Cigányfúró, 1997. 5. szám, október

Judith Okely: Kulturális alkotókészség és autonómia – nem másolás, csupán választás

Judith Okely* Kulturális alkotókészség és autonómia – nem másolás, csupán választás TÉR, IDŐ ÉS KULTÚRA ÖSSZEFÜGGÉSEI A földrajzi helyzet és kultúra közti állandó összefüggés még a letelepedettek esetében is egyre inkább megkérdő­jeleződik (Fog­elwig és Hastrup, 1996), saját nemzeti területtel nem rendelkező vándorló népeknél ennélfogva még kevésbé egyértelmű. A nem cigányok által írott ciga­nológiai tanulmányokat sajnos egy földrajzilag meg­határozott helyzetű, kötött kultúra egyre kétségbevon­hatóbb, tradicionális képe uralja. Tulajdonképpen ez az, amit találóan a letelepedett életmód legfőbb ideológiájá­nak neveztek el, s kiváltságot biztosít az állandó tartóz­kodási hellyel rendelkezőknek, de elutasítja a nomád élet­formát. Az elmúlt években a nacionalizmus váratlan megerősödésével ilyen és ehhez hasonló eszmék éledtek újjá: „A nemzetiség eszméje új látásmódot alakított ki egyes népeknél, melyek elenyésző tapasztalattal rendelkeznek a nemzeti államra mint demokratikus politikai intézményre nézve. Ezek a népek saját, kulturálisan homogén, tiszta nemzeti egységet akarnak.” (Gilroy, 1993) A kelet-európai cigányok a nyugatiakhoz hasonlóan egyre sebezhetőbbé válnak, ha feltételezzük, hogy a népek identitása, s valójában az egész politikai jogrendszer megváltoztathatatlanul összekapcsolódik a pontosan ki­jelölt, földtulajdonjogon alapuló határvonalakkal. Ebből következik, hogy egy letelepedett nép vagy nemzet össze­kapcsolhatja kulturális identitását a fölrajzilag meghatá­rozott területtel és földdel. Népszerű dalok és himnuszok variálják a „szép szülőföldem”, vagy a „hazám zöldellő mezői” témáját. Ezek a képek, metaforák nem igazán hozhatók kapcsolatban vándorló népekkel, például a cigányokkal. Emellett vannak olyan területek, melyek politikai és államhatárokkal nem rendelkeznek, más meg­jelöléssel azonban igen. Azok a pásztorkodó nomádok például, akik meghatározott időszakonként vándorolnak, az út során azonosítják és térképezik fel tartózkodási helyüket. A hajdani vadászok, mint Ausztrália őslakói, bizonyos időpontokban vissza-visszatérnek a szent helyek­re. A romák történelmében is találkozhatunk kiemelkedő jelentőségű területekkel. Sem az állandó földrajzi hagyományokat nélkülöző, sem pedig a földjüktől megfosztott bennszülött népek, mint az amerikai indiánok, a maorik és az ausztrál ősla­kosok nem képesek nemzetként kapcsolatot teremteni kultúrájuk és az önálló, politikailag kötött terület között. Ugyanazon a földrajzi fekvésű, politikailag meghatározott területeken más népekkel kénytelenek együtt élni, mások rendszerébe kell beilleszkedniük, kultúrájuk nem marad­hat hermetikusan elszigetelt. A cigányokkal ellentétben azonban politikailag nyomós okok vannak arra, hogy ezek a bennszülött népek, melyek az európai bevándorlás előtt egész kontinenseket népesítettek be, visszaidézzék és helyreállítsák egykori kultúrájukat. Ezek a népek ugyan­akkor saját felfogásuk szerint azóta is újjá- és újjáteremtik ezt a kultúrát. Mások viszont, például az afro-amerikaiak vagy az afro-karibiak, akik rabszolgává válásuk előtt valóban rendelkeztek „szülőfölddel”, az új területeken is kialakítják saját, nem csupán afrocentrikus jellegű kultú­rájukat. „Mindig idegesség fog el, valahányszor Rankin frázisá­val találkozom, mely szerint "nem az számít, honnan szár­mazunk, hanem, hogy jelenleg hol vagyunk." Ez a kijelentés az önmegvalósítás jelenlegi folyamatából létrejövő iden­titástudatot, a jelen prioritását hangsúlyozza akkor, ami­kor az eredetmítoszok varázsa egyre inkább előtérbe ke­rül.” (Gilroy, 1993) Az eredeti lakóhely szempontjából vizsgált kultúra rekonstruálása még kevésbé elfogadható a cigányok ese­tében. Egyes tudósok mégis ragaszkodnak ahhoz, hogy a cigányokat egyfajta ősi, önellátó, földrajzilag meghatáro­zott helyzetű egészként láttassák. Így nem csupán egy bizonyos területhez, hanem a múlt mítoszához kötik őket. Ezek után minden a nép és kultúrája elveszett tisztaságát gyengíti, hígítja, esetleg be is „szennyezi”. A cigányok – vándorlók vagy romák – kultúráját ehe­lyett a maga teljes egészében úttörő jellegűnek kell tekin­tenünk, mely a menekültek, egykori hazafiak, emigránsok és a jelentősebb kisebbségek szemében csak tiszteletet ébreszt, mivel maguk is ennek eléréséért harcolnak. A­ z­­Utószó A roma kultúra és cigány identitás című tanulmánykötethez. Szerkesztette: T. Acton és G. J. Mundy.) .

Next