Budapesti Szemle. 1860. 9. kötet, 28-30. szám
28–29. szám - IRÁNYESZMÉK. – II. Egyetértés, társadalmi egybeolvadás. – Gróf Mikó Imrétől
hogy mi a jármot tűrni nem tudjuk, s a szabadságot helyesen élvezni képtelenek vagyunk. Ez volt ama híres „ju gimnpatiens, libertatis in capax"-féle politico-machiavelli phrasis inkább, mint valódi axióma. Bizonyos, hogy ama mívelt és derék nemzetek nem sokat adnak ezen szerfölött általános és épen azért talán felületes ítéletre, köztudomású dolog lévén, hogy amint nem gondolható oly művész, ki egyetlen ecsetvonással — még ha az oly erős és jellemző is — egész képet állítson elő , úgy nem létezhet oly mély lélekbúvár, ki egy nemzet jellemét, annak teljes egészében, egy-két szó szűk keretébe szorítni tudja; nem, mert a szóknak valóban nincs meg azon tervezetök, hogy nagy és heterogén részletekből álló tárgyakat bármint egybetömörítve is befogadni képesek legyenek. De hogy e jellemzésnek mégis legalább viszonyos s amolyan félhomályban, félderülten tapogatódzó igazságát el ne ismernék, alig hiszem. A minket illető jellemzésre nézve pedig, ámbár nekem alkotványos életünk s politikai szabadságunk ezeréves történetének alapján mindkettő tekintetében más a nézetem : mindazáltal — megvallom — régóta mindkettő igen sokszor forgott elmémben, gyakran s huzamosan gondolkodtam bel értékek felől, kérdeztem önmagamtól : vájjon van-e valami bennök, vagy csak üres szavak ? Tartalmuk való-e vagy ráfogás, általános-e vagy csak viszonyos igazság? s ehhez képest figyelemre méltatnunk s okalnunk kell-e belőlök, vagy nem hallottá tennünk, általuk nem érdekeltetnünk ? Mi helyes, mit tanácsol a józan ész ? S hosszas magammal való tusakodás után végre meggyőződtem arról, hogy az utolsót, mint száz meg száz történeti ténynyel, e haza földén lefolyt egész életünkkel homlokegyenest és merőben ellenkezőt, igazságtalant s nem jóakaróinktól és nem javunkra kigondoltat a leghatározottabban vissza kell utasítnunk, s ellene tiltakoznunk ; az esőnek ellenben igazságát, módosított értelemben el kell ismernünk, annak történeti mivoltával tisztába jönünk s jövőre nézve mindkettőből tanulságot merítnünk, — óvakodván s elkerülvén még árnyát is annak, a miből az utolsónak szomoritó bélyegét alaposan s joggal ránk lehetne sütni, s kigyógyulván, mig idő van, az elsőnek bizonyos körülmények közt könnyen veszélyessé válható nyavalyájából. Ismétlem szavaimat : a mi igazság s nemzetünket általában