Budapesti Viszhang, 1856. január-december (1. évfolyam, 1-52. szám)

1856-10-09 / 41. szám

1856. 41. szám. Szerkesztői szállás: Zöldfa-utca 3. sz. , hova a kéziratok, levelek,rajzok, s lapelmaradás miatti panaszok küldendők. Előfizetési díj: Helyben, úgy mint vidékre, egész évre 5 ft, félévre 2 ft 30 кг., évnegyedre 1 ft 20 kr. Minden küldemény s levél bérmentesítendő. Oct. 9. Kiadó­hivatal: Országút, Rulewalder-ház , hova az előfizetési pé­n­zek, hirdetések, s hirdetési díjak beküldendők. Önnyugtatás. Nem én, nem én ! mért is panaszlanék ? Miért emelnék szót, sors, ellened ? Tán, hogy nem töltöd be mindazokat Mikkel reményem úgy kecsegtetett? Nem te ígérted azokat nekem, Te rajtad én hát nem követelem ! Igaz, nem voltam édes gyermeked, Csak mostohának néztél engemet: Mégis szerettél — nem tagadhatom — Mégis szerettél engemet nagyon ! Ábrándom annyi légvárat emelt, Dörgő szavadra mindig összedőlt, Irígyled, hogy reményem erdeje Virágot rejt és minden lombja zöld. Másnak akartad adni azokat, Téptél virágot, téptél lombokat, És koszorúba fűzve ezeket Szeretteidnek mülő éke lett . Elszáradott ám mind a mig nekem — Remény erdőmön újabb lomb tér­em. Igen, remélek szakadatlanul, Reményfáimat egyre nevelem, Habár egész erdőt neveltem én, Miken virág csak, — gyümölcs nem terem. Egy - két fa volt nemes gyümölcse lett: — Az emberekben minő szeretet ! — A mig más fákat öntözgettem én, Gyümölcseimnek halt helyét felém. Más fákon apró vad gyümölcs terem Csalódástól fanyar — nem kell nekem ! Mégis remélek szakadatlanul Reményfáimat egyre nevelem. Teremnek majd gyümölcsöket, s talán Nem lesz minden fa-termés nemtelen. S nem hordják el mind. Nékem is marad Fa tetejében, vagy a fa alatt! — De ha tudnám, hogy mind hiába ez, Hasznomra nem — csak más javára lesz, Úgy is nevelném — oly szép a remény Hogy érte olykor szenvedhetek énl — És nem panaszlok ellet­ed, te sors ! Bár mostohádnak tartasz engemet, De jól van igy ! — Így nem kényesztet el A túlságosan forró szeretet! Az örömhöz te adtál bánatot, A bánatból meg öröm származott Vágyimnak erre puszta vágy maradt, Valósitál egy-kettőt az alatt ; S nem zúgolódom te ellened, én Gazdag vagyok, mert: — enyém a remény! Halász Dezső. -'v\AATimvv\~ ,Vagy épen a piros rózsát Lopta meg, mint lepke, A midőn az kedveséhez Hajolt önfeledve ? !‘ „Nem az alkony, nem a hajnal, Nem a piros rózsa Halvány vére festi arcát. — Kedvesének csókja!“ „Majd maholnap el is veszik Édes menyasszonynak ; S arcán viruló rózsákból Üdv-koszorút fonnak.“ ,Sára néne, hallja, kérem, De fehér a lánya ! Arcrózsái hová lőnek Ilyen hamarjába ?! ! Tán a mezők liliomának Halavány keblére Folyt a kelmed gyermekének Piros arca vére ! ?. ,,Oh nem !. . . arcáról a rózsák Máshová hullanak .... Hideg halál jegyzé el őt — Sír­ menyasszonyának ! .. Concha Károly: Sára néne.. .. , Sára néne, hallja, kérem, De piros a lánya! Talán csak az ébredő nap küld sugarat rája ? Vagy az alkony aranypírja Szállt ékes havára ? . . Azért ragyog oly tündérmn Liliom arcára. Zöld hetes és makk felső. Víg beszély. Vége. — Ez itt — úgymond — a linea vinosa et cerevisialis! Annyit tesz, hogy ön iszákos. — Ah bocsánat! csak pezsgőt iszom ! — Az mindegy, akár sertől, akár bortól issza le magát az ember. — Ne tessék hinni, asszonyom! a különbség nagy; a sertől hátra, a bortól előre szoktunk dőlni! Csak tessék jól distingválni, s most kérem folytassa. — E két vonal, melynek egyike görbe, s a szív felé nyúlik, mutatja, hogy ön csapodár. — Az nem lehet! Avagy csapodárság az, ha szeretünk ? — Csapodárság, midőn többeket szeretünk. — Annyit szeretünk, a mennyit elbírunk. — Szép okoskodás, különösen oly férfi ajkairól ki — vőlegény. — Hát ezt már honnan tudja ismét ? — kér­­dém álmélkodva s kezeimet összecsapom. — A honnan a zöld hetest és makk felsőt. Sőt többet is tudok; azt is tudom, hogy ön boldogtalan vőlegény. — Ah ezt már nem találta el! — mondám ne­vetve. — A legboldogabb vőlegény vagyok Buda­pesten ! tizennégy nap múlva oltár előtt állandók arámmal! — Nem lesz belőle semmi! — mondá határo­zottan a hölgy. —■ Arája lemondott önről, mert ön kártyás, csapodár, és még sok minden egyéb. Meg­győzzem önt ? — Kérem! — mondom, látszólag elkomorulva. — Jőjön tehát velem, nyújtsa karját, s öt perc múlva a legszomorúbb valót fogja ön látni. Karomat nyújtom, s megindulunk a régi sóhá­zak felé Oly könnyen jött oldalamon, — — nem is jött, hanem csak lebegett a föld felett, mit igen helyesen tön, mert rendkívül rész kövezet és szemétbuckák­kal kelle megküzdenünk. — A hold már lemenőben volt az égről, mintha megunta volna már űrállomá­sát. A sóházakhoz érve, a fiatal nő megállt, nyaká­ból fehér szalagon függő elefántcsont-sípot von elő, s abba tele erővel belefújt. — Mit jelent ez? — kérdem meglepetve. — Legyen türelemmel! Ez varázssíp, melylyel csak mi tündérek birunk; tüstént meglátja hatását. Nézzen csak oda a távolba,-------mit lát­ott? A mutatott hely felé tekinték, s valami világot pillanték meg, mintha apró csillagok úszkáltak volna a Duna tükrén, mely tűzcsillagocskák mindig felénk közeledének, m­á­sik Duna közepén azonban, tőlünk még meglehetős távolban, egyszerre megállapodá­­nak. A hölgy ekkor felém fordult, megfogá jobbomat s mondá: — Mielőtt azon csillagoknak látszó világosság ide érkeznék, számot kell adnom önnek előbbi állí­tásomról, azaz be kell bizonyitnom, hogy ön többé nem vőlegény. Nem hittem, de mégis némi hatással voltak rám e szavak. A delhó folytatá :­­— Jöjön közelebb a lámpához, s­em olvassa e levelet. Levelet nyújta át, mely épen nem horda magán a kedves levelek szinét, azaz nem volt rózsaszín pa­pírra írva, nem is volt illatos, s rettenetes sárga pe­cséttel vala lezárva. Felbontam és olvasom, még pe­dig első felindulásomban fenszóval. Itt következik. A ki olvassa utánam, tessék fe­lette nevetni, vagy épen sirni!!------­„Tisztelt ur!e néven, iszákos, csapodár és kár­tyás !! — “ (Megvallom, édes olvasóim, hogy mindjárt a cím nagyon meglepő volt! Három vármegyének va­­lék hajdan táblabirája, — a bécs-párizsi sach-társa­­ságnak levelező tagja, — a trieszti tűz-, víz-, élet— és ruha­biztosító h­unione alapító tagja, stb., stb., — de mégis ennyi címet sohasem kaptam!) Folytassuk a levelet: „Köztünk minden viszony megszakadt.“ (Jól beszél!) — „Nem születtünk egymásnak ! Ha én ön­höz mennék nőül, házasságunkban nem lenne harmó­nia. Miért? mert ön iszákos, kártyás és csapodár! És

Next