Büntető Jog Tára, 1929 (81. kötet, 1-10. szám)
Tartalomjegyzék
65. §. A B. T. K. 280. §-a szerinti szándékos emberölés mint befejezett bűncselekmény állapítandó meg az esetben is, ha csupán az egyik megölni szándékolt egyén halála következett be, míg a másik egyénnel szemben a cselekmény kísérleti stádiumban maradt. 50.* Az erőszakos nemi közösülés a nemi részek érintkezésével nyer befejezést. 171. 69. §. 1. pont. Aki a tolvajt a lopás véghezvitelére reábirja, csupán lopásban bűnös mint felbujtó, az esetben is, ha az ellopott dolgot a tettestől megszerzi. 50. J. E. 69. §. 2. p. Aki a teherben levő nő által véghezvitt magzatelhajtást nyereségvágyból előmozdítja vagy megkönnyíti: a B. T. K. 285. §. 1. bekezdésébe ütköző, 2. bek. 2. tétel szerint minősülő magzatelhajtásban mint bűnsegéd bűnös. — Aki a magzatelhajtásra alkalmas szereket szolgáltat és részletes utasításokat ad, a magzatelhajtásban tettestárs. (Megbeszéli Balogh István.) 1. Az Á. T. V. 1. §-a szerinti szervezkedésben vagy mozgalomban való tevékeny részvétel tettességet állapít meg az esetben is, ha a részvétel a szervezkedés vagy mozgalom előmozdításában áll, s így magában véve bűnsegédi tevékenységet állapít meg. 51. Az ugyanezen alkalommal véghezvitt erőszakos nemi közösülések tekintetében folytatólagosság állapítandó meg, tekintet nélkül arra, hogy vádlott az egyik közösülést mint tettes hajtotta végre, másiknál mint bűnsegéd működött közre. 171.* Gyilkosság esetében pszichikai bűnsegély állapíttatott meg azon az alapon, hogy terhelt a cselekmény elkövetésekor jelen volt, s bár a cselekmény elkövetését megakadályozni módjában állott, mégsem lépett közbe. 184.* 70. §. Aki a magzatelhajtásra alkalmas szert szolgáltat és részletes használati utasítást ad: a magzatelhajtásban tettestárs. (Megbeszéli: Balogh István.) 1. Az A. T. V. l.ga szerinti szervezkedésben vagy mozgalomban való tevékeny részvétel tettességet állapít meg az esetben is, ha a részvétel a szervezkedés vagy mozgalom előmozdításában áll, s így magában véve bűnsegédi tevékenységet állapít meg. 51. 74. §. Aki a teherben levő nő által véghezvitt magzatelhajtást nyereségvágyból , szándékosan előmozdítja vagy megkönnyíti, a B. T. K. 285. §-ába ütköző, s ennek 2. bek. 2. tétele szerint minősülő magzatelhajtásban mint bűnsegéd bűnös. (Megbeszéli Balogh István.) 1. A visszaesés nem osztható személyes körülmény. Amennyiben tehát az alapcselekmény visszaesés címén minősül bűntetté, ez az orgazdaság minősítésénél abban az esetben sem vehető figyelembe, ha az orgazdának erről tudomása volt. 93.* 75. §. 1. bek. Izgatás esetében a B. T. K. 81 §-a alá tartozik az a védekezés, hogy vádlott nem tudta, hogy szavaival gyűlöletet fakaszthat. 67.* 75. §. 2. bek. Nem szünteti meg vádlott vétkességét az, hogy a sértett is szabálytalanul járt el. 65.* 76. §. Részegség okozta öntudatlan állapot megállapítása ki van zárva, amikor vádlott a megállapított tények szerint a szesz hatása alatt elhomályosult öntudatbeli állapotban ugyan, de értelemszerűen és összefüggően cselekedett s cselekményeinek mozzanataira utólag emlékezett is. 14. A K. az alsóbiróságok ítéletében megállapított tények alapján a meghallgatott orvosszakértők véleményével szemben s a kir. Ítélőtábla döntésével szemben megállapította, hogy vádlott nem öntudatlan állapotban követte el a cselekményt. 185. 77. §. Az e § 1. tételében meghatározott ellenállhatlan erő alatt csak külső fizikai erő érhető. Az alkohol hatása alatt kifejlődött belső ellenállhatlan erő nem esik e § rendelkezése alá. 120., 79. §, 1., 2. bek. Nem tekinthető a M