Cigányfúró, 1996. 1. szám, február

Judith Okely: Cigány nők

Judith Okely Ebben a fejezetben azt a mérhetetlen feszültséget szeret­ném bemutatni, ami a cigány nők kívülálló, közhelyes megítélése és a cigányság saját eszményei között feszül. Ez a két különböző dolog szorosabb kapcsolatban áll egymással, mint tény és képzelet, mint eszmény és an­nak megvalósulása. A kapcsolat tükröződik a vándor­cigányoknak a női tisztátalanságról vallott elképzelé­seiben. Nem lehet mindezt csupán a vándorcigányok belső szervezetével magyarázni. Jobban megérthet­jük, ha a külső kapcsolataikat figyeljük, vagy a gazdákkal való érintkezés sokkal kiterjedtebb tisztáta­lanság tabuit vizsgáljuk. GAZDO NÉZETEK A CIGÁNY NŐKRŐL Szerte Európában a cigány nő, a cigány lány fogalmá­hoz az érzékiség, a szexuális felhívó jelleg, a csábítás kapcsolódik. Angliában a spanyol cigány (lány) alakját tipikusnak tartják, és a következőképp festik le: fekete hajú lány, mélyen kivágott ruhában, fodros szoknyában, riszáló mozgással, csípőre tett kézzel – minden Carmen így jelenik meg. Az Oxford English Dictionary egyik meg­határozása szerint a cigány raffinált, hamis, állhatatlan nő. Manapság pusztán játékos becézés, elnevezés, különösen a barna lányokra. Könnyen megszerezhetőnek és csapo­dárnak tartják a cigány nőket, bár nem tartozik a képhez vágyaik teljesítése, a prostitúció. A XVIII. században egy Ellis nevű farmer így nyilatkozott a környékbeli cigány­ságról: „Ezek a szerencsétlenek és szabados asszonyaik – hisz nem kétséges, hogy mindannyian azok abból következően, hogy közösen alszanak, és disznófalka módjára élnek, promisz­kuitásban – csupa csavargó és laza erkölcsű nőszemély egy rakáson.” A kép azonban általában sokkal romantiku­sabb ennél. George Borrow ezt írta: „A cigány nők sokkal figyelemre méltóbbak, mint a férfiak. A c­i és a c­ol kelti a félelmetes kifürkészhetet­lenség látszatát, ébreszt kíváncsiságot és izgalmat a civilizált világ minden táján... a költészet egésze, a bo­szorkányság, az ördöngösség (ha így jobban tetszik) tel­jes mértékben a nőkkel kapcsolatos.” Arthur Simons „A táncoló cigánylányhoz” című, a szá­zadfordulón írt verse, a gazda férfiak cigány nőkről alko­tott elképzeléseinek összegzése: „Táncolsz, s én érzem a hús minden csábítását. Test vágyát Test után. Hívsz és ellöksz, kérlelsz és csábítasz, kecsegtetsz és ámítasz.” A „vágy boszorkányait”, ahogy Simons nevezte őket, végül mégsem kapják meg. A domináns társadalom a ci­gány nőkre vetíti egzotikus és erotikus vágyait és szabály­talanságait. A kívülállók a nem-cigány kultúrából kirekesz­tett, vagy bizonyos állatokkal kapcsolatba hozható szexu­alitást tulajdonítanak nekik. A cigány-gazda kapcsolatban a férfiak a másik csoport nőtagjait tartják az ellenőrizetlen szexualitás megtestesítőjének. Galsworthy a nem cigány férfiak közhelyszerű elképzelését fogalmazta meg, amikor így ír Carmenról: „Benne vált tökéletessé az emberek között a Macska Ereje.” Prosper Mérimée, a Carmen megalkotója is gyakran hasonlította őt macskához. Ezek az elképzelések nyilvánvalóan ütköznek a cigányokéival. Az idegen kultúrából származó, de ugyanott élő cigány nő veszélyes és félreérthető közelségben van. A gazda fér­fiak a természetbe helyezik őket, szemben saját, letele­pedett kultúrájukkal. Rájuk viszik át összes elfojtott vágyukat és félelmüket. Semmi sem hétköznapi vele kap­csolatban: ha szép, akkor még soha nem látott szépségű, ha öreg, akkor vénséges vén banya. A közfelfogás szerint a cigány nők gyönyörűek, kiemelve vagy szembeállítva a cigány férfiak alacsonyabbrendűségével. A férfiak a több­ségi, patriarchális társadalom sokkal kedvezőtlenebb sztereoptípiáinak áldozatai. Borrow erről az előítéletesség­ről így ír: „Milyen színtelen és élettelen a cigány férfiak jellemzése... összehasonlítva a roma nőkével.” A cigány férfi­akat parazitának, tolvajnak és piszkosnak tartják, veszé­lyesnek, de ugyanakkor értéktelennek. A befeketítés egyik oka, hogy a cigány férfiak nagyobb valószínűséggel vál­nak „családok szétzúzóivá”, mint a nők. Felszabadíthatják egy széltől is óvott szűz érzékeit, vagy magukkal ragad­hatnak egy nőt saját közösségükbe. A cigány nők nem adnak okot hasonló félelemre a letelepedett társadalom­ban, valószínűleg azért, mert a nem cigány férfiaknak sokkal nagyobb a párválasztási szabadsága, mint a nem cigány nőknek. A megszerezhetetlen, de nemi felhívással teli cigány nőket gyakran ruházzák föl különös, ter­mészetfeletti erővel, például a jövőbelátás és a múlt felderítésének képességével alantas jóstehetségük révén. A kívülállók reakciójától függően balszerencsét hozhat­nak átkukkal, és jószerencsét áldásukkal. CIGÁNY ELKÉPZELÉS A CIGÁNY NŐKRŐL A gazda sztereotípia teljesen ellentétben áll a cigányok eszményével. A vándorcigányok tisztában vannak azzal, hogy a nők erotikus vonzóerő birtokában vannak, és könnyűvérűek, ezzel szemben lebecsülik a gazda nőket, akik saját népük nőtagjaival összehasonlítva nem állják meg a versenyt. Egy vándorcigány férfi a követke­zőket mondta az őt kérdező gazdo interjúkészítőnek: „Mi nem olyanok vagyunk, mint a gazdok. A gazdok a gazdo nőket egyenrangúként kezelik. A mieinket mindig kurvának tartot­ták, Krisztus tudja ezt. Mi pedig asszonyainkat tüzetesen megvizsgáljuk, ha férjhez mennek, hogy szűzek-e.” A vándor­cigányoknál a lányoknak szűzen kell maradniuk mind­ CIGÁNY NŐK* *Részlet a szerző The Traveller Gypsy c. könyvéből. (Cambridge University Press) 4

Next