Czegléd és Vidéke, 1891 (1. évfolyam, 1-35. szám)

1891-04-26 / Mutatvány szám

l­ső évfolyam. CZEGLÉD és VIDÉKE. Mutatvány szám, ember lakásán, mert tudom, hogy ez jó barátja s gyakran megy hozzá, hivatalát már nem is említem, még a hivatalszolgák is a szemembe nevetnek már. . . . — Hátha elutazott ? Czeczil úgy érezte magát, mint a kígyó, ha farkára lépnek és a szép, csábító asszony élesen fölsziszszent. — Ehh­ez lehetetlen ... és lehetetlen az, hogy nekem ne mondta volna meg. Igaz, hogy már egy hete folyton idegeskedett, igaz, hogy egyre emlegetett holmi „sürgős ügyeket“ — „családi dol­gokat,“ — de én ezen csak nevettem, tudtam, hogy készülődései füstté válnak mihelyt szemébe nézek és rá mosolygok. Czeczil, Czeczil, ne légy ily elhízott, ne hidd ezt — szólt a komolyabb Hennin — egy olyan férfit, mint János, ha ideig, óráig leköt is a szépség, a diic, a szellem, ami benned mind meg van; való­ban, igazán és tartósan csak az őszinte, hű vonzalom, egy nő önfeláldozó szerelme fogja lekötni s te erre sohasem leszel képes, mert természeted sokkal hiúbb, tetsz vágyóbb. - Ne prédikálj nekem morált. Majd az a szép, elegáns, pillangó élethez szokott Radnóthy János fog elbújni egy ócska, tanyára, egy ügyetlen falusi angyallal — mert úgy is tudom, hogy Kerekes Ernára czélzol, és a szép asszony gúnyosan fölkaczagott. — Sohase nevess olyan gúnyosan! Mikor én Jánossal utoljára beszéltem, igen komoly, szomorú volt, egyre Ernát emlegette és azt mondta, te volttál az oka, hogy szakított vele. — Igaz ! d­e arról is jót állok, hogy soha többet nem fogja látni és hogy Kerekes Erna nem lessz a Radnóthy Jánosé, ha mindjárt ég, föld összeszakad is. Hermin sajnálkozva nézett ugyan barátnőjére, de ismerve léha felületes természetét, tudta, hogy ezeket a szavakat legfeljebb a hiúság, a forró vér talán, de semmiesetre sem a szív mondatja vele. . . látod mi lett a hifi, magad is megégetted akarva elbolonditani s ölted össze, mert hiszen én rajta mást, szán­tat ni­sz neki, ne beszélj igy, lásd le­gis fáj, hogy nem láth­a-s látszott s egy nyúlánk, akit a hölgyek mól­án — János, asszonyom, János, azt ne keresse többé. Elutazott és két nap előtt kaptam tőle levelet, melyben megkér, mondanám föl itteni lakását, adnám be lemondását a hivatalba és küldjem utálnia minden itt hagyott ingabingó jószágát — kivéve netán soh­ajtozó női szivecskéket. — Ó az a szörnyeteg! Tört ki Czeczil és jónak látta egy Markus Emíliának is becsületére való ájulást rögtönözn. — Ugy­e ő ment Radnóthy ? kérdé Dórámból a komoly Hermin, ügyet se vetve barátnője ájuldozásair­a. Valóban eltalálta. Haza ment és azt írja nekem, igen boldog, mert belátja, hogy minden álom, füst, káprázat a világon s igazán boldoggá egy férfit nem a párizsi csiki, de csipán és kizárólag egy hű szív tehet, egy oly önfeláldozó, semmit sem kívánó, elnéző szerelem, mint a­z­ illővel őt Erna szerette, aki elfeledve mindent, megbocsájtott a megtérőnek. Csalán, mi va­n I­ ságot viseli, melyet ev. ref. lelkész elérni képes, kedves, mert oly rég óta vágytunk már ő méltósá­gát körünkben üdvözölhetni s most óhajunk teljesül­tével kétszeres öröm tölti be sziveinket. De hogy oly várva-vártuk, az nem is csoda, mert bár czeglédi református egyházunk egyike ha­zánkban a legrégebbieknek, mégis most történik először, hogy püspöke hivatalosan meglátogatja. Több mint 300 év telt már el egyházunk meg­alakulása óta s ez időtől kezdve folyton csak egy­szeri­ prédikátorok vezették a híveket, vezették böl­csen, vezették lelkiismeretesen. Nélkülük bizony meg­semmisült volna egyházunk az évszázados viharok és küzdelmek­­ súlya alatt, mint annyi más megsemmi­sült. És az ő vezetésük alatt ez nemcsak hogy be nem következett, de sőt fokonként erősbödött, úgy, hogy ma már nem kell félteni egyházunkat a vesze­delmektől. Oh! mily öröme lett volna őseinknek azokban a régmúlt, küzdelmes időkben, ha olykor-olykor meg­jelenik az egyházban a főpásztor, ki a hívekbe re­ményt s a küzdelmekben már-már kifáradt lelkészek csüggedő kebleibe kitartást és bizalmat ébreszt vagy legalább elismerésével adózik vala az igaz ér­demnek. Sajnos, ők ebben nem részesülhettek. Lehet, hogy a látogatás elmaradásának az volt egyik oka, hogy a kecskeméti egyházmegyében kez­dettől fogva meg­volt a jó közigazgatás és a kellő rend s a hívek valláserkölcsi életének fejlesztésére — tekintve buzgóságukat, szükség nem igen volt. De ne gondolkozzunk most a múltról, hanem örüljünk és örvendezzünk, hogy az a férfi szerencsél­tet bennünket látogatásával, aki nemcsak mint hit­buzgó főpásztor, hanem mint kitűnő író és költő is egyike most élő legjelesbjeinknek. Ha tehát most őt ünnepeljük, ha ragaszkodásunk és szeretetünk minden jeleivel elárasztjuk, annak oka főként az ő szemé­lyében rejlik, mert nemcsak a reformátusok előtt nagy ember ő, hanem egész nemzetünk s a műveit külföld előtt is, mely ismert munkáiból s elismeréssel időzik érdemeinek. Méltóságos- -és--finisztelendő Lulz Károly úr­­á­logatásával eleget tesz a zsinati határozatoknak is, melyek a püspökök (superintendensek) egyik főkö­­telességévé az egyházak látogatását teszik. Eljött, hogy megvizsgálja, váljon „ékesen és rendben folynak-e mindenek ?“ Vajha azt mondhatná el rólunk, hogy mi min­­denben megfelelünk keresztyéni kötelességeinknek, Vajha azt hirdethetné, hogy hívek vagyunk mindnyá­jan az elsőktől az utolsókig! De ha ezt nem mondhatja is rólunk, arra az áldozatkészségre, mely református népünket jellemzi, büszkék lehetünk s hisszük, hogy ezért az ő magas elismerését is kiérdemeljük. Adja Isten, hogy ez a nemes áldozatkészség­mindvégig meg legyen bennünk.­ S most várjuk nyugodtan rólunk való ítéletét, tudva azt, hogy vannak bár hibáink, fogyatkozásaink, de vannak olyan erényeink is, a­melyek, ha gyarló­ságainkat ellensúlyozni nem bírják is,de azokat min­denesetre menthetőbbé teszik. .. . . . Zoltán. * * * A püspöki látogatást részleteiben a követke­zőkben adjuk: Szász Károly a dunameléki egyházkerület superintendense e hó 19-én indult körútjára, hogy meglátogassa a kerületébe eső ev. reform, egy­házakat , hogy ez alkalomból a kecskeméti egyház­megyébe eső hitközségeket vizsgálja meg. Budapestről kiindulva, Monoron lépett az egyházmegye területére, hol Ádám Kálmán esperes, az egyházmegye küldöttsége élén a ref. egyházak, Kovács Gáspár pesti alsó-járási szolgabiró és Monor bírája az összes lakosság­­nevében üdvözlő beszéddel fogadták ; innen kí­séretével bevonult Gombára, majd a pándi, kávai és­ t. szelei kisközségeket látogatta meg. 23-án csütörtökön 3 órakor hagyta el. Szelén, Szolnok s Abonyon keresztül, este 6 órakor érkezett Czeglédre. Hullámzó emberár vonult ki elébe s megérkezésekor az állomás­nál a város részéről Gubody Ferencz polgár­mester, az egyház részéről B. Molnár András főgondnok üdvözölte. A vasúttól hosszú kocsi­soron vonult, de az ünneplőközönség a reform templom elé, melynek előcsarnoka valóban meg­lepő csűrnél s ízléssel volt díszítve. A főajtó zöld lombokkal vétetett körül, fehér lapon, aranyozott betükkel volt, kifejezve a ref. egyház rövid üdvözlete e pár szóban : „Isten hozott ! A csarnok közepén díszes emelvény pompázott a legszebb élővirág koszorú, 28 feh­érbe öltözött leány között; ezek mellett foglalt állást a presbitérium és a tanítói énekkar. Az ének­kar nyitotta meg az ünneplést egy imaszerű dallal, mely után­­Lukács József lelkész mondá el üdvözlő beszédét, a fehér ruhás leánykák nevében pedig Réczei Kenuiél k. a. köszöntötte. Szász Károly meghatva’ adott kifejezést az — Csillapodj Czeczil haszontalan játék vége. A pilleszárnyaidat, egy férfit talán egy másik nő életét azt magad tudod mennyire ,szerette Erna Jánost. — Ostobaság ! Radnótffy János nem való hozzá. Tartsa meg a pénzét és még egy falusi gavallér is jó le? — Czeczil, Czeczil, nem is szeretted Jánost, ted, hogy nem tudod hol Az ajtón kopogós barna fiatalember lépett üdvözöltek. — Al­! Darásul! csak hogy jön, az a János, az a János! tört ki Czeezilből a sírással vegyes harag. A fiatalember igyekezett igen komoly arczot vágni ugyan, de nem palástolhatott el egy kis mo­solyt ajkszögletein, örömnek, melyet e tüntető fogadtatatás lelké­ben keltett s az énekkar záró dala után, ki­­s­séretével a papi lakba távozott. 24-én 11 óra­kor fogadta a tisztelgő küldöttségeket. Üdvöz­lésére megjelent a városi elöljáróság a polgár­­mester vezetése alatt, a róm. kath. egyház presbitériuma lelkészével, az evangélikus és izraelita hitközségek küldöttei lelkészeikkel, a polgári iskolai tanítói kar, a magyar kir. adó­hivatal s az alapítványi uradalom hivatalnokai, a ref. egyház presbitériuma, a ref. tanítói tes­tület és főtiszt, s méltóságos Sárkány Sámuel ág. evang. püspök úr, ki az ünnepeknek régi jóbarátja. E napon és 25-én látogatta meg az elemi iskolákat s mint értesülünk, kivétel nél­kül teljes megelégedését nyilvánítá. 20-án délelőtt a ref. templomi Isten-tiszte­let alkalmával Takács József lelkész imája után a méltósága fog alkalmi szónoklatot tartani, melylyel a hivatalos aktusok befejeztetnek. Megemlítjük még, hogy az egyház az első napon i. i. 23-án a „Népkör“ termeiben sike­rült tánczmulatságot rendezett, melyen Czegléd­­város intelligentiája s a gazdálkodó elem nagy számban vett részt. Vasárnap délben a „Nép­kör “-ben társas ebéd lesz s 6 órakor távozik el városunk falai közül, hogy még a nagy­kö­rösi és kecskeméti egyházakat meglátogassa.­ ­ Czegléd és a közigazgatás álla­mosítása. A képviselőház közigazgatási bizottságá­ban befejezéshez közelednek a tanácskozások a közigazgatási törvényjavaslat felett, melynél fontosabb 1­8­97 óta elő nem terjesztetett. Az ország naponta tudomást vesz a hírlapok útján a tanácskozások menetéről és arról, hogy szá­mos megye, — köztük a mienk is, — valamint város és község nyilvánította ki már eddig is véleményét e törvényjavaslat tárgyában, legin­kább azon nézetnek adva kifejezést, hogy ha ez jelen alakjában törvényerőre emelkedhetik, az egyértelműnek vehető az ország polgárai önkormányzati joga nagy mérvű megcsorbítása,­­ vagy épen megsemmisülésével. Tudjuk, hogy városunkban szintén közóhaj, miszerint a közvélemény ezen törvényjavaslat feletti nézeteit kifejezhesse. Hogy ez irányban eddigelé irányadó kö­reink részéről miért nem létetett semmi kezde­ményezés, ezt, nem keressük, csak annak kons­­tatálására szorí­tkoz­nunk, hogy ez ügyben a cselekvésre az utolsó óra közeleg. Városunk traditiói, történelmi múltja és jelen iránya, mely szerint folyton a tiszta füg­getlenségi elvek zászlóját lobogtatja s ez irány­tól sem a múltban, sem a jelenben a hatalom­nak sem ígéretei, sem kecsegtetése, sem erő­szaka által eltávolít­ható soha nem volt, e mellett élénk önkormányzati érzülete előre kiszabják az irányt, melyen ez ügyben közönségünk ha­ladni fog. Hogy pedig mennyire szükséges, hogy városunk is az e tárgyban már nyilatkozottak­hoz csatlakozzék, azt az országgyűlési tárgya­lások azon fordulata bizonyítja, mely szerint — valószínűleg a közvélemény nyomása alatt — már eddig is szabadelvű irányban némi módo­sítások helyeztettek kilátásba, melyek a nemzet nagyobb érdeklődése mellett kiterjedtebb mérvet is ölthettek volna. Épen ezért, elodázhat­lan, hogy e tárgy­ban népgyűlés tartassék s miután e tekintetben

Next