Cigányfúró, 1996. 5. szám, október
Rüdiger Vossen: A nagy vándorlás
valamikori modoni (ma Methoni) Gype (Gyppe) nevű cigány településsel, esetleg az egész Peloponnészosszal és Epirusszal. A zarándokokkal való kapcsolatuk során a cigányoknak valószínűleg az az ötletük támadt, hogy saját magukat Görögország elhagyása után az előnyös zarándok szerepben tüntették föl, mivel a zarándokokat és vezeklőket az együttérző lakosság élelemmel látta el. Nagyobb cigány települések voltak a XIV. század közepétől a Peloponnészosz másik részén is, a Nauplion nevű kikötővárosban. Krétán és Kis-Ázsiában, amely az Égei- és a Feketetenger partjai mentén a XII. és a XIV. század között még görög nyelvterület volt, szintén számon tartottak cigányokat. Érthető, hogy a cigány csoportok nyelvébe – miután 200-500 évig éltek görög nyelvterületen - nagy számban kerültek görög jövevényszavak. Lehetséges, hogy Kis-Ázsiában és Görögországban maradtak volna, ha a törökök a XI. század óta (először szeldzsukokként, majd 1288-tól I. Oszmán uralkodása óta oszmánokként) a Bizánci Birodalmat és a balkáni államokat egyre erősebben nem veszélyeztették volna. A törökök 1354-ben átkeltek a Dardanellákon, 1365-ben elfoglalták egész Thrákiát, 1366-ban Bulgáriát, majd 1423-ban a Peloponnészoszt tették sarckötelessé. A balkáni szlávok, fölött aratott 1389-es rigómezei győzelmük után Szerbia vált sarckötelessé, majd 1396-ban Bulgária török tartománnyá. 1396-ban a törökök megsemmisítettek egy Zsigmond magyar király vezette keresztesvitéz sereget. A cigányok számára elérkezett az idő, hogy szökve meneküljenek a török járom elől. (Hartmann, Történelemkönyv, 1955.) Cigány törzsek, nyelv, nyelvjárások és az európai szétszóródás Nyelvcsoportok és nyelvjárások Több mint tízezer cikk, tanulmány, könyvregény és egyéb adalék született már cigányokról. A többség azonban nélkülözi az egyes csoportok történelemszülte sajátosságait. Eleve hibás az a hozzáállás, amely egységnek tekinti a cigányságot. A cigányok, mint összesség, csak a nemcigányokkal szembeállítható fogalomként létezik. A valóságban különböző csoportokra, törzsekre, nemzetségekre tagolódnak saját nyelvjárással, hagyományokkal és szokásokkal. Ezen tagozódásban tükröződik mozgalmas történelmük, a nagy vándorlás, különböző sorsútjaik, és az egyes országokban való beilleszkedési törekvéseik. Így például a cigány jogvédelmi szervezeteknek is – amelyek a cigányságot összességében szeretnék képviselni – tekintettel kell lenniük a különböző csoportok történelemszülte különbségeire, kiváltképp azért, mivel egyes cigány csoportok magukat igazibbaknak vagy jobbaknak tartják a másiknál. (A khelderás romák például meg vannak győződve arról - és talán joggal –, hogy ők a cigány törzsek között a legelsők, a legjobbak. – Matéo Maximoff, 1946; 109p.) Ezzel szemben az USA-beli machwaya cigányok tartják magukat az összes náció leghatalmasabbikának. (Shutterland 1975; 186p.) Az első nehézség már abban jelentkezik, hogy eleddig nem sikerült egy semleges, általánosan elfogadott közös nevet találni a cigány csoportok számára. A romák nem akarják, hogy szintinek nevezzék őket, a szintik, hogy romának vagy calénak, így például a német nyelvterületen nincs más választás, mint továbbra is a rosszízű „cigány” elnevezést használni, ha ezalatt az összes cigány csoport értendő. Az itt élő három fő csoport esetében a roma, szinti és calé elnevezések használatosak. Európában alapvetően három cigány csoportot különböztetünk meg: az eredetileg kelet-európai roma, a közép-európai szinti és manush, és a délkelet-európai calé, illetve gitanos csoportokat. Az alábbi szemléltető ábrával megpróbáltam érzékeltetni e három, még törzsi szervezetben élő csoport viszonyát a nem-törzsi szervezetben élő cigányokhoz, illetve a nem-cigányokhoz. (Lásd I. ábra) A romákat Moldáviában és a Havasalföldön az 500 évig tartó jobbágyként való röghöz kötöttségük miatt meghatározóan románortodox hatások alakították. A nyelvük a romanos, azaz egy havasalföldi (vlach, vlax, oláh) romani nyelvjárás. Az 1855-56-os romániai rabszolgafelszabadítás után magyar, orosz, bolgár, szerb nyelvterületekre kerültek, otthoni hatások alakították őket, majd pedig tovább vándoroltak más európai területekre, illetve az egész világba. A szintik, illetve manushok görög átmeneti hazájukból, „Kis-Egyiptomból”, ahol valószínűleg a XIV-XV. századig tartózkodtak, török nyomásra Közép- és Nyugat-Európába vándoroltak. Ezalatt a calék (gitanos) vagy egyazon úton, vagy esetleg a tengeren közvetlenül Görögországból Spanyolországba mentek. A szintik és a manushok nyelve a roman és egy nem oláh (non-vlach) romani dialektus, amely nagy számban tartalmaz német jövevényszavakat. A spanyol calék vagy cincalik (a „feketék”) már csak részben és szórványosan beszélik az erősen spanyol beütésű romani dialektusukat, az „el caló”-t. (San Román, 1976.) TRADICIONÁLIS CIGÁNYKULTÚRÁK a 5