Budapesti Viszhang, 1856. január-december (1. évfolyam, 1-52. szám)
1856-02-14 / 7. szám
gfígf’A Budapesti Viszhang megjelenik hetenkint egy, olykor másfél íven, számos képpel, ábrával. Előfizetési díja postai megküldéssel, vagy Budapesten házhoz hordv® évnegyedre csak 1 frt 20 kr. Félévre 2 frt 30 kr. Egész évre 5 frt pengőben. — Kiadóhivatal: hová az előfizetési pénzek, levelek, hirdetési díjak Yahot Imre czime alatt bérmentesen beküldendők. Országút, 27-ik szám, a nemz. muzeum irányában. Pesten Geibel Armin könyvárusnál is előfizethetni. 7. szám. Febr. 14.1856. Anyám emléke. (Vége.) IV. Az én asszonyom a fényűzés, hivalkodást gyűlölte, ő Cornéliával tartott, s iskolája küszöbére e szavak valának felirva: ,,Az okosság törvénye, királynéja a halandónak.“ — A külfény soha sem tudta meghódítani; a hiúság soha sem győzelmeskedett rajta, mert tudta, hogy az első ember boldogsága is e szirtnél szenvedett hajótörést. Ismerte mint okos nő, hogy a magas rangbani születés, nagy gazdagság, csak portékái, és külezifrái az embernek, és csak olyan sima festékek , melyekkel a legalábbvaló éreznemeket is be lehet vakítani. Ezek az embert csak anyagilag teszik gazdaggá, de szellemileg sokszor erős kisértetek származnak belőlök, melyek által az ember ép elméje, tiszta jó szive, veszélyes kockára tétetik ki. A külső javak leirása, nem súlyegyen az erkölcsiség mérlegében, általuk az ember sem nagyobb, sem kisebb. Valamint a törpe ember, magas helyen állva is, csak törpe marad, a magas szobor pedig, mély völgyben sem veszti el magasságát , úgy a becsületes és nemes szivü ember, csak oly kedves nyomorú helyzetében, mint szeretetre méltó a szerencse mosolygó áldásiban. Erőt venni az indulatokon , a szenvedélyeket le tudni győzni, magunk s mások iránti tartozott kötelességünket lefizetni tudni is, akarni is, hivatásunkat okossággal és nagy haszonnal, magunk s mások javára fordítani: ezek azok, miket a felbomolhatatlan jog és törvény szerint méltán megkívánnak tőlünk, s mikor az embert földi szűk köréből az istenség jobbjára emelik fel. — Így éreztél te jó anyám ! Nem bájos virágokkal hímzett ruhában, sem varázs díszítményekkel ékesített öltönyben, hanem szíved tisztaságában, nemes erkölcsiségedben találtad fel legfőbb boldogságodat. — Hol tenni kellett, nem szorítod össze markodat, ha részvétre volt szükség , szíved azonnal felolvadt, szemeidből ennek könyei gördültek lefelé, szerencsédben nem fuvalkodál fel, viszontagságidban nem csüggedél el , hanem inkább, mint a liliom, minél inkább hajtogattatik a szelek által, annál jobban illatoz, és mint tűzbe vetett tömjén, annál jobban szagoskodik : igy tetszett meg erős lelked a balsors dúló csapásai közt; mert ezt a jó erkölcsök s a vallásosság táplálák, mint nektár a költők isteneit. — De sehol oly igéző fényben nem tűnik fel a szelíd asszony kedvességével, mint kiszabott hivatása látkörében. Itt legnagyobb ellenségei is, szent tisztelettel állnak meg előtte, mint a győztes Sándor megállt a legyőzött Dárius előtt. Ki tudná leírni azt az édes öntudatot, azt az égi örömök élvezetét , mely szerint hőn dobogó szép keble, megnyugtatja őt az iránt, hogy hivatásának eleget tett. Működésének sikeráldásai, magas lelkesedéssel, s csendes kedéllyel kisérik el az álom boldogító karjai közzé,és az az emlékezet, hogy az időt jól használta, szelid angyalként ringatja el tagjait az édes nyugalom lágy ölébe. Vidámon köszönti ő a hajnal ragyogó csillagának munkára hivó fénysugarait, mert vele ébred szándékának tisztasága, magas akarata, hogy ismét új alkalom nyílik előtte a munkára. Te e tekintetben is példány valál. Egész világodat feltaláltad házád szűk falai között, gyermekeid körében; gyűlölöd a házalást, a kéjvadászatot, a házi béke és csend feldúló ármányos ördögeit. Nem tudtál kibékülni, a mai kornak azon divatos szokásával, mely szerint a férj nem egyéb nejének, mint szembekötősdit játszó csintalan társa, ki ha lát is, mást ölel meg játék közben, és ekkor tettetett boszusággal, a szemet eltakaró kendőt támadja meg, amely alatt pedig önkezeivel csinált szemének világot. Az ily nők főszenvedélye: csecsebecsére, czifra ruhákra fecsérelni el férjeik keresményét, tetszeni másoknak, világa pedig egy tüköroltár, melynek fiókjai a rezfestékes dobozokkal, illatszeres s jószágos vizekkel telvek, hol aztán nem lehet egyéb viszony férj és feleség közt, mint egy csinosan összeszerkesztett, ármányosan kigondolt szerződés a kölcsönös kicsapongásra. Te mindhalálig ugyanaz valál, jó hit, mint szent szövetség ereje, tiszta lelked tündöklött, mint drágakő a köd esetében, — és mint a csendes tó, melynek tükrében a kékellő ég visszaragyog—a gyűrűdző fodroktól, oly tiszta volt lelked minden bűnöktől. Gyöngéd női szeretettel szereted s ápolod te férjedet s gyermekeidet. S ezen szeretetedben kimondhatlan kedvességgel tudod magad mérsékelni. Szerettél te oly hőn, oly híven, mint senki más , de ezen istenien lágy érzésben , nem olvadál el mint a szerelmes Nárczisz,fájdalmat érzél teljes súlyában, s ennek terhe hordozása alatt sokszor vérzek szíved sebe, de azért nem roskadál le , mert kebled szentélyében egy drága kincs volt elrejtve : — a megelégedés, és egy drága gyémánt ragyogott, — a béketűrés, — nem is sirtad magad kővé, szenvedéseid csapási alatt, mint a gyermekeitől véletlen megfosztatott vigasztalhatlan Niobe. — Az indulatok fölgerjedései soha sem háboriták meg kedélyed csendét, szived nyugalmát! Boldogok azok a férjek, kiket a gondviselés ilyenek karjaiba bízott, s kebleikre fűzött fel, az ily nők átlehelik lelköket férjeikbe s gyermekeikbe, mint Isten az első emberbe. Szemeik sugárai férjeik arczán függenek, gondosan hatva sziveikbe, és mielőtt azok gondolatai szavakká lennének , már ezek azokat értik , s készséggel véghez viszik szelidséggel s alázatossággal. — A te homlokodon, Amália, alázatosság, szemérem ült, inkább nélkülözöd az elmét és szivet megnyitó dolgokat, mint velük bármely nagymértékben bírhattál volna is alázatosság nélkül. Ártatlanságod nem olyan volt, mint a tavaszi hó, melyet az első nap sugarai könnyen elolvasztanak; nem tudta ezt a könnyelmű, vakmerő kezeivel letörölni homlokodról. Istenileg tudtad te azt oltalmazni. Jó híred életedben is olyan volt, mint halálodban. Soha sem volt hasonló a halvány hold fényéhez, melyet minden kis könnyű felhő eltakar. Vágyaid s minden gondolatid lehangoltak valának nemes tetteid irányában, mert tudtad, hogy az embereket nyomorult repdeséseik az égre fel nem emelhetik , minthogy önsúlyok szüntelen a földre huzza alá. — Mit mondjak a szeméremről, mely leginkább ékesített. Az a pir, mely derült márvány arezodon elömlött, szived tisztaságának volt ragyogó tüköre, mely meg nem szűnőleg gyönyörködtető a bálványzó szemeket. Nincs ennél hóditóbb az asszonyi nemben. — Ezt a művész bámulhatja, deecsetével nem követheti; nem képes annak árnyékot adni , ez nem földi, hanem mennyei, nem emberi, hanem angyali, sőt isteni szépség ez, az Isten eleven képe. Itt, az ily nők világában Istenek jelennek meg emberi ábrázatban! — Icanius kéri a leányával összekelt Ulyssest, hogy maradna meg nála, s ez leánya beleegyezésétől függeszti fel a hű atya kérelmét. És Penelope csak fátyolát veszi le arczáról, azonnal ez mindent kibeszél, mikép csak szeméremből nem mond ugyan ellent, de valósággal menni kíván szeretett férjével. A szegény származású árva Miko lesütött fővel áll meg Cyrus előtt, Görögország minden eletbe parancsolt szépei közt, és az a lehajtott fővel való állás, az a csend, mely kebelén honolt, az a szemérem, mely szende arczán ült, akkor, midőn a többi szépek hizelgő csevegéseikkel ajánlják magukat a királynak , őt Aspasia név alatt a király magasztalt kedveltjévé tevék. Mert ha szépnek lehet nevezni azt a nőt, ki csak azért pirul el, mert akkor igézőbbek arczvonási; szásszorta leirhatatlanul szebb, ki titkos égi leple alatt is szégyenli azt, mi másokat a nap szeme láttára is gyönyörködtet. Mi ezen szépséghez képest a virágoknak ékessége, melyeket szemeket csiklandoztató gyönyöreikért Arisztotelész a föld csillagainak nevezett ? ! Az ily szemérem mellett egy virágos kert nyílik fel, az ily szemérem mosolya mellett a legszebb rózsa virul hervadhatatlanul. Valóban az ily nőkről irta a költő : Ezek fonnak szőnek, égi rózsát földi életünkbe." Csuthy.lemond.