Cigányfúró, 1996. 3. szám, június
Michael Stewart: Nép - nemzet nélkül
AZ MEGOSZTOZÁS ERKÖLCSE ÉS A TESTVÉRISÉG KÉPZETE Az ilyenfajta csere a megosztozás egyik, talán még ennél is fontosabb aspektusára vet fényt: a homogenizálásra irányuló törekvésre. Amíg a cigányok mind ugyanazt teszik, ugyanúgy néznek ki és ugyanazt eszik, addig egyenlőknek tűnnek. A telepeken – azon is, ahol én éltem – időnként átviharzanak egyes divathullámok, hogy azután néhány hét vagy hónap múlva eltűnjenek a semmibe: az egyik télen mindenki törpe kacsákat vásárolt, a rákövetkezőn viszont már galambokat. Amikor egyszer egyikük murvával szórta fel udvarát, akkor a következő héten minden, önmagára valamit adó család feje így tett. Nem megengedett tehát semmiféle különbségtétel, egyik család sem előzheti meg a másikat. Egy olyan világban, ahol a cigányokat a magyar társadalom peremére szorítják, s ahol az állam minden egyes cigány családot a cigány életforma feladására, és a magyarokhoz „felfelé” történő asszimilálódásra ösztönöz, ott állandó kérdés, hogy bármely egyén vagy család miképpen kötelezte el magát cigány társai felé. Ezzel a kérdéssel szembesülve a cigányok elvárják egymástól, hogy állandóan megerősítsék a közösséghez tartozás kimutatását azáltal, hogy mindannyian ugyanazt teszik, s hogy sajátos és egyéni jellegzetességeiket alárendelik a közös normáknak. A romanes, a cigány életforma ugyan szigorú megkötéseket jelent, ám annak megkövetelésével, hogy a cigányok mind egy irányba tartsanak, olyan körülményeket teremt, amelyek között a cigányok ellent tudnak állni a sajátjukénál erősebb társadalom nyomásának. Az etnikai és közösségi szolidaritás parancsa a „testvériség” morális követelményében fogalmazódik meg és fejeződik ki. Rendszerint azt mondják, hogy egy-egy telepet testvérek alapítottak, s egy számukra ideális világban a testvérek együtt élnek és dolgoznak. A cigányok között a testvériség egyenlőséget kifejező fogalom: nem csupán egy, az idősebb és ifjabb fivér közötti rokoni kapcsolatot kifejező szó, s nincs jelentősége az idősebbet megillető társadalmi szerepnek sem. A testvériség fogalmának eredményeképpen még inkább elértéktelenedik a származási és öröklött identitás. A magyarországi cigányok mindig is hangsúlyozzák, hogy identitásuk legalább annyira, ha nem jobban függ az egyén vele együtt nevelkedett („annak tekintett”) testvéreivel meglévő kapcsolatától, mint szüleitől levezethető identitásától és kapcsolatától a múlttal. Az egyén öröklött azonossága csupán perifériálisan jelent számára erkölcsi értéket, s a cigányok elvárják annak rendszeres újbóli megerősítését, hogy ő tudatában van társaival meglévő kapcsolatának. Ily módon azok a cigányok, akik feladják a cigány életformát, lényegileg megszűnnek cigányok lenni, azokat a gazdákat pedig, akik cigánnyal kötnek házasságot és átveszik a romanes-t, teljesen cigányokként kezelik. TESTVÉREK ÉS CSALÁDTAGOK Az identitás napjainkban tapasztalható megerősítésével, vagy inkább újra megerősítésével való törődés nem egyszerűen a cigány társadalomra kívülről nehezedő nyomás eredménye. Ugyanilyen mértékben származik a magukban a cigány közösségekben mélyen meglévő belső ellentmondásokból is, mivel a testvériség (csaknem magától értetődő) képzete sohasem tette akadálymentessé a cigányok társadalmi életének egészét, hiszen nem foglalja magában, de legalábbis leértékeli a nők szerepét, illetve azon tevékenységeket, amelyekben a cigány férfiak és nők egyaránt részt vesznek. A testvériség eszméje a gyakorlatban a legdrámaibb ellentmondást akkor eredményezi, amikor a cigány közösségek addigi szervezete átalakul egy-egy házaspár által vezetett független háztartások sorává. Ebben az összefüggésben értelmezhető az a retorikai és rituális hangsúly, amit a cigányok gyermekrabláshoz hasonló cselekedeteinek tulajdoníthatunk, jelzi a háztartások között emelkedő falak átjárhatóságának vágyát, és annak megerősítését, hogy a cigányoknak családi kötelékeiktől függetlenül nyitottaknak kell lenniük egymás iránt. Az ilyen rituális cselekedetek azonban nem képesek azon egyértelműen gyakorlati gondok megoldására, amelyeket az elkülönült háztartások léte eredményez. Bárhogy is hangozzon a megosztozás ideológiája, a megszerzett vagyontárgyak felhalmozódásának tere a család lesz. Mi több, az egyes háztartások mind eltérőbb módon szembesülnek a gazdák világával, s ezekből az eltérésekből vagyoni és komfortbeli egyenlőtlenségek származnak a cigányok között. Ennek eredményei azok az összetűzések, melyek akkor törnek ki, amikor egy fiú kifogásolja, hogy az apja állandóan hozzá fordul szénáért, vagy amikor egy nő az ellen tiltakozik, hogy mindig ő vásároljon élelmiszert az anyósának. Látható, hogy ezek az osztozásról szóló viták a közösségi és a családi élet összeegyeztethetetlen követelményeinek eredményei. Az ilyen konfliktusok következtében a külső vizsgálódó folyamatosan ingadozik: egyszer olyan képet alakít ki magában, hogy a cigányok önzetlenül segítenek egymáson, egyszer pedig olyat, hogy kíméletlenül behajtják rokonaik követeléseinek ellenértékét. Maguk a cigányok azonban rendszerint képesek feloldani ezt az ellentmondást. Mégpedig azáltal, hogy a megtámadott fél a veszekedés kitörésekor azzal utasítja vissza a vádat, miszerint ő egyéni érdekeit a közösség érdekeinél előbbre helyezi, hogy visszafordítja azt: kijelenti, hogy a követelés teljesítése csupán apja/anyósa/fivére stb. indokolatlan és személyes szükségleteit elégítené ki. Noha maguk a cigányok még képesek úgy értelmezni ezeket az összetűzéseket, mint amelyek nem okoznak zavart a közös eszmékben, a háztartások közötti szociális eltérések jelzései mindig megosztottságot is jeleznek: arra való kísérletet, hogy az egyén elkülönüljön a cigányoktól és fölébük emelkedjék, vagy megelőzze cigány társait. Minthogy a gazdagság megszerzése kéz a kézben jár a hatalmon lévő gazdákkal kialakítandó jobb kapcsolatokkal, a kevésbé sikereseknek úgy tűnik, hogy a gazdagok megszakítják kapcsolataikat magukkal a cigányokkal. Ily módon a cigányok között a megosztozás erkölcse és a „testvéri” érzelem messze többet jelent egy erőteljes közösségi érzés jelzésénél: azt a mindmáig sikeres kísérletet jelzi, hogy megőrizzék közösségeik és identitásuk legmélyebb alapjait.