Budapesti Viszhang, 1853. január-április (2. évfolyam, 1-28. szám)

1853-01-13 / 4. szám

AZ ÉLET IRODALOM ÉS MŰVÉSZET KÖRÉBŐL. SZERKESZTI S KIADJA SZILÁG­YI VIRGIY, 1853. MÁSODÉVI FOLYAM 4. VASÁRNAP JAN. 13. (£C“^­) Teljes számú példányokkal folyvást szolgálhatunk Hirfüzér. ** Az első operabál a nemzeti színházban hét­főn tartatott meg. Darab idő óta oly sokat írtak és be­széltek az előkészületek felől, hogy mindenki a legfeszül­tebb kíváncsisággal lépett a terembe. A szemle mely itt a belépőre várakozott ha nagyszerűnek és elragadónak nem is nevezhető, mindenesetre meglepő volt. A fölemelt néző­­hely a színpaddal összeolvadván, egy óriás termet alakí­tott, mely számos csillároktól világítva tündér fényben látszott úszni, s zsúfolásig tömve volt. Maszkok ugyan még ez alkalommal nem nagy számmal voltak, de ha ez első próba után, mely úgyszólván nem nevezhető egyéb­nek bevezetésnél, következtetnünk szabad, a következő alkalmaknál már e tekintetben sem leend panaszra okunk. A páholyokban igen elegáns közönség vett részt szemlélő­­leg a vigalomban, s a divatos fényes öltönyű , virágokkal s ékszerekkel gazdagon feldíszített hölgyek tarka vegyü­­letben a sötét öltönyű férfiakkal igen érdekes látványt nyújtottak. A bál 9 órakor kezdődött Ellenbogen zeneve­zér ,,Tánczra fiuk“ czimít s ez alkalomra szerzett csárdásá­val, melyet azonban csak kevés hallgató élvezhetett, mi­után a közönség csak 10 és 11 óra között gyűlt ősz­re, s tartott a kitűzött programm szerént reggeli három óráig. A sok ízléssel és tapintattal megválasztott darabok közöl a ,,Délibáb“ csárdás (szinte Ellenbógentől) vonta magára a közfigyelmet. A társalgás eleinte, míg mint mondani szokás a jelenvoltak kissé beletörődtek, tartózkodó volt később azonban fesztelenné lön, mely bizonyos h­aosszerű zajt idézett elő, de mi a fülnek épen nem volt kellemetlen. Egyetlenegy mit szó nélkül nem hagyhatunk az, hogy a zenekar nagyon nagy és k­oszas szüneteket tartott. ** Bálról lévén szó megemlítjük misz­erint a szerencse Albrecht főherczeg-kormányzó ő fensé­génél e farsangon tartandó udvari bálokon játszhatni, S­á г к ö z­­ zenekarának jutott. Az első e fényes ünne­pélyek közöl tegnap tartatott meg. ** Egy levelet kaptunk vidékről, melyben sürgető tudósítást kérnek tőlünk : a beállott farsangban miféle tánczok lesznek a legdivatosabbak ? Nehéz dolog, miután az időjóslathoz nem értünk, röviden mégis elmond­hatjuk hogy véleményünk szerint a Láncz újra divatba jő, de annál kevesebb remény van hogy az Unió megmarad­­­jon ; a Franczia négyes elterjedt ugyan Európában, de azt mondják, a Fegyvertáncz által ki­szoríttatik; a Kozák - táncz különösen Magyarországon kap lábra; hanem a Ma­­zur közepét itten kihagyták, de jövőre annál teljesebb lesz az egész ; a Körmagyart a pesti Hausherrek , a Deutschot pedig a táblabirák­ járják. ** Egy m­a­d­r­i­d­i tőkepénzes társaság engedélyt kér a franczia kormánytól, hogy Párizsban , a delicates­se fővárosában circust állíthasson bikaviadalokra spanyol mód szerint Szép nyereségre van kilátása. H­a a világ civilizálódik. ** A párizsi kris­tálypal­o­ta, 1854-ben nyittatik meg az ,,összes emberfajok kiállításával“ egybe kapcsolva. A vállalat ügynökei elmennek minden tarto­mányokba egy szép emberpár szerzése végett. Kár hogy szép madarakra nincs szükség,mert ilyeneket nálunk nagy mennyiségben találhatnának mindenféle fajból. ** Londonban közelebb egy öreg színész utol­jára lépett fel IV. Henrikben, Falstaff szerepében ötven­­ évi folytonos működés után a közönségtől elbúcsúzván nyu­galomra vonulandó. Megjegyeztük ez újdonságot először mert ritka eset, hogy valaki félszázadig működhessék színpadon , s még ritkább, hogy ötven évi színészi pálya végén valaki Falstaff szerepének megfeleljen, másodszor mert azt nagy lármával szokták ugyan jelenteni , hogy valaki először lép fel, hanem az nem igen történik, hogy valaki utoljára akarjon föllépni, bár­mennyire óhajtja ezt olykor a közönség. Nem akarjuk alkalmazni. Levél-tárcza. (v. k.) Szatmár-Németi, január 7. Megyénk országszerte hires utait a beállott hideg kijavítván, tár­saséletünk élénk­ és vidámabb szint ölt magára. Szatmár, falvai nélkül mitsem érne egyhangúságában , de azon ke­délyes egyéniségek, kik a falu elszigetelt magányából hoz­zánk be be­rándulnak itteni barátjaikhoz, kedvderitő ru­­gékonyságot és feltűnő zajt idéznek körünkbe. Városunk azóta igen előre haladt, mióta szorosabb összeköttetés fűzi össze számos falvaival, hol Szatmármegyének derék fiai s honleányai szétszórva léteznek. Nem azt akarom kifejez­ni, mintha városunk lakóiban a műveltség és magasbra tö­rő szellem hiányzanék, hanem hogy nem találkozott egyén, ki buzdította és serkentette volna tehetőségeinket — kik

Next