Confessio, 1998 (22. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 2. szám - RAVASZ LÁSZLÓ EMLÉKNAP, LAKITELEK, 1998. MÁRCIUS 21. - Ladányi Sándor: Ravasz László püspök az egyházkormányzó, egyházpolitikus és tudós (akadémikus) tevékenysége 1921 és 1945 között
LADÁNYI SÁNDOR Ravasz László püspök — az egyházkormányzó, egyházpolitikus és tudós (akadémikus) tevékenysége 1921 és 1945 között- Elnök Úr! Mélyen Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kérem, engedjék meg, hogy néhány közismert, „száraz” adattal kezdjem előadásomat. Ezek az adatok ugyanis igen jellemzőek, meghatározóak. 1920. június 4-én a versailles-i Kis Trianon-palotában aláírták a Magyarországgal kötött békeszerződést, amelynek következtében az ország területének kétharmadát elcsatolták, lakosainak száma 18,2 millióról 7,6 millióra csökkent, a református egyház tagjainak 65%-a maradt csupán az ország új határain belül. Az egyház 57 egyházmegyéjéből 19 teljes és 10 csonka egyházmegye maradt meg, 2086 anyaegyházközségből 1010 (48,2%) maradt meg. A lelkészek száma 2063-ról 1035-re (49,5%) csökkent. Oktatási intézményeink jelentős része is az új határokon kívülre került. Az ország és az egyház romokban hevert - fizikai értelemben csakúgy, mint lelki vonatkozásaiban, sőt, lelkileg talán még inkább. A világháborút összeomlás követte, kilátástalanság, kétségbeesés. E lelki sivárságot a külső körülmények mellett, sőt, fölött, előidézte-tetézte a csaknem egy évszázada uralkodó racionalista és liberális gondolkodás, „teológia” (ha azt egyáltalán teológiának, Istenről való beszédnek lehet mondani). A lelki ürességet érzők és az ellen valamit tenni akarók körében az egyházon részben belül, részben attól függetlenül tevékenykedő belmissziói egyesületek képviselték az evangéliumi töltést, de ezek is megosztottak voltak, sokszor egymással folytatott harcaikban fecsérelték el energiájukat a konfesszionális jellegű, hitvallásos alapokon működő és az attól független, „interkonfesszionális” vagy „hitvallások feletti” „általános keresztyén” csoportok. A református egyház talpra állási, kiutat, megújulási lehetőséget keresett. Ennek módozatai, elképzelése, útja újra csak megosztotta az egyház tagságát. Ilyen helyzetben következett be 1921. március 3-án Petri Elek budapesti lelkipásztor és dunamelléki püspök halála. Az utód keresésénél a budapesti egyházközség és az egyházkerület vezetőinek választása a kolozsvári teológiai tanárra, az erdélyi egyházkerület lelkészi főjegyzőjére, Ravasz Lászlóra esett. 1921 májusában meghívták a Kálvin téri gyülekezet lelkipásztorául, ahova szeptember 25-én iktatták be. Azon év május 27-én megválasztották dunamelléki püspökké, amely tisztébe október 1-jén iktatták be. Ravasz László hamar átlátta a Dunamellék és Budapest helyzetét, és látta feladatát is. Erről Magamról című, 1944-ben megjelent teológiai önéletrajzában így ír: „Ebben a tarka világban adva volt számomra az egyedül lehetséges út. Tiszta református teológiát kellett tanítani, mert ez a mi történeti hivatásunk, de ugyanakkor bátor, gyökeres, támadó evangélizációt kellett hivatalos egyházi programként folytatni. Össze kellett fogni az iskolákat és megvetni az alapját, legalább az egyházkerületen belül, egy egységes iskolapolitikának. Képviselni kellett a magyar kálvinizmust a közélet minden vonatkozásában, meg kellett kezdeni a munkát, hogy az egyház maga vegyen át minden missziói munkát, s lassanként a református egyháznak a missziói munka legyen a legnagyobb, legfontosabb és legeredményesebb munkája.” Megfogalmazta a később szállóigévé vált programot: „Az egyházat missziósítani, a missziót egyháziasítani kell!” Feladatai, de lehetőségei, eredményei is növekedtek, amikor 1936 őszétől az Országos Refomátus Lelkész Egyesület, 1937-től pedig a Magyarországi Reforátus Egyház Konventje, majd pedig a megnyílt V. budapesti zsinat lelkészi elnökévé választotta. Egyházkormányzói tevékeny 21