Ceglédi Ujság, 1901 (11. évfolyam, 1-51. szám)
1901-01-06 / 1. szám
Cegléd, 1901. XI. évfolyam. — 1-ső szám. Vasárnap, január 6-án TÁRSADALMI HETILAP — MEGJELENIK VASÁRNAP REGGEL. Előfizetési árak : Egész évre 6 kor., négy hóra 2 kor. Egyes szám ára 14 fillér. Szerkesztőség: I. ker. Vasút-utca 100. sz. Ide kérjük a kéziratokat és nyilttereket küldeni. Felelős szerkesztő: Főmunkatárs : Dr. Molnár Albert, Zámbó János. Kiadótulajdonos: a szerkesztő-bizottság. Előfizetéseket és hirdetési díjakat, továbbá a lap hirdetéseit a kiadóhivatal, I. ker. 100. sz., Dr. Molnár Albert irodájában veszi fel. Kéziratokat nem aduak vissza. Szíves tudomásul. Mióta a szerkesztőbizottság átvette a Ceglédi Újság kezelését, folytonosan arra törekszik, hogy minden tekintetben eleget tegyen az előfizetők kívánságának. Mindamellett megtörténhetik, hogy egyes előfizetőink nem kapják meg rendes időben a lapot. Ezen a bajon csak úgy tudunk segíteni, ha az illető bejelenti a rendetlenséget a szerkesztőségbe. Felkérjük tehát úgy a helybeli, mint a vidéki előfizetőket, bármiféle rendetlenséget tapasztalnak a lap kézbesítése körül, jelentsék azt nálunk, hogy minél hamarább intézkedhessünk. Felkérjük továbbá az előfizetőket, hogy minden fizetési, akár előfizetési, akár hirdetési díj legyen az, a szerkesztőséghez teljesítsenek és csak a Ceglédi Újság pecsétjével lebélyegzett nyugtákat fogadják el. S hogy a hirdetési rovat kezelése is a lehető legpontosabb legyen, a hirdetéseket is a szerkesztőség veszi fel. Szerkesztőség és kiadóhivatal dr. Molnár Albert ügyvéd, városi ügyésznél I. ker. Vasut-utca 100. sz. TÁRDA„ A régi jó időből. (Zámbó János főmunkatársunk felolvasása a Kaszinó szilveszteri estélyén 1900.) Azt mondják a múlt a jövő tükre. Ebből a tükörből mutatok föl egy darabkát. A ki ráismer arcképére, az ne röstelje, hogy megvénült. Huszonegy esztendő telt el azóta. 1879. február 10-én reggel sűrű köd bontotta Cegléd városát. Csak 9 óra 34 perckor törte át a köd vonalát a napsugár és rávetette fényét az épen berobogó bpesti személyvonatra és a perronon várakozó Radványi Ödönre, aki a vonatot eme kiáltással fogadta: Ordíts kapu, kiálts város, megérkezett Hári János! Erről tudtam meg, hogy Cegléden vagyok és rögtön kiszálltam. Hogy nyakig érő sárban, úttalan utakon jutottam el principálisomnak a gimnázium közelében levő akkori házához, — hogy onnét este felé szuroksötétben, gödrökben bugdácsolva jutottam a lakásomra, — hogy a szobámat reggelre a szél telefújta hóval és engem alig találtak meg a hó között, — mindezt nem mondom el. Úgyse hinné el ma már senki. Csak azt jegyzem meg, hogy előttem mindez nem volt újság, mert egyenest Boszniából jöttem. Csak a felső réteg volt rajtam ceglédi sár, a többi rétegeket a fatornyos hazából hoztam, ahol szintén csak hó volt a takaróm. Fontosabb ennél az, hogy ugyanakkor vonultak be Ceglédre — szinte észrevétlenül — dr. Gombos Lajos, Paulovits Károly, Simon Béla, Aranyi Lajos, Alexy Lajos, Réthy Lajos Salamon Dénes, Adrigán Béla tán még Hartyáni Imre is és valamivel később Józsa László, Rupp Frigyes és Bohus József. Hogy csak engem vett észre a publikum és csak engem ünnepelt, annak az az oka, hogy úgy néztem ki, mintha egyenest a magláji ütközetből szaladtam volna. Hamar fölfedeztük egymást és szövetkezve a benszülött Deli Béláékkal, megalakítottuk az emésztő kompániát. Ez volt az első alapítás Cegléden. A mi példánkon buzdulva, keletkeztek később a húsfogyasztó szövetkezetek, keresztény nyomdák, téglagyárak, bankok, sertéstelepek és tehénjárások. Az egész vármegyében nagy hírre vergődött az emésztő kompánia, mert a Jókai által leírt régi restaurátiókon nem volt nagyobb dulakodás, mint nálunk tálaláskor. Hát még , micsoda ütközetek kerekedtek, ha velőscsontot is tálaltak ! Egy ilyen ütközetet az egykorú krónikás igy énekel meg: Tizenhárman voltunk bajuszos leventék. — Egyiknek a bajszát csak tintából kenték. Déli harangszóra gyülekeztünk renddel. Hogy nem titkos célból, azt mondanom sem kell. Asztalfőn az elnök, mint egy érett halász, Nem sok kárt tesz, csak a tál fenekén Halász. Hajdan — amint mondják — ezüstből volt tálja, Most nem válogat csak a babot utálja. Balján ül egy zömök, aki mégis Deli, Arról hires, hogy még sohasem volt teli. Kedvenc étele a töltött palacsinta, Ámbár tegnap már a zuzzára kacsinta. Mellette egy úrfi, velős koncra éhes. Kenyérből is annyit eszik, mint egy béres. Azt mondják nem iszik, csak nagy ritkán vizet. Ilyenkor bőkezű, mert Schillinggel fizet. Séd nunc venio ad fortissimum virum, Lavix neki minden, csupán a balettnum. A hideg a Réti-csókától sem leli, Sőt ma kisült, hogy a koncot is kedveli. Most jön a Sois komám sodrott bajuszával, Nyeli a göledényt tizével-huszával. Még hónap végén is fennhordja az orrát, Azt hinnéd Aranynyal fizeti a kosztját. Aztán jön egy sereg, az újak tábora. Azt sem tudjuk róluk, melyiknek van bora. Utoljára hagytam magamat a sorba’. Ez a társaságunk, most már nem is csorba. * * * Hogy miről beszélünk, kit szapulunk , szólunk, Azt nem is mondom el, úgy is tudják rólunk. Csak ott kezdem, mikor az ajtó feltárul S gőzfellegek szállnak a leveses tálból. Még az asztalig sem jutottak a tállal Már konyakig benne vagyunk a kanállal. Evésben tűnik ki, ki ember a gáton, Node meg is látszik a kabáton. * * * Jön a második tál, már messziről látszik, Tetején hatalmas velős csont pompázik. Másutt azt szó nélkül odadnák a papnak. Nálunk meg egyszerre tizen hozzákapnak. Leggyorsabb volt köztünk a sémita keze. — Csak kitűnik annak mindenütt az esze. — Hajh, de szomszédjában föltámadt az érzet. Villogó szemekkel hirtelen szétnézett. Öklével lecsapott, sörényét megrázta, fogát dörgő hangon ekkép magyarázta: Ez a mi gyógyszerünk. Mindenütt a hivatalnoki élet egyszerűsítésén dolgoznak. A közhivatalnok igazán csak akkor tölti be az ő szerepkörét, ha a hozzá utalt teendőket jól és gyorsan elvégzi. Ezért ez nem politikai kérdés. Jobbpártnak, balpártnak, néppártnak és szocialistának egyformán érdeke az, hogy jó és gyors adminisztrációnk legyen. Legyen az bárki, úr vagy szolga, azt kívánja, hogy ha baja van, azt a bajt jól és gyorsan orvosolják. A minisztériumokban, nagyobb és kisebb hivatalokban mostanában a felett tanácskoznak, hogy miként lehetne a közhivatali szolgálatot egyszerűsíteni. Legutóbb főispánunk elnöklete alatt tartottak ilyen célzatú konferenciát. Összegyűltek a vármegye urai, meghánytákvetették a dolgot. Hát ráfér a mi hivatalnoki életünkre a tisztogatás. Mert bizony az a vak beamterizmus hatja át a sok hivatal levegőjét. Nyakig begombolkoznak, betűt, papírt rágnak, megölik a vaskalaposságukkal közszolgálatuknak a lelkét és a nagyközönséget a pontosság cégére alatt agyonszekírozzák. Valahányszor olyan vaskalapos beamtert látok, mindig egy-egy magoló diák cimborám jut eszembe. Magyarország földrajzát tanultuk, Tolna megyéről volt szó. A nebuló felelt. Rettenetesen hadarta, egy „és“-t sem hagyott volna ki a leckéjéből. Elmondotta elejétől végig. Tudta, hogy Szegzárd a megye székhelye, vörös borairól híres, szóval mindent tudott. De ha közepén kezdették vele, némává vált. Sőt, ha erősen faggatták, kisütötte, hogy Tolnában legnagyobbrészt tótok laknak. Ilyen a sok papírrágó beamter is. Nem néz az se méltányosságot, se a közönség érdekét. Egy kaptafát megtanult, az élet ezer meg ezer esetét arra húzza rá. Egy félévvel ezelőtt a budapesti központi díj- és illetékkiszabási hivatal egy ceglédi földbirtokos házaspárnak az általa jogtalanul beszedett 20 koronát « vis«i»utalva nyomta és értesítették a feleket, hogy Budapesten a 20 koronát mind a ketten és személyesen, személyazonosságuk igazolása mellett felvehetik. Először is ennek az embernek utazása, élelmezése 15 koronát felemészt, amíg a személyazonosságát igazolni tudja, elkölt 10 koronát, vagyis hogy a 20 koronáját megkaphassa, elköltetnek velük 25 koronát. Hiába kérik, hogy küldjék