Budapesti Hírlap, 1905. augusztus (25. évfolyam, 210-240. szám)
1905-08-01 / 210. szám
s leges dolog ez, amikor a programnak többsége ?A függek gerince a szövetmegvan a maga nagy getlenségi párt, amely kezett többségnek, méltán gyanút foghat, mikor azt látja, hogy Bánffy a létező többség ellenére új többséget szervez, mégpedig tiszta hatvanheteset. Kossuth Ferenc már ki is jelentette vasárnapi cikkében, hogy „a koalíció nemzeti programjával megvan a többség (tehát nem kell megalkotni) s e többség nem pártprogram megvalósítására törekszik, hanem kijelölt és körvonalazott céloknak elérésére a közjogi alapra való tekintet és a különböző pártok programjára való támaszkodás ezidőszerinti mellőzésével !“" Kossuthnak ez a kijelentése félreérthetetlenül Bánffynak szól. Az egyik vezér tehát máris intelemmel fordul a másik vezérhez. Ha meg nem értik egymást, nem lehet jó vége. Ez idő szerint az országban mindenki ,előbbre teszi a nemzeti küzdelmet a pártküzdelmeknél. A nemzeti küzdelem még nincs befejezve, a pártküzdelmek csak zavarhatják s késleltethetik a kibontakozást. A nemzeti küzdelem befejezéséhez megvan a szükséges többség, aki új többséget akar szervezni, az akarva, nem akarva a mostani többséget akarja megdönteni vagy legalább meglazítani. Előbb a válság intézendő el a király, az ország, a döntő pártok megegyezésével és megnyugtatására. E megegyezés fogja adni a programot, a program az új többséget, mely program és új többség remélhetőleg olyan lesz, hogy hatvanhetesek és negyvennyolcasok megférhetnek egy fedél alatt. Nem a hatvanheteseket kell megmenteni és a negyvennyolcasokat kinullázni, hanem le kell rombolni a közöttük lévő választófalat, hogy végre Szűnjék meg a közjogi jelszavak uralma, a régi sablon, a régi keret. A koalíció programja végre egy közös alapra, mégpedig erős nemzeti alapra állította ellentétes közjogi pártjainkat. Ne keressen Bánffy a kész kabáthoz más gombot. Arra az alapra ráállhat a szabadelvű párt is. Ha rááll, akkor gusztus dolga lesz, hogy a koalíció tartama alatt melyik hatvanhetes párthoz fog csatlakozni, Andrássy pártjához-e, vagy Bánffyéhoz. Ha nem áll rá, akkor Bánffy hiába fárad a hatvanhetesek egyesítésén, mert fölteszszük róla, hogy a szabadelvű párt kedvéért nem fogja programjának nemzeti tartalmát lejebb szállítani. . S ha mégis lejebb szállítaná, akkor senki fiának, Bánffynak sem sikerülne új többséget szervezni, mert a nemzettel alkudni nem lehet és mert nemzeti tartalmából kifosztott program alapján megmenteni és egyesíteni a hatvanheteseket, annyi volna, mint a régi többséget, a régi rendszert új életre kelteni a régi bécsi politika számára. Ezt bizonyára Bánffy sem akarja, de ha akarná, sem tudná. Bánffyt, úgy látszik mód nélkül izgatja a hajléktalanná s fejetlenné lett szabadelvű párt. Egyre járja a verbungost, hogy magához édesgesse. Andrássy mély hallgatással nézi a toborzást. De a szabadelvű párt sem reagál. Ezek beszédes tények. Mintha azt mondanák, hogy az országnak nem az a legsürgősebb dolga, amelyben Bánffy laborál. Soksok egyéb és előbb elintézni való van. A pártalakulás, a pártok elhelyezkedése a jövő kérdése. A pártok dolga a válság megoldásától függ. Ha rosszul oldódik meg, a nemzet vágyainak s önérzetének sérelmével, akkor csak a negyvennyolcas pártnak van jövője, akkor elölről kezdődik a hatvanhetesek élethalálharca a negyvennyolcasokkal s a hatvanhetesek még akkor sem fognak úrrá lenni a helyzeten, az országban és a parlamentben, ha Bánffy fogná őket szervezni, egyesíteni s a maga zászlaja alá sorozni. Mert azzal ma már mindenki tisztában van, hogy a Bécsből ,,engedélyezett“ hatvanhét nem fogja többé legyűrni, kijátszani a nemzettől követelt hatvanhetet. Csak a nemzeti hatvanhét vethet véget a negyvennyolcasokkal való élethalálharcnak. Véget vethet pedig olyanformán, hogy a negyvennyolcasoknak is cselekvő részt enged az ország kormányzatában. Nem kinullázni kell a negyvennyolcasokat, hanem be kell őket állítani a nemzet szolgálatába, hogy ne csak harcoló katonái, hanem dolgozó munkásai legyenek a nemzeti fejlődésnek. Fejérváry báró és Gautsch báró. Bécsből jelentik, hogy a Fremdenblatt szerint Fejérváry báró miniszterelnök tegnap Karlszbadban találkozott Gautsch báró osztrák miniszterelnökkel s hosszabb sétát tett vele. Mint Kariszbachból táviratozzák, az államvasutak ottani középponti pályaudvarán szalonkocsi áll Fejérváry báró rendelkezésére, hogy szükség esetén azonnal elutazhassák. A svájci kereskedelmi szerződés. Zűrikből táviratoztak, hogy az új svájci kereskedelmi szerződés dolgában csak szeptemberben kezdődik meg Bécsben a szóbeli tárgyalás, miután éppen Magyarország-Ausztria még időt kért a követelési jegyzékek összeállítására. A tárgyalás elhalasztását bizonyítja az a körülmény is, hogy Deucher szövetségi tanácsos a kereskedelmi, ipari és földmivelési osztály főnöke ma szabadságra ment. Kilépés a szabadelvű pártból. Szmrecsányi György, az alsó-kubini kerület országgyűlési képviselője, akit januárban választottak meg először, kilépett a szabadelvű pártból, Kossuth Ferenc Karlszbádban. Jelentettük, hogy Kossuth Ferenc augusztus 9-én Herkulesfürdőről Budapestre érkezik s augusztus 10-én résztvesz Pest megye közgyűlésén és a vezérlő-bizottság ülésén. Augusztus 11-én Kossuth Ferenc Budapestről Karlszbádba utazik, ahol Peterváry báró is nyaral, aki augusztus 11-én minden valószínűség szerint még Karlszbádban lesz. Ebből a körülményből azt következtetik, hogy Karlszbádban esetleg egyezkedő tárgyalás is történhetik. Ez azonban nem valószínű, bár nincsen kizárva, hogy Kossuth Ferenc Karlszbádban találkozni fog Fejérváry báróval. A bihari mandátum. Nagyváradról jelentik nekünk. A bihari kerület függetlenségi pártja Rigó Lajos bihari református lelkésznek, az elhunyt Rigó Ferenc testvéröcscsének ajánlotta föl a mandátumot, engem ? Szigorú kritikát kérek. Merev egy kicsit meghajtotta magát. — Szigorú leszek. Márta idegesen folytatta: — Kissé értelmetlen, ugyebár, amiket itt összebeszéltem. Majd egyszer megmagyarázom, de nem most, most inkább kezdjük el. A címe: Köd kisasszony. Márta halkan, remegő hangon olvasni kezdett: Messze, messze van egy ország, hol minden szürke és hideg. Ott nem nevetnek az emberek, hangosan se beszélnek, ott nem ismerik a vidámságot. Nesztelenül suhannak szomorú, barna árnyak, kiknek fakó az arcuk, hideg a kezük. Barátságtalan, mogorva arcú gyerekek járnak-kelnek a homályban és félve húzódnak össze, ha fejük fölött elrepül egy-egy denevér. Ez a szomorú ország a Ködkirály birodalma. Egy délután Ködkirály ott ült szürke palástjába burkolva, szürke márványpalotájának trónján. A lábainál ült a leánya, Köd kisasszony, egy átlátszó bőrű, fehérkezű, csendes kis leány, kinek szürke szeme és fakószőke haja olyan egyhangú, mint maga a köd az apja birodalmában. ■■ Egy darabig szótlanul ültek, aztán Köd kisasszony fölállt, oda ment az ablakhoz és nézett, nézett bele a homályba, mely egyre nagyobb és nagyobb lett. Egyszerre azt kérdezte az apjától: — A határon túl mi van ? — A határon túl van a nap birodalma. — Én még soha se láttam a napot! Szép ? — Nem szép. Ez a mi ellenségünk. Köd kisasszony nem kérdezett többet, hanem visszavonult a lakosztályába, mély nyirkos volt és hideg és egész éjjel az ő ismeretlen ellenségéről, a Napról álmodott. Reggel, éppen a haját fésülte, egy fényes páncélú, barna legény surrant be az ablakán. A tekintete ragyogott, az ajka mosolygott és a merre fordult, fényesség sugárzott le róla. Köd kisas Szony kis szobájában egyszerre ragyogni kezdett minden, olyan fényességgel, hogy Köd kisasszony egy percre elfedte a szemét a kezével. Mikor meglepetéséből magához tért, kiván-csian nézte a jövevényt. —, Milyen szép — gondolta magában, de nem mert szólni. A barna legény mosolyogva nézte a halvány leányt. — Bocsáss meg kisasszonyom, hogy zavarlak, eltévedtem. A nevem: Sugár. Az öreg Napnak vagyok a fia. — Ellenség! — sikoltott föl halkan a Köd kisasszony és elhúzódott a sarokba. Sugár utána ment és megcsókolta a kezét. Köd kisasszony érzett valamit, amit eddig nem ismert, valami édes melegséget és fölpirult az arca, az ő sápadt arca. Lassankint bátrabb lett. Nézegetni kezdte Sugárt. Aztán leült egy kis márványszékre, egy kis zsámolyt odahúzott a lábaihoz, arra leültette a vendégét, a szemébe nézett, kicsit félve, kicsit bízva és még mindig gyanakodva kérdé: — De nem fogsz bántani ? Sugár megcsókolta a ruhája szélét és egy fürtöt a hajából. Köd kisasszony véletlenül a tükörbe tekintett és csodálkozva felkiáltott: — Ni, bearanyoztad a hajamat! Megrázta a fejét, a haja mint egy aranyláva, hullámzott végig a termetén. — De szép vagy, Köd kisasszony ! Olyan vagy’, mint a tavasz: fiatal és bájos. — Tavasz, mi az ? •— A fiatalság, a boldogság. — Boldogság, mi az? — Te nem tudod, mi a boldogság? Ti nem ismeritek a boldogságot ? , Köd kisasszony csöndesen rázta a fejét. — Nem, nem. — Akkor a szomorúságot se ismeritek ? — Mi csak az unalmat ismerjük., — Szegény, szegény Köd kisasszony. — Hallgass ide. Az erdőben kóboroltam tegnap. Ott hevertem a zöld füvön és néztem két lepkét, amint kergeti egymást. Az egyik lepke kék volt, a másik sárga. Olyanok voltak, mint egy-egy kicsi virág, melyet a szellő ide-oda sodor. Mikor elfáradtak, leszálltak egy-egy gyöngyvirágra. A gyöngyvirág fehér, mint a te lelked. És csókolták a virágot szerelmes csókkal. Persze, te ezt nem érted, de mindegy, majd később megmagyarázom, mi ez. Aztán egyszerre az után egy leány futott keresztül. Az arca piros volt, mint a boldogság maga, a kalapját a kezében tartotta, a haja borzas volt és egyre azt mondta: — Nem, nem, soha. Utána egy fiú jött rimánkodva: — Csak egyszer, csak egyetlen egyszer. A leány lehunyta a szemét és mindig azt mondta: ■— Nem, nem! — de azért lehajtotta a fejét a fiú vállára. A fiú átölelte és megcsókolta úgy, mint az imént a lepke a virágot. — Látod, ez a tavasz, ez a boldogság. — És aztán ?— A többit nem láttam. Sötétedett, haza kellett mennem. Köd kisasszony gondolkozott egy kicsit, aztán így szólt: — Most mesélj a szomorúságról. — Majd holnap. — Elmegy ilyen hamar ? BUDAPESTI HIRLAP, (210. sz.) 1905. augusztus 1.