Budapesti Orvosi Újság Mellékletei, 1912
Bőr- és bujakórtan - 1912-02-15 / 1. szám
2 BŐR- ÉS BÚJ A KÓRTAN 1912. 1. szám. a központi idegrendszert megtámadják, alkalom adtán az idegeket is Megtámadják. Megtámadhatják az agyidegeket, de a szervezet más idegeit is. A salvarian után különösen az agyidegnek a hűdését, az acusticus, a facialis, az oculomotorius és opticus bénulását észlelték, a legközelebb áll tehát az a felvétel, hogy ezeket a kellemetlen complicatiókat is az arsen okozza. A salvarsan tehát okozhat acut mérgezést, okozhat azonkívül sajátszerű mérgezési jelenségeket, mint amilyeneket eddig az arsen elővigyázatosabb alkalmazási módjai mellett nem volt alkalmunk ismerni és amely jelenségek a központi idegrendszernek és az idegnek bántalmazására vezethetők vissza. Ha az Ehrlich-féle kutatások ismerete előtti időben ajánlott volna valaki egy hasonló szert, állítván, hogy azzal egy csapásra meg lehet a syphilist gyógyítani, kétségtelenül hangoztatták volna, hogy az intramusculáris befecskendezéssel bevitt szernek mindig csak egy kis töredéke jut felszívódásra és kering a szervezet nedveiben, sőt még az intravénás befecskendezés után sem állhatnak a viszonyok másképpen, mert hiszen a szer lerakódik a belső szervekben. A salvarsan még a konyhasóoldatban is, állás közben kezd kicsapódni és a látszólag tiszta oldat esetleg már nem egyéb, mint rendkívül finoman kicsapódott salvarsan suspensiója. A chemiai hatásnak legfontosabb feltétele a közvetlen érintkezés, márpedig itt az imponálóan magas arsendosisnak egyszerre csak egy kiszámíthatlan és minden esetre kicsiny töredéke vitetik harczba a syphilisvirus ellen. A véráramban két órával az infusio után salvarsant kimutatni nem lehet. Mindent összevéve, a hatás éppen olyan nehezen magyarázható, mint amilyen nehéz a higany hatását megmagyarázni és a mint a higanyhatás magyarázatában például számba jön az az elméleti feltevés, hogy a higany fermentum módjára hat, amennyiben a toxinok szétesését előmozdítja és ily módon a méregtől megszabadított szervezetnek természetes védelmi eszközeit támogatja, úgy megvan a lehetősége annak, hogy az arsenkészítmény sem szoros értelemben vett vegyi hatást, hanem valami ilyesféle fermentatív hatást fejt ki. Az arsenvegyületeknél még az is elfogadható, hogy a szervezetre gyakorolt ionizáló hatásuk által teszik hatásosabbá a természetes védelmet, amint azt franczia szerzők kiemelték, sőt Hans H. Meyer és Gottlieb a salvarsanhatást úgy magyarázzák, hogy a szer ionizálja a szervezetnek életképes szöveteit, ellenben előmozdítja a már beteg szövetrészletek elhalását és végeredményben az utóbbiaknak a kiküszöbölését. Ehrlich kísérleti tapasztalatai elől azonban elzárkózni ma már nem lehet és az utóbbi magyarázatokkal nem lehet megelégednünk. Állatkísérletekben, de az embereken tett észleletekben is bebizonyosodott, hogy a salvarsan bevitelét gyorsan követi a kóros szövetekben a spirochaeták pusztulása. Ez a jelenség annyira feltűnő, hogy nem lehet elzárkózni a felvétel előtt, hogy a szer a kórokozót támadja meg. Viszont azonban még régebben tudtuk, hogy a spirochaetáknak eltűnése megszokott jelenség a syphilises elváltozások gyógyulásánál akkor is, ha a higanyt vagy a jódot használják. Mindezeken kívül pedig a syphilis gyógyításában ezelőtt is láttak feltűnő gyors javulásokat, tartós gyógyulást, a Wassermannreactiónak negatívvá való átváltozását és a negatív reactiónak állandósulását, tehát ugyanazokat a jelenségeket, mint amilyenek a kedvező esetekben a salvarsannal elérhetők. Ha a salvarsan megközelíti a „sterilisatio magna“-t, úgy kétségtelenül a higany is megközelíti azt. Ha Ehrlich az arsenvegyületeket vette elő, mert azt tapasztalta, hogy azok a typanosomákat megölik a kísérleti állatokban, úgy más valaki éppen olyan joggal indulhatna a „sterilisatio magna“ megvalósítása felé új higanykészítmények kipróbálásával. Általában elismerik, hogy a salvarsan gyógyító hatása gyorsabban mutatkozik; ezzel szemben áll az a tény, hogy veszedelmesebb. Ha a „sterilisatio magna“ alatt azt értjük, hogy a legnagyobb eredményt a legkisebb kockázattal kell elérnünk, akkor a salvarsan a „sterilisatio magna“-hoz nem alkalmas. Az eddigiekben megkönnyítettem a viszonyok vázolását azzal, hogy az Ehrlich-féle kutatások egyes mozzanatairól nem is szóltam, az újonnan felállított elméleteket, az Ehrlichféle nomenclaturát mellőztem. Meggyőződésem, hogy a kutatásoknak minden egyes mozzanata, úgyszólván, történeti jelentőséggel bír. Azoknak jelentőségét mindenki érzi, aki Ehrlich munkáit olvassa és Ehrlich-nek minden egyes előadását, eltekintve a nagy hatástól, már azok a formaságok is nagyobb jelentőségűvé tették, amelyek között az előadásokat Londonban, Amsterdamban, Stockholmban és a németek különböző tudományos összejövetelein megtartotta. De akárhányszor lapozzuk végig közleményeit és bármennyire hatása alatt állunk annak a kísérletnek, hogy egy trypanosomákkal igen súlyosan inficiált kísérleti állat a 418. számmal jelölt arsenkészítménynek egyszeri befecskendezésére egész bizonyossággal meggyógyul, mégis csak az a benyomásunk, hogy az új elméletek a gyógyító orvosnak mit sem használnak és csak arra voltak alkalmasak, hogy a kutatót vezessék. Ha az újonnan előállított arsenkészítmény gyógyító hatása nem tökéletes, azon a tényen nem segít az, hogy felfedezése óriási szellemi munkával járt. És mégis mindjárt látni fogjuk, hogy mennyire zavarják az elmélethez való makacs ragaszkodás, a kísérleti impressiók után támadt elfogultság a dolgok helyes megítélését. Arra térek vissza, amit már kifejtettem, hogy t. i. a salvarsan alkalmazása néha káros, sőt vészes complicatiókra ad alkalmat. A vita természetesen a körül indult meg, hogy a kellemetlen complicatiók a salvarsannál minden körülmények között előállhatnak-e, vagy az alkalmazás módjában van-e a hiba. Az intravénás infuziók után súlyos általános jelenségek, különösen láz és rázó hideg, aránylag gyakrabban szoktak mutatkozni. A vizsgálóknak természetesen arra kellett gondolni, hogy a destillált víz esetleg nem sterilis. Amikor azonban a gondosan sterilizált vízzel is észleltek lázat, ahol a merőben meglepő felvételhez folyamodtak, hogy a destillált vízben jelenlevő elölt baktériumok okozzák a lázat, amelyek különben ártatlanok volnának, de a salvarsan által támogatva képesek lázat kelteni. Ehrlich ennek a felfogásnak azonnal védelmére kelt és intézetében, — Yakimoff és neje kísérletei — vizsgálatokat is végeztek, hogy a felvétel kísérleti alapot nyerjen. Azt találták, hogy egyes baktériumok toxinja a salvarsan által támogatva sokszorosan fokozott toxikus hatást fejtenek ki. Ez az eredmény valóban senkit sem lephet meg, hiszen csak azt mutatja, hogy két különféle méreg együtt erősebben hat, mint bármelyik magában, hiszen a fontosabb annak a meglepő állításnak a bebizonyítása volna, hogy a vízben levő elölt baktériumok is méregként hatnak,— ez pedig a kísérletek által bebizonyítva nincsen és most is éppen olyan kevéssé valószínű, mint azelőtt. Ehrlich állítja, hogy az olyan víz, amely nem baktériummentes, nemcsak lázat, hanem ideges jelenségeket, hányást, eszméletlenséget okozhat. A salvarsan előtti időkben azonban erről nem hallottunk és ha az valahol előfordul, bizonyosan pathogen baktériumok okozzák. Nem pathogen baktériumok és olyan kis mennyiségben, ahogyan a destillált vízben előfordulhatnak, nem okoznak súlyos jelenségeket.