Budapesti Hírlap, 1892. március (12. évfolyam, 61-91. szám)
1892-03-26 / 86. szám
Budapest, 1892. XII. évfolyam 86. sz. Szombat, március 26. Budapesti Hírlap Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 7 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után Tálé napon is. Főszerkesztő: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV., kalap-utca 16. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fennakadást szenvedjen. A tisztviselők fizetésemelése: Budapest, márc. 25. A képviselőház pénzügyi bizottsága holnap, szombaton délután 5 órakor kezdi tárgyalni az állami tisztviselők, altisztek és szolgák illetményeinek szabályozásáról intézkedő törvényjavaslatot, melyet annak idején egész terjedelmében közöltünk. Volt alkalmunk majdnem az összes kategóriákhoz tartozó tisztviselőknek a javaslatra vonatkozó óhajait és észrevételeit közölni és a törvényhozás figyelmébe ajánlani. Alább közlünk még néhány ilyen felszólalást, abban a reményben, hogy nem fognak nyomtalanul elhangzani s meghallgatásra találnak a pénzügyi bizottságnál. ,A bírák helyzete. Több, miT" tíz esztendeje annak, hogy az első folyamodása bírái, fizetésfölemelésért folyamodtak a képviselőházhoz, mely pártkülönbség nélkül elismerte a kérés jogosultságát s utasította a kormányt, hogy mihelyt az ország pénzügyi helyzete engedi, erre vonatkozólag törvényjavaslatot terjeszezen elő. A javaslat valahára elkészült, de a bíráknak nincs köszönete benne. Beavatatlanok előtt nagyon tetszetős dolog lehet, hogy a legutolsó bíró is 1500 forint fizetés és 200 forint lakbér helyett ezentúl mindjárt 1600 forint fizetést és 250 lakbért fog kapni, még tetszetősebb lehet az, hogy az idősebb bíráknak 1800 f forint fizetése és 250 forint lakbére lesz. Hanem hát „ignotos fallit, notis est derisus.“ A fiatalabb bírák aránylag még jól járnak, mert azoknak javadalmazása összesen 150 forinttal emelkedik. De lássuk az idősebb bírákat, akik többnyire családos emberek, vannak gyermekeik, s ennélfogva több a kiadásuk. Ezeket a javaslat az első osztályba helyezi, aminek gyakorlati értéke egyenlő a semmivel. Mert hát ezek ama régi bírák sorából fognak kikerülni, akik a fennálló törvény értelmében már ma is legalább egy tizedéves s egy ötödéves pótlékkal bírnak, akik tehát ma is az 1500 forint fizetésen felül 225 forint, illetőleg 800 forinttal magasabb fizetést húznak. Ezeknek tehát mindössze50 forinttal, a lakbér többletével, javul a fizetésök. Valóban, difficile est satiram non scribere. De nem hiányzik a törvényből a mézes madzag sem s ez a fokozatos előléptetés, mely hivatva lesz a nyomorúságon segíteni. Csakhogy annak a kormánynak, mely ily szűkkeblűnek mutatta magát, gondja lesz rá, hogy azok az előléptetések magasra ne vigyenek. Az országban összesen mintegy 800—900 bíró és ezzel hasonló rangú járásbíró és ügyész van. Már most, ha a javaslat törvénynyé válik, kétségtelen, hogy a kormányt fogják megbízni a díjosztályok összeállításával. Az előzmények után alig szenved kétséget, hogy a fentebb említett létszám fele 1800 forint fizetéssel az első osztályba, a másik fele pedig 1600 forinttal a második osztályba fog jutni. Ebből aztán az előléptetési és elhalálozási percentek segítségével könnyen kiszámíthatni, hogy mikor fog a második osztályú bíró előléptetésben részesülni. Aligha úgy nem járnak, mint új telekkönyvezetők és segédtelekkönyvvezetők, akiknek nagy furfanggal kikombinált fokozatos elő- léptetése abban kulminál, hogy kerek tizenöt esz- tendőt kell várniok, amíg 200, illetőleg 100 forint fizetésemeléssel előlépnek. íme, így javítja a kormány a bírák helyzetét! A tanárok rangja, a mi kormányunk szeret kaptára dolgozni, mint a csizmadia. A kapta rendesen osztrák, ami még nem a legnagyobb baj, vagy legalább is nem mindig baj, mert szomszédainknál is akad egy-egy jó kapta. Hibává csak akkor lesz ez a módszer, amikor a kaptára ráerőszakolnak olyan dolgokat is, amelyek nem illenek rá, legfölebb kezük-lábuk lesz nyomorékká. A legújabb kaptafa a tisztviselői fizetésekről szóló törvényjavaslatnak egy intézkedése, mely mindenféle tisztviselőt rangosztályokba akarván besorozni, nagy kínnal beszorítja a rangosztályzat rendszerébe a tanárokat is. Van elég szolgálati ág, amelyre a rang szerint való bürokratikus szervezet rááillik, de a tanárok köztársasága nagyon kirí belőle. A közigazgatási, bírósági, műszaki stb. szolgálatban a kezdő tisztviselőnek nincs önálló munkaköre, feljebbvalóinak rendelkezésére és utasítása szerint végez részletmunkákat, melyekért a felelősség is rendesen a feljebbvalót illeti, előléptetésével fokozatosan tágul munkaköre és rendelkezési joga, növekedik önállósága és felelőssége. Ellenben a kezdő tanárnak ugyanaz a munkaköre s abban éppen akkora az önállósága és felelőssége, mint 30 év óta szolgáló kollégájának. Rendelkezési joga egyik tanárnak a másik fölött nincs és nem is lehet. A maga osztályában és a maga tárgyában mindenik szuverén, munkájának eredményéről csupán önmaga felelős, a saját lelkiismeretének. A bürokratikus szervezetű szolgálati ágak természetével nemcsak összefér, hanem az meg is kívánja, hogy a tisztviselő növekedő munkaköre, önállósága, rendelkezési joga és felelőssége rangban is kifejeztessék. De mi értelme lehet a tanári karban a rangnak ? Talán a kollégákkal szemben? Hogy pl. egyik helyen a fizika tanára feljebbvalója legyen a latintanárnak, másutt a mathézis tanára alárendeltje legyen a német nyelv tanárának. Ez nemcsak értelmetlen és haszontalan, hanem határozottan káros intézkedés volna, fölösleges féltékenykedések és súrlódások magját hintené el. Vagy ha ennek az egyenlő rangosztálylyal elejét veszik, akkor mi értelme lehet a rangosztálynak azok között, akik közt nincsen rangbeli különbség? Vagy talán a többi szolgálati ágak tisztviselőivel való összemérhetés kedvéért szükséges a tanárokat rangozni ? Hogy tudhassa a tanár is, meg más is, hogy ő pl. a miniszteri titkárnak alárendeltje, ellenben a fogalmazónak feljebbvalója. A tanár a maga hivatásos munkájában soha sem jöhet olyan helyzetbe, hogy akár más tisztviselőkkel rendelkezhessék, akár mások rendelkezése alá kerülhessen. Amennyiben fegyelmi ügyekben bizonyos alárendeltségi viszony megállapítható is, ez a tanárnak tanítványaival szemben való szuverenitását nem érintheti, tehát hivatásos munkakörébe bele nem vághat. Valami 10 százaléka a tanároknak igazgatójává lesz a többinek. Igaz, hogy ez előléptetés, de a többi 90 százalékra, tehát a jelentékeny nagy többségre áll az , hogy amikor kineveztetik, azonnal megkapja azt a munkakört, amelyben egész életében benne marad ; előléptetésre nem számíthat és helyesen nem is szabad számítnia ; az a kötelessége és ambíciójának is annak kell lennie, hogy abba a munkakörbe minél jobban beledolgozza magát, így aztán 40 éves korában jobban el fogja végezni azt a munkát, mint 25 éves korában, de csak azt a munkát fogja végezni és ugyanő fogja végezni. 40 éves korában éppen úgy nem fogja ezt a munkát alárendeltekkel végeztethetni, mint ahogy 25 éves korában nem a feljebbvalók utasítása szerint kellett dolgoznia. Semmi nexus nem látszik a tanári állás és a rangozás között. Amelyik tanár a maga helyzetét helyesen fogja fel, annak bizonyosan nem jut eszébe rang után vágyakozni vagy azt számítgatni, hogy vájjon melyik miniszteri hivatalnok neki rangbeli társa, melyikkel kell alárendeltség hangján beszélnie s melyikkel szemben engedheti meg magának a feljebbvalói hangot. Ha mégis akad köztük, aki effélén töri a fejét, ez csak a kor szomorú jele, olyan métely, aminek kiirtása, de nem hizlalása lehetne a kormány feladata. De ha a rangozásra nem szorulnak is rá a tanárok, annál inkább a fizetésrendezésre (értsd: fizetésemelésre.) Ennek azonban ne a rangosztály legyen az alapja, hanem az az elv, hogy a tanár számára képzettségének és társadalmi állásának megfelelő tisztességes egzisztencia biztosíttassék. Ez az elv is megenged, sőt megkíván bizonyos fokozatosságot. Nem egyenlők a tisztességes megélhetés föltételei mindenütt. A korral s a vele járó megszokással növekednek az igények ; a magánosoké is, annál inkább a családos emberé. Ez elv szerint volt rendezve eddig a tanárok javadalmazása s ez helyes is. Egyetlen előjog az öregség előjoga, amit az ember szívesen elismer. Ez elvvel összeférne az is, hogy a fiatal, kezdő s rendesen még nőtlen tanárok legalább 3 s legfölebb 5 évig alacsonyabb fizetéssel segédtanároskodjanak. De azután minden rendes tanárnak egyenlő alapfizetés, a helyi viszonyokhoz mért szálláspénz s helyipótlék és az 5 éves korpótlék volna adandó. Esetleg az is beleillenék ebbe a rendszerbe, hogy egyes kiválóbb tanároknak, akiknek tartós eredményes működése konstatáltatott, ez érdemük személyi pótlékkal ismertessék el, hogy ne legyen az igazgatói állás a kiválóság egyetlen lehetséges jutalma. A tanítás ügye mindig veszít vele, ha a jó tanító igazgatóvá neveztetvén ki, elvonatik a tanítástól. Az ilyen rendezés harmonizál a tanári állással, ellenben a természetellenes alap alkalmazása ferde állapotokat teremthet. A tanári körökbe kiszivárgott hírek szerint a minisztériumban egyáltalában nem tudnak boldogulni a rangokkal, meg a tanárokkal, hogyan lehetne őket összebékíteni. A fizetést emelni kellene, mert maholnap már nem fognak tanárjelölteket kapni, de a rangra féltékeny bürokratáknak nehezen akar a lelkére térni, hogy a tanároknak — uram bocsá' ! — talán még titkári, vagy nem tudom micsoda rangot is kelljen adni. S a nehéz helyzettel való küzködés sem bírja rá őket, hogy eldobják a szent kaptafát. Tartsák meg a rangot maguknak, a tanár a nélkül is tudja, hogy a tanár és hogy ez állás miféle kötelességet ró reá, csak azt kívánja, hogy hivatása kedvéért mentsék meg az anyagi gondoktól. Az erdészek folyamodása. A besztercei erdőigazgatóság tisztikara alaposan megokolt folyamodásban kéri a fölmivelési minisztert, hogy a tisztviselők javadalmazásának rendezése alkalmából méltassa figyelmére az erdészeti tisztikar érdekeit is. A folyamodás utal az állami Mai számunk 12 oldal.