Család és Iskola, 1966 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1966-01-01 / 1. szám

Félreértésből adódott, hogy el­küldték munkáikat, hogy gyerek­rajzok százai érkeztek szerkesztő­ségünkbe, hiszen a pályázatot — a Család és Iskola a szülők lapja és nem a gyerekeké — nem az ő számukra, hanem felnőttek szá­mára hirdettük meg. Mégis, a gye­rekek valahogy úgy érezhették, hogy joguk van hozzászólni a té­mához, minthogy róluk van szó, s jelentkeztek. Nyolc-tíz-tizenkét évesek mesél­nek ezeken a képeken a kor gyer­mekéről, s mert őszinteségükben többet árulnak el sokszor önma­gukról mindenféle jószándékú felnőtti spekulációnál, helyet kap­tak a jutalmazandó pályaművek között, s a bíráló bizottság rang­sorolása alapján az első huszonöt rajz készítője könyvjutalomban részesült. Hogyan ábrázolják hát a pálya­munkák a kor gyermekét? Célszerű formák, modern vonalú iskolaépületek, huzalok, szépen megmunkált műszaki szerkezetek között látjuk a kor gyermekét. Repülőgép, autóbusz, televízió, s ő bánni tud mindezzel. Otthonos biztonság köti e dolgokhoz, tár­gyakhoz, amelyek körülveszik. Köztük áll, — így látja számos pályázó. Mások az érzéseket veszik célba. Elboruló sötét szemek. Talán csak a számtanfelezet nem sikerült, de a szorongással teli tekintet mély és időtlen félelemről beszél. Íme a félelem fojtogatása a kor gyer­mekét sem kíméli... Ritmus és játék vidám harmóniája sugárzik a másik képről. Fehéringes, út­­törő nyakikendős gyerekek. Május elsejét ünnepelhették s most ép­pen véget ért a vidám felvonulás. Sokan vannak é­s mennyire együtt. Laza rendetlenségbe bom­lik az előbb még lépést tartó me­net, s a gyerekek kézenfogva egy­mást, vagy csak éppen egymás­hoz fordulva, beszélgetve, nevetve szaladnak és betöltik a teret. Azután a portrék sora. — Pa­rasztfiú. Erős és kemény, dacos, okos-kedves arc. Öltözetét és kucs­máját talán még dédapja is visel­hette volna. De tekintete már csakis az övé. Merész, szabad és vállalkozókedvű, ha itt lesz az ideje, lehet, hogy fizikus lesz be­lőle vagy hegedűművész, az is le­het, hogy a falujában marad, de hogy jól csinálja majd amit csinál, az bizonyos... A fekete pulóve­res, kócos kamaszlány is előrenéz, őt nagyvárosi neonfények veszik körül, azok tükröződnek szemé­ben és a bátorság. Itt vagyok, ilyen vagyok — és vállalom. Ezt sugallja a kép. Nagyon modern és nem a külsőségek teszik azzá, ha­nem éppen ez a vállalás. A kisfilmek készítői ugyancsak LUGOSSY ISTVÁN képe hat darabból álló sorozatának egy tagja.­­ A szép technikai megoldást és a művészi elgondolást első díjjal jutalmazta a bíráló bizottság

Next