Budapesti Hírlap, 1918. szeptember (38. évfolyam, 204–228. szám)
1918-09-01 / 204. szám
. ■— ------------------------.-----------------•— • ' ' 1 ' " . . délben az úgynevezett osztrák megoldás sikerül: a szlavizálás e processzusa megkezdődött. A csehek és délszlávok mellé kapunk még lengyeleket. Mind szláv és mind antant-barát. Mind csak a kettős monarkia vagy • Németország, kábára tudja érvényesíteni vágyait. Mind a mi nemzetiségi mozgalmainknak lesznek pártolói, amit a mostani eset a lengyelekre nézve is világosan megmutat. Az „osztrák megoldás“ szerint a lengyelek (a dolog természeténél fogva) sem teljes függetlenséget nem kaphatnak, sem teljes integritást. Mindezeket a jövőben csakis a középponti hatalmak ellen, az antant segítségével kaphatnák meg. És az aggódalmak nagy része áll egy szekundogenitúra megalapítására is. Lengyelország vágyai akkor sem lehetnek mások — elismerjük, hogy nem is lehetnek — és a mi szituációnk se más. Magyarországnak nem érdeke, hogy Lengyelország börtönein épp mi legyünk. Nem érdeke, hogy hagyományos jó viszonyunk emiatt megromoljék. A lengyel probléma nem magyar probléma, hanem elsősorban porosz. Bízzuk hát Németországra a lengyel kérdést s örüljünk, ha ő kívánja magára verni annak minden jövendő terhét s ódiumát. Neengedjük a kettős monarkiát elterelni a maga keleti missziójától, mert csak a míg azt teljesíti,lehetünk mi magyarok a két birodalom vezetői. Megmondta Széchenyi. Nekünk magyaroknak megvan a saját problémánk. És ennek a neve: Románia. A mai nemzedék politikai érettsége az elmúlt krízisben nem mutatkozott olyannak, hogy a nemzetiségi kérdéstekintetében ne kelljenek a külpolitikai garanciák. Nekünk a román kérdés ugyanaz, amit a lengyel Poroszországnak. Ne cseréljük fel a szerepeket. Ne tekintse Németország Romániát, a kettős monarkia pedig Lengyelországot a maga érdekszférájának. Nekünk épp olyan kényes kérdés a román, mint amily kényes a lengyel Poroszországnak. Nagyon veszedelmes Helyzet az, ha szövetségesek így egymás érdekszféráiba nyúlnak. Veszedelmes kísértés, ha mind a két félnek módjában van egy a szövetségesre nézve végzetes fontosságú kérdésbe belenyúlni. Oly kérdésbe, amely a nemzeti egységgel egy jelentőségű. Ehhez nagy körültekintés, nagy politikai érettség, higgadt tárgyilagosság és elfogulatlanság szükséges. Van-e, aki meri garantálni, hogy ez meglesz mindig mind a két oldalon? Románia sorsa felett az akták még nincsenek lezárva. Gondoskodik róla, hogy ne legyen. A lengyel kérdés épp most van szőnyegen. Magyarországnak a lengyel kérdésben az az érdeke, ami Németországé és nem az, ami Ausztriáé. És az érdeke, hogy a mi érdekszféránknak Románia tekintessék,, ne Lengyelország. Ennek a kikötésével kellene, hogy a lengyel kérdésben a „német megoldást“ elfogadjuk. Akkor aztán a máramarosi pert is nyugodtan folytathatjuk .. . hiányzása tette a mestert dühössé és energikussá". Miska ugyanis, aki már minilegény dolgozott a műhelyben, a vasárnapi tivornyát kedd reggelig kiterjesztette, s mikor végre megkerült, csak immel-ámmal dolgozott, s jóformán a hét közepéig hasznavehetetlennek bizonyult. Az öreg suszter elkeseredve jött rá, hogy Miskára nem lehet rábízni az ősi műhely folytatását. — Fölakasztanám magamat. •— mondá a gazda feleségének, -r- ha ez a Vendel itt nem volna, ő benne bizom és nem fogok csalatkozni. • * A harmadik, aki Vendel sorsát gondjaiba vette, Tom Kitting volt, a zsonglőr. Ez nem imádkozott, nem is fecsegett, hanem cselekedett. Behálózta a fiút, tele beszélvén a fejét azzal, hogy micsoda tündérvilág a cirkuszosok világa. Nem sok szó kellett ahhoz, hogy Vendel fantáziája lángra lobbanjon, hisz ő egy-egy cirkuszi előadásról azt hitte, hogy az egy megelevenedett tündérálom. És nem sok idő kellett ahhoz, hogy Vendel mindent, ami nem tartozott a cirkuszhoz, egyhangúnak, szürkének és unalmasnak találjon. És hideg borzongás futott végig a testéin mikor az ő barátai * elmennek innen és neki nem marad más, mint az iskola, a suszterműhely és a rendes pajtások. A szülők természetesen nem is sejtették, hogy micsoda aranyháló szövődik a fiuk körül. Tom Kittingnek különben gondja volt rá, hogy az ő rokonérzésüket is megnyerje és a család annyi potyajegyet kapott a cirkuszba, amennyi csak kellett neki- Tom Kitting tervei egészen határozottak voltak, de erről csak a felesége tudott. Eltökélte, hogy Vendelt kiragadja családja köréből és magával viszi. És ezt nemcsak azért,mert a fiú testét rendkívül alkalmasnak találta a kiképzésre, hnem azért is, mert legkisebb fia, Zsim, gyönge fiú volt és gyakran betegeskedett. Valami csúzos betegség éppen a lábait támadta meg, daganatok keletkeztek, s a gyerek gyakran alkalmatlan volt a működésre. A Zsimmel egykorú Vendek éppen alkalmasnak mutatkozott arra, hogy a helyébe lépjen. A zsonglőr alaposan megfigyelte a suszter családot és csakhamar rájött, hogy itt csak ravaszsággal boldogul. Timibalekék bármennyire bámulták is a komédiás családot és mesterségét, egyáltalán nem tartották volna szerencsének, ha Vendel erre a pályára lépett volna. Ez a mesterség nem való tisztességes polgári család gyermekének. A bohóc tisztában volt azzal, hogy, ő ezt az előítéletet le nem töri és hogy Vendel soha szülői beleegyezéssel ő hozzá nem csatlakozik. Ezért rászánta magát, hogy a korrupció eszközeivel fog dolgozni, s a fiút kiszakítja a talajból, ahova a sors őt helyezte. Hogy minő pusztítást végez és milyen romokat fog hátrahagyni, azzal ő nem törődött. Hátha a fiú még karriert is csinál ezen a pályán? Siátha egykor még mint gazdag ember tér vissza a szurtos műhelybe? II. Mikor aztán terve megérlelődött, Toni Kitting körültekintett, hogy kik lehetnének fegyvertársai ebben a harcban. Éles szeme rögtön Timbalek Miskán, a legidősebb finn akadt meg. Ez egy alattomos tekintetű, mindig elégedetlen és irigy természetű legény volt, akit végképp elkeserített az a fenyegetés, melyet minduntalan hallania kellett, hogy majd így meg úgy lesz itt, ha Vendel mint legény beül a műhelybe és az ő nyakára teszi a lábát. Különös keserűséggel töltötte meg a legény lelkét az, hogy szakálla és bajusza nem nőtt, ellenben a bal füle szőrű»volt. Abban az időben ugyanis, mikor' Titubái elték Miska közeli születését várták, egy patkány végig szaladt az asszonyon. Természetes, hogy Blobwesti Kiaur («a.-«.) _ _____________________.__________.---------------------—. .......... . - '1918. szeptember L Forralamtántók merénylete Mn ellesi. Lenin súlyosan megsebssíti. — Hrlcsiky belügyi népbiztost Péterváron ' Mosatva, aug. 31. Lenin merényletnek esett áldozatául. Két hölgy, aki a szocialista forradalmipárthoz tartozik, háromszor rálött. Két lövés a mellébe és a tüdejébe hatolt. Lenin állapota nagyon komoly, mivel belső vérzés történt. A legkiválóbb specialistákat hívták hozzá a Kremlbe. Uriczky belügyi népbiztos ugyanakkor Pétervárott cseh merényletnek áldozatául. Egy, A Lenin evani merénylet résztelei, Moszkva, aug. 31. A Pravda jelentése szerin tegnap este kilenc órakor Lenin ellen merényletet követtek el. A Nicholson-féle gyárban, aMoszkva folyó túlsó oldalán fekvő városnegyedben munkásgyűlés volt, amelyen beszédet mondott. Amikor a gyűlésről távozott, két asszony feltartóztatta, akik beszédbe keveredtek vele a Moszkvába való élelmiszerbevitelre vonatkozó dekrétumról. E beszélgetés közben három lövés dördült el, amelyek Lenint karján és hátán megsebesítették. A lövéseket egy fiatal, intelligens körökhöz tartozó fiatal leány adta le. A leányt elfogták. Lenin állapota, akit Kremlbe vittek, az orvosok véleménye szerint nem ad aggodalomra okot. A 11 órakor kiadott orvosi jelentés szerint Lenin két lőtt sebet szenvedett. Az egyik golyó a bal váll alatt a mellüregbe hatolt és megsértette a tüdő felső részét, ahol vérömlést idézett elő. A golyó a nyaknál a jobb kulcscsont fölött akadt meg. A második golyó a bal vállba haladt be, összezúzva a csontot, s a bal vállon a bőr alatt akadt meg, ahol szintén vérzéseket okozott. Lenin teljesen öntudatánál van. Kezelésére sebészeket hívtak. A Pravda fölhívást tesz közzé a munkásokhoz, amelyet Sverdlov írt alá. A fölhívás fölszólítja a munkásokat, hogy, viselkedjenek nyugodtan és ezeket mondja: Nem kételkedünk abban, hogy a merénylet nyomai a jobboldali szociálforrdalmikukhoz, valamint az angolok és franciák bérenceihez vezetnek. A munkásosztály a vezérei ellen intézett merényletekre kíméletlen terrorral fog válaszolni. A rendkívüli bizottság helyettes főnökének, Petersnek, hirdetménye szerint a bizottság a Lenin elleni merénylet után azonnal minden intézkedést megtett a bűnösök megállapítására. Az első kihallgatás során állítólag kitűnt, hogy a merénylő szociálforradalmár. A bizottság állítólag oly bizonyító anyag birtokában van, amely arra mutat, hogy a merénylet összefüggésben áll a szamarai bolosevikellenes elemekkel. Miska szőrös fülének magyarázatául ezt mindenki elfogadta. És az is természetes, hogy e miatt kora gyermekségétől kezdve sok csúfolódásban volt része, ami csak elősegítette azt, hogy jelleme rossz irányban fejlődött. A Miska gyűlöletének főtárgya öccse volt,Vendel, mert a vak is látta, hogy szülei mennyire másképp bánnak ezzel, mint ővele. Vendelen soha nyoma se látszott a csizmadiaműhely szartosságának. Meg a Timbalek lányokon is megesett, hogy néha mezítláb, kócosan szaladgáltak a ház táján és az udvaron, Vendel ellenben otthon is úgy járt, mintha skatulyából húzták volna ki. Az anya még a lányaira se fordított akkora gondot, mint Vendelre és ez oly szembetűnő volt, hogy Vendelt valósággal gyűlölték a testvérei e miatt. A komédiás persze csak szította ezt az indulatot, mert tudta, hogy az neki fog kamatozni. A gyerek eszéhez szabva elkezdte neki a fülébe sugdosni, hogy mi vár itt reád, ha az anyád nem fog többé vigyázni reád. A Miska nem fogja tűrni, hogy te légy itt az úr, mert ő az elsőszülött fiú. Talán ki is dob a műhelyből, akkor aztán mi lesz veled? ■ A komédiás gondosan kiirtott minden jót, amit ebben a körben látott és beültette minden rosszal, ami az ő célját szolgálta. Gyökerében támadta meg egymáshoz való szeretete két, egymásba vetett hitüket és neki, egy inrikus, hazug világban felnőtt embernek könnyű dolga volt ezekkel a primitív lelkű emberekkel. Szerencsés gondolat volt Tom Kittingtől, hogy idősb Timbalek Vendelt, az apát is bevonta gonosz játékába. E nélkül talán nem is boldogult volna. Arról kezdett az apának beszélni, hogy lehetetlen lesz a műhelyt a két fiúra bízni, mert Miska soha sem fog Vendelnek, aki öccse, szót fogadni. A cég biztosan a szétzüllés útjára lép. Csöndes borozgatás közben sokat beszélt Kannengiesser nevű ember ölte meg, aki a néhai népszocialista csoport vezére volt. Berlin, aug. 31. Ideérkező ,pétervári jelentések szerint tegnap este Leninre többször ráfittek, s a lövések könnyebben megsebesítették. Uriczky belügyi népbiztost meggyilkolták. A merénylőket letartóztatták.