­s Ferenc polgármestert, a ki a követ­kező beszéddel üdvözölte az uralkodót: „Császári és apostoli királyi felség! Legke­gyelmesebb királyunk! Fogadja hálás köszönetün­­ket ama kitüntető kegyért, hogy városunkat meg­látogatni méltóztatott. Mint mindenütt széles e ha­zában, itt is, Szt.­László városában, apáinkról örök­lött rendületlen hűséggel, szivjósága iránt határta­lan bámulattal, annyiszor tanúsított léleknagysága és példás kötelességérzete iránt érzett legmélyebb tisz­telettel üdvözöljük s mély alázattal kérjük: ke­gyeskedjék Nagyvárad város jobbágyi hódolatát kegyesen elfogadni. Mi pedig buzgón kérjük a jó Istent, hogy felségedet, a legjobb, a legalkotmányo­sabb királyt felséges családja díszére,, szerető népei örömére sokáig boldogan éltesse. Éljen a király ! (Lelkes, hosszantartó éljenzés.) A király így válaszolt e beszédre: messze hallható hangon : „Fogadják köszönetemet e szívélyes fo­­gadtatásért, mely igazolja abbeli örömömet, hogy e várost és vidéket hosszabb idő múlva ismét meglátogathatom. Ismeretes előttem Nagyvárad lakóinak hű ragaszkodása és jó­zan hazafisága s azért örömmel lépek kö­rükbe s meg vagyok győződve, hogy itt csakis kellemes órákat fogok tölteni.“ (Lel­kes éljenzések.) A mint lecsillapodott az éljenzés, ő fel­sége odalépett Tisza Kálmán volt miniszter­­elnökhöz s meleg kézszoritással üdvözölte. A többi urak mind visszavonultak s a király hosszasan beszélgetett egykori tanácsosával, maj­d pedig V­a­n­c­s a püspököt szólította meg. Ezután kezet nyújtott Zichy Ferenc grófnak, hosszasabban beszélt Román metropolitával és végül Schlauch püspököt szólította, a kit házigazdáj­a gyanánt üdvözölt. Egy pillantást vetett még ő felsége a perron és az előcsar­nok szép díszítésére, aztán a kis váróterembe Mai számunk 16 oldal.

Next