Budapesti Viszhang, 1852. július-december (1. évfolyam 2. félév, 1-26. szám)
1852-07-03 / 9. szám (1. szám)
ELSŐ ÉV. 1852. - -------------------- HÖLGYEINKHEZ. Ezer esztendő előtt, még a másik világrészben , másik hazában is megemlékezett a magyar saját istenéről. Sem idő , távolság , az uj hazának áldásai, az ut fáradalma , a véres pusztító hadak, mik olykoron csaknem kitörtek az élők sorából, sem a jó napok nem feledteték e nemzettel a „magyarok istenét“ az istent melynek áldozott hajdan a források partjain, s mely előtt hajtja meg térdét mai napiglan, a boldogság s az üldözés perczeiben egyenlő áhítattal. S a magyarok istene soha sem fordította el arczát választott népétől. Súly tolta, próbára tette, haragjában rá nehezíté kezét — de az engesztelő áldozat füstjét mindig fölengedé zsámolyáig hatni. S hogy legyen ki homlokáról a küzdelem vérverejtékét letörölje s a jutalom babérjaival övezze azt körül, hogy legyen ki erőt adjon a csüggetegnek s pályadijt a diadalmasnak — nemzet rendele mellé. Ti vagytok e nemtek szép magyar hazának szépséges leányai. mert oly szép, oly magasztos eszme van e névhez kötve „magyar hölgy !“ „Úgy akarta isten , hogy ő kétszerte résztvevőbb legyen más nemzet leányainál, mint nemzete kétszer dúsabb a szenvedésekben.“ S nincs-e az Öntudatnak némi büszkesége a tudathoz kötve, hogy letörli a szenvedés könyvit, ápolja a nyomorgatottat, erőt ad az ingadozónak, küzdelemre serkenti a hátrálót, a kitartás szózatát súgja az ingadozó fülébe? Nem legszebb hivatás-e megtéritni az elpártoltat, visszaadni a hazának ki el akar szegődni tőle, fölserkenteni a tétlen álomban szendergőt, fölrázni mámorából a gondtalant lelkiismeretlent, ősi tűzhelyhez viszszatérítni ki idegen isteneknek hódol ? - igen , igen ! Isten áldása van rajtatok és műveiteken szép hazámnak szép leányai, mert ti vagytok a nemte mely választott népe fölött őrködik! Visszagondolok a leélt ezer év véres napjaira. Hányszor fogyatkozunk meg, hány csata gyöngité erőnket, a szenvedések hány napja van emlékünkbe vésve. De a történet minden lapján arany betűkkel látok egy egy nevet tündökölni: egy egy magyar hölgy nevét. S ha csüggedénk , és erőnk megfogyott, ha szenvedőnk s mi látok a végítélet napját , megjelentetek ti szép fényes arczaitokkal, intve bátoritva, velünk küzdve s meg- 1*