Czegléd és Vidéke, 1891 (1. évfolyam, 1-35. szám)
1891-04-26 / Mutatvány szám
lső évfolyam. CZEGLÉD és VIDÉKE. Mutatvány szám, ember lakásán, mert tudom, hogy ez jó barátja s gyakran megy hozzá, hivatalát már nem is említem, még a hivatalszolgák is a szemembe nevetnek már. . . . — Hátha elutazott ? Czeczil úgy érezte magát, mint a kígyó, ha farkára lépnek és a szép, csábító asszony élesen fölsziszszent. — Ehhez lehetetlen ... és lehetetlen az, hogy nekem ne mondta volna meg. Igaz, hogy már egy hete folyton idegeskedett, igaz, hogy egyre emlegetett holmi „sürgős ügyeket“ — „családi dolgokat,“ — de én ezen csak nevettem, tudtam, hogy készülődései füstté válnak mihelyt szemébe nézek és rá mosolygok. Czeczil, Czeczil, ne légy ily elhízott, ne hidd ezt — szólt a komolyabb Hennin — egy olyan férfit, mint János, ha ideig, óráig leköt is a szépség, a diic, a szellem, ami benned mind meg van; valóban, igazán és tartósan csak az őszinte, hű vonzalom, egy nő önfeláldozó szerelme fogja lekötni s te erre sohasem leszel képes, mert természeted sokkal hiúbb, tetsz vágyóbb. - Ne prédikálj nekem morált. Majd az a szép, elegáns, pillangó élethez szokott Radnóthy János fog elbújni egy ócska, tanyára, egy ügyetlen falusi angyallal — mert úgy is tudom, hogy Kerekes Ernára czélzol, és a szép asszony gúnyosan fölkaczagott. — Sohase nevess olyan gúnyosan! Mikor én Jánossal utoljára beszéltem, igen komoly, szomorú volt, egyre Ernát emlegette és azt mondta, te volttál az oka, hogy szakított vele. — Igaz ! de arról is jót állok, hogy soha többet nem fogja látni és hogy Kerekes Erna nem lessz a Radnóthy Jánosé, ha mindjárt ég, föld összeszakad is. Hermin sajnálkozva nézett ugyan barátnőjére, de ismerve léha felületes természetét, tudta, hogy ezeket a szavakat legfeljebb a hiúság, a forró vér talán, de semmiesetre sem a szív mondatja vele. . . látod mi lett a hifi, magad is megégetted akarva elbolonditani s ölted össze, mert hiszen én rajta mást, szántat nisz neki, ne beszélj igy, lásd legis fáj, hogy nem látha-s látszott s egy nyúlánk, akit a hölgyek mólán — János, asszonyom, János, azt ne keresse többé. Elutazott és két nap előtt kaptam tőle levelet, melyben megkér, mondanám föl itteni lakását, adnám be lemondását a hivatalba és küldjem utálnia minden itt hagyott ingabingó jószágát — kivéve netán sohajtozó női szivecskéket. — Ó az a szörnyeteg! Tört ki Czeczil és jónak látta egy Markus Emíliának is becsületére való ájulást rögtönözn. — Ugye ő ment Radnóthy ? kérdé Dórámból a komoly Hermin, ügyet se vetve barátnője ájuldozásaira. Valóban eltalálta. Haza ment és azt írja nekem, igen boldog, mert belátja, hogy minden álom, füst, káprázat a világon s igazán boldoggá egy férfit nem a párizsi csiki, de csipán és kizárólag egy hű szív tehet, egy oly önfeláldozó, semmit sem kívánó, elnéző szerelem, mint az illővel őt Erna szerette, aki elfeledve mindent, megbocsájtott a megtérőnek. Csalán, mi van I ságot viseli, melyet ev. ref. lelkész elérni képes, kedves, mert oly rég óta vágytunk már ő méltóságát körünkben üdvözölhetni s most óhajunk teljesültével kétszeres öröm tölti be sziveinket. De hogy oly várva-vártuk, az nem is csoda, mert bár czeglédi református egyházunk egyike hazánkban a legrégebbieknek, mégis most történik először, hogy püspöke hivatalosan meglátogatja. Több mint 300 év telt már el egyházunk megalakulása óta s ez időtől kezdve folyton csak egyszeri prédikátorok vezették a híveket, vezették bölcsen, vezették lelkiismeretesen. Nélkülük bizony megsemmisült volna egyházunk az évszázados viharok és küzdelmek súlya alatt, mint annyi más megsemmisült. És az ő vezetésük alatt ez nemcsak hogy be nem következett, de sőt fokonként erősbödött, úgy, hogy ma már nem kell félteni egyházunkat a veszedelmektől. Oh! mily öröme lett volna őseinknek azokban a régmúlt, küzdelmes időkben, ha olykor-olykor megjelenik az egyházban a főpásztor, ki a hívekbe reményt s a küzdelmekben már-már kifáradt lelkészek csüggedő kebleibe kitartást és bizalmat ébreszt vagy legalább elismerésével adózik vala az igaz érdemnek. Sajnos, ők ebben nem részesülhettek. Lehet, hogy a látogatás elmaradásának az volt egyik oka, hogy a kecskeméti egyházmegyében kezdettől fogva megvolt a jó közigazgatás és a kellő rend s a hívek valláserkölcsi életének fejlesztésére — tekintve buzgóságukat, szükség nem igen volt. De ne gondolkozzunk most a múltról, hanem örüljünk és örvendezzünk, hogy az a férfi szerencséltet bennünket látogatásával, aki nemcsak mint hitbuzgó főpásztor, hanem mint kitűnő író és költő is egyike most élő legjelesbjeinknek. Ha tehát most őt ünnepeljük, ha ragaszkodásunk és szeretetünk minden jeleivel elárasztjuk, annak oka főként az ő személyében rejlik, mert nemcsak a reformátusok előtt nagy ember ő, hanem egész nemzetünk s a műveit külföld előtt is, mely ismert munkáiból s elismeréssel időzik érdemeinek. Méltóságos- -és--finisztelendő Lulz Károly úrálogatásával eleget tesz a zsinati határozatoknak is, melyek a püspökök (superintendensek) egyik főkötelességévé az egyházak látogatását teszik. Eljött, hogy megvizsgálja, váljon „ékesen és rendben folynak-e mindenek ?“ Vajha azt mondhatná el rólunk, hogy mi mindenben megfelelünk keresztyéni kötelességeinknek, Vajha azt hirdethetné, hogy hívek vagyunk mindnyájan az elsőktől az utolsókig! De ha ezt nem mondhatja is rólunk, arra az áldozatkészségre, mely református népünket jellemzi, büszkék lehetünk s hisszük, hogy ezért az ő magas elismerését is kiérdemeljük. Adja Isten, hogy ez a nemes áldozatkészségmindvégig meg legyen bennünk. S most várjuk nyugodtan rólunk való ítéletét, tudva azt, hogy vannak bár hibáink, fogyatkozásaink, de vannak olyan erényeink is, amelyek, ha gyarlóságainkat ellensúlyozni nem bírják is,de azokat mindenesetre menthetőbbé teszik. .. . . . Zoltán. * * * A püspöki látogatást részleteiben a következőkben adjuk: Szász Károly a dunameléki egyházkerület superintendense e hó 19-én indult körútjára, hogy meglátogassa a kerületébe eső ev. reform, egyházakat , hogy ez alkalomból a kecskeméti egyházmegyébe eső hitközségeket vizsgálja meg. Budapestről kiindulva, Monoron lépett az egyházmegye területére, hol Ádám Kálmán esperes, az egyházmegye küldöttsége élén a ref. egyházak, Kovács Gáspár pesti alsó-járási szolgabiró és Monor bírája az összes lakosságnevében üdvözlő beszéddel fogadták ; innen kíséretével bevonult Gombára, majd a pándi, kávai és t. szelei kisközségeket látogatta meg. 23-án csütörtökön 3 órakor hagyta el. Szelén, Szolnok s Abonyon keresztül, este 6 órakor érkezett Czeglédre. Hullámzó emberár vonult ki elébe s megérkezésekor az állomásnál a város részéről Gubody Ferencz polgármester, az egyház részéről B. Molnár András főgondnok üdvözölte. A vasúttól hosszú kocsisoron vonult, de az ünneplőközönség a reform templom elé, melynek előcsarnoka valóban meglepő csűrnél s ízléssel volt díszítve. A főajtó zöld lombokkal vétetett körül, fehér lapon, aranyozott betükkel volt, kifejezve a ref. egyház rövid üdvözlete e pár szóban : „Isten hozott ! A csarnok közepén díszes emelvény pompázott a legszebb élővirág koszorú, 28 fehérbe öltözött leány között; ezek mellett foglalt állást a presbitérium és a tanítói énekkar. Az énekkar nyitotta meg az ünneplést egy imaszerű dallal, mely utánLukács József lelkész mondá el üdvözlő beszédét, a fehér ruhás leánykák nevében pedig Réczei Kenuiél k. a. köszöntötte. Szász Károly meghatva’ adott kifejezést az — Csillapodj Czeczil haszontalan játék vége. A pilleszárnyaidat, egy férfit talán egy másik nő életét azt magad tudod mennyire ,szerette Erna Jánost. — Ostobaság ! Radnótffy János nem való hozzá. Tartsa meg a pénzét és még egy falusi gavallér is jó le? — Czeczil, Czeczil, nem is szeretted Jánost, ted, hogy nem tudod hol Az ajtón kopogós barna fiatalember lépett üdvözöltek. — Al! Darásul! csak hogy jön, az a János, az a János! tört ki Czeezilből a sírással vegyes harag. A fiatalember igyekezett igen komoly arczot vágni ugyan, de nem palástolhatott el egy kis mosolyt ajkszögletein, örömnek, melyet e tüntető fogadtatatás lelkében keltett s az énekkar záró dala után, kisséretével a papi lakba távozott. 24-én 11 órakor fogadta a tisztelgő küldöttségeket. Üdvözlésére megjelent a városi elöljáróság a polgármester vezetése alatt, a róm. kath. egyház presbitériuma lelkészével, az evangélikus és izraelita hitközségek küldöttei lelkészeikkel, a polgári iskolai tanítói kar, a magyar kir. adóhivatal s az alapítványi uradalom hivatalnokai, a ref. egyház presbitériuma, a ref. tanítói testület és főtiszt, s méltóságos Sárkány Sámuel ág. evang. püspök úr, ki az ünnepeknek régi jóbarátja. E napon és 25-én látogatta meg az elemi iskolákat s mint értesülünk, kivétel nélkül teljes megelégedését nyilvánítá. 20-án délelőtt a ref. templomi Isten-tisztelet alkalmával Takács József lelkész imája után a méltósága fog alkalmi szónoklatot tartani, melylyel a hivatalos aktusok befejeztetnek. Megemlítjük még, hogy az egyház az első napon i. i. 23-án a „Népkör“ termeiben sikerült tánczmulatságot rendezett, melyen Czeglédváros intelligentiája s a gazdálkodó elem nagy számban vett részt. Vasárnap délben a „Népkör “-ben társas ebéd lesz s 6 órakor távozik el városunk falai közül, hogy még a nagykörösi és kecskeméti egyházakat meglátogassa. Czegléd és a közigazgatás államosítása. A képviselőház közigazgatási bizottságában befejezéshez közelednek a tanácskozások a közigazgatási törvényjavaslat felett, melynél fontosabb 1897 óta elő nem terjesztetett. Az ország naponta tudomást vesz a hírlapok útján a tanácskozások menetéről és arról, hogy számos megye, — köztük a mienk is, — valamint város és község nyilvánította ki már eddig is véleményét e törvényjavaslat tárgyában, leginkább azon nézetnek adva kifejezést, hogy ha ez jelen alakjában törvényerőre emelkedhetik, az egyértelműnek vehető az ország polgárai önkormányzati joga nagy mérvű megcsorbítása, vagy épen megsemmisülésével. Tudjuk, hogy városunkban szintén közóhaj, miszerint a közvélemény ezen törvényjavaslat feletti nézeteit kifejezhesse. Hogy ez irányban eddigelé irányadó köreink részéről miért nem létetett semmi kezdeményezés, ezt, nem keressük, csak annak konstatálására szorítkoznunk, hogy ez ügyben a cselekvésre az utolsó óra közeleg. Városunk traditiói, történelmi múltja és jelen iránya, mely szerint folyton a tiszta függetlenségi elvek zászlóját lobogtatja s ez iránytól sem a múltban, sem a jelenben a hatalomnak sem ígéretei, sem kecsegtetése, sem erőszaka által eltávolítható soha nem volt, e mellett élénk önkormányzati érzülete előre kiszabják az irányt, melyen ez ügyben közönségünk haladni fog. Hogy pedig mennyire szükséges, hogy városunk is az e tárgyban már nyilatkozottakhoz csatlakozzék, azt az országgyűlési tárgyalások azon fordulata bizonyítja, mely szerint — valószínűleg a közvélemény nyomása alatt — már eddig is szabadelvű irányban némi módosítások helyeztettek kilátásba, melyek a nemzet nagyobb érdeklődése mellett kiterjedtebb mérvet is ölthettek volna. Épen ezért, elodázhatlan, hogy e tárgyban népgyűlés tartassék s miután e tekintetben