Czegléd, 1885 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1885-01-04 / 1. szám
1-ső szám. Czegléd, Január 4. Harmadi évfolyam 1885. E fizetési díj: Helyben hídoz hordva, vidékre patán küldve. Egész évre............4 frt. — Félévre................2 frt. — Negyedévn............1 frt. — Egyed szám ára 10 kr. Serkesztőség: I. kerület 94. sz. a vasut-utczán. Ide a szerkesztőhöz küldendők a kéziratok és mindennemű hirdetmények. — Kéziratok vissza nem adatnak. VEGYESTARTALMÚ HETILAP. Megjelenik hetenkint egyszer Vasárnap. Hirdetmények: Egy hasábos petit sor 15 kr. Nagyobb és többszöri hirdetéseknél tetemes árleengedés. Miden beiktatásnál külön 30 kr. bélyegdij előre fizetendő. (Hirdetményt még Szombaton délelőtt is elfogad e lap) Nyílttérben megjelenő közlemények minden sora 35 krajczár, a reclamátiók a kiadóhivatalhoz küldendők. A cselédek. Régi s ma már általános a panasz a cselédség roszasága miatt, hogy a legnagyobb részt rendetlen, tudatlan, rest, tekintélyt nem ismer, engedetlen, hűtlen, helyét gyakran változtatja, erkölcstelen, túlkövetelő, pazarló, fényűző stb. Óriási halmaza a hibáknak, melyek valóban kétségbeejtők lehetnek bárkire ki cselédtartásra kényszerítve van. De vegyük e hibákat sorba s vizsgáljuk, vajon az okok, melyek a hibák kifejlődésére befolyással bírnak, a cselédosztály lelkületében fészkelnek-e csupán ? s nem terheli-e ezeket valami felelősség a gazdákat is? Vannak házak, melyekben a rendet csak nevéről ismerik, itt a rendetlenséget a cseléd is megszokja s talán meg is szereti; ha aztán rendes házba kerül azt kiállhatatlannak találja s csak nehezen vagy sohase tudja megszokni a rendet s gazdájának e miatt sok boszuságot s kárt okoz, mig végre vagy maga odébb áll vagy el kell küldeni. A tudatlanság oka ismét abban keresendő, mert a cselédek legnagyobb része talán soha se járt iskolába, a gazdák pedig vagy nem tudják vagy nem is akarják oktatni, tanítani, mivel sokkal kényelmesebb rájuk, ha már iinenben ügyes szolgát tartanak. Vannak továbbá gazdák, kik saját ügyeiken is hanyagok, nem néznek a cseléd dolgaián, nem vonják szigorú számadásra, a szorulom és munkásságban nem adnak példát s a dologtalanságra s restségre bő alkalom Válkozik-Olyan cselédtartó is van elég, ki maga vallástalan, erkölcstelen, kinek szája tele s folyton panaszszal és zúgolódással az ist gondviselés, hatóságok, elöljárók s felsőbbségek ellen, ezeket szidalmazza s nevetségessé tenni igyekszik ? E példa természetesen a cselédet sem hagyja érintetlen s elsősorban is a gazdájának tekintélyéről s a tartozó tiszteletről feledkezik meg. Hasonló eredményt szül az is, ha a ház ura vagy asszonya nem lesz elég erélyes arra, hogy parancsoljon s a hibákat szigorúan megróná vagy megbüntetné, sőt elég gyenge, hogy vele bizalmas beszélgetésbe, pletykába ereszkedjék. — Nem azt mondtam ezzel, hogy a cseléd iránt bárki is teljesen elzárkózó, bizalmatlan, lenéző s durva legyen; mert ha a túlságos leereszkedés a cselédet könnyen pajtáskodásra csábítja, a hidegség, durvaság s talán igazságtalanság a tiszteletet, becsülést és ragaszkodást öli meg, sőt gyűlöletet támaszt fel lelkében. — A túl bizalmas viszonyból s leereszkedésből származik még legtöbb esetben az engedetlenség, mely pedig a legelső követelésünk azoktól, kik fölött hatalmat gyakorolni s engedelmességet követelni jogunkban áll. — Igaz, hogy fölöttébb nehéz eltalálni, a helyes közép utat, melyet a cseléddel szemben követnünk kell s valóban szerencsés az a gazda ki kellő tekintélylyel bir, mert az engedelemes cselédre talál. Tulkövetelővé pedig az teszi a cselédeket, ha mi is azok vagyunk irányukban, vagy még inkáb az a rész szokás, hogy némelyek a jobb cselédet szolgálati helyükről magasabb fizetés ígérete mellett édesgetik magukhoz s azt több kedvezésben is részesítik. — Ha ez mindig az érdem jutalma, nem baj ; de ha érdemetlenül ér valakit, a többi cselédség mellőzve érzi magát, önérzete fölébred s hasonló követelésekre érzi magát jogosítva. Alig hiszem, hogy valaki a hűséget és tisztakezűséget, ne a legelső követelménynek tekintené mindazoktól, kik szolgálatában állanak. És mivel ez oly nagy fontossággal bír, oda kell irányoznunk magunknak is minden igyekezetünket, hogy ezeket cselédeink részéről biztosítsuk. — Az elsőt a helyes bánásmód s főleg az által érjük el, ha a cseléd hűségének minden nyilvánulását nem kicsinyléssel, hanem kellő figyelemmel s méltánylattal fogadjuk. — Az utóbbit pedig akként, ha éber figyelmet fordítunk a legcsekélyebb dologra is, mely cselédjeink kezelése alatt áll, s mindenről szigorú, pontos számadást kívánunk ; de legfőkép, ha a cseléd jogos igényeit kielégítjük, hogy fukarnak, önzőnek maga iránt ne tapasztaljon bennünket, mert az ő benne is az önérdek hajhászását keltené fel. Már pedig önző embertől senki ne várjon hűséget. Nagy hiba még a mai kor cselédségénél a köztük elharapódzó fényűzés és élvvágy, mely pazarlással s ez túlköveteléssel jár. — De hát miért ilyenek ők ? Mert uraitól eltanulja a fényűzést és élvvadászatot tartani a legnagyobb jónak a földön ; mert a cseléd szintén utánozza a többi embert, hisz ő is olyan hiú, mint azok. És e hiúságát gyakran maguk a gazdák fokozzák az által, hogy elviselt ruhadarabokkal ajándékozzák meg, melyekkel az felpiperézve magát, azt képzeli, hogy őt most csak olyannak nézik, mint amilyen ura, vagy asszonya. — Ide járul még a gyakori pénzajándék, a mit nem takarít meg, hanem eléli, elkorhelykedi s élvezeteiben urát kezdi utánozni, — így megszokva a fényűzést és élvvadászatot, folyton elégedetlen s túlkövetelő. Rendkívül fontos s hatásában kiszámithatlan a háznál — kivált a hol kisebb gyermekek vannak — a cseléd erkölcse. — És itt ismét a cselédtartókra hárul a kötelesség, hogy A „CZEGLÉD“ TÁRCZJA. A VÁRNAGY UNOKÁJA. — ELBESZÉLÉS. — Oxoff -A.. Mtst. m.éxM.et'ből 1£3- lETeg'ecL'n.— Tánca. I. Az erdő zúg. A ködös távolból megrongált várastély látszik. Körülötte nagy messzeségben nem iható emberi hajlék. Késő este van. Egy nyugodtan legelésző vadász mén fékje egy sorhadt fatörzshöz van kötve. A kastély erkély lépcőzetén, melynek kövei közt moha nő, gazdag vadsz öltözetheii ül egy férfi s most kíváncsian, majd merengve, ábrándozik az épületen s a földi szépség ilékonysága felett. Az erkély szárnyas ajtaja hirtelen csattanva ilik fel s azon a divatu finom fehér ruhába öltözve , szép leány lépett ki. Az idegen megkövülve nézett maga elé s felárva, kezével homlokát sirattá meg, de midőn rá, hogy a szende teremtvény megijedt tekintete, habozva hátrált, majd gyors ugrással mellette ment. „Tündér várba jutottam ? Varázs hatalom van épület felett s te vagy az úrnője ?“ folytatá to- 3b, mosolyogva, miközben a leányt csudálvá szemni, „vagy valóban laknak itt emberek ? mondd igazán , hogy hívnak téged, te csoda szép lény, erdő gyermeke?“ s szelíden megfogta kezét S a leány nyugodtan engedé megfogni. Rózsait lassan nyitá fel a feleletre, a midőn csably dalként hangzottak e szavak, hogy : „Jeanne rie.“ A kastély még néhány lakható földszinti szobáiban lakik egy süket és vak inkább alvó mint élő vén várnagy s egy épen oly idős szolgáló gondoskodik háztartásáról; Jeanne Marie pedig az ő unokája. „ Ő az erdőben nőtt fel és mindig ott élt. Alig látott más embert mint a nagyatyját s az öreg Gertrudot. Olvasni s írni sok nehézségekkel egy 4 öreg iskolamestertől tanult, aki ezelőtt a legközelebbi faluból jött, azért hogy nagyatyját meglátogassa , de már ő is meghalt. Különben alig is aggódott valaki miatta , könnyen feled az ember. A kastély az erdő mélyén feküdt. Minden évben egyszer egy fuvaros hozott a városból két láda élelmiszert Gertrudnak- ez volt az egész forgalom mi a vár lakóit a külvilággal összeköté. Ezen ártatlan lény szeretetreméltóságát s az egész valóján elömlött kellemet Jeanne Marie anyjától öröklé, a ki igen szép s előkelő származású nő volt, egy büszke nemzetiség utóda, kinek ősei egykor e kastélyt uralták. Itt ezen vadász kastélyban bűvölte el hajdan a kisasszony gyöngykék szemével a szép vadászt, a várnagy egyetlen fiát és miként beszélték szerelmesek lettek. — A közelfalubeli lelkész adta őket öszsze titkon éjjel. De ez esetet homály fedi. A világ azt hiszi, hogy meghaltak. Tettöknek következménye az volt, hogy sem a báró házában, sem a várnagy családjában nem volt szabad emlegetni. — A báró örökre elhagyá az erdei kastélyt az esemény után, de a várnagy vissza maradt és oly állapotba jutott, a minőben őt találtuk. De ő sem ment ki többé, senkivel sem társalgott, kivévén a megszokott iskola mestert. — Ő volt az a ki egy este, ezelőtt mintegy 15 évvel az elpusztult házba szép fehér csomagot vitt s a fehér csomagból még nem egészen két éves kis élő teremtményt bonyolított ki s azt az öreg Gertrud nevelésére bízta. Eleinte a várnagy szobájába zárkózott s nem akart tudni a gyermekről, de azután a kis Jeanne Mari úgy látszék az ő korán elvesztett kis leányát pótolá s úgy bánt vele, mintha az saját gyermeke volna, noha másrészről azon nyilatkozatok, melyeket néha-néha beszélgetés közben tett, arra mutatának, hogy ő tudja, ha nem épen időszerint is azt, hogy ki hát tulajdonképen a leány. Jeanne Marie az erdő virágaival nőtt azokhoz hasonlóan. Egyszer midőn a padláson ide s tova hányt vetett, mivel kénye kedvére volt hagyva, történetesen egy ládára bukkant, a mely telve volt régi szépen megőrzött ruhanemüekkel, a melyek bizonyára anyáé lehettek. A nagyszerű ruhák finom kelméjük s ízléses szabásuknál fogva sokkal jobban megtetszettek, mint a melyeket neki Gertrud adott. Megkisérté hogy nem illenének-e reá. Magára öltve, oly szépen simult derekához, mintha azok épen rá szabattak volna. Ekkor félreérthetlen csudálkozással szemlélé magát a nagy félhomályos tükörben , és azután Gertrudhoz futott. Az öregnő sajátságos szemeket meresztett s magában mormogott valamit, de nem ellenzette a gyermek játékát. Ezután Jenna Marie mindig ezen ruhákba öltözött. A nagyatyás, ki se látott, se hallott, nem vette észre a toilette változást, noha ha ruha kezébe került s tapogató, nem tudta elhatározni, hogy mit gondoljon felőle. Mint egy vándor kóborolta be az ifjú leány — e ruhákban mint a múlt idők emlékében — a kastélyt s az erdőtt. Az őzek és a madarak nem csudálkoztak rajta, mert igen jól ismerték őt s föltárták vele a jó barátságot. De ha valami favágóval vagy asszonynyal, aki történetesen a fák között vizsgálódott — találkozott, csudálkozva beszélték el