Budapesti Közlöny, 1875. június (9. évfolyam, 122-146. szám)

1875-06-05 / 126. szám

Sanger Etelka asszony czimveze­­tési aláirása bejegyeztetett. 57667. A kereskedelmi egyéni czégek jegyzékébe VII. köt. 219. lapján bekeblezett Burgh­ardt István czégbizlaló Burghardt István üveges mester Budapesten kecskeméti utcza 8. sz. a. CZÉGBEJEGYZÉS ÉS KI­TÖRLÉSEK. 53616. A budapesti kir. keresk. és váltótervszéknél 1875. május 18. a keresk. társas czégek jegy­zékébe III. köt. 298. lapon be­­kebleztetett következő czégnél: „buda-d-budai népbank mint önsegélyző intézet« németül »Ofen-alt-ofner Volksbank als Bellesthilfsverein« czégnél. Ezen részvénytársaságnak a fő­­mirgy m. kir. ipar és kereskedel­mi ministeriumnak 1875. april 24. 8820. sz. a. kelt magas hatá­­rozata szerint bemutatott módo­sított ala szabályai, valamint az ezen alapszabályok értelmében a jövendőben így »Budapesti nép­bank« vezetendő czég bejegyez­tetett. Ezen módosított alapszabályok értelmében az alaptőke 1.100.000 frtból áll, mely tizenegyezer 100 frtos részvényekre oszlik, a rész­vények névre szólnak s átruház­hatók. Az igazgatóság áll egy elnök, alelnök és hat igazgatóból. A társulati czég érvényességére a czimbélyegnek előnyomása mel­lett két igazgat­ótanácstag vagy egy igazgató tanácstag és a ve­zérigazgató aláírása szükséges. Egyszersmind az eddigi c­ég, valamint Krovich Lajos könyvelő czimvezetési aláírása kitöröltettek, Hazay Gyula vezérigazgatói minő­sége pedig följegyeztetett. 53617. A budapesti kir. keresk. és váltótervszéknél 1875. május 18. a keresk. társas czégek jegy­zékébe V. köt. 111. lapon bekeb­lezett „Franklin-társulat vagy irodalmi intézet és könyv­nyomda« németül »Franklin-Ver­­ein ung. litterarische Anstalt und Buchdruckerei« czégnél a lekö­szönt Jurenák Károly választ­mányi tag czimvezetési aláirása kitöröltetett, — egyszersmind az újonnan választott dr. Takács Lajos választmányi tag czimve­zetési aláirása bejegyeztetett. CZÉGKITÖRLÉSEK. 50561. A budapesti kir. keresk. és váltótervszéknél 1875. május 10. a keresk. társas czégek jegy­zékébe III. köt. 454. lapján be­keblezett „pesti egyleti bank“ németül »Pester Vereins bank« czég, valamint a leszámoló bizottsági czég is igy »pesti egy­leti bank leszámolás alatt« né­metül »Pester Vereins Bank in Liquidation« minden azokra vo­natkozó tételekkel együtt kitöröl­tettek. 53085. Az 1875. máj. hó 18. a keresk. társas czégek jegyzékébe III. köt. 71. lapján bekeblezett »a bécsi cs. kir. szab. ált. üzleti bank pesti fiókja« németül »Pes­ter Filiale der kir. priv. alig. Verkehrsbank« czég, fióktelepe a bécsi cs. k. szab. ált. üzleti bank­nak minden arra vonatkozó téte­lekkel kitöröltetett. Kelt Budapesten, a kir. keresk. és váltótervszéknél. 13478 3—2 CZÉBE JEGYZÉS. 3576. A nyíregyházi kir. tszék­­nél 1875. évi ápril 28. napján az egyéni ezég jegyzékébe bekebelez­­tetett a következő czég: Steinbach Pinkász czég­­tulajdonos fűszer és vegyes keres­kedő Kis-Várda mező városában. Kelt Nyíregyházán 1875. máj. hó 7-én. 13483 3—2 CZÉGBEJEGYZÉS. 3297. A brassói kir. tvényszék részéről ezennel köztudomásra juttatik, hogy Zell Josef, németül Josef Zell, czége vilany (phosphor) gyufagyárral Brassó­ban melynek vezetésére egyedül a nevezett cség tulajdonosa jogo­sult, mai nap hozott végzéssel bejegyeztetett. Kelt Brassóban a kir. törvény­­széknak 1875 május 19. tartott üléséből. 13317 3—2 CZÉGKITÖRLÉSEK. 3793. A b.-gyulai kir. tszék ré­széről közhírré tétetik, miként Tenner Ignácz orosházi vegyes áru kereskedőnek 1871. évi május 16. 2604/871. szám alatt bejegy­zett aláírási czime nevezett ke­reskedőnek 2687/875. szám alatt beadott kérelme folytán megszün­­tettetett. B.-Gyulán 1875. ápril 22. _______________A kir. tszék. 13306 3—3 CZÉGBEJEGYZÉS. 4352. A temesvári kir. e. b. váltótörvényszéknél 1875. évi február 22. Popovits Miklós te­mesvári vegyes kereskedőnek egyedül németül igy N. Popovits jegyzett aláírási czime a keres­kedelmi egyéni czégek jegyzékébe I kötet 188. lapján 573. sor. sz. a. bekebeleztetett. Kelt a temesvári kir. tvszék 1875 évi április hó 19. tartott váltóüléséből. 13315 3—2 CZÉGBEJEGYZÉS. 3052. A nyíregyházi kir. tszék­­nél 1875. évi ápril hó 13. napján az egyéni czég jegyzékbe bekebe­leztetett következő czég : Schnell Károly és társa Schnell Károly és testvér­e Schnell Ferencz nyíl­vános társtagok, vegyes kereske­dők, N.­Báthor városában, a tár­saság jogviszonyai a f. é. april 14. kötött szerződésen alapulnak. Kelt Nyíregyházán 1875. évi april 30. 13399 3—2 CZÉGBEJEGYZÉS. 10607. Közhírré tétetik, hogy m.-vásárhelyi vegyeskeredő Pete­lei Anna Zsombori Jánosné czége a m.-vásárhelyi kir. tszékinél be­jegyeztetett és hogy czimvezetés, úgy aláírásra a férj. Zsombori János jogositva van. A m.-vásárhelyi kir. tszéknek 1874. decz. 30. tartott üléséből. 13479 302 CZÉGBEJEGYZÉS. 445. A nyíregyházi kir. tszék­­nél 1875. ápril hó 28. napján az egyéni czégjegyzékbe bekebelezte­tett következő czég: Kohn Máli czégtulajdonos fűszer és vegyes kereskedő Ajak közsé­gében. Kelt Nyíregyházán, 1875. máj. hó 7. 3712 MAGAS HIRDETÉSEK. Felhívás. A sajóvölgyi műmalom-társulat összes részvé­nyeseihez. A m­ennyiben e f. é. május 31-én tartott köz­gyűlés nem volt határozatképes, hogy a kitűzött tárgyak felett, vagyis: 1. az alapszabályok módo­sítása, s 2. az alaptőke emelése, s illetőleg 3. a társulat feloszlása iránt jogérvényesen határozha­tott volna, ezen gyűlés elnapoltatván, s az utóbbi f. évi július hó 11-én d. e. 10 órára Putnokra, a »Vám« vendéglő termébe kitüzetik, a mikorra is a részvényesek oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy akkor a megjelentek a kitűzött tárgyak fe­lett az alapszabályok 30. §-a értelmében tekintet nélkül a részvényesek és az általuk képviseltek számára érvényesen fognak határozni. Kelt Putnokon, 1875. május 31-én. Szmrecsányi Mihály, Gr. Serényi László, társulati jegyző. 711 3—1 társulati elnök. 709 3—1 Centrale“ ált. biztosító­társaság. Múlt hó 30-ára kitűzött közgyűlés a bejelen­tett részvények számának elégtelensége következ­tében meg nem tartathatván, a t. részvényesek ezennel újra f. hó 10-ére délelőtt 11 órakor nádor­­utcza 5. sz. a. összehivatnak azon megjegyzéssel, hogy az alapszabályok értelmében ezen II. rend­kívüli közgyűlés az előbbi közgyűlés napirend­jére kitűzött volt tárgyakat illetőleg minden kö­rülmények közt határozatképes.­­ A részvények letétethetnek a társulat budapesti helyiségében (nádor-utcza 5. sz.) mint szintén bécsi irodájában (Hohenstaufengasse 12.). Az igazgatóság. Csiszolt vászon és papír. Posta-boriték-papir, tűzoltó­­vedrek, bőrposztó és sátrak, asphalt-tető-nemez stb. 666 3—3 A PESTI XLI. közgyűlése. A mai választmányi gyűlés határozata foly­tán, a pesti hengermalom-társaság t. ez. részvé­nyesei ezennel a folyó évi június 5-én délelőtt 10 órakor telepünk (hengermalom-épület) irodájában tartandó közgyűlésre azon megjegyzéssel hivatnak meg, miszerint a tár­sulati alapszabályok 25. §-a értelmében csak azon részvényesek szavazatképesek, kiknek nevére a társaság könyveiben legalább három részvény van írva és kik tulajdonjogukat azon részvényekre, melyekkel szavazni akarnak, vagy azok előter­jesztése vagy pedig egy hivatalos bizonyítvány által kimutatták. — Távollevők általuk megha­talmazott szavazatképes részvényesek által kép­viseltethetik magukat; minden három részvény egy szavazatra jogosít. Tanácskozás tárgyai: 1. A lefolyt üzletévi jelentés s a mérleg elő­terjesztése és az osztalék meghatározása. 2. A választmányi tagok számarányának megállapítása az alapszabályok 22. §-ának értel­mében, és a felügyelők választása. 3. A felü­lvizsgáló-bizottság és egy bizott­mány választása a közgyűlés jegyzőkönyvének hitelesítése végett. 4. Netaláni indítványok az üzlet általános érdekében. Budapest, 1875. május 11-én. Pesti hengermalom-társaság. _____(Utánnyomat nem dijaztatik.)____________ Hirdetmény. Az 1864-ki, Clary-, Pálffy-, Saim-Refferscheid­­budai- és Windischgraz-sorsjegyeknek általam kiadott és jogosan aláirt részletjegyek t. ez. birtokosai ezennel figyelmeztetnek, hogy én ezen részlet-jegyeket a mostani árfolyamon beváltom, s igy ezen részlet-jegyek további játéka a mai naptól kezdve megszűnik. Minden 25 dbért, illetőleg 20 darabért ugyanazon osztálybeli eredeti sors­jegyet adok vissza. Freiberg, május 12. 1875. Tisztelettel 684 3—3 Werner W. M.: ANGOL-MAGYAR BANK. Hirdet­nény. Az angol-magyar bank részvényeseinek ez év május hó 31-én tartott közgyűlési határozata folytán, felhivatnak ezennel a t. ez. részvénytulaj­donosok, az angol-magyar bank rész­jegyeire dara­bonkénti o. é. 10 írt befizetést teljesíteni, melyből öt forint o. é. f. évi július 10-én, és öt forint o. é. f. évi September 10-én és pedig Budapesten az intézet pénztáránál (Thonet-udvar) Bécsben az angol-osztrák banknál Londonban az angol Hngarian­ Banknál (18 és 19 fenchurchstreet) vagy osztrák értékben, vagy font sterlingben a bécsi napi árfolyam szerint számítva, fizetendő. A közgyűlés határozata értelmében az első, az ideiglenes részvényeken nyugtatandó öt frtnyi részlet befizetésénél, (i. é. július 10-én) a forga­lomban levő részvény-ideiglen-jegyeken darabon­ként o. é. ötven forint lebélyegeztetik. A második részlet befizetésénél (f. évi September 10-én) a részvény-ideiglen-jegyek átváltoztatása és felsza­badítása (Liberkrung) akként fog keresztül vitetni, hogy a 40 frttal befizetett minden 2­ h darab ideigl. részvény-jegyért egy darab teljesen be­fizetett, 100 írtról szóló részvény adatik ki. A részvény-ideiglen-jegyek a feljelölt befi­zetési helyeken számszerint rendezve és jegyzék­kel nyújtandók be, mely czélból a szükséges nyomtatványok ingyen szolgáltatnak ki. (Utánnyomat nem dijaztatik.) A.Z igazgatóság: 704 388 A losonczi gőzmalom-részvénytársulat által 1875. junius 1-ére egybehívott közgyűlésre a részvényes urak szabályszerű megkivántató számban meg nem jelenvén, gyűlés nem tartathatott, minélfogva az alapszabályok 22. §. értelmében egy második k­özgyűlés megtartása f. évi június 16-án délelőtt 10 órakor a tár­sulat irodájában határozhatott, melyre a t. ez. részvényes urak azon megjegyzéssel hivatnak meg, miszerint ezen közgyűlésen a megjelenők, tekintet nélkül az általuk képvi­selt részvények és szavazatok számára, határozatképesek lesznek azon tárgyakra, melyek az első közgyűlésben tanácskozásra voltak kitűzve. A tanácskozás tárgyai : 1. Az évi jelentés felolvasása. 2. A mérleg bemutatása s ez iránti intézkedés. 3. A számvizsgáló-bizottság választása. 4. A részvényesek netaláni javaslatai. Losoczon, 1875. junius 1-én. Gr. Forgách Antal, elnök.. I osztr. ) ért. Nyomatott az Athenaeum irodalmi- és nyomdai részvénytársulat nyomdájában Budapest. (Barátok­ tere, Athenaeum-épület.)

Next