Budapesti Hírlap, 1921. február (41. évfolyam, 25–47. szám)

1921-02-24 / 44. szám

Budapest, 1921 XII. évfolyam, 44. szám ára 2 korona. Csütörtök, február 24. ..................■...............­­■. . ■■ JUA Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Steffsettel árast ngess évre 280 kor., fél évre 140 kor., nagy.c­av­e 70 kor., egy hónapra 25 kor. ügyes mm ára mindenfitt 2 kor. Hirdetéseket Budapesten felvesznek az összes hirdetési irodák. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: la.­o A Szerkesztőség: Vill. ker., Bükk Szilárd­ utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vill. ker., József-kirat 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84. „­Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazdban. Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Ámen.*­ st paripa. Budapest, febr. 28. Arról a parádés lóról legyen itt a szó, a­­melyen tegnap Andrássy Gyula gróf oly ele­gánsan, úgyszólván a politika „ma­gas“ iskolá­jának szabályai szerint belovagolt a keresztény párto­k szövetségébe. Azt hiszem, senki joggal le nem kics­inyelhe­ti Andrássy elhatározását és cselekedetét, ő a választások óta néma, ügyelő tagja a Háznak. Ezt az állását most feladta. Miért? Személyes türelmetlenségből? Gyerekes dolog volna ezt állítani. Elfáradt a pihenésben? Hiszen az sem bizonyos, hogy pihent volna eddig. A miértre nincs más felelet, mint hogy látta, hogy a dolgok nem jól mennek s ezért, ha már ott van, ő is felelős. Ha pedig valakire ránehezedült a felelősség érzete, akkor minden egészséges eszű ember szívesebben vállal felelős­séget azért, a­mit csinál, mint azért, a­mit nem csinál, vagy a­mit mások cselekesznek. Eddig sokan vállalkoztak arra, hogy megmentik le­romlott helyzetéből a hazát. Sajnos, még senki­nek sem sikerült a dolog, s minthogy az ország dolga, ha előre nem megy, az már súlyos esete a hátramenésnek: semmi sem érthetőbb, mint hogy Andrássy gróf, a legképzettebb, leggyakor­lottabb s legiskolázottabb politikusaink egyike, nem tudja tovább nézni a meddő vergődést és eddigi szemlélő helyzetéből, mint a régi jó frázis mondja, a tettek terére kivan lépni. Ez tiszteletreméltó elhatározás, mert nem az a fontos dolog, hogy én, vagy te, vagy ő mentse meg a hazát, hanem az, hogy a haza megmentessék. És most arról lévén a szó, min­denki kénytelen meghajolni a valóság előtt, hogy Andrássy kilépett magányából és kezébe vette ez eszmének a zászlaját. Mondjuk ki, képességei vannak a feladathoz, gyakorlata, ta­pasztalása van hozzá, most, úgy látszik, végre kedve is van hozzá. Azt is mindenkinek be kell látnia, hogy ilyen dologra nem vállalkozhatok egy magányos ember, a leggeniálisabb se. S egy kivált nem egy testület kebelében, a­hol szervezett pártok mér­kőzésén vagy megegyezésén dől el minden kér­dés, a haza megmentése is. Hogy Andrássy gróf elhatározása reális valósággá legyen, annak tehát első lépése, hogy beálljon valamelyik pártba. Azt, hogy a kormányzó pártszövetségbe állt be, már szinte második lépésnek kell ne­veznünk. Mert hiszen mit csinálhatna valamely kisebbségi ellenzéki pártban. Itt kezdődtek a dolog nehézségei. Ezek közé nem számítjuk azt, hogy liberális múltját, mint ócska vértét, el kellett magáról vetnie, hogy felvehesse a keresztény kurzus páncélját. Ezt se tudta volna minden vezet­ő több gráciá­val megtenni, mint ő, a­miért szívesen, meg is gratuláljuk őt, de egy pontban elhagyta ismert jó ízlése, s ebben tovább ragadta őt buzgalma, mint a meddig, tapintatunk szerint őt helyeslé­sünkkel elkísérhet­nők. Azt mondotta Andrássy Gyula gróf — s ez mint egy erkölcsi kényszer látszik elhatáro­zásában szerepet játszani, — azt mondotta: ha a keresztény kurzus letörik, akkor ismét csak a vörös kurzus következhetik. Ez két irányban súlyos kijelentés, ha meg­­áll. Kegyetlen­­élet magáról a keresztény kur­­­zusról, a­mely kétévi munkájával nemhogy odáig nem jutott el, hogy az ország rendjét, de odáig sem, hogy a maga életét biztosítsa. A má­sik irányban súlyos, mert az országról, a nem­zetről az a lesújtó ítélet van benne, hogy olyan gyáva, tehetetlen és züllött, hogy kétévi pauza után megismétlődhetik rajta az, hogy a tíz-tizenöt vakmerő kalandor és ugyanannyi — tengerész­katonákkal megrakott — automobil, ismét könnyűszerrel a nyakába ülhet Mi jobb véleménnyel vagyunk a nemzet­ről is (melynek hála Isten igen számos jeles és közszolgálatban kipróbált tehetsége egyelőre tét­lenségre van kárhoztatva) és jobb véleményben vagyunk a keresztény kurzusról is, a­mely íme munkába tudta állítani­ Hegedűst, Grata Gusz­távot, Belitskát (kik keresztények ugyan, de nem kurzusok) és most már Andrássy Gyulát is. Ez bizonyos javulásra, az attraktív erő föl­­­ébredésére vall. De, tisztelettel legyen mondva: semmiféle kurzus, sem a liberális, sem a vörös, sem a keresztény, nem alkotórésze az állam szilárd épületének: se nem kő, se nem szikla, se nem tégla, csak a vakolat. És minden vakolat las­san porlik, töredez és végre lehull. Aztán jön­nek más kőművesek és új vakolattal, új kurzus­­sal látják el az épületet. Nem kell attól félni, hogy­ a kurzus ka­tasztrofálisan letörik, s aztán jön a káosz. Lassabban, vagy gyorsabban, meg fog érni, meg fog öregedni, mint minden más kurzus, elveszti új és fiatal volta vonzóerejét és mint törmelék fog lehullani a kőépületről, melyet nem tartott, csak takart Magyarországon, ha csak a kül­földről fegyver élén be nem hozzák, boloseviz­­mus nem fog hamarosan újra táncolni rajtunk. Igen nagy ostobaságokat kellene elkövetnünk, hogy ez lehetséges legyen. Azt hiszem, Andrássy Gyula grófnak ezt a szertelen ítéletét csak az a szertelen vágya szuggerálta, hogy az építő, a mentő munkába beállhasson. Felkantározta, felcsatározta hát magának parádés paripájául, hogy mint délceg bajnok belovagolhasson rajta a táborba, a­melyet diadalra óhajt vezetni a nemzet nagy, vergődő küzdelmében. És íme, az alkalom is itt van rá, hogy­ egyénisége egész súlyát és tekintélyét belevesse az ingó serpenyőbe, a­melyen a közélet érdeke himbálózik. Általánosan feltűnik az a hallatlan jelenség, hogy a nemzetgyűlés átviszi egyik ülés­szakából másikba (a­hova tisztviselőit se viszi át) vitáját egy olyan kormány program­járól, a­mely azért alakult meg, hogy dolgoz­hassák. Ez nem elég, hanem a vitát oly széles mederben, oly változatos formákban folytatja, a­mely élénken emlékeztet bennünket a forra­­dalomelőkészítő obstrukciókra. Ha így megy a nemzetgyűlés zsinatja tovább, gondoskodni kell arról, hogy a pénzügyminisztert még egy to­vábbi esztendőre leszerződtessék, ámbár nem hiszem, hogy kötélnek álljon, mert igen nagyon nem mindegy ám az, hogy az egy évre kiszámí­tott pénzügyi terveket egy rövid év vagy két hosszú esztendő alatt valósítja-e meg. Le se szálljon hát addig Andrássy Gyula gróf tüzes paripájáról, hanem gázoljon bele — nem is annyira a pártok, pont egyesek e pri­vát kedvtelésébe. Mert igazán nincsen értelme annak, hogy a képviselő urak vitázzanak orszá­gos költségen egy programról, a­melyet ma már talán azok is elfelejtettek, a­kik megfogalmaz­ták, s a­melyet az érdekelt nagyközönség igazán akkor se vett komolyan, a mikor újdonatúj volt. Higyishalmy és Sándor Pál. — Int­­erpollációk a neaxxetgyűlésiben. — A missiui matin-féle szerződés rejtelmei. — A monil­­pottsztim­e rendszer. — Jetem­ Samu miliődése. — Délelőtt dz órától este hétig tárgyalt a nemzet­­­gyűlés. — A nemzetgyűlés ülése ma fölötte hosszúra nyúlt. Délelőtt fél órától este 17-ig tartott s a nap­nak legnagyobb részét interpellációk foglalták le. Nagy érdeklődést s hellyel-közzel zajos izgalmat keltett Hegyeshalmi­ kereskedelmi miniszternél, és Sándor Pálnak vitája a Biedermann-féle áll a taván­ul­i szerződésről. A miniszter azzal vádolta meg Sándor Pált, hogy támadása voltaképpen a keresz­tény irány befeketítésére irányul s erre Sándor Pál kétségbevonhatatlan uj adatokkal bizonyította a szerződés káros voltát. Később ugyancsak nagy­­mozgalmat idézett föl Sándor Pál a szénszállítás­ról, továbbá a katonai konfekciós szállításokról, az élelmezési monopóliumokról és Stern Samu műkö­déséről szóló interpellációjával, a­melyre Vass József közélelmezési miniszter azonnal válaszolt. Az inter­­­pell­álók közt­ volt ma Széchenyi Viktor gróf is, a­ki oroszországi hadifogjaink hazahozatalát sürgette. Az interpellációra Gratz Gusztáv külügyminiszter r­yomban válaszolt. A Kormány programjáról szóló vita kereté­ben Rassay Károly és Barla-Szabó József a kor­mány iránt való bizalmatlanságukat fejtették ki. A részletek alább következnek: A nemestégü­lés ülése. Az ülés elején a mentelmi bizottság előadója jelentette, hogy a részint izgatással, részint rágal­mazással vagy becsületsértéssel vádolt Sziráky Pál, Vértes Vilmos, Zákány Gyula, Ujváry Géza és Drizdy Győző ügyében az eljárást­­befejezte. Hegyeshalm­i Lajos kereskedelmi miniszter, beterjesztette azután a védjegyoltalomról rendel-,­kező törvény módosításáról szóló törvényjavas­latot. A kormány programja. A kormány programjához ma elsőnek Rassay Károly szólalt föl. Andrássy tegnapi beszédére ref­lektálva, örömét fejezi ki azon, hogy Andrássy végre félretette a duzzogás politikáját. A kormány­ programjáról vitatkozni — úgymond — ak­kor, a­mikor a kormány már két hónap óta vágd a végre­hajtó, sőt a kivételes hatalmat, fölösleges. Legyen már egyszer vége a kivételes hatalomnak. A mércse a pénzügyminiszter lemondott, akkor a miniszter­­elnök egy angol alkotmányos pózzal beadta a kor­­mény lemondását s uj kormányát olyanokkal töl­tötte meg, a kiknek sem pártba sem érzelmi kö­zösségük nem volt a nemzetgyűléssel. A kormány nem védi a nemzetgyűlés szuverenitását Pest vár­megye tegnapi határozata már a teljes forradalmat, jelenti a nemzetgyűléssel szemben. Azután a király­­kérdéssel foglalkozik. Az amerikai Szabadság meg­írta, hogy Dvorcsák Győző nemzetgyűlési képvi­selő két óra hosszat időzött Pranginsban IV. Károly királynál Azt is megírta ez a lap, hogy Magyaror­szágon a hatalmat gyakorló képviselők vissza akarják hozni a királyt s hogy ez meg fog történni: ez év júniusa és szeptember között. És ezt a lapot­ szabadon terjesztik az országban. Károlyi József­ gróf főispán azt a kijelentést tette, hogy ő a királyi által kinevezett főispánnak tartja magát, s még mindig nincs fölmentve. Andrássy is kétségbe vonta, hogy a nemzetgyűlésnek joga volna hozzányúlni a® államjogi problémák megoldásához. Mindezek alap­ján azt mondja Rassay, hogy főképp a királykér­,­dés miatt bizalmatlan a kormány iránt. Azután szóvá tette a tisztviselők helyzetét s kijelentette, hogy addig a pénzügyminiszter egyetlen javaslatot­­ sem fogja megszavazni, a­míg a tisztviselőkön nem , segít. Most fölemelkedett Teleki Pál gróf miniszter*,­elnök s beterjesztette az 1915—1916. évi zárószám­­adásának I—-VIII. füzetét, továbbá a magyar ko­rona címerének magánosok, vállalatok, intézetek ál-l tal való használata engedelemdijának fölemeléséről. Szóló törvény­javas­latot. ~~u­' ’~r

Next