Cegléd és Környéke, 1932 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1932-01-01 / 1. szám

2. oldal CEGLÉD ÉS KÖRNYÉKE megpróbáltatások keresztjét valameny­­nyiünknek viselni kell, ezalól nincsen és nem lehet kivétel. Előre szegezett tekintettel keresni a világosságot, ahol még ma árnyék van, keresni lanka­datlan erővel és kitartással az össze­tartásnak, a lelkek harmóniájának útját. Még nagyon sokat kell előre men­­­­nünk, hogy a bajból kikerüljünk. Pe­­­­dig ami előttünk áll, az a feladat­­ súlyos, csaknem emberfölötti, mint az a végcél, amely után annyi sóvárgás­sal igyekszünk. Itt persze nem a saját, hanem a fajtánk, nemzetünk végcél­járól beszélünk. Soha még nem folyt annyi szó a­­ megerősödés, az újjászületés, a meg­élhetés kérdéseiről, mint manapság, amely problémák ma sokkal nehe­­­­zebbek, mint meghalni tudni. Hiszen lezüllöttünk, lerongyolódtunk, elszegé­nyedtünk alaposan mi is. Soha annyi elégedetlen ember nem volt ebben az országban, mint a lefolyt évben. El-­­ annyira, hogy közel jártunk már nem egyszer a kétségbeeséshez. Élni egyre nehezebben, élni szenvedve, élni küzdve és harcolni a mindennapiért,­­ élni folyton újabb akadályokat találva,­­ mindennap türelmesen és szívósan­­ keresve, hogy holnap könnyebben élhessünk, mint éltünk tegnap. És eb­ben a feladatban nincs kivétel. Mert abban a közös nagy célban teljesen egyformák vagyunk, hogy napról-napra tanuljunk jobbak lenni, önmagunkat legyőzni, kétségbeesésünket fölülmúlni. Nekünk nemcsak apáink emlékéért, hanem a múltat számonkérő jövő nemzedékkel szemben is kötelességünk hinni minden látszat ellenére, remélni minden reménytelenség mellett, hogy a jelen tenger nyomorúsága után a mi számunkra is eljön a megszabadító és leszen megváltó újjászületés, magyar ujesztendő. Dr H. F. — A szeretet rózsái kenyérré váltak. A Kat. Nőszövetség fennállása óta minden év­ben az ínséges téli hónapokra irgalmas szivü­kát, családokhoz szegény iskolásgyermekeket helyez el ebédre. Ebben az évben a szokott­nál nagyobb azok száma, akik ezt az irgal­mas cselekedetet gyakorolják. 109 szegény gyermeket vár mindennap meleg ebéd a kö­vetkező családoknál : ft. Szilágyi Imre, dr Hübner Emilné, dr Hulin Báláné(2), dr Sárkány Gyuláné, dr Dobos Sándorné, dr Zalai Ká­­rolyné, dr Hitler Miklósné, özv. Dobos Györgyné, dr Fésűs Györgyné, dr Erdélyi Gyu­láné, dr Gombos Lajosné, dr Gombos Dénesné, dr Reicheimer Pálné, dr Hunyadi Ferenc, V. A. Stoffa Jánosné, v. Hansághy Gyuláné, v. Homonnay Tiborné, dr Nagy Rezsőné, Huszthy Jánosné, Nagy Lászlóné, dr Kisfaludi Lász­­lóné, Scheitz Emilné, dr Schweig Gézáné, Köhler Hans, Mihályfi Pálné, Martinelli Gusz­­távné (2), Dobos János, özv. Hajnal Istvánné, Magyar Antalné, Holló Gyuláné, Scherk Ist­vánné, Szalay Etelka, Papp Lászlóné, Bálint Ferencné, Gyulai Sándorné, Füle Ferencné, Taracsák Istvánné, Barta Lászlóné, Keresz­tes Andorné, Gombos Ernőné, Komáromi Ilonka, Juhász Pálné, Burgmann Nándorné, Pálinkás Pál, Bánfy Miklósné, Kelemen Jó­­zsefné, Kovács postamester, Kintzler Gézáné, Maár Antalné, Kovács Lajosné, Fekete Já­nosné, Kubinyi Imréné, Tömöri Antalné, Tóth Jánosné, Juhász Istvánné, Antal Istvánné, Füle Lajosné, Marton Gézáné, Tóth Istvánné, Szenczi Károlyné, Kovács Rezsőné (2),­­ Biró Józsefné, özv. Pálinkás Józefné, Nemes Ist­vánné, Biró Mihályné, Eder Istvánné, Imrik Andrásné, Pálinkás F­erencné, Mészáros István, Rigó Györgyné, Dóczi Istvánná, Erdős Sán­dorné, Kuthy Györgyné, Nagy Károlyné, Ko­vács Sándorné, Magó Istvánné, Hornyák Imréné, Krizsik Bálintné, Endrei Sándorné, Barra Lászlóné, özv. Kollár Jánosné, Gurits Istvánné, Gróff Istvánné, Pálfy Balázsné, Schilzong Mátyásné, Schneider Vincéné, Schei Károlyné, Erős Józsefné, özv. Rehák Illésné, Kecskeméti Lászlóné, Ungvári Mihályné, Podráczki Gusztávné, Zakár Jánosné, Pálin­kás Pál, Tari Istvánné, Libansinczki Józsefné, Jusztin Józsefné, Bayer Domonkosné, Kovács Ferencné, Magyar Antalné, Ádám Józsefné, Sivek Jánosné, Schenk Bálintné Csendes Mihályné, Tömör Józsefné, Gernagy Sándorné, Tömör Mihályné, m. kir. I. csendőr lovas­osztály parancsnoksága (5). Pénzben váltották meg Miklósy Ferencné, Szekeres Anna, Csurgai Lászlóné, Mócza Istvánné, Koczka Karolin, Nagy Andrásné, özv. Tóth Jánosné, Balog Jánosné. Természeti adományban megváltot­ták Lestánszki Margit, Magyar Józsefné, Sági Ilona, özv. Csernus Györgyné és Magyar Károly. — Új állomásfőnök Martinelly Gusztáv eddigi állomásfőnökünket Budapestre helyez­ték az üzletvezetőséghez. A közszeretetben álló és tőlünk eltávozó állomásfőnök helyébe az igazgatóság Nagy Dezső máv. főintézőt, ujszászi állomásfőnököt helyezte. — Eljegyzés: Szabó Dezső róm. kath. tanító s az elmúlt vasárnap eljegyezte Csoknyay Gyula polgártársunk leányát Adrienne-t. — Bertalan Lajos váci róm. kath. tanitó eljegyezte Nagy János kedves leányát Ilonkát. Gratulálunk. — Szent Mihály missiós naptár. Közked­velt ismeretterjesztő tartalmas naptár számos szép képpel. Kapható a plébánián. Ára 60 fil­. komoly, hivó szavát. Kötelességszerüen és készségesen indult a harctérre és mint ezren és ezren az általános példát követve, ő is előbb meggyónt és megáldozott, hogy — miként ő monda — „nyugodt és rendben legyen halhatatlan lelkem az igazságos örök Biró előtt.“ Elérkezett a bucsúzás napja. Délutánra volt kitűzve az indulás. Délelőtt még kis időt szabott magának, hogy hazamenjen édes­anyjához és nővéréhez. Menyasszonyától, annak szüleitől és többi rokonaitól előző napon búcsúzott el. — Édes jó anyám, elérkezett a válás órája. Nyugodjunk meg az Isten szent akaratában. Ne félts engem, Isten kezében van az életem. A szentségekkel megerősödött lelkem nyu­godtan néz szembe a halállal. Jó anyám, ne busulj ! Úgy érzem, visszasegít engem a jó Isten. Édesanyai hő imád nagyerejűnek fog bizonyulni . . . E búcsúszavakkal térdelt édesanyja elé és áhítattal fogadta az anyai áldást. Azután fölkelt és szent érzelemmel átölelte könnyező, de erőslelkű anyját, aki zokogva csak ennyit tudott mondani : Fiam, szerezz becsületet magadnak, édesatyád emlékének, édesanyád­nak, testvéreidnek, édes magyar hazánknak ! Kerüld a bűnt, cselekedd a jót ! Isten legyen mindig szemeid előtt!. . . Megható és szomorúan bánatos volt a kép a közönség részére, midőn a háborúra telje­sen felszerelt ezred a város főterén az indu­lásra készen állott. A hálás és lelkes közön­ség a katonákat virágokkal halmozta el és nemzeti szinü zászlókkal ajándékozta meg. Néhány zászlón a napsugárban a kereszt tündöklőit, amelynek fénye messze vissza­­sugárzott. Az ezredes rövid, tüzes beszéde után mély és ünnepélyes csendben egyszerre megharsant a kürt. A katonák tisztjeikkel együtt mély áhítattal állták körül zászlóikat és buzgón imádkoztak. A közönség is velük imádkozott. A kürt harci riadója és ez ün­nepélyes csend nagy hatással volt minden­kire. Sokan könnyeztek, sokan zokogtak. Ezután a vitéz hadfiak a hazaszeretet szent füzével lelkükben, zeneszó kíséretével a va­súti állomásra indultak, ahová nagy tömegek­ben az elfogadott közönség is kísérte őket. Igen sokan megrendülve gondoltak arra, váj­jon hány vitéz katonának lesz ez az utolsó útja, valóságos indulás a halálba .. . — Nézd, milyen daliás, fess hadnagy, mi­csoda öntudat, micsoda bátorság és elszánt­ság ül férfias szép arcán ! Azt hiszem erről a vitéz úrról még hallani fogunk De kár volna érte, ha ott vesznék — mutattak Elemérre. Az állomáson barátságos leereszkedéssel elegyedett szeretett katonái közé, akiket meg­ható figyelemmel mindenben utbaigazitott. Az utolsó negyedórát édesanyjának, testvéreinek és kedves menyasszonyának, Rozgonyi Gusz­tikénak szentelhette, aki édesanyjával szintén megjelent. Valamennyien könnyes szemmel és fájó szívvel őt még egyszer látni és tőle búcsút venni kívántak. E bánatos és meg­ható alkalommal maga Elemér is elérzéke­­nyült, de nemes, férfias vonása arcán cso­dálatos nyugodtság és akaraterős elszántság tükrözött. De Gusztikénak nyomatékosan megígérte, hogyha életben marad, mint hős akar hazatérni Övéi bánatos lélekkel és si­ránkozva még sokáig néztek a robogó vonat után. A hazatérőn Elemér igazán hősnek bizo­nyult, mert harcvonalban mindig az elsők között küzdött. Minél inkább fenyegette őt a veszedelem, annál nagyobb volt a harci kedve. A legborzasztóbb ágyutűztől, a leg­­rettenetessebb golyózáportól, a legsűrűbben hulló srapnelesőtől sem rettent vissza. Első tűzkeresztségétől kezdve acélkemény szive az Úr féelmén kívül más félelmet nem is­mert. Ha jött a kemény parancs, hogy ezt , vagy azt az ellenséges hadállást meg kell­­ rohanni és el kell foglalni, rendesen csak ezt mondta : „Fiuk, vitézek, ismét nagy feladatot bíztak reánk, tehát utánam !“ És mentek is utána kötelességtudó katonái mint a szélvész. (Folyt. köv.) A CSÁSZÁRVADÁSZ. Csodafilm. Meg kell nézni kedden 6, 8, szerdán 4, 6, 8 órakor az Urániában. 1. szám

Next