Budapesti Közlöny, 1871. február (5. évfolyam, 26-48. szám)
1871-02-14 / 36. szám
bizottsági tagnak kiadatnak megbirálás végett, mely után a bizottság a 12., 13., 14. §§-ban meghatározott módon a dolgozatok minőségéhez képest hozand ítéletet. 16. §: A bizottság elnöke a vizsgálatokról jegyzőkönyvet vezet, melybe a vizsgálatokra vonatkozó adatok bevezetendők. Ezenkívül a jelöltnek kívánságára a vizsgálatról a bizottság nevében külön bizonyítvány adandó ki, mely az elnök és a jelölt felett a 12. §. értelmében szavazott bizottsági tagok aláírásával és a bizottság pecsétjével elláttatik. 17. §. Azon körülmény, hogy valaki szavazattöbbséggel képesíttetett alkönyvbe ugyan beírandó, de a bizonyítványban ki nem tétetik. 18. §. A vizsgálatra jelentkező, mielőtt a vizsgálatra bocsáttatnék, a bizottság elnökénél a bizonyítványnak 50 kvnyi bélyegét és 10 p. írt vizsgákat tetetni tartozik. 19. §. A bizottság pecsétje Magyarország czimeréből áll e körirattal: „Magyar gyorsirászattanárokat vizsgáló bizottság." 20. §. Egy évvel ezen szabályzat kihirdetése után csak azon egyének, kik e bizottság előtt a gyorsirási vizsgát megállották, alkalmazhatók hazai tanintézeteken a gyorsirászat nyilvános rendes tanáraiként. NEMHIVATALOS RÉSZ Néhai Szalay Antal egy Miskolcz városában felállítandó polgári iskola javára végrendeletileg 5000 frtot hagyományozott oly módon, hogy míg egy ily iskola felállíttatik, a fennebbi tőkeösszeg kamatai évenkint a tőkéhez csatoltassanak. „A járási 'őrmesterek” kérdésében. A „Honvéd" f. é. febr .-ki számában több járás-őrmester nevében és érdekében ezen czim alatt „kérelem a m. k. honvédelmi ministeriumhoz“ egy czikk jelent meg, melynek érdemére vonatkozólag hiteles értesítés nyomán következőket látjuk szükségesnek megjegyezni : Azon panaszt illetőleg, hogy az 1809-ik évben járás őrmesteri állomásokra nyitott pályázatra vonatkozó hirdetés hiányos volta miatt sokan kellőleg nem ismerték azt, mire pályáznak, s többen azon reményben, hogy nem lesznek elzárva az előléptetéstől, feláldozták tisztességes polgári állásukat s kaptak érte semmit, megjegyezzük : a hirdetés körvonalazta a járási őrmesterek teendőit s hatáskörét, meghatározta a szükséges képességet, az állomással járó illetményeket, kimondta, hogy öt évi szolgálat után az illető nyugdíjképes , sat. és íme ezt a hirdetményt megértették háromszor annyian, mint amenynyi állomás volt betöltendő, s miután józan gondolkozású ember csak akkor hagy oda egy tisztességes állást, ha azt egy szintén tisztességes, de az előbbinél előnyösebbel cserélheti fel a feláldozás szó itt legalább is helytelenül volt használva. Hogy a járás-őrmesteri állomás, mint ilyen nem képesített első tiszti előléptetésre, magából az állomás természetéből magyarázható. A járás-őrmesternek, ha hivatásának meg akart felelni, — melynek teendőit itt felesleges felsorolni, — hosszabb gyakorlaton és időn át úgyszólván egybe kelle forrnia állásával, mi természetesen tartósabb egy helyben maradást igényelt, s ez is volt az ok, a miért a ministérium nem mondta ki azt, hogy a járás-őrmesterség elsősorban képesít az előléptetésre, s hogy a járás őrmestereket oly előnyökben részesité, mind fizetés, mind nyugdij tekintetéből, minőkben a csapatokbeli őrmesterek nem részesülnek. A hivatkozott 1870. jan. 8-ki 845. sz. rendelet egyébiránt midőn kimondja, hogy az oly j. őrmesterek, kik hadnagyokká lenni óhajtván, a fegyver alatt szolgálók létszámába tétettek át, de előléptésük nem sikerülvén ismét. őrmesteri állásukba kívánnának visszahelyeztetni, úgy lesznek tekintendők, mintha ujonan neveztettek volna ki, az állással járó igények is csak ezen visszahelyezés idejének kezdetétől számítandók, mindenesetre sokkal méltányosb, és humánusabb elvből indul ki, mint czikkiró, ki az ily egyénekre azon drácói sentencziát akarja kimondatni, hogy minden honvéd igényeiket elvesztve bocsáttassanak el. Czikkiró továbbá azon kérdést veti fel: Mi fog történni a járásőrmesteri állomások beszüntetése után ? A felelet e kérdésre a kormány czélzott intézkedéseiben fekszik. Jövőre minden zászlóaljnál a kezelő tiszten kívül egy nyilvántartási tiszt s két törzsőrmester leend alkalmazva , várjon az állomásokra kiknek lehet inkább kilátásuk, sőt joguk, mint a kellő képzettséggel biró volt járási őrmestereknek, s igy kérdjük, el van-e zárva előlük a pálya, főleg midőn újabb intézkedés szerint még a kezelőtiszti vizsga letételére is megnyílik előttök az alkalom ? Egyébiránt a kormány azokról sem fog megfeledkezni, kik a fennemlített állomások egyikét sem nyerhették el, de hivatásuk kötelmeit eddig pontosan teljesíteni igyekeztek. Hevesebb s idő előtti érzékenykedés, több bizalom a kormány iránt s a felszólamlásokban kevésbé pongyola hang — mi nem zárja ki a nyiltságot— nem ártana. A vasúti és hajózási m. k. főfelügyelőség részéről az 1870-iki gabona kivitel ügyének megvilágositása czéljából következő irat küldetett be hozzánk: A lefolyt 1870. évi gabnakivitel köztudomás szerint leginkább a Schweicz, továbbá Franczia- és Németország felé irányulván, esélyei teljesen a kiütött franczia-német viszályoktól váltak függővé , miért is e kivitelre nézve a háború megtizenése előtt létezett, valamint később a háború által adott helyzet szerint, két, lényegesesen eltérő időszakot különböztethetünk meg. A) A háború kitörése előtti időszakban a gabnakivitel elé annál nagyobb megnyugvással nézhettünk, mivel az a szállító intézeteket részint a kormány, részint saját előleges intézkedéseik folytán oly előkészülten találta, hogy azon esetre, ha a háború ki nem üt, e kivitel minden nagyobb fennakadás nélkül néhány hó alatt végbe mehetett volna. E meggyőződés annál indokoltabb volt, mert egyrészt 1 őz, 1870. évben csupán 15—16 millió mázsa, és igy csekélyebb kivitelre volt kilátás, mint 1868- ban, mely évben 20—22 millió mázsa vitetett ki; másrészt ellenben 2 év, mivel e két kiviteli időszak közben a hazai vasutak raktározási képessége 311,900 mázsával, szállítási eszközeik pedig 65 mozdonynyal és 2858 teherkocsival szaporodtak ; mire nézve hivatkozhatunk a „Budapesti Közlöny" 1870. évi 151. számában megjelent közleményre, melyben az e tekintetben gyűjtött adatok, valamint a hazai vasutakon naponkint szállítható tetemes gabnamenynyiség is részletesen ki volt mutatva . Ezenfelül 3 úv, a németországi vasúti vállalatokkal kötött egyezmény alapján, egyedül a gabnakivitel czéljára, 2361 külföldi kocsi volt cserehasználatul a hazai intézeteknek felajánlva; 4 er, a franczia keleti vasút szintén ajánlkozott kocsijait a magyar kivitel rendelkezésére bocsátani ; 5-ör, a tiszavidéki vaspálya, a czeglédi állomás vágányainak szaporítása következtében, különösen pedig azáltal, hogy a szomszédos és a német szövetségi vasutakkal kocsi-szerződési és átszámitolási kötelékbe lépett, legnagyobbrészt kibontakozott azon békákból, melyek szabadabb mozgását 1868. évben hátráltatták ; végre 6-ot, időközben az osztrák államvasut czeglédváczi vonalán a kettős vágány kiépült. Ezen nevezetes tényezők megnyugtató biztosítékot nyújtottak aziránt, hogy oly forgalmi nehézségek, mint a minők 1868. évben a gabnakivitelre nehezedtek, ezúttal ismétlődni nem fognak. B) A közbejött franczia-német viszály folytán azonban e helyzet végkép megváltozott. Miután ugyanis a háború Franczia és egész Németországnak összes közlekedési eszközeit kizárólag hadiczélokra foglalta le, a hazai vasúti vállalatok a felajánlott külföldi kocsikat nemcsak saját rendelkezésekre, hanem a határig szállított gabonának továbbszállítására sem voltak képesek megnyerni. Kizárólag saját vasutainkra hárult tehát azon óriási feladat, hogy összes gabnakivitelünket hazánkból a rendeltetés helyéig, a külföld távol állomásaira, saját járműveikkel közvetítsék. De ezzel a baj még mindig nem érte véget, mert midőn vasutaink saját, valamint a szállítók érdekében ezen, erejöket meghaladó feladatnak a legjobb akarattal legalább részben megfelelni igyekeztek, a németországi vasutak legtöbb iránya Posentól Silézia és Szászországtól Vesztfáliáig és a rajnai tartományokig, valamint valamennyi dél-német pálya Salzburg és Passautól kezdve a Rajnáig, a kereskedelmi forgalom elöl rövidebb vagy hosszabb időre elzáratott. A forgalom korlátozásának eme bizonytalansága, a megnyitások és elzárások folytonos váltakozása és rögtöni bekövetkezése, végre azoknak a különböző pályákra való kiterjedés tekintetébeni változékonysága, az osztrák-magyar vasúti üzletben is a legnagyobb zavart idézte elő. 11a valamely külföldi vonal ideiglenesen megnyílt, az összes gabnakivitel ezen irányt rohanta meg.Ekkor minden előleges figyelmeztetés nélkül e vonalon bekövetkezett a második vagy harmadik forgalmi szünet, mely részint egész vasútirányokra, részint csak egyes vonalrészekre és pályákra terjedt ki. Ennek következtében a Németországban rekedt osztrák-magyar vasúti kocsik sok időre a külföldön elvágva maradtak, sőt ott hadiszállítmányokra vétettek igénybe, és az itteni pályák igazgatóságainak nyilvántartásából gyakran egészen eltűntek. Hasonlóképen az ideiglenesen elzárt vonalak számára azon reményben, hogy e vonalak mielőbb ismét megnyílnak, a készen tartott terhelt kocsik a határállomásokon gyakran azon körülménynél fogva csoportosultak össze rendkívül nagy mennyiségben, mivel az illető vasútvonal a várt közeli megnyitás helyett, huzamos ideig zárva maradt. Ily viszonyok között, a forgalmi eszközök nagy részének kinnrekedése — kapcsolatban az ideiglenesen elzárt vasúti vonalak számára a határszélen készen tartott terhelt kocsik összetorlódásával, — végre a nyilt vonalakra, sőt a belső forgalomra is káros befolyást kezdett gyakorolni. Ily sajnos körülmények között, hogy a belforgalom hátrányt ne szenvedjen, nem maradt egyéb hátra, mint a külföldön elmaradt kocsik visszaszerzéséről gondoskodni , és a külfölddel való egyenes összeköttetést abbanhagyva, a szállítást csak a határig eszközölni. De ennek sem volt sok sikere, mert a külföldi vasutak a tovább szállítást nem teljesíthetvén, a határállomások annyira el lettek rögtön gabona- 766