Czeglédi Hiradó, 1920 (2. évfolyam, 1-104. szám)

1920-05-23 / 42. szám

czegléd, 1920. II. évfolyam, 42-1fő szám. 119SZIDK18p’» május 23 CZEGLÉDI HÍRADÓ POLITIKAI LAP |------1 MEGJELENIK HETeNKÉNT KÉTSZER, SZERDÁN ÉS SZOMBATON DÉLUTÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: I. ker., Eötvös­ tér,régi járásbíróság! épület Felelős szerkesztő: KOLOFONT JÓZSEF | Előfizetési dij: egész évre 20 K, félévre 40 K, negyedévre 20 K. «=» Egyes szám ára 1 K c=3=‹ Nyik­tér garmond sora S K Pünkösd. A keresztény felvilágosodás és fel­világosítás ünnepe. A lángoló keresz­tény lelkesedés megszületésének év­fordulója. A harcrakész keresztény lelkesedés ünnepén minden igaz keresztény szent fogadást tegyen, hogy a keresztény nemzeti eszméért nemcsak szóval, hanem tettel is áldozni, harcolni, küz­' deni fog, s ha nagy célunkat el is érjük, akkor is mindenkor éberen s­ütésre készen vigyázunk arra, hogy idegen betolakodók a kereszténységet és a nemzeti állameszmét meg ne támadhassák, meg ne rendíthessék s meg ne csúfolhassák. Ha a mai ünnep ezt a gondolatot mindnyájunkban tetté érleli,­­ akkor ünneplünk csak a mai követelmények­nek megfelelően s a nagy gondola­tokhoz méltóan. Mert az ország közviszonyainak mai állapotában egyetlen jó érzésű magyar kereszténynek sem szabad egy pilla­natra sem felednie, hogy a nemzeti és keresztény eszme mit követel s nem szabad szavakban, óhajtások­ban kimeríteni kötelességeinket, hanem tettekkel kell megmutatnunk érzéseink s elhatározásaink komolyságát. Bizalommal látjuk, hogy a magyar szalmalángról elterjedt híresztelések alaptalanok s ennél a pontnál nem válnak be. Az emberek kitartanak a magyar és keresztény eszmék mellett. Hisszük s el is várjuk, hogy a ke­reszténységnek ez a nagy ünnepe csak megerősít mindnyájunkat a nagy gon­dolat szolgálata iránti készségben és hathatósságban. Isten minket úgy segít! — Az idei termés felhasználása. Ru­binek Gyula földmivelésügyi miniszter a nem­zetgyűlésen kijelentette, hogy az idei gabona­­termés még nem lehet szabad forgalom tár­gya. Terve szerint bizonyos mennyiséget be kell szolgáltatni közszükségleti célra. A többit az állam monopolizálja s valutajavításra használja fel. A határokon belül bizonyos fokú szabadforgalom lesz s keresztény vál­lalatokat bíznak meg a forgalom lebonyolí­tásával. A Csáti-féle sertésvásárlási esetről. A „Czeglédi Kisgazda“ 1920 május 16-án megjelent számában „Működik az átvizsgáló bizottság“ cím alatt egy hosszabb közlemény jelent meg, amely a legutóbbi hetekben tör­tént Csáti-féle­­sertésvásárlási ügygyel foglal­kozik és ennek kapcsán megtámadja a czeg­lédi átvizsgáló bizottságot, a czeglédi rendőri büntető bíróságot és többek közt engem is, mint kihágási bírósági ügyészt és az eljárás során bebizonyított tényállás elhallgatásával vagy nem ismerése folytán úgy tünteti fel az egész ügyet, mintha itt a gazdaközönség, vagy az igazság sérelmére valami meg nem engedhető dolog történt volna. Épen azért, hogy a közönség teljesen tisz­tán lásson és ítélhessen ez ügyben, szüksé­gét látom annak, hogy az ügyiratokból is­mertessem a dolog lényegét és a bizonyítás eredményét. A tényállás az iratok szerint röviden az, hogy Czegléden a piacon, az esetet meg­előző hetekben több illetékes tényező sze­rencsés közreműködése folytán, a hízott ser­tések árai körülbelül 20—25 koronával kiseb­bek voltak, mint a budapesti piacon. Ezt tudva Csóti János budapesti sertésnagyvágó, aki iparigazolványát a budapesti V. kerületi lipótvárosi elöljáróságtól kapta, lerándult Czeglédre, megbízott heti 400—400 korona fizetéssel két czeglédi embert, akik sertések üzletszerű vételére iparigazolvánnyal és jogo­sultsággal nem bírtak és azok segítségével felkutatta és megvetette az egyesek birtoká­ban lévő hízott sertéseket az akkori napt­árakon felül és ezzel lehetetlenné tette, hogy a czeglédi hentesek a közfogyasztás céljaira sertéseket vehessenek és a czeglédi fogyasztó közönség szükségleteit kielégíthessék. Hogy milyen eredménye volt ennek az akciónak, azt legjobban igazolja Jónás János és özv. Türei Mihályné czeglédi lakos tanuk vallomása, akiknek pl. az egyik eladó azt mondotta, hogy „bizony Isten, magának ad­nám a sertést 75 koronás árban, ha Cseh János többet nem ígért volna érte.“ Meg­jegyzem, hogy Cseh János egyike volt azok­nak, akik Csáti János részére iparigazolvány nélkül a czeglédi piacon sertéseket vásárol­tak. Megjegyzem még azt is, hogy özv. Türei Mihálynénak az illető eladó 75 koronáért hagyta meg a sertését kgr.-ként élősúlyban és csak Cseh János közbelépésére emelte fel és adta el azt magasabb áron. Csáti János akciójának az eredménye volt továbbá az, hogy a czeglédi hentesek vagy egyáltalán nem tudtak vásárolni a közfo­gyasztás céljaira, vagy pedig magasabb ára­kat voltak kénytelenek megadni, hogy élhes­senek és hogy a czeglédi piac számára vág­hassanak, amint ez a felvett jegyzőkönyvből kitűnik. Ha egyéb bizonyíték nem állt volna a rend­őri büntető bíróság rendelkezésére, az árdrá­gítás ténye ezekből már kétségtelenül meg­állapítható, de a láncolás ténye is megálla­pítást nyert magának, Csáti Jánosnak az előadásából, aki a rendőrbíróság előtt történt kihallgatása alkalmával bevallotta, hogy a vett sertések közül ő csak a gyengébb mi­nőségű húst szokta kimérni, a jobb árut pe­dig átadta kisebb henteseknek kimérés cél­jából. Azt persze nem mondta meg, hogy mennyiért. Ilyen tényállás mellett pedig helyesen járt el a rendőri büntető bíróság, mivel a 3678— 1917. M. E. sz. kormányrendelet alapján ki­hágást követ el az, aki az üzleti tisztességbe ütköző módon jár el és ezen ténykedésével árdrágító hatást ér el. Már­pedig, kérdem, megfelel-e az üzleti tisztességnek az, ha nekem valaki 75 koro­náért meghagyja a sertését és ha a megvé­telre nekem megszabott idő alatt másvalaki többet ígér az eladó által kívánt árnál is, csakhogy a sertést ő vehesse meg. És kérdem továbbá, nem árdrágítás-e az, ha valaki többet ígér, mint amennyit az el­adó tőlem kért. Azt hiszem, hogy nemcsak az árvizsgáló bizottság és nemcsak a rendőri büntető bíró­ság, hanem bármelyik czeglédi gazda jogos megbotránkozással törne pálcát az ilyen vevő és az ilyen eladó felett és hogy az ilyen visszaélések ismétlődésének meggátlását a leghatározottabban kívánná. Hogy az eset így történt, arról úgy a „Czeg­lédi Kisgazda" cikk írója, mint bárki más meggyőződést szerezhet az iratokból. Ezek után, azt hiszem, teljesen felesleges azt bizo­nyítgatni, hogy a czeglédi rendőri büntető bíróság helyesen járt el és hogy én, mint rendőri büntető bírósági ügyész, csak hivatali eskümnek tettem eleget, amikor ennek a törvénytelenségnek a megtorlását kívántam a köz érdekében. Különösen kötelességem volt ez akkor, amikor Czegléd város közönségének a meg­élhetéséről volt szó és amikor azt kellett megakadályozni, hogy jogtalan uton és mó­don a czeglédi közönség hús- és zsírellátása lehetetlenné ne tétessék olyan idegenek által, akik a lipótvárosi elöljáróság engedélyére hivatkozva az összes hízott sertések össze­vásárlását és kivitelét célozták keresztülvinni, egyáltalán nem törődve azzal, hogy mi a város érdeke és nem törődve azzal, hogy az itteni ínségben élő közönség miképen tudja magát ellátni, és nem törődve azzal sem, hogy a czeglédi, túlnyomó részben hadviselt hentesek miképen tudnak a saját megélhetésükről és adójukról gondoskodni. Ezek után nem is látom szükségét annak, hogy a cikk többi részével foglalkozzam, azonban nem hagyhatom szó nélkül azt a kitételt, hogy a rendőri büntetőbíróság csak

Next