Gyermekünk, 1970 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1970-01-01 / 1. szám

AZ IRATOK A bíróság 4 rendbeli hivatalos személy elleni erő­szak miatt D. I. fiatalkorú leányt halmazati bünteté­sül egy évi szabadságvesztésre ítélte. Az iratokból, a tanúvallomások, jegyzőkönyvek és jelentések töme­géből nemcsak a bűntett, a büntetendő tényállás raj­zolódik ki, hanem D. I. szomorú életsorsa is, melynek szélsőséges fordulatai és összekuszált szövevényei maguk is vádolnak és figyelmeztetnek. D. I. édesapja korán meghalt, a kislány 4 éves korában, 1957. októberében állami gondozásba ke­rült a K.-i intézetben. A rákövetkező két és fél év­ben 5 alkalommal cserélődtek nevelőszülei, míg ha­­todjára, 1960. májusában megállapodni látszott élete: nevelőszülei örökbefogadták, s D. I.-t most már K. I.-nek hívták. De még ebben az évben a családhoz tartozó 18 éves fiatalember erőszakos nemi közö­sülést kísérelt meg vele. Az örökbefogadást ezért és — mint némelyik irat megfogalmazta — „a vád­lott nem megfelelő magatartása miatt” felbontották. Ismét az intézetek következtek, egyik a másik után. D. I. néha megszökött, az intézetet nem szerette. 1965-ben édesanyja, aki korábban semmiféle kap­csolatot nem tartott lányával, ismét férjhez ment, családi és szociális körülményei rendeződtek. D. I.-t az anya kérésére visszahelyezték a családba, de a fiatalkorú ismét „nem megfelelően viselkedett”, idősebb fiútestvérével rendszeres nemi kapcsolatot tartott fenn. 1966-tól megint állami gondozásba ke­rült, újra meg újra megszökött, csavargott, férfiak­kal ismerkedett, nemi kapcsolatot létesített, galerik­be sodródott, s hogy az intézetből kikerüljön, soro­zatosan — mintegy kilenc alkalommal — öngyilkos­­sági kísérletet követett el. Beiratkozott — a sikeres felvételi vizsga után és a B.-i intézet támogatásá­val — az Artistaképző Intézetbe, de fegyelmezetlen­sége miatt egyetlen napot sem tölthetett ott. 1968- ban, súlyosodó magatartási problémáinak megoldá­sára egy MVM lánynevelő intézetbe került Buda­pestre. 1969-ben, egyik öngyilkossági kísérlete után,­ az intézetbe való visszaszállítása alkalmával ismét szökni próbált, két nevelőt megütött, megrúgott. Újabb szökése után az elkülönítőben öngyilkossági LÁNY a kutyával ,,Apám Anyám liát 4,3 állami viselni, vettem Bővebb tíz éve hogy meghalt, szerencsétlenség következtében, dolgozik, büntetve nem volt. Az általános iskola Vili, osztó­­eredménnyel végeztem el, intézetben. 4 éves voltam, mikor gondozásba kerültem, mert anyám nem tudta gondomat 8 testvérem van. Mind 18 éven felüli. Több alkalommal ké­rt öngyilkossági kísérletet, mert meguntam az életemet, magyarázatot nem kívánok adni." 3

Next