Budapesti Hírlap, 1909. szeptember (29. évfolyam, 206-231. szám)

1909-09-01 / 206. szám

i­ tikája s követése a­ politikai bátorsággal ellenkezik. Hogyan becsülje a gazdasági és kult­urélet munkásait a társadalom, midőn a gazdasági és kulturális munkát a politikai életben lekicsinylik? Hogyan, hagyjunk föl ,a látszat utáni megbecsü­léssel, midőn nemzetünk nagyságát is látszatokban keresik? . \ \. Pedig mit ér a nemzetnek, ha erős­nek deklaráljuk, ha­ hozzájárul deklará­­­ciónkhoz Ausztria is, s az egész­ Európa elismeri, ha az ezért való küzdelemben valódi erőnk megfogyatkozik s­­ az első támadás elgyöngülv­e talál. Hiszen a ma­gyar­ középosztály, is igen erős a törvény, szerint: viril­izmus van a vármegyében s a parlamentbe cenzus szerint választunk képviselőt., Olyan hiven megvannak­ őrizve a jogok s oly alaposan van elpaza­rolva az erő. Bizonyára ez volt az igazi demokratikus választójogi reform; csak a valóságot nézzük s, ne, a paragrafust. A törvény változatlan, de a valóságos erőviszonyok megváltoztak. Vigyázzunk azért, nehogy egész nemzeti politikánk­ban ugyanezt tapasztaljuk s midőn a jo­gokat hiven megőrizzük, elpusztulni hagyjuk a nemzet valódi erejét. És vigyázzunk, nehogy a nemzeti függetlenség formáira való aggódó vi­­gyázásunk közben elhagyjuk veszni a lé­nyeget. ...­­ Azok, a­kik a középosztályt vádol­ják, azt mondják, hogy van a férfias bá­torságnak egy felsőbb neme, mely arra képesít, hogy az anyagi bukás után tud­junk, szemébe nézni az igazságnak­, mely helyzetünket megmutatja, tudjunk sza­­kitni az előítéletekkel,­­ melyek egy hasz­not hozó üzleti pályától visszatartanak, s mások kegyétől mit sem várva, tud­junk az élettel is megküzdeni. Valóban, szükség van erre­­, ez valóban az erkölcsi bátorságnak felsőbb neme. De nézzük meg politikai életünket, és a bátorság fogalmát korrigáljuk ottan is. *•’ .Nehéz, komplikált gazdasági kér­désekben ,tudás és készültség nélkül a hozzáértők véleményével szembeszállni, bátorság némelyek szerint. Hirdetni a szakítás politikáját sze­mélyes veszély nélkül; alkotmány vál­ságba sodorni, a nemzetet, nem kockáz­tatván semmit­ az ország érdekén kívül;; népszerű túlzásokat fölkarolni zajos taps között : ezt nevezik némelyek nálunk bá­tor politikának.. Aki azonban úgy vagyunk meggyő­ződve, hogy a túlzás politikája gyakran a leggyávább meghunyászkodás a nép­szerű óhajtásokkal szemben, és úgy va­gyunk meggyőződve, hogy éppen a józan mérséklet politikája az, a­mely bátor, vé­dőket kíván. .Szembeállani a tömeg szen­vedélyeivel, rendületlenül tűrni vádasko­dásait, érezni a félrevezetettek izzó gyű­löletét, és mégis megállani az igaz meg­győződés mellett, és érezte mégis tovább is küzdeni: ez az igazi politikai bá­torság. ..... „A magyar haza­­— mondotta már Széchenyi — soha sem volt derék, sőt ki­tűnő férfiak. hijjával; egy nemében a hazafiságnak azonban mindig szűkölkö­dött, olyanéban tudniillik, kik tartózko­dás nélkül a nemzet szemére lobbantják az igaz szót." - Ez az igazi politikai bátorság? ez az igazi hazafiság. Ez az, a­mit vezető politikusainkban leginkább nélkülözünk, egészen ..bizonyosan csak a te társaságodban fog fürdeni!­... .­­ . " ~ Hogy, hogyi? / . . . ’ — Biz'd rám 'kapitány úr,és most mivel úgyis már a szobád ajtaja előtt állunk: eiao! ■ '... —1- Giao! . . . .. II. -Sütött a nap, csillogott az apró szemű sárga homok, és­­ a füszin tengervíz partján tar­­kálló, pipacs vörös sátrak környékén meg nyüzs­­gött ,a­ félig öltözött nemzetközi társaság. És ez a­­félig öltözöttség nagyon veszedelmes valami: önkénytelenül mindenki csak­ félig vig­yáz a sza­vaira s­ a viselkedésére egyaránt. A különben leg­­szemlesütőbb alapítványi hölgyek­ úgy kacérkod­nak, a vízben, mint a rövidruhás szininövendékek szoktak.. És azért ebből mégis csak­­ritkán szár­mazik baj: ha a vízben, vet bukfencet az erkölcs, nem esik,kár benne. Nem üti meg magát.­­A víz­ben. De azért néha össze szokta azután csupa szórakozottságból téveszteni az erkölcs a száraz­földet a vízzel. És ez már baj. Mert a száraz­földön azután már megüti magát. Az erkölcs. És ezért nem mindig a legjobb levegő a világon a tengeri, levegő, de azért, a­kiket körülölel, — a tengeri levegő — azok nem látnak sötéten, azok nem látnak csak nagy ritkán a jövőbe és rózsaszínűnek, világoskéknek meg smaragdzöld­nek látják a világot. Radványi Gizuska ő mél­tósága is, ő talán a legrózsaszínűbbnek. Holdsne! A­mikor az ember huszonnégy éves, nagy vagyonú, kamarásné és olyan külsejű, mintha éppen most lépett volna ki valami Ma­­xilló-kép ódon keretéből, akkor a világot igazán csak rózsaszínűnek láthatja. Hát ha még boldog a házassága hozzá — egy rajongó, talpig ga­vallér férj oldalán — és ráadásul olyan udvarlói vannak, mint Martihese di Rocca Giovine és Vicomte George de la, Peyrouse! » »» Radványi Gitta asszony a kacér fürdőru­hájában épp kilépett volt az öltözősátrából, hogy lassú, kissé ringó lépésekkel — a puha omlós homok miatt —, a víz felé igyekezzék, a­mikor a rendes udvarlói számszerűit hatan mintegy varázsütésre mellette termettek. Az elegánsan és diszkrétül kopaszodó Rocca Giovine a hosszú, száraz lábain egy pillanat alatt mellette volt és a kövérkés francia vikomt sem­­késett egy percig sem azzal, hogy hozzá­­csatlakozzék. A többi négy udvarló meg maradt uszálynak. Hűsége­sen követő, ragaszkodó uszálynak. De azért volt még uszályhordozó is: Radványi Kázmér cs. és kir. ulánuskapitány, a cs. és kir. kamarás u­r ő méltósága. Bizony ő, ő a férj , a ki csak a fe­lesége hátacskáját láthatta naponkint, a fürdő­ben és ment a fürdőző karaván a sekély vízben a mély felé, és nevetve, elkoltva, meg-megbo­­tolva és lassan ment. Gitta asszony folyton ka­cagott a napsugaras jókedvében és di Rocca Giovine csintalan­ aperszüket súgott félhangosan a fülébe. De la Perrouse, hogy némileg maga felé billentse a szép asszony jóindulatának ke­véssé stabilis mérlegét, búvár bravúrokat muta­tott be az alig évig érő sekély meleg vízben és ismételten ajánlott föl fogadásokat aziránt­, hogy ő bizony a víz alatt tud maradni, a­míg rendes tempóban százig , számol a feketehajú méltósága. Nagyon természetes, hogy Gitta asz­­szony mindig fölöttébb lassan számolt és igy de la Peyrouse rendesen a tizenötnél már félig megfuladt és violaszinüen prüszkölte ki a kerek arcát a felszínre. Ezen azután ezüstcsengéssel lehetett kacagni, sokkal jobban, mint a száraz olasz élcein. Hirtelen — már épp komolyan kellett elkezdenie, úszni a társaságnak, mert el­fogyott alatta a­ fövényes tengerfenék, ■— mint valami sistergő vizi csoda, egy cethalat játszó, vizet lövelő úszó csatlakozott Radványiné­­ned­ves udvarához. A cethal koromfekete úszóruhát viselt , és Hizsépynek hívták. Alig,­­hogy odaért­ a társasághoz, alája bukott a sovány olasznak- és a következő percben kecskebukát­ hányatott a vízben a Marchésével. Ezen megint lehetett nevetni. Mindenki, nevetett — de la­­Reyrouse a legjobban — csak éppen di Rocca Giovine nem. Neki szegénynek a cigánytorkába ment a sós víz és a csapzott harcsabajusza belelógott a hamis fogakkal fölfegyverzett szájába, ő nem nevetett.­Valami áldást mormolt a gummi száj­padlása alatt és ez az áldás egyáltalában, nem volt pápai áldás. Hizsépy megsajnálta, melléj© úszott, exkuzálta magát a kissé gyerekes­ tréfá­jáért­­és­­azután nagy komolyan igy szólt: , —Nézze gróf, én tulajdonképpen igen nagy szolgálatot­­tettem magának — az életét mentettem­ meg. — azáltal, hogy nevetségessé tettem Gitta asszony szemében. Az­­ olasz kettétörülte a­­barna keze fejével a bajuszát­ és azután rekedten, rosszkedvűen kérdezte: Szeretném tudni, hogyan? Hizsépy nem felelt mindjárt, szándékos osztentációval odanézett, a­hol Radványi tatár­koponyája úszott és azután kis­vártatva igy szólt: — Jó! Nem bánom. Vétek a bajtársi kö­telék ellen, de azért­ megmondom, — mert maga nagyon szimpatikus nekem Marchése, ■— meg­mondom magának rokkant Rocca az igazságot a maga teljes valóságában. Hát most ússzunk egy kicsit ,balra, nem akarom, hogy mások is hallják, a­mit mondok és azután figyeljen, maga kissé fáradt utódja keresztes­ vitéz őseinek. BUDAPESTI HIRLAP (206. sz.) 1909. szeptember 1. Naptáregyesités. Budapest, aug. 31. A .­budapesti görög , katolikus hitközség méltán, örvendez, s vele örül többi hitsorsora is a magyar­ nemzet kebelében, mióta leérkezett Rómából ■ a szentszék végzése a folyamodó buda­pestiekhez, hogy ezentúl a Julián-naptárt mel­lőzhessék s helyette a nyugati időszámitással, a Gergely-naptárral élhessenek... Jelentékeny esemény ez, mely messze túl­­emelkedik szűkebb helyi vonatkozásainak körén; elvi súlya van s benne az összes keleti szertar­tása keresztények, érdekelvék nemcsak hazánk­ban, hanem a széles világon mindenütt. A szent­széki döntés­ precedenst alkotott, mellyel az egész ortodoxiának törődnie kell, mert jeget tört a konzervatív hitélet egyik régi, merev gya­­korlatában, s következései Magyarországon előre láthatók, szerte a külföldön kiszámíthatatlanok. A tizenhatodik század alkonya előtt Julius Cézár kalendáriuma szerint élt a művelt embe­riség. XIII. Gergely, ez a nagy renesszáns­z­­pápa rendelte el a csillagászati tudomány taní­tásaihoz képest, hogy a juliáni naptár, kijavít-­ tassék. Nyugaton a reform gyorsan életbe lé­pett, de a kelet nem járult hozzá, részint a meg­­gyökeredzett szokásokhoz s minden tévedésekhez ragaszkodni akaró konzervativizmusból, részint a nyugati egyház ellen való antagonizmusból. A naptárbeli eltérés lényeges különbség a kívána­tos megkülönböztető volt mindazok szemében, a­­kik Rómától különbözni akartak. így telt el negyedfélszáz év a keleti egyházak kitartó oppo­­zíciójában mind Róma, mind a Gergely-naptár, mind a csillagászat tudományos igaza s az égi­testek mozgásának természeti tényei ellen. Nem enyhült e pontban nyugat és kelet közt az ellentét a tizennyolcadik század egy­házi tranzakciói idején sem, a mikor az ó-hitüek-­ ből egy tekintélyes rész Rómához közeledett : dogmáinak és egyházszervezetének magát aláve­tette, de a külső megkülönböztetést, liturgia,, istentiszteleti nyelv és naptár dolgában, annál szivósabbul megtartotta. A római egyház e for­mákkal nem­­törődött, engedett bennük, beérve­ a lényegbe vágó eredménnyel, s a többit az időre hagyta. Az­ idő pedig telt­g lassú lepergése alatt mindjobban bebizonyult a Gergely-naptár helyt­,­álló, a juliáni kalendárium hibás volta. Minden új évszázad nyilvánvalóvá tette, hogy az ortodox időszámítás a csillagok járásának nem felel meg s a különbség a nyugati kronológiához képest egyre nagyobbá, a számítási hiba egyre súlyo­sabb­ következményűvé növekszik. . Az ortodoxia már a múlt században kezdte belátni, hogy­ időrendjével tudománytalan és gyakorlatilag tarthatatlan az alapja,­­ az embe­riség érdekében cselekszik­, ha a két naptárt unifikálja, illetőleg áttér a Gergely-féle rend­szerre. Róma­ nyugodtan s várakozóan figyelte, ez áramlat kialakulását.

Next