Cigányfúró, 1997. 3. szám, június
Balogh Attila: Hölgyek, Urak!
ennek az „ellentmondásnak” a kettős jelentésű, az etnikai gravitációtól független tartalmú és stílusú lehetőségeit igyekszik művészi és szakmai színvonalon közölni. Miközben sem a többségi, sem a kisebbségi (értsd: cigány) egyesületek, pártok útmutatásait nem fogadja el, látja és láttatja a cigányság etnikai és kulturális nyomorát. Folyóiratunk tehát nem kíván újabb cigány újság lenni abban az értelemben, hogy csak cigányoknak, illetve a cigányság problémájára érzékeny szűk rétegnek szóljon, és kizárólagosan csak cigány származású szerzők munkáit közölje a minőség figyelembevétele nélkül. A téma, illetve a származás lezártsága önszegregációt, médiagettót eredményez még akkor is, ha a cigányság társadalmi helyzete indokolttá teszi az etnikai szempontú folyóiratok létét. A cigányság társadalmi, kulturális közérzetéről „csak” a szimbolika eszközeivel szólunk, mert a direkt tudósítás a témát drámaisága okán enerválja, míg a metaforikus „megmutatás” azt felemeli. Szerkesztői elvnek tartjuk, hogy a kisebbség fogalmát ne csak etnikai szempontból jelenítsük meg – különösen a járványként terjedő, mármár akut származási attrakciók miatt –, hanem szellemi, művészi kisebbségként is, mert a cigányság periférikus léte vészesen hasonlít a művészi, közéleti, az államilag szubvencionált legális halmazból kiszoruló, kirekesztett, igenis kisebbséget jelentő művészek, gondolkodók léthelyzetéhez. E két árvaság szimbiózisa izgalmas szellemi élményt jelenthet, ha paralel fogalmazódik meg. A cigány és más kisebbségek folyóiratait egy szisztematikus politikai struktúra szerint finanszírozza az állam – természetesen hatályos törvény alapján. Ez a szisztéma szigorú és határozott. A mindenkori hatalom eszméjéhez hű folyóiratokat túlpatronálja, az egyszerű igazságokat tartalmazó lapokat épphogy, a Cigányfúrót pedig sehogy. Szívesen illusztrálom finanszírozási helyzetünket egy példával: Jung pszichiáternek furcsa esettel kellett szembenéznie. Egy apa egyedül nevelte ötéves kislányát, akinek már krónikus gyakoriságú és tartalmú archetípusos álmai voltak. A professzor sokáig kezelte a kislányt, és végül az derült ki, hogy a gyermek az apa gondjait, álmait integrálta esti párnájára. A gyermek meggyógyult, és soha többé nem voltak nyomasztó álmai. Az apa viszont végre megálmodhatta eddig elrejtett vágyait, feloldhatta önmaga előtt az önmaga problémáját. Megítélésem szerint folyóiratunk a kislány. S a kisebbségi folyóiratokat finanszírozó hivatal az apa. Most még mi álmodjuk, írjuk meg azt, amit a kormánynak kellene megálmodnia, megtennie. Hiszem, hogy az aktuális Jung professzor meggyógyítja, megszabadítja álmaitól a Kislány-Cigányfúrót, s a rossz álmok jogos tulajdonosukhoz, a magyar kormányhoz, visszakerülnek. Köszönöm türelmüket. Balogh Attila