Cegléd és Környéke, 1932 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1932-01-01 / 1. szám

"f- Dr. Hübner Emil ur ügyvéd. Pesti-ut 22 Cegléd, 1932. jan. 1. Ara 16 fillér. Politikai és társadalmi hetilap * Megjelenik hetenként egyszer Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1. kerület,­­. róm. kath. központi iskola­­­­ Főszerkesztő: Dr. Kalász Kálmán szerkesztő: Dr. hunyadi Ferenc Előfizetési dij: negyedévre 1 pengő 60 fill Nvik­tor garmond sora 40 fillér .—«—­ VIII. évfolyam, 1. Magyar »ijesztendő Ismét letűnt egy év az idők végte­lenségébe s a számonkérés évfordu­lóján megkondultak a harangok érc­nyelvei, hogy hálaadásra hívják a siralom völgyében reményvesztetten bolyongó embersokaságot. Még látom a templomokba siető embertömeget, amint a szörnyű nehéz időktől meg­viselt, fáradt, szomorú arccal állja körül az oltárokat, hogy nyomorúsága teljes tudatában boruljon le a végtelen Isten előtt és kétségbeeséstől vonagló alakkal adjon számot a kegyetlenül nehéz év sáfárkodásáról. Óh, emberek, emlékezzünk csak vissza ! Trianon óta évek jöttek és évek suhantak el a fejünk fölött. Komor, nehéz évek, de ez a most lefolyt év­tizednek is beillenék, tele nyomorúság­gal, szenvedéssel és telve sok-sok fogadkozással, színes, csillogó remény­nyel, melyek előbb szétfoszlottak, mint a szappanbuborék. Ugyan hol van ma a szépért, jóért lelkesülni tudó, boldog és megelégedett ember ? A csatatér sivárságához és vigasztalha­­tatlanságához hasonló ma a népek élete. Megdöbbenve állunk arra a gon­dolatra , mi romlott meg, mi fajult el annyira az emberek lelkében, hogy ilyen hosszú idővel a háború után még mindig népek egymás ellen, ember ember ellen támad, hogy a társadalmi osztályok a mai kiáltó nyomorúságban még nagyobb gyűlö­lettel és irigységgel néznek egymásra, viszont a pénz, az aranyborjú imádata megölte sokakban az emberszeretetet és erkölcsöt, megfojták a lelkükben a nemes tettekre irányuló akaraterőt és nem ismernek semmi féket, korlátot,, mert a vagyon utáni emésztő tűz ki­­vetkőztette őket teljesen emberi jelle­gükből. Soha annyi tennivaló nem volt eb­ben az országban, mint manapság. És bizonyos, hogy a sok tennivaló nagy részét a mai nemzedéknek kell elvégeznie, amelynek miként való megoldásáért egyedül és kizárólag ő felelős. Nagy és nehéz problémák egész régiója áll előttünk. És ezeknek a feladatoknak miként való elintézé­séért felelősséggel tartozik minden egyes polgár nem csupán a saját lelki­ismeretének, hanem a társadalommal és a nemzettel szemben is felelős. Nem szabad elfelejtenünk, hogy egy évtizeddel ezelőtt még egy teljesen elvérzett ország állt itt, mindenéből kifosztva, megnyomorítva és megfé­lemlítve, rongyos és nélkülöző lakos­sággal, amelyet ezenfelül még a saját vérei is megraboltak. Milyen hosszú, tövisekkel kirakott út vezetett idáig ! Mennyi szenvedés, megaláztatás, ül­dözés, sokszor kétségbeesés között kanyargott ez az újjászületéshez­­ve­zető út. Éppen ez ad reményt és önt önbizalmat belénk, magyar testvéreim, ha arra gondolunk, hogy megmara­dunk, hogy magunkhoz térünk, újra erőre kapunk. Egy bizonyos, hogy a A hős írta : Nagelreiter Alajos. Az egyik szép dunántúli városhoz közel, a fenyveserdő szélén, gyönyörű stílusban felépített villa, nyaraló áll, amelynek széles homlokzatán a hit, remény és szeretet jel­képe alatt a következő mélyértelmű, tanul­ságos felirat olvasható : „Ez csak a szállá­sunk — örök otthon ránk odafönn vár.“ A legtöbb sétáló, aki e sokat jelentő mondatot olvassa, mély gondolatokba merülve folytatja útját. „Ejha, de régen nem gondoltam én erre a súlyos igazságra a mai hitetlen, Is­tentől elfordult világban“ — mondja magában a sétáló —. „Milyen szép és dicséretes bá­torság volt a villa első tulajdonosától, hogy az örökké boldog túlvilágban való hitét sok­nak figyelmeztetésére és okulására e jelleg­zetes felírásba foglaltatta.“ A kies fekvésű, szép nyaraló jelenleg a harmadik tulajdonosé. Első tulajdonosa dr Sopronhegyi László törvényszéki biró volt, aki mint bátor és hithű katholikus fenséges és örökké szép vallását igen szerette és nagyrabecsülte. Az atya gyémántjelleme ál­dottlelkű feleségére és nyolc jó gyermekére is átszállott. Legjobban mintázta magában az édesatya jellemét a legifjabb fiú, daliás hősünk , az Elemér. A legújabb történelmi nagyidők, a borzal­mas világháború kezdetén, mikor az általános mozgósítás lángoló hazaszeretetet és szent kötelességérzést fakasztó híte édes hazánkat is futótűzként végigjárta, az édesatya már nem volt az élők sorában. Földi szállásából, az ízlése szerint felépített nyaralójából ment haza örök otthonába, a boldog túlvilágba. Elemér ama napokban a városban lakott özvegy édesanyjával és nővérével, akikkel legszentebb szeretetben és egyetértésben élt. Többi testvérei a házasság szent és felbont­hatatlan köteléke révén már más és más vidékre költöztek. Mély és széleskörű tudo­mányával városszerte és a vidéken is nagy feltűnést keltett úgy, hogy ügyvédi irodája szépen jövedelmezett, amiért is jóságos any­jával és vidám kedélyű nővérével anyagi gondok nélkül élt. Derék, becsületes és ide­álisan gondolkodó úriember volt, aki szikla­erős meggyőződését mindenkor és mindenki előtt bátran megvallotta. E férfias magatartása imponáló egyéniségének még ellenfelei előtt is nagy súlyt és tekintélyt szerzett. Az em­berekre főképpen becsületes, romlatlan szívé­vel hatott. Az általános mozgósítás kihirdetésekor az első benyomásra Elemér lelke is megreme­gett, megdöbbent. Ezt az ösztönszerű meg­döbbenést azonban nem a gyávaság, hanem a tiszta és mélységes hazaszeretet okozta szívében, amely természetszerűleg irtózott a háború borzalmaitól, mert igazi emberszere­­tettől lángoló lelke nagyon jól tudta és élén­ken elképzelte magának, hogy a háború még a győző nemzetek számára is valóságos Isten ostora, flagellum Dei, amelyet senkinek sem kívánt, legkevésbbé magyar honfitársai­nak. Hogy igazságos háborúnk elkerülhetet­len volt, már régen tudta ő is, de annak ki­törése mégis meglepte. „Mit szólsz ahhoz, hogy kitört a háború ?“ — kérdezték ama mozgalmas napokban egy­mást a megdöbbent ismerősök. „Nem kellett volna kitörnie a háborúnak.“ „Kegyetlenül ráfizetnek erre a szörnyűséges világháborúra az összes hadviselő nemzetek.“ „Minket belekényszerítettek a háborúba.“ „E nagy világkatasztrófát már nem lehetett emberileg véve elkerülni.“ „Már évtizedek óta fenye­getett e szörnyű rém“ — hangzottak a véle­mények. Dr Sopronhegyi Elemér ügyvéd abban az időben tartalékos tiszt volt és mint hadnagy vonult be. A hazaszeretet szent lángjától hevülő lelke­t nagy napokban hősi elszánt­ságában teljesen megértette a haza és király

Next