Budapesti Közlöny, 1871. február (5. évfolyam, 26-48. szám)

1871-02-14 / 36. szám

bizottsági tagnak kiadatnak megbirálás végett, mely után a bizottság a 12., 13., 14. §§-ban meg­határozott módon a dolgozatok minőségéhez ké­pest hozand ítéletet. 16. §: A bizottság elnöke a vizsgálatokról jegy­zőkönyvet vezet, melybe a vizsgálatokra vonat­kozó adatok bevezetendők. Ezenkívül a jelöltnek kívánságára a vizsgálatról a bizottság nevében külön bizonyítvány adandó ki, mely az elnök és a jelölt felett a 12. §. értelmében szavazott bizott­sági tagok aláírásával és a bizottság pecsétjével elláttatik. 17. §. Azon körülmény, hogy valaki szavazat­­többséggel képesíttetett a­lköny­vbe ugyan beíran­dó, de a bizonyítványban ki nem tétetik. 18. §. A vizsgálatra jelentkező, mielőtt a vizs­gálatra bocsáttatnék, a bizottság elnökénél a bi­zonyítványnak 50 kvnyi bélyegét és 10 p. írt vizs­gákat tetetni tartozik. 19. §. A bizottság pecsétje Magyarország czi­­meréből áll e körirattal: „Magyar gyorsirászat­­tanárokat vizsgáló bizottság." 20. §. Egy évvel ezen szabályzat kihirdetése után csak azon egyének, kik e bizottság előtt a gyo­rsirási vizsgát megállották, alkalmazhatók ha­zai tanintézeteken a gyorsirászat nyilvános rendes tanáraiként. NEMHIVATALOS RÉSZ Néhai Szalay Antal egy Miskolcz városában felállítandó polgári iskola javára végrendeletileg 5000 frtot hagyományozott oly módon, hogy míg egy ily iskola felállítta­tik, a fennebbi tőkeösszeg kamatai évenkint a tőkéhez csatoltassanak. „A járási 'őrmesterek” kérdésében. A „Honvéd" f. é. febr .-ki számában több já­rás-őrmester nevében és érdekében ezen czim alatt „kérelem a m. k. honvédelmi mi­ni­s­t­e­r­i­u­m­h­o­z“ egy czikk jelent meg, mely­nek érdemére vonatkozólag hiteles értesítés nyo­mán következőket látjuk szükségesnek megje­gyezni : Azon panaszt illetőleg, hogy az 1809-ik évben járás őrmesteri állomásokra nyitott pályázatra vo­natkozó hirdetés hiányos volta miatt sokan kel­lőleg nem ismerték azt, mire pályáznak, s többen azon reményben, hogy nem lesznek elzárva az előléptetéstől, feláldozták tisztességes polgári ál­lásukat s kaptak érte semmit, megjegyezzük : a hirdetés körvonalazta a járási őrmesterek teen­dőit s hatáskörét, meghatározta a szükséges ké­pességet, az állomással járó illetményeket, ki­mondta, hogy öt évi szolgálat után az illető nyug­­díj­képes , sat. é­s íme ezt a hirdetményt megértették háromszor annyian, mint a­meny­nyi állomás volt betöltendő, s miután józan gondolkozású ember csak akkor hagy oda egy tisztességes állást, ha azt egy szintén tisztességes, de az előbbinél előnyösebbel cserélheti fel a f­e­l­áldozás szó itt legalább is helytelenül volt has­ználva. Hogy a járás-őrmesteri állomás, mint ilyen nem képesített első tiszti előléptetésre, magából az állomás természetéből magyarázható. A járás-őrmesternek, ha hivatásának meg akart felelni, — melynek teendőit itt felesleges felsorol­ni, — hosszabb gyakorlaton és időn át úgyszólván egybe kelle forrnia állásával, mi természetesen tartósabb egy helyben maradást igényelt, s ez is volt az ok, a miért a ministérium nem mondta ki azt, hogy a járás-őrmesterség első­sorban képesít az előléptetésre, s hogy a járás őrmestereket oly előnyökben részesité, mind fizetés, mind nyugdij tekintetéből, minőkben a csapatokbeli őrmesterek nem részesülnek. A hivatkozott 1870. jan. 8-ki 845. sz. rendelet egyébiránt midőn kimondja, hogy az oly j. őrmes­terek, kik hadnagyokká lenni óhajtván, a fegyver alatt szolgálók létszámába tétettek át, de előlép­tésük nem sikerülvén ismét­­. őrmesteri állásukba kívánnának visszahelyeztetni, úgy lesznek tekin­tendők, mintha ujonan neveztettek volna ki,­­ az állással járó igények is csak ezen visszahelye­zés idejének kezdetétől számítandók, mindeneset­re sokkal méltányosb, és humánusabb elvből in­dul ki, mint czikkiró, ki az ily egyénekre azon drácói sentencziát akarja kimondatni, hogy min­den honvéd igényeiket elvesztve bocsáttassanak el. Czikkiró továbbá azon kérdést veti fel: Mi fog történni a járás­őrmesteri állomások beszüntetése után ? A felelet e kérdésre a kormány czélzott in­tézkedéseib­en fekszik. Jövőre minden zászlóalj­nál a kezelő tiszten kívül egy nyilvántartási tiszt s két törzsőrmester leend alkalmazva , várjon az állomásokra kiknek lehet inkább kilátásuk, sőt joguk, mint a kellő képzettséggel biró volt járási őrmestereknek, s igy kérdjük, el van-e zárva elő­lük a pálya, főleg midőn újabb intézkedés szerint még a kezelő­tiszti vizsga letételére is megnyílik előttök az alkalom ? Egyébiránt a kormány azok­ról sem fog megfeledkezni, kik a fennemlített ál­lomások egyikét sem nyerhették el, de hivatásuk kötelmeit eddig pontosan teljesíteni igyekeztek. Hevesebb s idő előtti érzékenykedés, több biza­lom a kormány iránt s a felszólamlásokban ke­vésbé pongyola hang — mi nem zárja ki a nyilt­ságot— nem ártana. A vasúti és hajózási m. k. főfelügyelőség részé­ről az 1870-iki gabona kivitel ügyének megvilá­­gositása czéljából következő irat küldetett be hozzánk: A lefolyt 1870. évi gabnakivitel köztudomás szerint leginkább a Schweicz, továbbá Franczia- és Németország felé irányulván, esélyei teljesen a kiütött franczia-német viszályoktól váltak füg­gővé , miért is e kivitelre nézve a háború megtize­­nése előtt létezett, valamint később a háború által adott helyzet szerint, két, lényegesesen eltérő idő­szakot különböztethetünk meg. A) A háború kitörése előtti időszakban a gabna­kivitel elé annál nagyobb megnyugvással nézhet­tünk, mivel az a szállító intézeteket részint a kor­mány, részint saját előleges intézkedéseik folytán oly előkészülten találta, hogy azon esetre, ha a háború ki nem üt, e kivitel minden nagyobb fenn­akadás nélkül néhány hó alatt végbe mehetett volna. E meggyőződés annál indokoltabb volt, mert egyrészt 1 őz, 1870. évben csupán 15—16 millió mázsa, és igy csekélyebb kivitelre volt kilátás, mint 1868- ban, mely évben 20—22 millió mázsa vitetett ki; másrészt ellenben 2 év, mivel e két kiviteli időszak közben a hazai vasutak raktározási képessége 311,900 mázsával, szállítási eszközeik pedig 65 mozdonynyal és 2858 teherkocsival szaporodtak ; mire nézve hivatkoz­hatunk a „Budapesti Közlöny" 1870. évi 151. szá­mában megjelent közleményre, melyben az e te­kintetben gyűjtött adatok, valamint a hazai vas­utakon naponkint szállítható tetemes gabnameny­­nyiség is részletesen ki volt mutatva . Ezenfelül 3 úv, a németországi vasúti vállalatokkal kötött egyezmény alapján, egyedül a gabnakivitel czél­­jára, 2361 külföldi kocsi volt csere­használatul a hazai intézeteknek felajánlva; 4 er, a franczia keleti vasút szintén ajánlkozott kocsijait a magyar kivitel rendelkezésére bo­csátani ; 5-ör, a tiszavidéki vaspálya, a czeglédi állomás vágányainak szaporítása következtében, különö­sen pedig azáltal, hogy a szomszédos és a né­met szövetségi vasutakkal kocsi-szerződési és át­­számitolási kötelékbe lépett, legnagyobbrészt ki­bontakozott azon békákból, melyek szabadabb mozgását 1868. évben hátráltatták ; végre 6-ot, időközben az osztrák államvasut czegléd­­váczi vonalán a kettős vágány kiépült. Ezen nevezetes tényezők megnyugtató biztosí­tékot nyújtottak aziránt, hogy oly forgalmi ne­hézségek, mint a minők 1868. évben a gabnaki­­vitelre nehezedtek, ezúttal ismétlődni nem fognak. B) A közbejött franczia-német viszály folytán azonban e helyzet végkép megváltozott. Miután ugyanis a háború Franczia és egész Németországnak összes közlekedési eszközeit ki­zárólag hadiczélokra foglalta le, a hazai vasúti vállalatok a felajánlott külföldi kocsikat nemcsak saját rendelkezésekre, hanem a határig szállított gabonának továbbszállítására sem voltak képesek megnyerni. Kizárólag saját vasutainkra hárult tehát azon óriási feladat, hogy összes gabnakivitelü­nket hazánkból a rendeltetés helyéig, a külföld távol állomásaira, saját járműveikkel közvetítsék. De ezzel a baj még mindig nem érte véget, mert midőn vasutaink saját, valamint a szállítók érde­kében ezen, erejöket meghaladó feladatnak a leg­jobb akarattal legalább részben megfelelni igye­keztek, a németországi vasutak legtöbb iránya Posentól Silézia és Szászországtól Vesztfáliáig és a rajnai tartományokig,­­ valamint valamennyi dél-német pálya Salzburg és Passautól kezdve a Rajnáig, a kereskedelmi forgalom elöl rövidebb vagy hosszabb időre elzáratott. A forgalom korlátozásának eme bizonytalan­sága, a megnyitások és elzárások folytonos vál­takozása és rögtöni bekövetkezése, végre azoknak a különböző pályákra való kiterjedés tekinteté­­beni változékonysága, az osztrák-magyar vasúti üzletben is a legnagyobb zavart idézte elő. 11a valamely külföldi vonal ideiglenesen meg­nyílt, az összes gabnakivitel ezen irányt rohanta meg.Ekkor minden előleges figyelmeztetés nélkül e vonalon bekövetkezett a második vagy harmadik forgalmi szünet, mely részint egész vasútirá­­nyokra, részint csak egyes vonalrészekre és pá­lyákra terjedt ki. Ennek következtében a Németországban rekedt osztrák-magyar vasúti kocsik sok időre a külföl­dön elvágva maradtak, sőt ott hadiszállítmá­­nyokra vétettek igénybe, és az itteni pályák igaz­gatóságainak nyilvántartásából gyakran egészen eltűntek. Hasonlóképen az ideiglenesen elzárt vonalak számára azon reményben, hogy e vonalak mielőbb ismét megnyílnak, a készen tartott terhelt ko­csik a határállomásokon gyakran azon körül­ménynél fogva csoportosultak össze rendkívül nagy mennyiségben, mivel az illető vasútvonal a várt közeli megnyitás helyett, huzamos­ ideig zárva maradt. Ily viszonyok között, a forgalmi eszközök nagy részének kinnrekedése — kapcsolatban az ideigle­nesen elzárt vasúti vonalak számára a határszélen készen tartott terhelt kocsik összetorlódásával, — végre a nyilt vonalakra, sőt a belső forgalomra is káros befolyást kezdett gyakorolni. Ily sajnos körülmények között, hogy a belfor­­galom hátrányt ne szenvedjen, nem maradt egyéb hátra, mint a külföldön elmaradt kocsik vissza­szerzéséről gondoskodni , és a külfölddel való egyenes összeköttetést abbanhagyva, a szállítást csak a határig eszközölni. De ennek sem volt sok sikere, mert a külföldi vasutak a tovább szállítást nem teljesíthetvén, a határállomások annyira el lettek rögtön gabona- 766

Next