Cigányfúró, 1997. 4. szám, augusztus
Martin Kovats: Etnikai megjelölés és szemétdombpolitika
Martin Kovats Etnikai megjelölés és szemétdombpolitika (Tudományos észrevételek a görögországi cigányságról) Az etnikai különbözőség fogalma legalább olyan régi, mint maga a történelem. Kísérletként értelmezhető, magyarázatot keres a népek között fennálló (egyes) különbségekre és arra, miért hajlamos az ember látszólag homogén tulajdonságokkal rendelkező csoportokban élni. Ennek ellenére az egyén és a hierarchikus társadalmak szerkezetére jellemző megosztottság legjobb esetben is csak nyers általánosításokra korlátoznak minden „etnikai besorolásra” tett erőfeszítést, legrosszabb esetben pedig egyáltalán nem helytállóak. Az etnikai hovatartozás az emberek életében mindig is másodlagos tényezőként szerepelt a személyes kapcsolatok, az anyagi szükségletek, a társadalmi rang és a vallás mellett. Ez azonban korántsem egyenlő az etnikai hovatartozás problémájának tagadásával. Akárcsak a hidrogénatomot összetartó erők, az etnikai hovatartozás is mindig jelen van (a legtöbb) egyén és közösség életében. Igaz, csak külső tényezők hatására változhat ez az erő óriási energiává, történjen az építő vagy romboló irányban. Egy néphez való tartozás egyesek számára büszkeségük alapvető forrása, másokat viszont szégyenérzettel tölt el. Az etnikai mozgósítás szolgálhatja a közösség védelmét vagy felszabadítását, bár legtöbbször más népek lemészárlását és leigázását vonja maga után. Az etnikai besorolás célja alapvetően az, hogy mind személyes mind politikai értelemben vett kapcsolatokat határozzon meg, és hogy segítsen az „én”-nek felismernie önmagát, vagy még inkább a „másikat”. Ennek alapján nem csoda, ha kategóriái önkényesek és kizárólag a besorolást végzők relációjában értelmezhetőek. Az etnikai osztályzás következetlenségei ellenére, maga a jelenség szakadatlanul tartja magát, és immár kétezer éve megoldhatatlan a tárgyilagos humanizmus és a megalkuvásra hajlamos etnikai megjelölés közötti konfliktus. A világ még manapság is azon fáradozik, hogy megmagyarázza, miért különböznek nyelvükben, kultúrájukban és elméjükben az emberek. Örvendetes, hogy a jelenlegi európai diskurzus a „különbséggel szembeni tiszteletre” fekteti a hangsúlyt. Ez a diskurzus azonban csak akkor érvényes, ha általános emberi kategóriákkal érvel, és ha az aktuális politikai és filozófiai célkitűzéseket híven tükrözi. Korszerű megközelítésből két döntő tényezővel kell számolni, bár ezek valósághoz fűződő kapcsolata vizsgálatra szorul. Az első az, hogy az etnikai csoportokat (amiket egy hegemónián alapuló társadalomban kisebbségeknek neveznek) homogén entitásként tartják számon. A magyarországi kisebbségi törvényekbe foglalt kollektív jogok eszméje a legjobb példa erre. Tizenhárom ilyen csoportot azonosítottak be, de sem az eltérő szükségletek és körülmények tényét, sem pedig a szóban forgó közösségeken belüli, legfőképpen pedig a romák között fennálló nyelvi, kulturális, földrajzi, társadalmi és gazdasági különbségeket nem ismerték el. A második pedig az, hogy ezeknek a „csoportoknak” egyedül annyiban van létjogosultságuk, amennyiben „eltérnek” a társadalmi többségtől. A hangsúlyt itt a kisebbségek „kulturális autonómiájára” fektetik és támogatják a kisebbségi nyelvekkel kapcsolatos törekvéseket. Mindazonáltal, mint állampolgárok, a kisebbségi csoportok tagjai minden szempontból befolyásolják a társadalmat, és minden szempontból a társadalom befolyása alá esnek. Mégis éppen a sztereotip ”különbségek” szajkózásán kívül a cigányokról hallani sem lehet az egészségügyet, a lakásfejlesztést vagy a munkanélküliséget érintő általános vitákban, arról nem is beszélve, hogy a cigányság társadalomtörténeti fejlődését egyszerűen senki sem méltatja figyelemre. A primitív etnikai megjelölés következményei messze túlmutatnak a tudományos pontatlanság tényén, ami már önmagában is elég lenne ahhoz, hogy az eddig létrejött fogalmakat megkérdőjelezzük. A csoporton belüli különbségek figyelmen kívül hagyása megakadályozza a fejlesztésre irányuló törekvéseket, és hozzájárul az előítéletek kialakulásához. A cigányok történelme Mária Teréziától a mai napig tele van ilyen meghiúsult fejlesztési törekvésekkel, mivel a fejlesztést szorgalmazók mindig is képtelenek voltak megérteni a cigány közösségek közötti különbségeket, ezen különbségek természetét. A vándor cigányok megkötésével kapcsolatos paranoid elképzelések következtében súlyos előítéletek alakultak ki mind a vándor, mind a letelepedett cigányokkal szemben. Az egész népet hibáztatják olyan bűnökért, amelyeket annak egy elenyésző része követett el. Ha egy társadalom képtelen egy kisebbség tagjait úgy tekinteni, mint a társadalom elemi alkotórészeit, és inkább valamiféle hordalékkultúrában közreműködő egyéneket lát bennük, akkor a társadalom nem fogja önmagát és önmaga fejlődését megérteni. A kisebbségi közösségek tagjaira általában jellemző egy bizonyos, vagy az összes marginális társadalmi helyzet, ezért válik elkerülhetetlenné a kisebbségi jogok törvénybe iktatása. Akárcsak egy forgó keréknél, az állandó fejlődésben lévő társadalomban is azok mozgása látványos és egyértelmű, akik a középponttól a legtávolabb esnek. A margón élők hajlamosak életmódjukon változtatni, így a társadalmi változás is itt figyelhető meg legelőször. A cigányság Európa legnagyobb etnikai kisebbsége. A történelmi hagyományokból és tapasztalatokból adódó hasonlóságok ellenére, a különböző országokban élő cigányok között számottevő különbség érezhető, sőt, ország-