Budapesti Viszhang, 1855. július-december (2. évfolyam 2. félév, 1-27. szám)
1855-09-16 / 12. szám
12-dik szám. September 16-án, 1855. A LEGÁTUS. I. Electro. Holnap után ilyenkor Nem parancsol a rektor. Diák élet! diák élet! Egyszerűség, kevés vágyak, egyetértés boldog kora! Mint zivataros téli időben hófuvatagok közt bolyongó vándor, az elhagyott barátságos kandalló köré gyűlt családra : gondolok én reád! Oly jól esik lelkemnek elmerengni rajtad! Mintha látnám most is azokat a nyílt tekinteti vidám arczokat a kevésseli megelégedés jellegével, az ifjúság tavasz korában! Azokat az egyszerű fiúkat, kik egymás iránt oly jók, őszinték , oly áldozatkészek , hogy egyik a másikért tűzbe vizbe rohanna. Mintha tanúja volnék az átalános nagy örömnek, mit az electio megérkezte gerjeszt! Mi a tüzes vőlegénynek szerelmes menyasszonya ? poétának holdvilág; szerkesztőnek magszámlálhatóan sokasága előfizető : az a diáknak az electio. Valóban a kálomista diák kedélyére semmi sem hat oly jótékonyan , oly kedvesen , mint az electio. Mennyi boldogság honol a diák arczán, midőn olvassa a kifüggesztett fekete tábláról ,ma electio lesz/ Mi magyarul annyit jelent, hogy ma a diákok eligálni fognak. Vagyis körülírva: ma a diákok helységeket választanak , hol a közelgő szent ünnepi napokban szivrehatólag hirdetendik az úr igéit. Hátha még aztán reménye teljesül, azaz: oda mehet hova kalkulált, és akkor boldogsága megmérhetetlen és kimondhatatlan! De hát hogyis ne? A folytonos komoly foglalkozás után oly jól esik az a kis pihenés! Zárt falak, szigorú törvények, szoros korlátok közül kimenni kissé az életbe, élvezni egy kevéssé azt az áldott szabadságot! Ezek azok, mik a diákot úgy elragadják, úgy fölvillanyozzák. Midőn az electróra kitűzött óra elérkezik, fölgyülekeznek egy terembe s egy jurátus fölügyelete alatt megkezdik a választást, elöhaladásukbani fokozat szerint. Itt aztán a nagy örömöt kevés időre aggodalom váltja föl, s szokott nyíltságukat jónak látják zsebre dugni, nehogy cálculusaikból kivágatván , nagyszerű reményeik füstbe menjenek. bUDAPESTI VISZHANG. Innen van aztán, hogy eligálás alkalmával a diák alig állhat a lábán, s hogy következő párbeszéd hallható г — Hova szándékozol pajtás? — ,Jutera, — felel a másik egész phlegmatice, azt fejezvén ki laconicus feleletével: hová jut. — Ne félj jámbor, nekem ugyan megmondhatod, önt nem foglak kivágni. Ha aztán valamelyik észreveszi, hogy egy csoport,ban épen az általa kitűzött helységről foly a beszéd, mintha semmi sem érdekelné őt e tekintetben, közbe furakodik s vágva egy hatalmas gúnyolódó képet, mosolyogva kérdi: „melyik szerencsétlen szándékozik oda? hisz a kostának (ennél szállásos a diák) három tuczet sirórivó gyermeke van, aztán a faluban levő dulcineák legfiatalabbika meg a 15 és 40 közt ballag, a látogatandó pátronusok közül — számszerűtt, ötvenen — a legadakozóbb 10 kros bankóval tolja ki az ember szemét; no az, igaz, arra lehet kilátása bárkinek is, hogy puliszkával, sárga répával, meg paszulylyal jól fogják tartani. Ily kedvező ajánlatok után persze, hogyha csak tökéletesen el nem ment a sütnivalója, egyik sem választja a kegyelettel föntebb érintett falut. # * Az #-i collegiumban épen javában folyt az electio. Kik szerencsésen estek át rajta, örömtől csillogó szemekkel rohantak ki a teremből s a collegium udvara szűkön számukra. Egy magas, halvány barna fiú véve a helységek neveit tartalmazó Hét kezébe, s aggódva jártatá szemeit a neveken, mig egyszerre, mintha villanyszikra járná át részét, megrázkódva kiáltá: „Kócshalom.“ Aztán, mintha csak kicserélte volna előbbi tekintetét, vígan dúdolva rohant ki a teremből. — Barátom! örömömben tán még petákra is elmennék, pedig már rég voltam novitius diák — kiáltá a lépcsőn előtte ballagó tanulótársához. — Talán már választottál? — Igen barátom! — még pedig azt a helyet, hol szerintem a legszebb lány lakik. — Tán bizony Kutya bagost, Konyárt, feneketlen vagy épen arra a boldog Sáros vármegyében Pinkócz, Vajkócz Kemencze és Sutty mezővárosokat. — Sohse köszörüld élzelö tehetségedet, mert bi * Műszó, halott fölött énekelni. Első éves v. novitius diák kötelessége. 23