Ceglédi Hiradó, 1919 (1. évfolyam, 2-25. szám)

1919-10-09 / 4. szám

Cegléd, 1919. 4-ik szám. Cenzúrái: Dr. Bratu. Csütörtök, október 9 POLITIKAI LAP - MEGJELENIK HETENKÉNT KÉTSZER, CSÜTÖRTÖKÖN ÉS VASÁRNAP REGGEL Szerkesztőség: Szegfű-u­tca 6. szám. Kiadóhivatal: Sárik Gyula könyvkeres­kedése (Rákóczi-út, Piros-féle ház) Főszerkesztő: S. NAGY LAJOS Főmunkatárs : SÁRKÁNY JÓZSEF Felelős szerkesztő: MOLNÁR GÉZA Előfizetési dij: 3 hóra 25 K, a volt Ceglédi Újság előfizetőinek pedig 1919. dec. 31-ig 15 K. ■ ....■ Egyes szám­ára 1 K ■ ■ Impotriva corportilor de stiri. Extras din ordonanta No. 21. si 25. 1. ) Vor fi considerati ca infractori: a) Acei, cari fara rea credinta prin localuri pub­lice, gari, trenuri, pe stazi etc. vor comunica, col­porta, comenta in ori­ce chip stiri, fie adevarate, fi imaginare, sau pareri relative la operatiuni de rasboi, situatia si dislocarea trupelor, despozitiunile autoritatilor militare, sau orice chestiune privitoare la armata romana. 2. ) Aceasta infractiune se va judeca si comda­mna de pretori in prima si ultima instanta cu in­­chisoare pana la un an si cu amenda pana la 2000 lei. Cand faptele de mai sus se vor fi savarsit in scopul de­ a spiona, sen trada, se aplica pedepsele prevazute de légité penale in vigoare in timp de rasboi. A vámhitterjesztők ellen. Kivonat a 21. és 25. számú parancsból. 1. ) E rendelet ellen vétőknek tekintetnek. Mindazok, akik habár rosszhiszeműség nélkül nyilvános helyiségekben, állomásokon, vonatokon, utcákon stb. a hadműveletekre, csapatok helyzetére és eltolására katonai hatóságok rendelkezései vagy bármi más, a román hadsereget érintő kérdésekre vonatkozólag híreket — legyenek azok akár igazak, akár képzeltek, akár vélemények — hirdetnek, ter­jesztenek vagy bármily módon közölnek. 2. ) Ezen vétség a bíróságok által első és utolsó fokon egy évig terjedő fogházzal és 2000 lei pénz­bírsággal lesznek ítélve és büntetve. Ha a fennt említett tetteket kémkedési vagy áru­lási szándékkal hajtják végre, akkor a­­ háború tartam­a alatt érvényben levő — büntető törvények által kiszabott büntetés alkalmaztatik. Abateri savarsite la ordonantele date de Coman­­damentul Trupelor din Transilvania. Pretorul Comandantului Trupelor din Transil­vania, a judecat in ziua de 24 Septembrie 1919 pe Comretantul Klein Béla, parronul cafenelei Duna- Corza, pentru faptul ca a refusat sa primeasca de la ofiter Roman, bani romanesti pe cursul de 2 coroane si 50 falen, leul, dupa cum prevede ordo­nanta No. 101 A. a Comandamentului Trupelor din Transilvania. Pentru acest fapt a fost condamnat pentru prima oara cu minimul pedepsei de 2000 Lei (5000 coroane). Pretorul Comandamentului Tr. Tr. Locot. Colonel Grefier Paprica m. p. Plut. Maior N. M. Georgescu m. p Az Erdélyi Csapatok Parancsoksága áttal kiadott rendeletek be nem tartása. Az Erdélyi Csapatok Parancsnokságának Had­bírósága 1919. szeptember hó 24-én ítélkezett a Duna-Corsa kávéház vezetője, Klein Béla jigyében, aki megtagadta, hogy egy román tiszttől a román pénzt 2 korona 50 fillérben elfogadja, mint azt az Erdélyi Csapatok Parancsokságának 101. A. sz. rendelete előírja. Ezen tettéért minimális büntetésül elsőizben 2000 lej (5000 korona) pénzbírságra ítéltetett. törzsőrmester PAPLICA s. k. N. M. GEORGESCU s. k. alezredes hadbíró, jegyző. — Nincsen fehér terror. A pesti kormány­­válság óhajtók, hogy céljaikat mindenáron el­érhessék, különös szeretettel hirdették, hogyha Dunántúlon fehér terror tombol, amelyet az ottani nemzeti hadsereg táplál. Hogy ezen hí­resztelések nem egyebek rágalmaknál és áská­­lódásoknál, annak fényes bizonyítékául szolgál Horovitz Náthán amerikai ezredes nyilatkozata. Horovitz amerikai ezredes meglátogatta Siófokot, a nemzeti hadsereg főhadiszállását és érintke­zésbe lépett az ottani zsidósággal és azt álla­pította meg, h­ogy a néhány előfordult üldözést nem a nemzeti hadsereg tagjai rendezték, sőt ellenkezőleg, a magyar hatóságok mindent el­követnek, hogy minden igazságtalan és önké­nyeskedő eljárást megakadályozzanak. Elégia. Bánat ül a magyar rónán, alig legel ott már a gulya, rokkant a bojtárja, fején katonasipka, lajbija rongyos, bőgatyája szennyes, a botja ösztövér. Haldokol a puszta, megrokkant a bika, melynek szilaj lépteitől dübörgött egykor a föld, de kormos nyakát rázza meg és rázni fogja örökké és a kolomp viharosan szól : „Nem, nem, soha !“ Állsz-e még Buda, magyarok szent városa ? Lakóid szeme csillog, de nem a nyert csaták diadalától. Hát te Pest, a szent város idétlen, hálátlan kölyke ? Az ifjú magyarok itt játszották az antant melódiáit, azok a magyarok, akik megtagadták a véneket, akik nem akarták észrevenni Mátyás várát és templomát, akik csak egyetlen egyet láttak, a történelem sötét materia­lizmusát. Ez a szellem volt az, melyet elhintet­tek Pest gyáraiban és kültelkein, ez lá­tott meg minden szépet és igazat ellen­ségeinknél, csak nálunk nem, ez a szellem ütötte ki az utolsó percben a magyar vitéz kezéből a fegyvert, ez tett meg vezérlő államférfinak egy degenerált kül­­földieskedő grófot, ez tett meg prófétának néhány evező könyvmolyt, ez a szellem ölte meg október végén őt, Caesart! Ezek tagadták meg az Istent, hazát és családot, ők, a nagyon okosak, a nagyon modernek,­­ pedig e szentháromság minden egészséges társadalom örök tra­díciója. A föld a test talaja, melyen biztosan mozog, a tradíció a lélek gerendázata, melyen — fellép, meg nem inog, e nélkül nincs akarat, nincs erkölcs, e nélkül a válságból — Mohács lesz. Ha a magyar radikalizmus magyar lett volna és nem zsarnok internacionalista, ha számolt volna vezéreinek és követői­nek mennyiségével és kvalitásával, akkor egy bizonyos határig fokozatosan beadva méz lett volna a sajgó sebekre, de ami­kor ez a radikalizmus pökhendien és fékevesztetten felrúgta a tradíciókat, akkor a kálváriát járó magyar méregpohara lett. így hullott porba Szent István koronája és a fakó, megtépett magyar lobogó ott hever mellette. Lesz-e idő, ész és kar, mely felemeli majdan a szent ereklyéket. Meg tudjuk-e győzni ellenségeinket, hogy a magyar nem rosszabb, csak szerencsétlenebb a világ minden más népénél, hogy „Él magyar, áll Buda még!" Magyar balsors gyászoló férfiai, úr és szolga, fogjatok össze és húzzátok ki az ország szekerét a kátyúból! „Mátyás“ a forradalmi szerkesztő.* Szemle a „Népakaratából. A kommunista tanok hirdetői leginkább kor­látolt és tejfölösszájú gyerekekből kerültek ki, akik valamelyik, Kun Béla és társai által tartott előadáson szívták tele magukat a üdvözítő tanokkal. Ezek a szereplési viszketegségben szen­vedő, lobbanékony fiatalemberek persze nagyon örültek a fölforgató eszméknek, legkivált azért, mert alkalom kínálkozott nekik a könnyű és jó élethez. Hogy azután uralmukat, here életüket biztosítsák, minden eszközzel elhomályosították, félrevezették a zúgolódó közvéleményt. Amint ismeretes, az eszközökben egyáltalán nem voltak válogatósak és lelketlenül használták föl hit­vány céljaik eléréséhez, rablópolitikájuk leleple­zéséhez a polgárságon kívül a munkásságot is. A tévútra vezetett munkásságot újságaikkal, röp­­irataikkal és dogmatikus könyveikkel ányitották, hitegették. „Szellemi termékeik“ nem voltak m­ások mint közönséges utcai tónusú köpködések. Ócsár­­lása, gyalázása a burzsoáziának, amely osztály jóságán, türelmességén és jóhiszeműségén múlott a létük. A Cegléden megjelenő „Népakarat“ szer­kesztője nagyszerűen és kiábrándítóan jelképezi a kommunista eszmék gazságait. Neményi Mátyás csakugyan a legjobban képviselte a Cegléden­ Kun Béláékat. Az ámitásban, a hazug frázisok­ban csakúgy dúskált és a „Népakarat“ sorai élénken visszatükrözik a gondolkozását. A félre­vezetett, megcsalt munkásság egy ideig talán hi­hetett a rufinirozottan megirott hazugságoknak, csak a ceglédi proletárasszonyok nem­ igen akarták Mátyás elvtárs ígéreteit készpénznek tekinteni. Haragudott is Mátyás elvtárs az asszonyokra! Ellenük több ízben ki is kelt a „Népakarat“ vezércikkeiben, mondván, hogy ők ellenforra­dalmárok. Pedig dehogy! Nem voltak azok ellenforradalmárok, hanem emberek, akik nem lakhattak jól a frázisokkal, ígéretekkel, mert ezek ehetetlenek voltak s ennivalójuk meg nem volt ! De Neményi elvtárs erre azt mondta, — persze ő só volt lakva, — ki kell tartani! Neményi elvtárs, — a többek között — azt sem tudta megérteni, hogy a piacon nincsen áru. Ezért nagyon neheztelt a termelőkre. Azt mondta, hogy azok szabotálnak. Próbálta eze­ket is ámítani holmi fölszabadító hazudozással, de a magyar parasztság józan maradt: hamis pénzért nem volt hajlandó a nápámitókat etetni és helyettük dolgozni. A magyar polgárság nem szólt semmit, csak várt, mert hiszen tudta, hogy a hazugságon felépült hatalom összeomlik. Elvtársaival egyetemben nagyon gyűlölte a bizakodó polgárságot és félelmében, — hogy magát és társait bizozgassa — szidta és fenye­gette a józan polgárságot. Érdekesnek, tartjuk ismételni egyik dörgedelmét: „Nos, ti kültelki ellenforradalmárok, akik * Nem mintha Neményi Mátyás személyét tartanák arra érdemesnek, hogy másodízben is vele foglalkoz­­zunk, hanem meg akarjuk ismertetni, — illetve vissza­idézni — a proletárdiktatúra egyéniségeit és ocsmány viselkedéseiket A szerkesztő.

Next