Budapesti Hírlap, 1920. augusztus (40. évfolyam, 182–206. szám)
1920-08-08 / 188. szám
Előzetési árak: Egész évre 280 korona félévre 140 kor., negyedévre 70 kor., egy hónapra 25 kor., Egyes szám ára helyben, vidéken és pályaudvarokon 1 korona. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc VI/ /& V Budapest, 1920. XL. évfolyam, 188. szám Vasárnap/ augusztus 8. Budapesti Hírlap Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Szerkesztőség: Vili. ker., Rökk Szilárd utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József körut 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23~84» A rongyosok. tvastam a MOVE akciójáról a fényűzés Az ország gazdaságában természetesen tényezőa fényűzés is. Ha ízléses, még el is viselhető, ha ízléstelen, akkor utálatos. Egészben a testet is lelket rontó, erkölcsöt és egészséget; ha bizonyos határokon túlmegy. A MÁVE-t erre a kezdetre különösebben az arany sanyarú helyzete, drágaság, egész fkrisanyagi szempontok inspirálától. A dolog fontos, de nehéz megállapítani a kezdő határokat. Mert hiszen az iparnak nem kis része él és virágzik ama cikkek előállításából, amelyeket fényűzési cikkeknek nevezünk, így mikor a fényűzés sebeit gyógyítjuk, másfelé sebeket nyitunk meg. A szabóipar, a pipere, a divatáru, a ruházkodásnak minden neme — a fehérnemű is, — azután a lakás, azután a konyha, azután sokféle passzió, mind beleeihetik a fényűzés kicsapongásaiba. Ma súlyosbítja a helyzetet, hogy minden anyag is, amelyből a fényűzés tárgyai készülnek, áránál fogva régibb fogalmaink szerint fényűzésszámba megy. És hozzá a legszerényebb, de legszükségesebb holmi is olyan drága, hogy annakelőtte a legkiáltóbb fényűzés is olcsóbban tudott parádézni.. Minthogy pedig a fényt azok űzik, akiknek telik, akik olvasatlanul költhetik a pénzt, mert olyan a módjuk, annálfogva ma igazán henye dolognak látszik a fényűzést üldözni. Legfőbb, arról kell gondoskodni, hogy ez a pénz külföldre re mehessen kész cikkekért. De hogy hadimilliomosok és utánuk bolondult mások pénze itt a mi iparosaink és a mi munkásaink javára forgalomba ne jöjjön, arra kár volna a téntát vesztegelni. ■ Én más oldalról nézem a MOVE ötletét. Nem azok járnak az eszemben, akik még ma is fényt tudnak űzni — amiben az utálatos dolog nem az, hogy a pénzüket szórják, hanem az, hogy kedvük van hozzá, — én azokat nézem, akik már alig hogy meg tudnak élni: a kisebb vagyonuakat, a fizetésből élőket, az értelmiség e nagy és érdemes rétegét. Ezek luxust nem űznek. Ezek lemondásban gyakorolják magukat, mert nincsen módjuk, hogy öt- és tízezer koronáért ruhát, kétezerért cipőt vegyenek, kétszázért nyakkendőt, három-ötszázért egy darab inget. Azokat nézem, akik nem járnak társaságba, nyilvános helyekre, tán templomba se, mert már nagyon kopott a ruhájuk. És lesem a korzót és a népes utcákat, mikor látom rajtuk végigmenni az első úriembert kabátja hátán tiszteletreméltó folttal. Pedig ezeken épül fel az új Magyarország, mint ahogy ezek építették meg a régit is. A XV. században a hollandus nemesség nagyon el volt keseredve a spanyol uralom nyomása alatt, s konventikulumokban tanácskozott az ország felszabadításáról. Egy udvari tanácskozáson, a pármai hercegnő — gondolom Henriette — spanyol helytartó bátorítására egy udvari embernek azt találta mondani, hogy ezektől a koldusoktól nincs mit félni. Másnap ez a mondás szóba került a békéteknek lakomáján s ott egy ötletes ember előkerített egy átalvető koldustarisznyát és egy fakupát, nyakába terítette amazt, emezt magasra emelte és kiürítette a koldusok egészségére. És a társaság követte és elhatározta, hogy felveszi a koldus (gueux) nevet. És ezzel indult meg a hollandul szabadságharc. Voltak városi koldusok, vidéki koldusok (bunkóval, kalapáccsal és baltával felfegyverkezve) és tengeri koldusok és három évig borzalmakban elég gazdag hadjárat után kiverték a spanyol elnyomót s megalapították a szabad egyesült Németalföldet. Magyarországot a magyar rongyosok vannak hivatva megmenteni. A háború, a forradalmak rongyosai. A kik a ránkszakadt katasztrófa csapásaitól rongyosodtak el. De büszkén kell viselniük a rongyos nevet. Nem szabad szégyelnünk szegénységünket. Nem lehetünk róla, hogy nem tudunk sem élni, sem ruházkodni úgy, mint annakelőtte. És ezt mindenki tudja rólunk. Hát viseljük bátran elviselt gúnyánkat, vessünk foltot a hátára és templomban, gyűlésen, utcán lássa a világ, hogy a mi luxusunk belül van, a lelkünkben, a szivünkben, a szellem katonai biróság folytatta ju.Tatár pör tárgyalását. A mai napra tanúként artegraézték Radvánszky Béla bárót, Lux Sándort^ifjÚ Klein Rezsőt, Barta Annát, Klein Józse^páfr Zilahy Lajost, Hazslinszky Hugó dr.-t és^Lentkirályi Béla dr.-t. A tárgyalás megnyitása után a hadbíróság jegyzője a katonai igazoló bizottság egy átiratát olvasta föl, amelyben Fritsch Ottó őrnagy kéri tanuként való kihallgatását .Sztanykovszky szökésére vonatkozóan, mivel Sztálinkovszky őt úgy állította be, mint aki a szökésének okozója lenne. Sztupka őrnagy-hadbíró kéri Fritsch Ottó kihallgatását. A bíróság elsőnek Hazslinszky Hugót hallgatta ki, aki mint a rendőri bizottság ,orvosa vett részt a gyilkosság napján megtartott helyszíni szemlén. Hazslinszky dr. elmondja, hogy nem tudta megállapítani, hogy a lövések hogyan érték a grófot. Valószínű, hogy az a lövés, mely a mellkasát érte, a jobb vállán ment be és a bal felkaron jött ki. Ez volt a halálos sérülés. A második sérülés, mely a hason volt, valószínűen csak a bőr alatt ment keresztül. Az a benyomása, hogy mindkét lövés állva érte Tiszát, mert mindkét lőcsatorna vízszintes volt. Radvánszky Béla báró kihallgatása. Most Radvánszky Béla báró*, Tisza István gróf unokaöccsét hallgatták ki*.-'" Mondád a dr.: elő báró úr, miért volt 1918. október 31-én Tisza grófnál? Merénylettől féltette, va«s»-volt-e tudomása, valami illene készülő merényletről? Radvánszky báró: Mikor felébredtem, röpcédulákat mutattak nekem, amelyeken a forradalomról különböző frázisok voltak. Az volt az impresszióm, hogy nagybátyámnak valami baja lehet, s dél felé elmentem hozzá. Nagybátyámat kérlelte a felesége, hogy menjen el hazulról falura, vagy vidékre. Elküldték a soffőrt megnézni, hogy lehet-e még autón közlekedni. Ekkor proponáltam, hogy nagybátyám jöjjön az én lakásomra. Erre ő határozott hangon azt mondta: „Fiam, sohasem bujkáltam, most sem lopok". Említette ebéd alatt, hogy járt nála valaki délelőtt. Egy futóbolond. Részleteket azonban nem mondott el. Sándor János is ott volt. Fél öt óra tájban nagybátyám azt mondta, hogy be kellene menni a klubba. Nagynéném kérlelte, ne menjen, mert kellemetlensége lehet. Mire ő azt felelte, hogy politikai barátaival kellene megbeszélni a teendőket. Megszólalt Sándor János, hogy ő majd bemegy a klubba helyette. Hozzám fordult azután, hogy kísérjem el, és a válasszal jönek vissza. Elmentem azzal a szándékkal, hogy éjjel visszajövök, mert a támadástól éjszaka tartottam. Nem gondoltam, hogy fényes nopoi kövessenek el merényletet. Sándor Jánossal valóban gyalog be is mentünk a városba. Akkor alakult meg az alkotmánypártból és a nemzeti pártból egy párt, ahová Sándor János elmen!- Mikor én megérkeztem a klubba, láttam, hogy Sándor János nincs ott. Gondoltam, esetleg rossz hírt hallhatott. Egyszer csak láttam, hogy ideges reszketéssel belép. Mindjárt rosszat sejtettem, odamentem hozzá és ezt kérdeztem. ..Meggyilkolták?" — „Rém, még él". — volt a válasz. Erre a telefonhoz szalad an. Telefonáltam, hogy mi van, s azt a választ kaptam, hogy már nem él. Rögtön kimentem Sándor Jánossal a villába. Odaérve, kinyitottam a hall ajtaját, ott lábam feküdni nagybátyámat. Nagyj nénim mellette ült. Almássá Deniz pedig bekötött , fejjel járkált. Lefektettük nagybátyámat az ágytbi,münkben és nem a susztertől, szabótól és divatárusnőtől való. De ehez vezér kell: férfi a talpán, de külösen asszony. Vezér, aki tanácsba hívja a sújtottakat és ott meghányják-velik azt, hogy mint lehet, mint kell szembeszállni e pusztító napok kegyetlenségeivel, az emberi gyengeségekkel, az álszeméremmel és hiúsággal. Luxusunk legyen a szegénységünk, fényűzésünk a lelkierő, és elhatározásaink titka hazafiságunk, még akkor is ömlött a vére s ebből következtetem, hogy elvérzés folytán halt meg. — Alighogy bevittük, de éntették, hogy egy főhadnagy akar beszélni velem. Egycsillagos tiszt mutatkozott be, de főhadnagynak mondotta magát. Nem jegyeztem meg a nevét, de később hallottam, hogy Sasnak hívják. Mint a hadügyminiszter segédtisztje mutatkozott be. A hadnagy mögött, mikor bejött az előszobába, egy közkatona ált. Azt mondotta a hadnagy, hogy a hadügyminiszter megbízásából jön, hogy Linder hadügyminiszter küldte, hogy a családtól megkérdezze, segítségére lehet-e. Boszosan feleltem: „Igazán nincs mit segíteni, jött volna előbb." Azt mondta, hogy a kormány és a miniszterek nevében kéri, adjam elő a dolgot, hogyan történt. Pár szóval előadtam neki a dolgok Mikor elmondottam, nagy zavarban ölölt hatot és azt mondotta, még egy megbízása van: Meg kell néznie, hogy tényleg meghalt-e Tisza István gróf. Kihúzott egy negyedik papirost. Linder aláírásával ő látott szolgálati jegyet, amelynek tartalma fedte Sas állítását. A tárgyalást vezető: Tehát csak azt tudja, hogy Sas állítását fedte? Ez fontos, mert ha az állt benne, hogy meghagyja a hadnagy úrnak, hogy menjen ki és győződjék meg arról, hogy Tiszát tényleg meggyilkolták-e, kik és milyen körülmények között, annak más az értelme, mint amit itt a báró úr előadott, hogy külön megbízást kapott arról, hogy győződjék meg, csakugyan meggyilkolták-e Tiszát. Radványszky báró: Csak azt szeretném mondani, amit igazán tudok. Határozottan tudom, hogy ezt a kifejezést használta: „Megnézem, hogy gróf Tisza tényleg meghalt-e." Ez a kifejezés örökre megmaradt emlékezetemben. Én azt mondtam neki, hogy nézze meg, de kellő tapintattal. A hadnagy látta, hogy Tisza meghalt és akkor az egész kormány nevében részvétét tolmácsolta a családnak". Erre belőlem kitört az indulat és kicsit kiabálva mondtam: „Ebből pedig nem kérek." A katona, aki a hadnagy kíséretében volt, a katonatanács küldöttje volt, nevét nem tudom. A tárgyalást vezető: Igaz, hogy még aznap küldött a kormány koszorút? Radvánszky: A koszorú a beszentelés előtt való délelőtt jött meg. Ez másodikán volt. A koszorút, sajnos, átvették, mert senki sem volt ottan, aki visszaküdte volna. Én a koszorút természetesen eltüntettem. A szalag egyik oldalán valami ilyes volt. ..Legnagyobb politikai ellenfelemnek/" A másik oldalon: „Gróf Károlyi Mihály.“ A hadnagy távozása után nemsokára megérkezett a rendőrbizotság, úgy tudom, Szentkirályi volt ott egy idősebb rendőrorvossal és egy másik idősebb ártanygalléros rendőrfőtisztviselővel. Nagynénénk említette, hogy miért csinálják ezt a komédiát, mikor nyomozni úgy sem fognak. Nekem is ugyanez volt az impresszióm. Mondada dr. kérdéseire előadja Radvánszki báró, hogy Tiszánál sima aranyóra volt aznap, melyet a gyilkosság után teljesen szétlőve találtak. A golyó nem merőlegesen, hanem oldalról találhatta. A hasfalon levő sebre nem emlékszik olyan pontosan, mint a halálos sebre. Azt tudja, hogy ferdeirányú lövés volt, a jobboldalon levő bemeneti nyílás valamivel följebb volt, mint a baloldali. A felsőtesten levő sérülés halálos volt. A hónai ivónál irányában a jobb vállon ment be a golyó, keresztülhatolt a mellkason, azután a baloldali Tisza Istvén gróf gyilkosai. — A tárgyalás hatodik napja. — Ratsvánszky Sára báró és Szentkirály Béla kihallgatása. —