Budapesti Hírlap, 1930. június (50. évfolyam, 123-145. szám)

1930-06-29 / 145. szám

Megjelenik minden napIRODALOM ÉS MŰVÉSZET Színház — Tudomány — Könyv — Zene — Film — Iskola — Kritika — Foly­óiratszemle I. melléklet 1930 jún. 29 A bécsi opera új éve Clemens Krauss igazgató­­ programmja.­­A bécsi állami operaház jövő évi programm­­j­át most hozta nyilvánosságra Clemens Krauss igazgató. Az első újdonság az eddigi terv sze­rint Jaromir Weinberger „Schwanda, a du­dás“ című dalműve lesz, amelyet a mi Opera­házunk számára is megszerzett Radnai Miklós igazgató.­­ Új rendezésben kerül színre az ősz folya­mán Mozart vígoperája, a „Figaro házassága“ és Franz Werfel új szövegével felújítják — mint már megírtuk —a Verdi „Don Carlos“-át is. December végén iktatjuk a játékrendbe Heuberger „Operabál“ című klasszikus ope­rettjét. Az új év első eseménye Egon Wellesz „A bacchánsnők“ című műve lesz, amelynek szövegkönyve Euripidész nyomán készült. A Redoutensaal színpadán kerül bemutatóra Wolff Ferrari operája, „A négy házsártos“, továbbá Mozart „Idomenev“-ja, amelynek par­titúráját Strauss Richard teljesen átdolgozta. Strauss egyébként is tevékeny részt fog venni mint dirigens a bécsi operaház munkájában karácsonytól egész április végéig. Több érdekes reprizre is készül Clemens Strauss a jövő szezon során, így felújítja Strauss „Die Frau ohne Schatten“ című dal­művét és, Korngold „Violanta“-ját. Az előbbi­ben a magyar Angerer Margit, az utóbbiban a magyar Németh Mária és Pataky Kálmán éneklik a főszerepeket. Felújítják azonkívül „A nürnbergi babá“-t, Adam operáját, Korn­gold átdolgozásában és Rossini „Az olaszok Algierban“ című vígoperáját, Hugo Röhr át­dolgozásában. Amerika konzervatív kezd lenni... Heywood Broun, az amerikai Nation című hetilap okos, kedves és elmés kolumnistája, a Heywood Broun úgy gondolja című állandó rovatában amerikai szempontból rendkívül meglepő módon ezúttal arról elmélkedik, hogy minden új élmény és először tapasztalt dolog számára határozott tehertételt jelent, nem in­­gerli, nincs a kedvére. Amit ő hangoztat, me­rőben új­ hitvallás az Új­ Világban, hiszen tudjuk, milyen majomszeretettel csüggnek az emberek odaát minden divaton, micsoda lel­­kendezéssel habzsolják az újat s hogy semmi fáradságot nem kímélve részt kérnek a tech­nika legfrissebb eredményeiből, minden múló hóbortból, vívmányból és szenzációból. Pedig hát... — mondja Heywood Broun. Tengerentúli szemszögből feltűnő jelenség az ő nyugodt, fölényes konzervativizmusa: íme egy ember, aki a megszokott, a régi, párt­jára áll s teszi ezt vehemens lelkesedéssel! Ha­dat üzen az „újdonság ingereinek. Felszóla­lása azért is figyelemreméltó, mert kétségte­len, hogy mögötte az intelligens amerikai kö­zönség sokezer tagja áll. Amerikában már együtt van s régóta bőségben van együtt mindaz, amit emberi elme, igény, vagy megkí­vánt s elérni képes volt. S elhihető, hogy a legjobbak már bele is fáradtak abba a tökéle­tesebb és újabb után való állandó­ bajszába. Hiszen minden megvalósult kultúra teteje az egyéni konzervativizmus, a szenzációhabzsolá­­sokkal szemben való szkeptikus ellankadtság. Úgy látszik, Amerika művelt polgársága is bágyadt már a képtelen hűhótól, fejvesztett lármától. Most hát, ime, ott tartana, hogy Visszahúzódik, finom és érzékeny is lesz? S a tradíciók meggyőződéseit keresi, — hadd legyen mihez ragaszkodnia? — Mint a rádió legújabb­ előfizetője — kezdi Heywood Broun —• új világszemléletre tettem szert, melynek régen ki kellett volna bennem alakulnia. Hogy t. i. igen, téves felte­vésen alapszik az a minden újdonság iránti szenvedélyes szeretet, amelyről tömegpszicho­lógusaink és színházi vállalkozóink annyit nyi­latkoznak. S a lapszerkesztők, akik fiatal munkatársaiknak egyre azt ordítják: találjon ki végre valami újat, mert csak az kell a kö­zönségnek, nem kevésbbé balga és felületes látszat áldozatai. Végtelen kevés olyan ember él a földön, aki őszintén vágyik a valóban „Új“-ra, eddig nem szerepelt szenzációk for­radalmi feltalálására. S ha egy bizonyos mű­vet, vagy produkciót, vagy irányt — a szemre­hányás mellékízé­v­el — régimódinak bélyeg­zünk, ez a régimódiság, valljuk be, jóleső, szí­vet melegítő hatást gyakorol mindenkor az átlagemberre. De csak az átlagemberre ne vár­jon? Véleményem szerint — mindenkire! — Amit szemünk először pillant meg, amit első ízben­ élünk át, — folytatja igen találóan Heywood Broun — csak ritkán szerez zavar­talan, tiszta örömet, vagy harmonikusan kel­lemes meglepetést. Az első élmény okozta csa­lódás csaknem elkerülhetetlen. Az agy nem képes objektív ítélkezésre, szubjektív véle­mény pedig még nem fejlődhetik­ ki. Lehet-e helytálló az első benyomás, melyet új város­ról, vidékről, emberről, művészről, divatról al­kotunk magunknak? Még az annyiszor meg­­énekelt első látásra való szerelem is hiányos szenzáció marad, nem nyújthatja az érzelem száz százalékát s nem mentes a bizonyt­al­a­n­­ság kiszolgáltatott, feszélyező elemeitől. Álta­lában következményei is katasztrofálisak. S ha érzékszerveinken keresztül világítjuk meg ezt a tételt: mi a jó illat? A parfom, amelyet, megszoktunk... Mi a tetsző ruha, a kedvelt szín? Amihez könnyű alkalmazkodni, mert egyéniségünk megszokott kereteihez illik. Sem­mit sem üdvözlünk oly szívesen idegenben, mint a magunk kertjének virágait... s isme­rős arcoknak, megszokott hangoknak örülünk s nem az idegeneknek. Jelentkezzék, ha él a világon olyan ember, akinek ízlett az első po­hár sör, amelyet valamikor megivott, vagy az első olajbogyó! Nem is szólunk az első ciga­retta émelyítő reminiszcenciájáról, amit kö­högések közt, fuldokolva, hősies elszántsággal két hétig szívtunk,­­ de kettesben. Hogy vágytunk titkon közben a csokoládéfagylaltra, vagy a savanyú cukorra. S ,ha jellemes embe­rek lennénk, többé életünkben nem nyúltunk volna sörhöz! Ám a bennünk lakó következet­lenség s az iskoláskönyveknek ama buzdító in­telme, hogy sohse csüggedt, azt parancsolja, hogy rá kell jönnünk a dolgok ízére, így jár­tam persze a dohány élvezetével is. Ezt leg­alább nem bántam meg. S ugyanígy van az ember egy csomó más jelenséggel, amit lassan fedez fel és fogad egyre erősödő barátságába, így: a zenét, a piktúrát, az égbolt csodáit, a természet alkotásait, hegyeket, tavakat és ten­gereket. —■ A zenei művek élvezetére is nagyon rá­illik az, hogy az ember eredetileg idegenkedik mindentől, ami szokatlan. A modern operák pl. rendszerint közönybe vesznek, míg az ezerszer végigélvezett áriákat és szerelmi duó­kat a közönség mindig szívesen végighallgatja újra, meg újra. A zenekritikus álláspontja bi­zonnyal haladottabb, de a nagy tömeg számára Puccini, Verdi s a jó esetben Wagner, el nem arulható műélvezetek. Ugyanez áll a színpadra, is, noha a Broadway temérdek szín­háza szakadatlanul liheg s izzadva kapkod slá­gerek után. Közbe jön egy fiatal író, megírja az elcsépelt históriát az ifjú emberről, aki nagyon szeret egy leányt, elénk tárja az una­lomig ismert, romantikus mellékkörülménye­ket, melyek fölött a harmadik felvonás végén diadalt ül a Happy End s ideköszönt a várva­­várt, a nagy siker. Övé minden babér! A new­­yorki színházi évad nagy drámai meglepetése, a Zöld Legelők című tehetséges és merész ó­testamentumi színjáték. De a szerző, Con­nelly, nagyon jól tudja, hogy nagysikerű munkája, a vakmerő újszerűség máza alatt voltaképpen kacérkodás a középkori passió­játékok irányában. S sikerének egyik lényeges titka, hogy a nézőtér szívesen ismétli át, amit az iskolában Noéról, bárkájáról és a vízözön­­ről tanult. A közönség — a darab fanyar élet­igazságain túl — újra gyermeknek érzi magát. Maga az író is — lelke mélyén nem is any­­nyira az ismeretlen közönségnek — néhány barátjának dolgozik elsősorban, akiknek az ítéletére súlyt helyez. A nagy tömegek véle­ménye kevésbbé érdekli, mint a­ magasztaló, vagy feddő —de számtalan beszélgetés és vitat­kozás emlékét rejtő — baráti bírálat. — Minden téren csak az rokonszenves szá­munkra, ami reminiszcenciákat kelt — mondja Heywood Broun, aki látszólag egyetért a pszichoanalízis egyik vezérlő motívumával, mely a későbbi élet valamennyi megnyilvánu­lását gyermekkori élmények hatásából vezeti le. A cikkíró sok tekintetben helyes nyomokon jár. A lélek premierjei, a törtetés unaloműző, új szépségek után, súlyos válságok okozói le­hetnek. S az ember boldog lehet, ha hazaérke­zik a nyugtalan és kíváncsi idegek e céltalan kirándulásaiból. S végeredményben: nem si­vár és unalmas a szoknyavadász Don Juan esete? A mindig új, a mindig ugyanaz. Csak az állandóságban van fantázia, csak az oda­adásban vannak fejlődés és be­teljesülési le­hetőségek. Gelli ! asszony, a bizonyára tehetséges színmű­vésznő, amikor hirtelen mentő ötlete tá­mad­. Megvásárolta Párizs legdrágább tel­két a Boulevard Hausmannon és a zöld­babbal ültette be. Az emberek csodájára járnak az új veteményes kertnek. A mű­vésznő „színházi“ attrakciójának határo­zott sikere van- Marcelle Rahna kisasz­­szony nem hiába termeli a zöldbabot a párizsi nagy boulevardon. Úgy látszik zöldbabot termel, de­­ karriert fog aratni.... BEssa-tass® * (A kormányzó a Budai Színkörben­) Horthy Miklós kormányzó feleségével együtt megnézte pénteken este „Az első tavasz“ előadását a Budai Színkörben. A kormányzó szívesen és sokat tapsolt az operett főszereplőinek. * (Huszka Jenő ünneplése a zeneszer­zők és szövegírók értekezletén.) A Zene­szerzők, Szövegírók és Zeneműkiadók Szövetkezete pénteken este összejövetelt tartott, amelyek Huszka Jenő elnök be­számolt­­a legutóbbi szerzői kongresszusok eredményeiről, ismertetvén különösen a hangos filmjogok terén elért sikereket. Az értekezlet Molnár Jenő dr. indítványára Iluszka Jenő elnöknek, akinek az elért eredmények köszönhetők, köszönetét fe­jezte ki. Az értekezlet után vacsora volt, amelyen száznál többen vettek részt. A vacsorán Faragó Jenő üdvözölte Huszka­­Jenőt. * (Egy párizsi színésznő zöldbabot ter­mel, hogy karriert arasson.) Párizsban a színházi szezon már kapuzárás előtt van. Lezajlottak a premierek, eldőltek a sike­rek és bukások, nyári forróságban hal­doklik a színházi élet. Hogy csinálhatna karriert még hamar az utolsó órában egy kis színésznő, aki feltétlen bámulója saját tehetségének, de senki sem törődött vele? Ezen gondolkozott Marcello Rahna­k is­ Magyarország zenei missziója és az új muzsikus nemzedék * Molnár Antal a Zeneművészeti főiskola tanára nyilatkozik a fiatal zenészek helyzetéről Molnár Antal, aki két évtized óta foglalkozik a zene szociológiai összefüggésével és több munkájában rávilágított e kérdés jelentősé­gére, a fiatal magyar zenészek helyzetéről a következőket mondta a Budapesti Hírlap munkatársának: — Tehetségek bőven vannak. Magyarország nemcsak aránylagosan, százalékban, hanem ab­szolút számban is a legtöbb elsőrangú muzsi­kust produkálja a világon: zeneszerzőket, zon­goristákat, hegedűsöket, sőt, legújabban már énekeseket is. Az utóbbi három év óta fellen­dült a fúvóhangszerek iránt is az érdeklődés. Karmesteri tehetségekben is bővelkedünk, aminek azonban azért nincs látszatja, mert hiányzik az önállóan kiépített , karnagyképző tanfolyam. ELHELYEZKEDÉSI LEHETŐSÉG. — Számítani lehet arra, hogy nálunk éven­ként 80—100 diplomás fiatal muzsikus kerül ki az életbe. Ezeknek az elhelyezkedési lehető­sége majdnem egyenlő a nullával. Minthogy a külföld — beleszámítva Amerikát is — mind­inkább nacionalista alapra helyezkedik az állá­sok betöltésénél, felmerül az a kérdés, hogy lehetne ennek a muzsikus-produkciónak ará­nyos foglalkoztatási területet nyitni idehaza Magyarországon ? — Kezdjük a zeneszerzőknél. Ma az a hely­zet, hogy a fiatal zeneszerzőink, túlnyomó több­sége egészen méltatlan pedagógiai napszámos munkát végez. Az új, komoly kompozíciók iránti érdeklődés hazánkban minimális. Ennél­fogva kiadóink is többnyire mereven elzárkóz­nak az új művek kinyomatása elől. Százszámra halmozódnak értékesnél értékesebb művek az író­asztal fiókokban, a tehetségek egy része pedig elkedvetlenedik vagy elsikkad. Az új művek előadása is súlyos nehézségekbe ütközik, főleg a nagyobb együttesekre írt műveké, mivel a legtöbb fiatal zeneszerzőnek a szólamok lemá­­soltatására sincs pénze. A FEJLŐDÉS ÚTJA. — Lényeges segítséget ebben az irányban csak két tényező összhatása nyújthat: a ma­gyar társadalom anyagi megerősödése és a ko­moly művészet iránti érdeklődés szélesebb körű felébredése. Reméljük, hogy mihelyt nemzeti életünk vérkeringése egészségessé válik, a hazai művészi termelés iránti kellő érdeklődés fokozódni fog. — Az, hogy képzőművészetünkkel szemben ez a folyamat már megindult, —a­mint azt leg­utóbb a „Budapesti Hírlap“ pályázatának si­kere is mutatta — bizonyára annak köszönhető, hogy a hazai képzőművészeti kultúra régibb idő óta mutat fel elsőrangú eredményeket, mint a zene és hogy a festők és szobrászok jobban vannak megszervezve. A zene terén ellenben még mindig van nálunk bizonyos jogosulatlan idegenimádat, noha húsz év óta a magyar zene­termés világviszonylatban is elsőrangú. Bizo­nyára segíteni fog a helyzeten a fiatal muzsi­kus nemzedék megszervezése, mely most fo­lyik az ismét feltámasztott Új Magyar Zene Egyesület (UMZE) keretében, decentralizált zenek­ULTURA.­ ­ Az új pedagógiai erők elhelyezése érde­kében elsőrendű tényező volna a vidéki zene­iskolák szaporítása, illetve kibővítése. Meg kell teremteni ugyanazt a decentralizációt a zené­ben is, ami egyetemi pálinkánkban már meg­valósult.­­ A második fontos segítség volna az úgy­nevezett kontárkérdés rendezése, amelyről az utóbbi időben annyi szó esik. Ausztriában és Németországban már általánosan kötelező ma­gánoktatók részére is bizonyos pedagógiai ál­lamvizsga. Ha nem is lehet ugyan végkép meg­akadályozni zugerők működését, annyit el le­hetne érni, hasonló vizsgakötelezettséggel, hogy fiatal, tehetséges pedagógusoknak ne kelljen éhezniök a kontárok garázdálkodása miatt, akik még 50 fillérért is adnak magánórát, amely azonban persze még ennyit sem ér. ELŐADÓMŰ­VÉSZEK. — Legjobb helyzetben még aránylag az elő­adóművészek vannak, hiszen tapasztaljuk­­ is, fiatal előadóink lassacskán ismertekké válnak fiatal előadóink lassacskán ismer­tekké válnak külföldön. Itt persze kitűnő úttörő munkát végeztek előttük Dohnányi, Waldbauer, Bar­tók és a Hubay-növendékek. Már ma is szá­mos magyar muzsikus működik külföldi zene­karokban, ezt láthattuk Toscanini együttesé­ben is. E téren állandó javulás várható. Fiatal operaénekeseink elhelyezésére Radnai igazga­tónak van életrevaló terve. Ő vidékre járó­ staggionokat óhajt szervezni. .■ : MAGYARORSZÁG ZENEI MISSZIÓJA. — Nem valószínűtlen, hogy Magyarország szerepe rövidesen olyan lesz a zene terén, mint volt a XVIII. századbeli Itáliáé, melynek ve­zető zenészei szintén nagyrészt külföldön érvé­nyesültek. A legjobb magyar szerzeményeket már ma is gyakrabban adják ki és adják elő külföldön, mint idehaza. — A mai helyzet a várható fellendülés előtti mélyponton van. Hihetetlen, ami mindennel kénytelenek foglalkozni megélhetésük érdeké­ben zeneszerzők, pedagógusok és előadók. Be­széljünk-e jobb sorsra érdemes komponisták­ról, akik moziban zongoráznak, vagy jazz-slá­­gereket hangszerelnek? Kitűnő előadókról, kik­ kénytelenek szalonzenekarokban sínylődni és diplomás tanár létükre jazz-hangszerekkel bí­belődni? — Rendkívül sokat segíthetne, ha a Magyar Rádió­­ tervszerűbben­­foglalkoztatná érdemes fiatal zenésznemzedékünket és hivatottaktól szerezné be ilyirányú információit. — Ha a magyar társadalomban olyan vissz­hangot fog kelteni mai zenénk fellendülése, mint aminőt érdemel, akkor az ilyen kinövések hamaros eltűnésével számolhatunk. V. M. Mai Dalárda július 2-án az Állatkertben hangversenyt ad. Műsoron: Ádám Jenő, Bartól­ Béla, Demény Dezső, Gold­­mark, Hubay Jenő, Kodály Zoltán, Szeghy Sán­dor kórusai. IVASBUTOROK HAIDEKKER ♦ FIÓK: FIUMEI-UT 3 * (A Belvárosi Színház és Vígszínház kapuzárása.) A Belvárosi Színház szom­baton este fejezte be évadját a „Fruska“4 kilencvenötödik előadásával. Holnap, va­sárnap a Vígszínház is bezárja kapuit. Ez alkalommal is „Az úgynevezett szerelem“ kerül színre. * (A Comedie Française szabadtéri elő­adása.) A párizsi rekkenő hőségben a Co­­médie Francaise fennállása óta első ízben előadást tartott szabad ég alatt. Az elő­adást Hugo Viktor és a romantika cente­náriuma alkalmából tartották a Place des Bosges-on, Hugo Viktor lakóháza előtt, „Marion Delonvc“ került színre mintegy százezer főnyi közönség jelenlétében. Sajnos a nagy téren keveset lehetett hal­lani az előadásból, noha megafónon köz­vetítették.

Next