Czegléd, 1890 (8. évfolyam, 1-51. szám)
1890-06-30 / 27. szám
nyolczadik évfolyam. 27. szám. Czegléd, 1890. junius 30. Előfizetési dij: Helyben házhoz hordva, vág' vidékre postan küldve Egész évra ... 4 frt. Fél évre.............2 . Negyedévre ... 1 „ Egyes szám ára 10 kr. Szerkesztőség : III. ber. jászberényi-utcza 73. sz. a. Ide a szerkesztőhöz küldendők a kéziratok és mindennemű hirdetmények . Kéziratok vissza nem adatnak! ez TÁRSADALMI ÉS VEGYESTARTALMU HETILAP. MEGJELENIK HETENKÉNT EGYSZER VASÁRNAP REGGEL. ( ^ Hirdetmények és „Nyílttéri“ közlemények jutányosan számíttatnak. Hivatalos, u. m. városi és bírósági 3 forint egyházi egyleti, társulati stb. hirdetmények minden egyes beiktatása 2 forint. Bélyegdij minden beigtatás után 30 hr. v___________________________________. Előfizetési és hirdetési dijak fizetendők a szerkesztőségnél. _________________| A nép ítélete. Nagy temetés volt városunkban e hóbán. Nem zúgtak a harangok, nem öltött gyászt a nép, köny sem csillogott senkinek a szemében mégis mindenki markolt egy kis földet, hogy rádobja a halott koporsójára — nem részvétből, nem is szánalomból, hanem hogy eltakarja földdel a miasmás dögöt. A népámitás bajnokait, az üres pökhendiség fölkent lovagjait temette el a nép A húsfogyasztó és keresztény nyomdászkodó zsebrákoknak kötött utifüvet a talpukra, hogy menjenek kukutyinba. A milyen vígan dalolták eddig, hogy ,,minden bokor szállást ad a betyárnak k époly leverve hemperegnek most a porban, mint a széltől űzött barlangkórók. Társadalmunk szerb töviseit gyökerestül kitépte a nép a f. é. jul. - án megejtett városi képviselők választásán Megbuktak az élősdiek oly csúfosan, amilyen csak őket illetheti. Hosszú út vezetett idáig. Először a hatalom polcán üres fejűsködtek, mint a szalmával kitömött bábuk. Azután leszálltak a néphez, hogy közelebb érjék annak zsebét. Rimánkodással el is kereszténynyomdáztak tőle néhány ezer forintot. Ekkor az előrelátóbbak elfordultak tőlük. De ők nem lettek okosabbak. „Se nem tanultak, se nem felejtettek.“ Majd a terrorizmus fegyveréhez nyúltak. Éhségüktől űzetve kierőszakoltak húsfogyasztási szövetkezet címén a nép zsebéből újabb néhány ezer forintot. Lett ismét hegyen völgyön lakodalom. De elfogyott a húsuk is. Most már vér kellett nekik. Belenyúltak a családi szentélybe megrabolták másoknak a becsületét. Ismét ezért értek: lett kosztjuk. Egyik a budapesti fogházban a másik a nyitrai fogházban ette az állam kenyerét. Majd mint közönséges gonosztevők ünnepeltették magukat és ismét gyűlt össze néhány napra való eleségük- De a Moloch nem lakott jól soha. Éhezett és enni kért újból. Most azonban hiába. A nap égető heve levetkőztette róluk az oroszlánbőrt, s most itt állnak előttünk meztelenül a saját füleik árnyékában. Hangjuk nem félelmes többé, még könyörgésük sem indít meg senkit. Hogy pedig bukásuk súlya annál nagyobb legyen épen aratáskor kell érezniök a mikor mindenkinek van kenyere — hogy csak nekik nincsen. Rettenetes bűnök lehet hogy a sors nemcsak bünteti, hanem még ki is gúnyolja őket. Ez röviden élettörténetük, így jár mindenki akit nem az elv, hanem a koncz vezet Végre beletörött a foguk : nyugodjanak békével. Velük elköltözött a viszály, a harag, a gyűlölet, az irigység. Holttestükkel megtelt az a tátongó űr, mely e város polgárait egymástól elválasztá. Most már kezet lóghatunk az ellenpárttal, ha van még s vállvetve munkálkodhatunk városunk haladásának nagy munkájában. Kezet nyújtunk minden tisztességes ellenzéknek, ha elv vezeti és nem alacsony személyi érdek. Az új képviselőkre sok és nagy feladatok várnak. Ezek közt legkisebb a legközelebbi tisztújítás. Ezzel már mindenki tisztában van, s előreláthatólag csendesen fog lefolyni. Nagyobb feladat lesz e várost odaemelni, ahol a főváros szomszédságánál fogva állnia kellene, mert ez a szomszédság bizonyos igényeket követel. Tíz év óta visszafelé nyomják városunkat felülről is, alulról is. Felülről a kormány vasúti politikája nyom, — alulról az elzülött existencziák kapzsisága. Mind a kettő szünőfélben van. A képviselőknek kell a módokról és eszközökről gondoskodni, hogy városunkban a személy- és áruforgalom kedvező földrajzi helyzetünknek megfeleljen, hogy ez által a népnek újabb és újabb keresetforrás nyíljék. Nem szabad e czélból semmi alkalmat sem kicsinyleni. Álljon elő eszével, tanácsával és tapasztalatával mindenki. Városunknak jövője van és virágoznia kell. Ezt tartják szemük előtt az új képviselők, akiket ezennel szivünkből üdvözlünk. TÁRCZ A. Egy csónakázás. — Rajz. — A változó időjárás alatt eléggé szép nap kínálkozott Nem volt ugyan ment az ég minden felhőtől, hanem azok, melyek ott úszkáltak nyugatról keletnek, nem voltak olyanok, melyek által az ember akár hosszabb úttól is visszatartóztatná magát. A nap szépen és melegen sütött. Sugarai csakúgy perzselték az ellankadt növényeket, melyek szellőtől sem ingatva dúsan hajtották le fejeiket. Miről gondolkoztak ? Talán az élet szomorú voltáról s a múlandóságról? vagy talán a boldogságról, melyet oly hasztalanul keresünk itt e földön, nem találva azt meg soha ... soha ? . .. Lankadt volt az egész természet. Lankadtak voltak az emberek is. Mindenre és mindenkire nyomasztólag hatott a tikkasztó hőség fülledt levegőjével S aki csak tehette, igyekezett kijutni a szabadba egy kissé szabadabb, frissebb levegőért. Kedvesiék is elhatározták vendégeikkel együtt, hogy nem töltik a bezárt négy fal között a délutánt, hanem kimennek a szabadba csónakázni. Általános örömhangok és derült arczok fogadták a határozatot. De hogy is ne, mikor egy nagyvárosinak oly kevéssé van alkalma a szabad természet nagyszerű pompájában gyönyörködni. Hogyne örülnének a szabad természetnek ! Hiszen az ember lelkébe, kedélyébe be van oltva kezdettől fogva a szabad természet szeretete s az azután való vágyódás. Kiindultak. Mindnyájan mosolygó, ürömtől sugárzó arczczal hagyták el a házat s páronként csoportosulva megindultak a Duna felé, hogy annak egy kiágazásában, mely csaknem a tó jellegét viseli magán, élvezhessék a gondtalan, pajzán öröm néhány szép óráját. Csak egy volt köztük komoly s hallgatag. Egy magas, szökés fiatal ember, az életnek oly korán ránehezülő gondjaitól megedzett testtel s lélekkel. Arczán látszik a kiállott szenvedések nyoma ; szemeiben ott a mély melancholia, mely úgy látszik, mintha mindig azt mondaná: „vezeklés az élet; nyomorult, örömtelen, boldogság nélküli e földi lét; nem létezik itt igazi öröm s ha kérdené tőlem a Teremtő, hogy kivánok-e e földön életet, azt mondanám : „Uram, ha lehetséges múljék el tőlem e keserű pohár !“ — De azért ott van arczán a dacz is, mely a viharedzett tengerészt jellemzi s e dacz azt mondja : „Nem ismerem ugyan mi a boldogság, nem élveztem rövid életemben egyebet keserűségnél, de azért jöjjön, aminek jönnie kell, megállom helyemet rendületlenül“. De volt egy másik is a társaságban, ki szintén természeténél fogva komolyabb volt a többinél s ez a házi kisasszony Kedvesi Vilma. Szép, nyúlánk alak, nyílt arczczal, melyen a szende szemérem, az igazi jó szív, az őszinte ártatlanság, a nemes kedély tükröződik vissza. Ritkán zökken ki hallgatagságából, mely nála oly nagyon kedves természetesség, mint minden, ami rajta van. Nem a szenvedés tette őt ilyenné, mert hisz’ még nem is élt, hanem a természet alkotta őt azzá, hogy hallgatagon jótevő angyala legyen mindazoknak, kik szerencsések vele gyakrabban érintkezhetni. A társaság többi tagja nem érdekel bennünket, csak még egy fiatal embert kell megfigyelnünk, ki ott szépeleg halk hangon, érdekes — bizonyára érdekes — dolgokat fecsegve s beszéde hatását alattomban figyelve Vilma kisasszonynál. Mézes szavakkal ad elő mindent s különösen kezdetben, új ismerősökkel szemben alázatos, alkalmazkodó, mig később ő kivánja dominálni a helyzetet s gyakran kíméletlen is. Egyébbiránt fölületes, mit azonban mostanában könnyűvérüségnek neveznek. Szóval ő megfelel a mai kor kívánalmainak : tud hajlongani s órákig elbeszélni semmiről. Tehát kellemes társalgó is. Valódi világfiú, igazi gavallér. A neve Kapus Elek. Ez megy Vilmával s oly halk hangon beszél, hogy legközelebbi szomszédja sem ért már belőle semmit, mert ő csak egynek szokott beszélni. Komoly fiatal emberünk hallgatagon megy utánuk s néha-néha hosszasabban rajtuk felejti tekintetét s fájdalmas mosoly vonul el njakán, mintha mondaná: „hát néked is tetszik e léha, üres beszéd ? hát téged is elkábít a külső csillogás, a látszat ? Ne higgj neki, mert nem tudod, mily pokol lakhatik az őszinteség mázos leple alatt hozzáférhetlenül elzárt keblében!" Azok mosolyogva, ez elkomorodva érnek ki az ér partjára. Gyönyörű kilátás ! Elragadó tájkép ! A közeli hegyek napsütötte oldalaikkal s kedves lakóházaikkal csak itt vannak a közelben. Távolabb a várrom égnek meredő falaival a múlt idők szép emlékeit s megható regéit juttatják eszünkbe. A sással és kákával benőtt ér egyes nyílásain át a partról lefüggő falombokon átszűrődve megtört napsugarak csillognak a viz tükrén s a játszi habok enyelegve csapkodják a lengő sásszálakat amint egy-egy ficzánkoló halacska felüti hallgatag fejét a hullámok mélyéből. Kristálytiszta a viz. Látni fenekén az úszkáló halacskákat a zöld hátú vizibogarakat, amint körülzsongják a gyakran viziszilig is feljövő gyönyörű növényzetet, mely talán még bujább a néma víztükör alatt, mint itt fönt a zajos föld felszínén és haragos zöld vagy sárgás színével megtarkázza a vizet. (Folyt. köv.